[65-66. NAP] Tanulmányi kirándulás! Amanohasidate, hajókázás, sirályok, csónakházak. Japán stílusú szálló, jukata, onszen! Rizskekszgyár, Izusi. Nagyon sok kép!

Következzék az első tanulmányi kirándulás leírása sok-sok képpel! A kirándulás két napos volt, így hát összevontam a két nap leírását.

Szerdán reggel indultunk először Amanohasidatéba, Japán három legszebb kilátásának/tájképének (most hirtelen nem tudok jó magyar szót ^^”””) egyikéhez. Fejenként 4000 jenünkbe került a kirándulás, és minden J- és M-csoportos részt vehetett, így hát jó sokan mentünk, három busz megtelt velünk. Néhány „tanár” jött velünk, bár szerintem ők igazából nem is tanárok, hanem TO-sok… vagyis volt egy tanár is, de a másik férfit és nőt én mindig csak a TO-n látom, meg olyankor jönnek velünk, amikor pl. orvosi vizsgálat volt stb., szóval szerintem ők nem tanárok… Ezenkívül jött még a kolesz vezetője is, az öreg bácsi, aki anno a „szpesöl mítinget” tartotta, meg az utazási cég emberkéje (öltönyben végig, intézkedett, udvarias nyelvben beszélt, pedig mi ugye csak egyszerű kis rjúgakuszeiek vagyunk), illetve három utaskísérő hölgyike, akik a buszokon magyarázták a tudnivalókat. Itt a buszos utazásokhoz mindig jár egy ilyen guide, akik elmondják a nevezetességeket. A mi buszunkon lévő hölgy nagyon aktív volt, ilyeneket mondott, hogy „ha a következő kereszteződésnél balra kanyarodnánk, akkor Kóbéba juthatnánk el. Kóbe nevezetes erről és arról… most hagyjuk el az XY-ba tartó kereszteződést. XY legfontosabb épülete…”, tehát mindent, de mindent elmondott 😀 Ez ugye hasznos is, de nagyon monotonná válik egy idő után, és altatja az embert 😀

Tehát, vissza témához: elindultunk, utaztunk a busszal, megérkeztünk Amanohasidatéba. Itt kaptunk jegyet a felvonóra, felmentünk a „parkba”(?), ahonnan meg lehet nézni a tengert és három legszebb kilátás egyikét. Ezt a hagyomány szerint úgy kell megtenni, hogy a tájnak hátat fordítva a lábunk között átnézünk 😀 Hát igazából ugyanaz a kilátás 😀 Ezenkívül van egy fémkarika is felállítva, ebbe kell kő(?)korongokkal beletalálni, és ha beletalálunk, akkor szerencsések leszünk/valóra válik a kívánságunk stb. 😀 Ennek a helynek is van is mascotja amúgy, Kaszabónak hívják, és mindenféle jóságot lehet kapni ezzel a figurával a főszerepben.

Miután kigyönyörködtünk magunkat a fenti kilátásban, egyszemélyes kis sífelvonószerűségen lejöttünk, és amíg még volt szabadidőnk, elmentünk megnézni a tengerbe nyúló földsávot közelről. Nagyon hideg volt, fújt a szél, de a szép táj kárpótolt minket. Esni kezdett az eső is. Visszamentünk a megbeszélt időre a buszhoz, ott viszont közölték velünk, hogy a rossz idő miatt a következő programpontot, a hajókázást lefújták, de helyette itt a földsáv mellett fogunk egy kisebb hajóutat tenni. Így hát mindenki visszaindult a hajóállomáshoz, innen indultunk. Egy kis hajó/komp felső szintjén álldogálva tettük meg az utat. Páran kitalálták, hogy etetik a sirályokat, így hát a levegőbe tartottak csipsz- és egyéb kajadarabokat, a sirályok pedig leereszkedtek, és elkapták a kaját… egyre többen jöttek már, és hát ugye, amit megettek, annak ki is kell jönni valahol, így hát az esernyőink szarernyőként kezdtek funkcionálni 😀 Később már egy barnás madár is közelített (nem éppen sas, annál kisebb, de ragadozónak tűnt), mondom, ez nem jó jel 😀 Többünkben is felidéződött a Madarak című Hitchcock-film 😀

Eredetileg hajóval közelítettük volna meg a következő látnivalót, a régi csónakházakat, ez viszont ugye a hajóút elmaradása miatt meghiúsult, így hát fentről, egy magaslatról néztük meg a csónakházakat a hidegben, majd indultunk is tovább a szállásunk felé.

A szállásunk egy japán stílusú szálloda volt, mondanám, hogy rjokan, de a neve igazából hoteru volt, tehát úgy lenne érdemes mondani, hogy „japán stílusú hotel”. Japán stílusú szobáink voltak (öten voltunk egy szobában), tatamival, futonnal, tolóajtókkal… és japán tévével 😀 Néztünk pár idióta műsort, hát nókomment 😀 A kedvencem, hogy semmi, de tényleg semmi elválasztás nincs a műsor és a reklám között… Azt mondja a bemondó: „most nézzük a következő hírt!”, erre egy csajszi és pár mókusnak öltözött emberke elkezd vinnyogni a képernyőn valami bárgyú dalt… mondom WTF? 😀 Kiderült, hogy reklámblokk következik a hír előtt 🙂 Tehát vissza a szobára: ahogy megérkeztünk, mindenki az onszenbe indult, mi is. Nem japános olvasóknak írom, hogy az onszen a japán stílusú termálfürdő, nagyon forró a víz, van beltéri és szabadtéri változata is, férfiak és nőknek külön fürdő van, mivel hogy teljesen meztelenül szabad csak belépni a vízbe, és csakis azután, miután a külön erre a célra szolgáló helyiségben jól lezuhanyoztunk. Tehát mindenki bevonult az onszenbe, nagyon kellemes a meleg víz, de tényleg durván forró, öt-tíz percnél többet képtelenség kibírni benne… Ezután jukatát vettünk fel (japán stílusú öltözék, olyasmi, mint a kimonó, csak ez egy rétegű, egyszerű ruha, régen fürdőkben, illetve nyáron viselték), később pedig következett a vacsora. Mindenki begyűlt a nagyterembe, ahová sorban érkeztek a japán stílusú kaják (a szálloda összes alkalmazottja öreg, fogatlan néni volt, ők hozták a kajákat :D), nyers ebi (rák), kani (a „hagyományos”, ollós stb. rák) lábai, tempura, szasimi és egyéb érdekességek 😀 Volt, ami nagyon finom volt, és volt, amit a legtöbben nem is igazán kóstoltak meg 🙂 Én egy osztrák sráccal vizsgálgattam a fogásokat, ő M-programos, és egy szobába kerültünk, eddig róla nem is tudtam, hogy osztrák. Szóval németül jól el tudtunk társalogni, jó fej. A kajálás után/közben karaoke kezdődött, én a legtöbb dalt nem is ismertem, meg ugye ha ismertem is volna, akkor sem énekeltem volna 120 ember előtt ^^”””” De többen megtették, vicces volt 😀

Vacsora után én újra lementem az onszenbe, elvégre ki kell használni, hogy ingyen van (itt az egyik Minó-közeli onszenbe 700 jen a belépő), majd este még mangát olvastam egy kicsit, beszélgettem az osztrákkal és az egyik hong kongival, majd nyugovóra tértünk. Aludni nem igazán tudtam jól, mivel – hogy gyorsan felmelegedjen a szoba – felnyomtuk a légkondit 26 fokra (amúgy a japán stílusú szállodában az a szokás, hogy amíg kajálsz, addig a nénik bejönnek a szobádba, és elkészítik a földre a futont, amin aludni fogsz, reggel meg amíg reggelizel, addig összeszedik és elrakják), és úgy felejtettük, a légkondi meg pont a fejem fölött volt… tehát egy idő után kezdett nagyon meleg és száraz lenni a levegő, a távirányító meg a szoba túloldalán volt, oda meg nem lehetett eljutni, mert át kellett volna lépkedni pár emberkén 😀 Szóval a telefonommal világítva valahogy kirángattam a konnektorból a légkondit. Na mondom, most már alhatok. Erre megjött az egyik srác, aki lent ivott pár haverjával, és zajt csapott, szóval ismét felébredtem. Aztán megint megérkezett valaki, ő meg hangosan szuszogott, szóval elővettem a fülhallgatómat, és zenét hallgatva próbáltam elaludni 😀

