[141. NAP] Tabippo – avagy kirakat-gaidzsinnak lenni egy a japánokat világ körüli utazásra csábító rendezvényen. Takojaki. Cicaszamuráj.
Kedden ismét szünnap volt (a naptáram szerint az államalapítás ünnepe), így hát tanulás helyett a belvárosba, Sinszaibasiba mentem, hogy kirakat-külföldi legyek 😀
Ott kezdődött ugye az egész (lehet, hogy már írtam korábban), hogy mentem a boltba, és megelőztem egy lányt, mert ugye én gyorsan sétálok. Erre megszólított, hogy én is az Oszakai Egyetemen tanulok-e, és hogy kérdezhet-e valamit. Mondom, persze. Mondja, hogy ő perzsa szakos stb., és hogy egy Tabippo nevű rendezvényre keres embereket. Ezen a rendezvényen világ körüli utat tett japánok mesélnek az élményeikről, és utazásra csábítják a japán fiatalokat. Hogy a bejáratnál „reptéri hangulatot” keltsenek, kerestek külföldieket is. A csajszi aztán bejelölt Facebookon (bár én nem szívesen jelölök vissza ismeretleneket), és megbeszéltük, mikorra kell odamenni. Azt mondták, én a „reptéri biztonsági őr” vagy mi szerepét kell majd eljátsszam, vigyek fekete nadrágot, meg majd adnak valami inget, jelmezt. Mondom, jó 😀
Szóval útnak indultam Sinszaibasi felé, meg is találtam a helyet, mondjuk az nem volt túl bizalomgerjesztő, hogy a hely előtti parknál állt két ilyen hi no marus kocsi (szélsőjobbos japánok ezekkel járják a városokat, és nyomják a propagandát arról), meg a parkban sétált néhány gyanús, jakuza-kinézetű öltönyös emberke… Szerencsére odabent nem volt semmi ilyesmi, kiderült, hogy a mi programunkból a két lett lányt is elhívták, meg egy németországi srácot is. Nagyon angolul próbáltak velünk beszélni, de egy mondat megalkotása több percbe telt nekik, tehát mondtuk, hogy inkább japánul beszéljenek. Végül nekem már nem volt jelmezem, a két lett lány kapott valami japán feliratú, biztonsági őrhöz hasonlító inget, a németországi srácot meg egy amerikai pasast (aki 22 éve él Japánban és angolt tanít az egyetemen) katonának öltöztettek. Nem értették ők se ezt, ezzel nem hogy utazásra csábítják a japánokat, de inkább elijesztik 😀 Volt még egy kanadai lány, egy új-zélandi srác, meg később jött egy amerikai lány, aki Japánban született, meg ugye voltam én, mi hátizsákokkal kellett mászkáljunk ide-oda, és csak annyi volt a feladat, hogy beszélgessünk a vendégekkel. Nos, a vendégek nem nagyon akartak beszélgetni velünk, ezt talán mondanom sem kell 😀 Aztán volt végül egy-két csoport, akik odajöttek, kérdeztek dolgokat, meg aztán Bob (az amerikai) hozott egy lányt, aki magyarul tanul, mert hogy a szociológiatanára magyar, és tanított neki pár szót, és most elkezdett magától magyarul tanulni (nem lesz könnyű mulatság :D). Ami furcsa nekem a japánokban, hogy odajön egy tök ismeretlen (ez a lány), és azt mondja: „Szia, XY vagyok, magyarul tanulok. Nem leszünk barátok?”…….. Öö, kérlek, ez nem így megy, hogy megkérdezed, és akkor mostantól barátok vagyunk :DDD Legalábis szerintem. Na mindegy, kérdezősködött erről-arról, pl. arról, hogy Magyarországon mindig hideg van-e (mondom, ez valahogy nagyon megragadt a japánok fejében, hogy Magyarországon egész évben tél van… WTF? :D), meg hogy tényleg mindenki zsíros kenyeret eszik-e (látta a múltkori műsort, nókomment… -__-). Tehát beszélgettünk mindenkivel, utazásról, országokról, erről-arról. Ja, azt nem is mondtam, hogy előtte a szervező diákok mennyire tudták, mit kell csinálniuk: az első emeletről felküldtek a másodikra, a másodikon nem volt senki, majd amikor megjött valaki, és kérdeztük, mit kéne itt csináljunk, nem tudták; hívtak még valakit, az meg közölte, hogy menjünk az első szintre… szóval érdekes volt 😀
Mikor kezdődött maga az előadás, akkor mondták, hogy mi is megnézhetjük, viszont mivel nekem másfél óra a hazaút, még nem ettem ebédre semmit, és másnap kb. 500 kandzsiból írok dolgozatot, mondtam, hogy én hazamegyek. Ugyanígy tett a fele csoport is, a többiek meg beültek megnézni az előadást. Én visszakeveredtem valahogy Sinszaibasi állomásra (egy Orange Street nevű utcán – ez valami divatutca lehet, mert tele volt márkás üzletekkel, és idiótán felöltözött japán fiatalokkal 😀 – sétáltam végig, utána mikor hazajöttem, látom a FB-n, hogy a magyar szakos Maszaki-szan is pont arra járt a barátaival 😀 Nem láttuk egymást :D. Tehát visszamentem Sinszaibasi állomásra… nem is, az már Namba volt! Nambához lyukadtam ki végül, ott megkerestem az egyik takojakist, és ettem takojakit. Majd a Namba Walk nevű földalatti bevásárlóutcában újra megnéztem a Ghibli-üzletet, van-e valami újdonság, nemigen volt, így hát metróval visszamentem Szenricsúóig.
Szenricsúóban volt még kb. 10 percem a buszom indulásáig, így nézelődtem az állomásnál (sok üzlet, bevásárlóközpont van ott), és találtam egy könyvesboltot. Ott nézegettem a könyveket, és megakadt a szemem egy könyvön, amin egy szamuráj volt, kezében egy fehér macskával. Megnéztem, a könyv címe Nekozamurai (Cicaszamuráj) volt, és írta, hogy sorozat és film is van belőle. Itthon utánanyomoztam, a sorozat már véget ért, neten fellelhető, a filmet pedig márciustól vetítik itt a mozikban. A lényeg az, hogy az Edo-kor végén egy róninná vált szamurájt felbérelik, hogy öljön meg egy fehér macskát, aki a megbízó szerint hatalmába kerítette a mesterét. A róninnak viszont nincs szíve megölni a cicát, mert az olyan aranyos, helyette hazaviszi 😀 És így kezdődnek a bonyodalmak. Nagyon vicces és jópofa sorozat, érdemes belenézni. Másnap aztán meg is vettem a könyvet (majd írom ezt is), ide pedig bepakolom a film trailerét:
[youtube http://www.youtube.com/watch?v=D7H2hSxrEjs]
Ez meg a sorozat reklámja:
[youtube http://www.youtube.com/watch?v=z4hFGQkqKKE]
Ez az openinge (kínai feltöltés, azért ír Byou Saburait :D)
[youtube http://www.youtube.com/watch?v=-T-UjvQBUBk]
Ez volt tehát kedden. Képeket a Tabippón nem csináltam, a szervezők viszont igen, ha feltöltik valahová, én is felrakom ide.