Napi beszámoló,  Sikokui kirándulás

[163. NAP] A nagy sikokui körút – 2. rész – Takamacu és Marugame: várak, park, Sikoku mura, szép tájak. Galéria sok képpel!

A második nap reggelén tehát a kapszulahotelben ébredtem, és innen indultam el a környék nevezetességeit megnézni.

Mint említettem, a kapszulahotelben nagyon rosszul aludtam, többek között az egyik közelben lévő ember horkolása miatt. De reggel akaratlanul is megbosszultam a horkolást 😀 Történt ugyanis, hogy reggel bekapcsoltam a tévét, hogy megnézzem az időjárás-jelentést. Ugyebár a kapszulában be kell dugni a fülhallgatót, máskülönben hangszóróból megy a tévé hangja, ez meg zavarhatja ugye a többi vendéget. Nekem a fülemben volt a fülhallgató, csakhogy az a telefonomba volt bedugva, mert éjjel a zenével próbáltam elnyomni a horkolás hangját. Ezt én félálomban nem vettem észre, és mind csak hangosítottam a tévét, hogy jobban halljam… hát hallotta valamelyik horkolós is, be is szólt kívülről :DDD No sebaj 😀

A kapszulahotel japán viszonylatban igen olcsó, magyar viszonylatban borzasztó drága árában benne volt a reggeli is. Na mondom, legalább kenek egy szelet lekváros kenyeret, annyival is olcsóbb az út, nem kell melonpant vagy hasonlót venni reggelire. Hát a reggeli annyi volt, hogy mindenki külön tányéron megkapta ugyanazt: egy szelet kenyeret, egy picike vajat, azt a reszelt száraz káposztát, amit sok kajához szoktak adni, és egy picike, gyanús ízű és kinézetű húspogácsa-szerűséget… nos, maradt a melonpan 😀

A kapszulahotelből amúgy azért nem tudtam beszámolót írni (meg még a fényképezőmet se feltölteni), mert egy darab gép volt, amit max. 20 percig lehetett volna használni, a recepció előtt, a főbejárat mellett… tehát hideg is volt, és nem is volt idő arra, hogy a sok képet felrakjam, és még írjak is.

Szóval elindultam a kapszulahoteltől, borzasztó idő volt aznap, esett az egész országban, párás, nyomott, 鬱陶しい idő volt. Először is az állomásra indultam, mert Takamacu látványosságai előtt egy kis kitérőt tettem Marugaméba, ahol szintén egy eredeti állapotában fennmaradt vár van. Mivel volt még időm a vonat indulásáig, kicsit sétáltam Takamacu kikötője környékén, csak hát ugye messzire nem lehetett ellátni a pára miatt. Ezután vonattal Marugaméig mentem, ahol egyből becéloztam a várat. Szerencsétlenségemre ez a vár is elég magasan volt, szóval a jobb térdem nagyon örült neki, hogy ismét meredek utat és lépcsőket kellett másszon. Megnéztem, egy eredeti várral több van így a listámon. Ezek után mentem is vissza az állomásra, mert más különös itt nemigen van. Visszavonatoztam Takamacuba, ahol megnéztem először is a takamacui vár romjait – hát ez nem maradt fenn olyan formában, mint a marugamei vagy például a biccsú-takahasi, inkább csak a kertet lehet megnézni. A kerten belül pedig volt egy nagyobb rezidenciaféleség, ahová az volt kiírva, hogy “csak a használók mehetnek be”. Ezt nem nagyon tudtam értelmezni, de mivel épp egy idősekből álló csoport ment be vezetővel, épp vették le a cipőiket, én is bementem… utána jöttem rá, hogy szerintem ide nem szabadott volna, de hát a gaidzsinra nem szóltak rá, feltételezték, hogy úgyse érteném, mit mondanak 😀 Nagyon tágas japán stílusú szobák voltak itt, szép volt.

Ezek után kaját kerestem, gondolkodtam, hogy visszamegyek a tegnapi udonoshoz, helyette most már tényleg a Sukiyát választottam. Mivel pont dél körül voltam ott, tele volt öltönyös salarymanekkel. Miután megkajáltam, elindultam a Ricurinkóen (park) felé. Ez eléggé messze volt (Takamacu nevezetességei eléggé szét vannak szórva a városban), a térdem a marugamei megerőltetés után már alig bírtam vonszolni a lépcsőkön, úgy mentem le az aluljárókba, mint egy nyolcvanéves 😀 Gondolkodtam is, hogy elmenjek-e a Ricurinkóenig, vagy kihagyjam, de milyen jó, hogy elmentem! Azt mondják, hogy ez egy olyan park, amely minden lépésnél másképp néz ki. És tényleg! Egy pár métert mentem arrébb, és más szögből egy másfajta szépségét mutatta meg a park. Csak ha ne lett volna ez a párás, nyomott idő (ekkorra az eső legalább elállt), akkor biztos még szebb lett volna. A végén már egy kicsit sietnem kellett, mivel egy vonat megy Ricurinkóentől Jasimáig (ez még mindig Takamacu része), és ezt feltétlen el kellett érjem. El is értem. A Ricurinkóen-kitagucsi (Ricurin park északi bejárat) állomás hasonlóan vidéki hangulatú, mint a kjúsúi utazásomkor Mijazakiban látott, Aosimához vezető állomás. Egy sín, villamosítatlan vonal. Meg is jött a kis dízelvonat, elutaztam vele Jasimáig. Ott kérdeztem az állomásfőnököt, hogy mikor megy busz a Sikoku murához és a Jasimadzsihez (Jasima templom, fent a mini-félsziget tetején). Mondta, hogy még van egy jó óra addig, így hát gyalog indultam a Sikoku murához.

A Sikoku mura (szó szerint: Sikoku falu) a hagyományos sikokui házakat tömörítő park. A fennmaradt épületek és leírások alapján építettek újjá korabeli házakat, és ezeket lehet körbebarangolni. Hát mivel kevés időm volt (el kellett érni a Jasimára tartó buszt, mert ha azt nem érem el, akkor lekésem az egyetlen vonatot Tokusimába), ezért sietve néztem meg, de így is érdekes volt. Csak a probléma megint a térdemmel volt, mivel a Sikoku mura lényegében a hegyoldalon van, így sok-sok lépcső vezet ide-oda… Körbejártam tehát a murát, majd amikor a végén a buszmegállóba mentem le, egyszer csak belehasított a fájdalom a bal térdembe is… na mondom, kész, itt robbanok le Sikokun… mivel állandóan a bal lábamra nehezedtem, az a térdem is megfájdult… Na valahogy kimozgattam, és leértem a buszmegállóba, ott kellett is egy kicsit várni. Felfelé amúgy fizetős az út, mivel nagyon szép a kilátás. Odafent egy buddhista templom van, de az annyira nem is érdekes, inkább a felfelé vezető úton a kilátás a szép. Jasima amúgy arról nevezetes, hogy itt volt 1185-ben a Tairák és a Minamotók között zajló egyik fontos ütközet. Szóval megjött a busz, felvitt a Jasimadzsihez, tíz perc múlva indult is vissza (ugye ezt is el kellett érnem), tehát gyorsan rápillantottam a templomra, olyan volt, mint a többi :D, a lényeg úgyis a tájon volt, amit felfelé jövet az ablakból láttam, aztán lefelé menet is megnézhettem. A busz visszavitt Jasima állomásig, ahol egy órát kellett várjak a vonatra… ez idegesített, hogy nyugodtan végignézhettem volna mindent, csak a buszok és a vonatok ilyen idétlen időpontokban vannak…

Itt majdnem elaludtam, olyan fáradt voltam, amikor felszálltam a vonatra, az ernyőmet szerencsésen ott is felejtettem az állomáson. Közben nézegettem az embereket, azon gondolkodtam már egy-két napja, hogy az általános iskolás kisfiúk nem fáznak az egyenruha rövidnadrágjában? Azért még elég hideg volt, én a télikabátomban, sállal is néha fáztam, nekik meg egy olyan rövid rövidnadrágot kell hordaniuk, ami kábé olyan, mintha bokszeralsóban kezdenék el mászkálni a városban… Nem lennék a helyükben :DD

Ezután megjött a vonat, és jó sokat utaztam, de nem Tokusima végállomásig, hanem Szako állomásig, mivel az internetcafé, ahol aznap megszálltam, közelebb volt Szako állomáshoz. Borzasztó hideg lett estére, nekem viszont kábé háromnegyed órát el kellett töltenem valamivel, mivel a netcafés szállás ugye 12 órára szól, és 20 óra előtt nem lehet “night pack”-et kérni, ami olcsóbb. Így tehát először meg akartam keresni a netcafét, aztán sétálgatni a környéken. Hát mivel ugye Szako állomás nem a végállomás, ezért sötét is volt, eléggé kihalt városrész, hideg is volt… na kiértem a főútra, ahol elvileg a netcafé is van. Mentem előre sokat-sokat, sehol nem láttam a netcafét… egyszer csak visszafordultam, mondom, már biztos elhagytam, csak nem vettem észre. Mentem visszafelé, már majdnem visszaértem ahhoz az úthoz, ahonnan kifordultam a főútra, aztán meglett a netcafé… Majdhogynem a sarkon lett volna 😀 Tehát megint feleslegesen baktattam sokat a hidegben. Mivel még mindig volt időm, ezért a közeli könyvesboltban nézelődtem egy kicsit, majd az egyik kombiniből vettem kaját (a netcaféban is van kaja, csak marha drága – hivatalosan kintről nem lehet kaját bevinni, de én mindig megveszem és megmelegíttetem a kombiniben, berakom zacskóstul a táskámba, aztán mikor már a netcaféban a kis boxban vagyok, akkor szedem elő :DD). Szóval bejelentkeztem, megkaptam a kis boxomat, csak az sajnos elég közel volt a recepcióhoz, így hát halkan ettem, nehogy lebukjak, hogy kintről vittem be kaját 😀 A gép viszont borzasztó lassú volt, annyira, hogy az új fényképezőm 18 megapixeles képeit nem hogy feltölteni vagy összetömöríteni, még megnyitni sem tudta! 😀 Így hát nem tudtam aznap se beszámolót írni, mivel a képeket sem tudtam rendszerezni. Ami probléma volt még itt, hogy a netcafénak nem volt zuhanyzója… Viszont nagyon jól aludtam a kényelmetlenség ellenére, mivel már nagyon ki voltam fáradva (egyszer ébredtem fel 5 óra körül, de vissza is tudtam aludni kábé 7-ig, amikor már készülődni kellett). Tokusima és Naruto (nem, nem a manga, hanem az azonos nevű város!) élményei a következő bejegyzésben!

Újabb több száz kép Takamacuról és Marugaméról a galériában!

galéria

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás