[164. NAP] A nagy sikokui körút – 3. rész: Tokusima és Naruto – örvények és egyebek. Képek!

A harmadik nap reggelén a tokusimai netcaféból indulva vágtam neki az útnak.

Mint írtam az előző bejegyzésben is, a kényelmetlen netcafé ellenére nagyon jól aludtam, mert fáradt voltam. Reggel aztán összekészülődtem, majd elindultam újra Szako állomás felé, ahonnan tegnap este érkeztem. Szako állomástól egy megálló volt Tokusima nagy állomása, itt szálltam le. A vasútállomás előtt van a buszállomás is, itt vártam meg a Narutóba tartó buszt. Igen, Naruto, nem a nindzsa, nem a sónenmanga, hanem az azonos nevű város Tokusimához közel, Sikoku egyik csücskében. Sajnos Naruto eléggé kiesik, ezért nem tudtam azt megoldani, hogy oda is a Szeisun 18 kippu vonatjeggyel menjek, csak így, hogy Tokusimától buszoztam kábé egy órát. A busz Naruto vasútállomásnál is megáll, de onnan továbbmegy Narutokóen (Naruto park) állomásig, hisz itt van a fő látványosság, az örvények. Amúgy visszafelé úgy akartam jönni, hogy elbuszozom Naruto állomásig, ott eltöltök egy órát sétálgatással, majd a szeisunnel visszavonatozom Tokusimába, hogy ugye így olcsóbb legyen. Végül nem ezt a változatot választottam, mert 1) visszafelé havazni(!!!) kezdett, igaz, nem erősen, na de akkor is, 2) Naruto központjában, ahogy láttam a buszból, nemigen vannak érdekes dolgok, egy egyszerű kisváros.

Tehát megérkeztem a Narutokóenbe. Azt kell tudni, hogy itt, Narutónál a tengerben örvények keletkeznek, nagyságuk pedig a hold állásától függ. Így meg van előre határozva, melyik napon hány órától meddig, milyen erősségű örvényeket lehet látni. Mivel nekem meg volt határozva, hogy ezen a napon jövök, ehhez igazítottam az örvénynézést is. Aznap reggel 9:30-tól 11-ig voltak láthatóak közepes erősségű örvények (egy nap amúgy kétszer vannak). Én 10:30-ra értem oda – előbb nem lett volna se busz, se vonat -, és siettem is oda, ahonnan lehet látni az örvényeket. Jegyet kell venni, én az egyik múzeumféleségben vettem olyan jegyet, amivel kedvezményesen lehet a múzeumba is bemenni meg az örvényeket is megnézni. Az örvényeket amúgy az Avadzsi szigetén keresztül Kóbéba tartó híd (ha jól tudom!) alá felszerelt látogató-folyosóról lehet megnézni, van olyan rész is, hogy a padlóba van átlátszó műanyag építve. Tehát elkaptam az örvényeket, de elég picik voltak, a pamfleteken lehet látni, mekkora az igazi nagy örvény. Amúgy ezen a kis folyosón nagyon hideg volt, ugyebár a szél miatt.

Ezután ebbe az Edynek nevezett múzeumba mentem be, itt vetítettek egy kisfilmet az örvényekről, illetve a környéken élő madarakról, halakról volt kiállítás, kis akváriumban voltak is halak, illetve Japán és a világ híres hídjairól is voltak képek. És mit találtam? Ott volt a Lánchíd, „Széchenyi híd” néven 🙂 Nagyon megörvendtem neki 🙂 A múzeum tetején pedig volt egy kilátó, ahonnan körbe be lehetett látni az egész környéket. Nagyon szép hely!

Ezután busszal visszamentem Tokusimába (ahogy föntebb írtam, nem variáltam a Naruto állomási leszállással). Tokusima állomásnál aztán felhívtam a host familymet (előtte láttam egy kolduló szerzetest), mivel előző nap jött egy e-mail a telefonomra, de a folytatást nem tudtam elolvasni, mert valamiért nem kapcsolódott a telefonom. Arról volt szó, hogy vasárnap lesz a tojonakai „nemzetközi kapcsolatok központban” vagy miben egy megbeszélés a host family programról azoknak, akik most szeretnének újonnan jelentkezni host familynek, és ehhez hívták Motoharát, hogy beszámoljon a tapasztalatairól, meg engem, hogy én is meséljek a programról. Igent mondtam, mert ugyebár vasárnap már otthon vagyok, csak hát gondoltam magamban, találhattak volna ideálisabb rjúgakuszeit is, hisz engem összevissza kétszer hívott meg magukhoz a család, illetve egyszer részt vettünk azon a potluck partyn, oszt’ annyi. Na mindegy. Miután elintéztem a telefont, vettem valami pizzaszeletet meg ilyen nyugati péksüteményféleséget, valami pékségben, utána Kócsiban meg Macujamában is ott volt ez a pékség az állomáson, úgy látszik, ez valami lánc.

Ezután a tokusimai vár romjaihoz mentem. Itt lehetett sétálgatni, lényegében egy nagy park, láttam szép növényeket, madarakat, kacsákat, cicát, szóval elsétálgattam itt, az idő is kellemes volt. Aztán volt egy múzeum is a vár történetéről, azt is megnéztem (épp egy külön hinaningjó-kiállítás is volt), és ezzel a jeggyel be lehetett menni a közeli kertbe is. Miután körbejártam mindent, még sok időm volt, így gondoltam, elsétálok az Ava odori kaikanig (az Ava odori egyfajta tánc, ami Tokusimából ered – ha emlékeztek még, ezen a host familys „Potluck partyn” voltak joszakoi-táncosok, na az a joszakoi ebből az Ava odoriból ered állítólag), ahonnan van felvonó a Bizan hegyre. El is sétáltam, mondom, szeretnék felmenni – hát épp karbantartás miatt nem működik a felvonó. Gyalog egy órát tartott volna a hegyi út, erre időm se volt, meg a térdemet sem akartam még jobban megterhelni, így hát elindultam az állomás irányába, és azon gondolkodtam, hogy töltöm el ezt a sok időt.

Becéloztam egy nagy plázaféleséget, ahol van könyvesbolt, és látom, hogy egy hajléktalan, akit már korábban is láttam arrafelé, hogy zaklatja a népet (odamegy, kéreget stb.), kiszúrta, hogy én külföldi vagyok. Na, megyek szépen a pláza felé, jön utánam, és azt mondja japánul: „Én is tudok ám angolul!”. És elkezdte énekelni az angol ABC-dalt japán kiejtéssel: „Éj-bí-sí-dí-í-ehü-dí, eccsi-áj-dzsé-ké-erü-emü-enü-o-pí”… Na mondom ez nem normális :DDDD Aztán mikor bementem abba a depátóba, akkor lekopott, elegáns üzletben úgy látszik, nem megy be, mert kizavarnák 😀 Mit szólt volna, ha megfordulok, és rászólok japánul, hogy „nem vagyok angol, ne beszéljél angolul!”? 😀 Tehát bementem az üzletbe, és ott járkáltam egy kicsit, meg bementem a könyvesboltba, nézegettem a nyelvkönyveket. Aztán  továbbmentem az állomásig, ott pedig megkérdeztem az egyik JR-os nőcit, hogy nincs-e előbb vonat. Vagyis hát azt kérdeztem, hogy Ava-Ikedába mikor érkezik meg az előbbi vonat (mert hogy Ava-Ikedában át kellett szálljak, hogy Kócsiba jussak). Na megmondta, mondom, és Kócsiba onnan mikor megy. Ki is nézett egy gyorsvonatot, mondom, nekem olyan kell, ami a Szeisun 18 kippuvel igénybe vehető. Na keresett valami papírt, és elkezdte rómadzsival föléírni a Tokusima meg a Kócsi kandzsija felé az olvasatot, mondom, az nem kell, el tudom én olvasni a kandzsit, csak az időpont érdekel. Hát kiderült, hogy Ava-Ikedától az az egy vonat megy Kócsi felé, amit én kinéztem, tehát ha az előbbi vonattal mennék Ava-Ikedáig, akkor csak azt érném el, hogy több mint egy órát kéne ott a hegyek közötti állomáson várakoznom. Így hát Tokusimában töltöttem el még egy órát, újabb könyvesboltot néztem meg, vettem két könyvet, kajáltam, olvasgattam. Aztán megjött a vonat, felszálltam, és mentem Ava-Ikedáig. Amúgy a vonatokon a Donna toki nyelvtani kézikönyvét olvasgattam, mivel most, hogy megtanultam az összes N1-es nyelvtant, át szeretném venni a JLPT-re N5-től N1-ig minden nyelvtant. Közben meg hallgattam az idei eurovíziós válogatók dalait, kajáltam, szóval elvoltam. Ja meg ugye néztem a tájat, amíg nem volt sötét.

Ava-Ikedánál aztán kellett kábé fél órát várjak, itt a hidegben a belépőkapun kívül ültem le a padra, aztán vissza, amikor már beállt a vonat (vagyis egy kicsit később, mert azt hittem, hogy még nincs ott a vonat, pedig már ott volt, és fel lehetett volna szállni, na mindegy…). Errefelé sem villamosított vonal volt, amúgy az egész úton voltak olyan érdekes dolgok, hogy például 1) Megérkezett egy vonat az állomásra, és csak az első kocsijába lehetett felszállni, mert kiderült, hogy a hátsót azt leválasztják, és az meg a garázsba, az induló vonat meg vanman-ressa (one-man vonat) lesz, 2) Az egyik megállónál szóltak, hogy aki a hátsó kocsiban van, azok mind szálljanak át az elsőbe, mert innentől lekapcsolják a hátsó kocsit, és innentől kezdve vanman-ressává változik a vonat, 3) Amikor a marine linerrel jöttem át Okajamából Sikokuba, akkor mielőtt a Szeto-beltengeri hídra ráment volna a vonat, az utolsó megállónál kiszállt az okajamai személyzet, beszállt az új kalauz, és közölte, hogy innentől kezdve a vonat nem a JR Nyugat-Japán, hanem a JR Sikoku alá tartozik, és üdvözölt minket. Ennek a nőcinek volt amúgy egy furcsa beszéde, nem tudom, hogy ez sikokui nyelvjárás volt-e, vagy csak saját beszédhiba/szokás, a lényeg az volt, hogy a -maszu végű szavaknál konzekvensen -meszut mondott. Tehát például: „Gocsúi negaimeszu” (negaimaszu helyett). „Arigató gozaimeszu”, „Hassa itasimeszu”. Nagyon fura volt :D; 4) A kedvencem – ez majd csak az utolsó napon lesz, Macujamában, de ide írom az érdekességek közé: elindult a busz az állomásról, az egyik megállónál megállt, ott volt a megállóban egy másik egyenruhás buszvezető. A buszvezető levette a kis sisakját, levette a névtábláját (mert a buszokon mindig ki van írva a buszvezető neve), meghajolt és elköszönt; felszállt a másik buszvezető, közölte, hogy innentől átveszi a buszt, kirakta a névtábláját, fel a sisakját, és mentünk tovább :DD

Na de vissza az eredeti sztorihoz! Tehát szépen mentem a vonattal Ava-Ikedától Kócsiig. Kócsiba este érkeztem meg, a szállásom itt egy „business hotel melléképülete” volt, 22:00-ra írtam a bejelentkezést. Az állomástól a hotel felé vettem kaját, mentem szépen, el is értem időben. A hotel az egyik főútról egy jobbra leágazó kis utcában volt, ott elég sötét is volt, tartottam tőle, hogy nem találom meg az épületet, de meglett. Megadtam az adatokat, amit kellett, fizettem. Hát gyerekek, ezt a hotelt szerintem a Sóva-kor közepén ide rakták, és onnantól kezdve semmit nem alakítottak rajta :DDD Szétszakadt, lekopott padlószőnyeg, leszakadt tapéta, a zár is kicsit lötyögött; ősrégi kapcsolók, a légkondi szerintem még a múlt századból származott; japán stílusú szobám volt, minden tömör fa; valami ősrégi rádió… De volt egy kicsi LCD-tévé, azon kicsit néztem valami műsort, megkajáltam, volt futon meg jó meleg takaró, szóval aludni nagyon jól aludtam ott. Amúgy a vécé és a zuhany is ősrégi volt, ez a „szocialista stílusú” csempe, ilyen „foszöld” kád, megsárgult zuhanyrózsa… Szóval ezen a helyen aludtam Kócsiban. Folytatás következik!

Galéria a narutói örvényekről és Tokusimáról – na meg persze a business hotelről 😀