Napi beszámoló

[84-85. NAP] Az utolsó tanítási nap a téli szünet előtt. Az utolsó nap a nagy kjúsúi kirándulás előtt. Juzu.

Hétfőn volt az utolsó tanítási nap a szünet előtt, kedden pedig már a másnapi kirándulásomra készülődtem.

Hétfőn az olvasottszövegértés-órán pont Nagaszakiról olvastunk, ahol én szerdán-csütörtökön leszek, kiderült, hogy a tanárnő nagy Nagaszaki-fan, az egyik kedvenc városa. A mangás óra szokás szerint uncsi volt, és az újkori töri sem lett pörgősebb (pedig az érdekes), de ezeken az órákon sikerült befejeznem a sidószenszeitől kapott könyvet (a kutatáshoz)! 🙂 Bár ez egy kicsit csúsztatás, mert van tíz oldal, amit a tanár nem adott oda, mert nem tartotta fontosnak az itteni repóto megírásához, én viszont lefénymásoltam, mert az otthoni szakdogámhoz meg fontos, vagyis még azt el kell olvassam. (Természetesen ha azt elolvasom, akkor sem végeztem még koránt se, van még sok más jó kis forrás is, amit át kell nyálazni… Csak ugye a jogi szaknyelv PLUSZ japán nyelv kombináció egy kicsit… macerás ^^””)

Órák után itthon végeztem a dolgaimat, bepakoltam a kirándulásra stb. A juzuról akartam írni már a múltkor is, csak elfelejtettem. Ő a juzu:

Magyarra japán narancsként vagy japán citromként szokták lefordítani. Az illata inkább narancs, az íze inkább citrom, de nem annyira savanyú, a felépítése meg szintén narancs (mivel ha meghámozzuk, cikkekre lehet szedni). Szóval leértékelés volt a szűpában a juzuból, szóval vettem, finom is, csak rájöttem, hogy még erre a savanyúságra is érzékeny a fogam/ínyem, ha így nyersen eszem, szóval ma csináltam belőle juzunádét 😀 Vagyis nem limonádét, hanem juzunádét… mondjuk kicsit macerás, mert ugye a citromot ki lehet facsarni mindenféle segédeszköz nélkül, ezt meg nem annyira, mivel belül olyan, mint a narancs, szóval valahogy szétnyomkodtam, de jó volt 😀 Állítólag az itteniek sem szokták nyersen enni.

A juzus kitérő után lássuk, mi volt még ma. Kiégett az égőm a szobában, szóval kértem az irodában újat, illetve elkértem a mérleget, hogy megmérjem a csomagom súlyát. Szerencsére csak 5-6 kiló volt, szóval azzal nem lesz baj. De ha már itt volt a mérleg, lemértem a könyveket, mangákat, hogy mégis hány darabból jön össze a 20 kiló… elég sok belefér a húsz kilós limitbe, szóval megkönnyebbültem kicsit (mert ugye én sok könyvet, mangát rendelek, csak ugye azokat haza is kell küldeni…). Kivittem a szemetet, a múltkori kartondobozok maradékait, elpakoltam, tegnap este mostam is, ma is fogok egy kis adagot, hogy rendben hagyjam itt a szobát… Még el kell mosogatnom, porszívózni is fogok, mindjárt indulok tutorozni (mivel azt írta nekünk, hogy ezen a héten, vagy a jövő héten legyen az utolsó… hát jövő hét 1) szenteste, 2) nem is vagyok itthon… szóval ma még tutorozok, de nem baj, mert néhány kandzsit majd megkérdezek, amik nem voltak világosak a kutatásos könyvben). Reggel aztán 10 óra körül elindulok a buszhoz, és irány a reptér! 😉 Mivel internetcafékban fogok megszállni, ezért úgy tervezem, hogy folyamatosan beszámolok majd az élményekről, és a képeimet is felpakolom up-to-date, szóval akit érdekel, az kísérje figyelemmel a FB-oldalt, ahová egyből kikerül, ha új poszt jelenik meg 😉

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás