Napi beszámoló

[14. NAP] Újabb órák. Az új szótárgép. Majdnem telefonvásárlás. Egyebek.

Hétfőn újabb órák voltak, majdnem lett telefonom, és megjött a szótárgépem! 🙂

Reggel az első órára menet jött pont az amazonos futár, lent botlottam belé a társalgóba, mondta, hogy leadja a csomagot az irodában. Az ebédszünetben fel is ugrottam a gépért, hogy később már használhassam.

Az első órám egy olvasott szöveg értése óra volt, mégpedig olyan, hogy rövid esszéket fogunk olvasni a japán civilizációról, mindig egy-egy város kialakulásáról, fejlődéséről. Jó óra volt, a szöveg sem volt könnyű, de nem is túlzottan nehéz, vagyis pont jó. A néni írása olyan ronda volt (amit felírt a táblára), hogy le is akartam fényképezni, mert egyesek azt mondják, hogy az én kandzsijaim rondák 😀 Sajnos óra végén letörölte a táblát, szóval nem sikerült lefényképezni 😀 Az ebédszünetben karéraiszut sikerült enni az ebédlőben.

Ebédszünet után egy mangás-animés óra volt, a tanár elsőre kicsit fura, de szerintem jó óra lesz, felveszem. Egy mangákról szóló könyv alapján fogunk haladni, amelyet Nacume Szószeki unokája írt :O A következő óra egy töris óra volt, mégpedig a témavezető tanárommal, aki külsőre igen hasonlít egy volt, hírhedt tanárunkra egy másik tanszékről 😀 Mondjuk annyira azért ő nem vészes, meg rendes is 😀 Korabeli filmfelvételeket fogunk nézni, és emellé tanuljuk a törit, 1945-től 1989-ig. A lengyel lánnyal most azon filózunk, hogy a holnapi első DR-re kéne-e már vinni vmi kis ajándékot, vagy nem. Ja amúgy a két lengyel lány szervez mozilátogatást, Mijazaki Hajao új, és valószínűleg utolsó filmjét, a Kaze tacsinut fogjuk megnézni csütörtökön (mert aznap olcsóbb a jegy). Előtte szerdán a magyar szakosok szerveznek welcome partyt, majd pénteken lesz ilyen össz-welcome party, szerdán megismerkedünk a tutorjainkkal is, aztán elvileg lesz valami gyűlés lent az M- és J-programosoknak, amin feltétlen meg kell jelenjünk, szóval lesz elég dolgunk…

Az órák után felfedeztem a szótárgépemet, vannak benne madárhangok is XDDD Azon gondolkodom, hogy majd a kamerával levideózom a funkcióit, mert leírni képtelenség mindent. Egy-két képet mindenesetre csináltam. Délután pedig legyalogoltam Geinig, ez kb. fél órás séta volt, hogy az ottani Softbank üzletben vegyek feltöltőkártyás telefont. Ott közölték velem, hogy Minóban nincs feltöltőkártyás telefon, Umedába kell menni a Jodobasi Kamerába (ahol tegnap voltam…). Szóval holnap megint mehetek be a városba… Hazafelé vettem joghurtot és vacsorára bentót, majd este még a srácokkal átmentünk a szűpába és a százjenes boltba pár apróságért.

Képek!galéria

2 hozzászólás

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás