[2. NAP] Eligazítás, hivatali, banki ügyintézés, internet-megrendelés.

Mivel eddig nem volt se netem, se időm, nem tudtam írni a második és harmadik napról, tehát most pótolom a hiányosságokat 🙂 Az előző bejegyzéshez egy kis kiegészítés, mert úgy vettem észre, nem voltam túl egyértelmű, és nem biztos, hogy mindenki vágja ezt a dolgot: Oszaka egy nagyváros, egy fu, egy megyéhez (ken) hasonló közigazgatási egység. Na ennek az Oszaka-funak a központi része Oszaka-si, vagyis Oszaka nagyváros Oszaka kisvárosa, mi viszont nem itt vagyunk, hanem Oszaka-fu Minó-sijében, tehát Minó kisvárosban, ami Oszaka központjától kb. egy órára van északon (a kampusz pedig ennek a Minó-sinek is a szélén van). Vagyis ha el akarunk jutni Oszaka központjába, akkor van monorailre (egysínű vasút) és metróra, vagy buszra és metróra kell szállnunk, ezért még a központban nem is jártunk. Szóval azért emlegetek Minót, és nem pedig Oszakát, mert mi Oszaka nagyváros Minó kisvárosában vagyunk 😀 Most pedig folytatódjék a műsor 😀 Az első nap fáradalmait követően másnap reggel 8:50-kor volt jelenésünk a CJLC földszintjén, mivel ekkor indultunk a minói városi hivatalba, hogy bejelentsük az új címünket, illetve a Japán Postabankba, hogy megnyissuk a japán bankszámlánkat, amire az ösztöndíjt fogjuk kapni, és ahonnan a kollégium, illetve az internet havidíját fogják levonogatni. Kis csoportokban mentünk, mi ismét a lengyelekkel egyszerre, és minden kis csoporthoz egy-egy japán egyetemistát rendeltek ki, aki segített nekünk. Velünk egy északinyelv-szakos srác jött. Tehát buszra szálltunk, itt ugyebár minden fordítva van, tehát az út bal oldalán vártunk a busz megállójában, majd a busz hátsó ajtaján szálltunk fel fizetés nélkül, és az első ajtón szálltunk le, és ekkor fizettünk, mégpedig úgy, hogy egy képernyő kiírja, hogy attól függően, hol szálltunk fel, mennyi pénzt kell bedobjunk a sofőr melletti gépbe. Ha nincs aprónk, akkor a gép felváltja az 1000, 500, 100 jeneseket is. Minó központja kellemes kisvárosi hangulatú, itt sétáltunk el először is a hivatalba, ahol leadtuk az előre kitöltött papírokat, és a residence cardunkra rányomtatták a címünket. Ezután átmentünk a Postabankba, ahol kb. félórás várakozás után kiderült, hogy rossz helyen vagyunk, ezért ismét egy buszmegállóhoz mentünk, elbuszoztunk egy újabb darabon, majd egy kisebb postán sikerült megcsináltassuk a bankszámlánkat, és megkaptuk a cúcsónkat, betétkönyvnek fordíthatjuk talán. A kártyánk majd postán érkezik. Bementünk útközben egy konbinibe is (ezt általában éjjel-nappalinak szokták fordítani, pedig szerintem a kisbolt, vegyesüzlet is megfelelő rá, tehát mindenfélét árulnak, ami szükséges lehet, de nem olyan sokfélét, mint pl. egy szúpában, vagyis egy szupermarketben, azok ilyen SPAR-méretűek), itt vettem egy kb. 3 dl-s teát, hogy legyen palackom a víznek. Hát ugyebár a tea az itt japán zöldtea, vagyis keserű volt, de legalább hideg 😀 Ezek után visszabuszoztunk a szállásra, lefénymásolták a cúcsónk adatait, majd mi magyarok elmentünk a kampuszon lévő konbinibe, mert hogy itt is van olyan (sőt kajálda is, csak az már zárva volt), és vettünk ebédet, én egy bentót (kajás doboz) valamilyen csirkés dologgal (már nem emlékszem pontosan a nevére). A konbiniben a kasszánál egy fiatal lány állt, aki meghallotta, hogy magyarul beszélünk, majd közölte magyarul, hogy ő negyedéves magyar szakos diák itt, és magyarul mondta a fizetendő összegeket is 😀 Amúgy az árak forintra átváltva valóban magasak, de pl. a konbiniben is lehet találni leértékelt dolgokat, a kaják nem vészesek, a kajálda meg még olcsóbb. Esténként pedig át lehet ruccanni a közeli szúpába, de arról majd a 3. napnál írok! Szóval, a konbini mellett van a kajálda, az épületen kívül pedig egy csomó italautomata, előtte padokra le lehet ülni. Ez az egész egy pár épületre van a kolesztól, képek majd hamarosan lesznek a kampuszról! A következő „napirendi pont” egy újabb eligazítás volt, itt megkaptuk a választható órák listáját meg különböző dokumentumokat, és elmondták, mi a különbség a kensú és a kenkjú kurzus között (az előbbi angolul Practical Japanese Course, a második Research Course néven fut). A kensúsok különböző „terepgyakorlatokra” mennek, megismerkednek a japán kultúra egy-egy szeletével, majd a megszerzett élményeikkel kapcsolatban beszámolót írnak. A kenkjúsok egy-egy adott témával kapcsolatosan kutatnak (szakdolgozati téma például), hetente konzultálnak a tanáraikkal, és a végén vagy ronbunt (szakdolgozatot), vagy ha az túl nehéz lenne, beszámolót írnak. Én kenkjús szeretnék lenni a japán+jogos témám miatt, bár megkérdeztem egy tanárt (akinek a tartása, arca – leszámítva egy pár dolgot – nagyon emlékeztet egy tanárra, aki az első félévben otthon tanított egy ominózus, hírhedt, nem japán szakos tárgyat :D), és ő azt mondta, hogy ez a téma nehéz lesz, mert itt nincsen olyan tanár, aki kimondottan az én témámmal foglalkozik. Na mindegy, megpróbáljuk! Az eligazítás után (vagy előtt?) leadtunk egy kérdőívet, amit ki kellett tölteni, meg egy leltár-listát, hogy minden megvan-e a szobában. Nekem a záram kicsit rosszul nyílt, sokat kellett a kilincset mozgatni, hogy be- és kizáródjon a zár, szerencsére ezt megoldották. Este 6-ra ígérték az internetesek, hogy ide jönnek, hogy lehessen netet igényelni. Ehelyett a kb. 50 diák 7-ig kellett odalent várjon, mire megérkeztek. Egy kis fiatal csajszi és két másik pasas magyarázta el a dolgokat (őnekik még lesz szerepük a 3. napon), ki kellett keressük a gépeink MAC-címét, és ki kellett töltenünk papírokat. Mellettünk két kínai lány ült, és nem nagyon tudták (ahogy sok helyen mi sem :D), hogy mit kéne hova írni, de hiába integettem a netes pasasoknak, a mi asztalunkhoz nemigen akartak jönni. Így hát megpróbáltuk megkeresni a dolgokat, a kínai nyelvű számítógépen különösen érdekes volt kikeresni a parancssort 😀 Aztán végül megjött a netes pasas, segített is, viszont még filóztunk, mekkora LAN-kábelt vegyünk (amit nagyon drágán vesztegettek, ~300 jent fizettünk a 3 méteresért, az 5 méteres meg ~500 lett volna, másnap kiderült, hogy a 100 jenes boltban 105 jenért lehet venni -__-), addigra pedig a lányok bejutottak a sor elejére (nem tudom, hogy csinálták!), mi olyan „középmezőnybe” kerültünk, mert hogy egyenként átnézték a papírjainkat, és ki kellett fizetni a különböző díjakat. A várakozás közben észrevettem, hogy a két kínai lány közül az egyik majszol valami croissant-féleséget, megkérdeztem tőle, honnan van, és kiderült, hogy a kolesz étkezőhelyiségében, ahol ez az egész dolog folyt, szintén vannak automaták, és azok ilyen kisebb kajákat is árulnak! Szóval vettem valamilyen ananászos-vaníliás croissant-t, ami ugyan nem volt a legolcsóbb, de akkor tökéletesen megfelelt. Ja, apropó kínaiak! A netes pasas tudott kínaiul, szóval amikor odajött az asztalunkhoz, egyből elkezdtek kínaiul beszélgetni. Miután befejezte, a kínaiak érdeklődve néztek rám (biztos úgy tűnt, mintha érteném), mondom, nem, nem értem :D, csak egy évig tanultam kínait :D, és előadtam a „ma jó az idő” című mondatot, ez jutott eszembe elsőnek, amiről nekik meg a japán nyelvvizsgákról ismerős „Szép az idő, menjünk sétálni” jutott az eszükbe, szóval vicces volt 😀 Meg az is vicces volt, amikor mutattam nekik, hogy a parancssort kell kikeressék a start menüből (én az ikonra gondoltam), ők meg a keresőbe elkezdték beírni, hogy „parancssor”. Mondom ez nem lesz jó, ez hangarígo (magyar nyelv) :DDD Na mindezek után az mondták a netesek, hogy fél órán belül lesz net, hát este még nem volt senkinek sem, egy indiai és egy nem tudom hová valósi, de európai arcú srác kérdezte, hogy van-e már, mondtam, hogy nincs, de az a tapasztalat, hogy másnap lesz. Másnap se lett, de az már a harmadik nap története! 🙂 Stay tuned 😉