Az sem járult hozzá a pihentető alváshoz, hogy az osztrák sráccal megbeszéltük: másnap 6-kor felkelünk, mivel akkor nyit az onszen, így 1) még egyszer ki tudjuk használni az ingyen fürdőzést, 2) le tudjuk fényképezni az onszent üresen, hisz amikor benne vannak, akkor ugyebár nem tudjuk megörökíteni 😀 Hát nem mindenki így gondolkodott? Hatkor már tele volt az onszen! 😀 Mindenesetre a víz kellemes volt. Ezután következett a japán stílusú reggeli, sült hallal, főtt rizzsel, főtt levessel (azt hiszem, reggelire volt a kagylóleves :D), és egyéb szépségekkel… hát a joghurt-zabpehely kombóhoz szokott gyomromnak nem igazán esett jól ez a főtt kaja, nem is tudtam sokat enni belőle 😀 Ebédre még jó lett volna, na de reggelire? 😀 Az viszont jó volt, hogy hamar befejeztem a kajálást, így amíg mindenki még evett, immár tényleg te tudtam fényképezni az onszent, akkor nem volt senki bent 🙂

Kajálást után továbbindultunk, először egy rizsből készült süteményt (kekszet? szenbeit?) készítő üzemet kerestünk fel, ahol megnézhettük a rágcsa készítésének folyamatát, majd „termékmintát” is ehettünk. Következő állomásunk pedig Izusi város volt, ahol szabadon járkálhattunk. Ez régen dzsókamacsi volt, vagyis „vár alatti város”, tehát egy vár köré épült város. Volt itt várrom, rókaszentély, buddhista templomok és még sok más érdekesség. A város nevezetessége a szobatészta, én viszont ezt inkább kihagytam, mert durván drága volt. Itt is az osztrák sráccal bolyongtam, aztán ő elment szobát enni, így hát utána egyedül is járkáltam egy kicsit, majd le is telt a szabadidő. A busznál ismét összegyűlt mindenki, és innen indultunk haza. A hazaúton már nem beszélt az idegenvezető hölgy, tehát lehetett olvasni, szunyókálni, illetve ki kellett töltsünk egy kérdőívet arról, mennyire voltunk megelégedve a kirándulással (hogy a későbbi kirándulásokhoz fel tudják használni a tapasztalatokat). Azt hittem, mire megérkezünk, már itt fog várni a három csomagom legalább egyike (vártam egy csomagot Magyarországról, egyet egy könyvesbolttól és egyet az Amazontól), de egyik sem érkezett még meg. Ráadásul a légkondim sem akart bekapcsolni (két nap alatt durván lehűlt a szobám), de aztán megjavult. Ennyi volt a tanulmányi kirándulás, nagyon sok szép helyet láttunk, sok új élményben lehetett részünk, ráadásul mindez nem került sok pénzünkbe 😉 A következő ilyen kirándulás februárban lesz, akkor Hirosimába és Mijadzsimára megyünk, utána később állítólag lehet, hogy Sikokura is lesz kirándulás. Kellett írjunk amúgy a kirándulásról egy fél oldalas beszámolót is, ezt ma írtam meg (a kirándulás utáni hét csütörtök), holnapig kell leadni.

Jöjjön a galéria a sok-sok képpel! Pár videóit is készítettem, de ezeket majd később, egy külön videós posztba fogom belerakni.