Napi beszámoló

[177. NAP] Szakai: kofun, múzeumok, önkéntes néni. Egy valaha virágzó város napjainkban. Szumijosi Taisa. Séta térdfájással és rosszulléttel. Képek!

Szerdán aztán megint jó idő lett, így hát gondoltam egyet, és leugrottam Szakai városába (Oszaka belvárosától délre), hogy megnézzem Nintoku császár kofunját és környékét. Reggel indultam, mivel eléggé messzire kellett eljutni. Tennódzsiig mentem metróval, ott pedig a Vakajama felé tartó vonatra ültem fel, és Mozu állomásnál szálltam le. Ez van ugyanis a legközelebb a Nintoku-kofunhoz. Nintoku császár síremléke Japán legnagyobb kofunja, és a világ három legnagyobb királyi síremlékének egyike. Ha körbe szeretnénk járni, 3 kilométert kell sétálnunk. Én csak az egyik oldalán mentem végig, mert belülre nem lehet bejutni, ugyanis a Kunaicsó (Imperial Household Agency) felügyelete alá tartozik a síremlék (hiszem császári sír), így még turisták sem látogathatják. Sőt, ami miatt a történészek nem igazán kedvelik a Kunaicsót, az az, hogy mivel császári sír, nem lehet kutatásokat, ásatásokat sem végezni. Amikor annak idején egy része beomlott a kulcslyuk alakú kis belső szigetnek, a helyreállítást végző valaki talált különböző hanivákat, sisakot stb., ezekről rajzokat készített, a rajzok alapján készült replikák pedig ki vannak állítva a szakai múzeumban. Az eredetieket pedig visszatemették. Szóval érdekes dolog ez. De előresiettem. Miért most mentem Szakaiba? Azért, mert a sulitól kapott kis kuponfüzetünk, amivel be lehet menni különböző múzeumokba, helyekre, Szakaiban is érvényes, vagyis van néhány szakai hely, amiket ingyen meg lehet vele látogatni. Ilyen volt a szakai városi múzeum, a Nintoku-kofun mellett lévő Daiszen park japán kertje, illetve két korabeli szamuráj ház (pontosabban az egyik lehet, hogy nem is szamuráj rezidencia – később leírom, miért nem mentem el ide). Így először a múzeumot és a japán kertet néztem meg, egybekötve a kofun megtekintésével. Sétálgattam a parkban, bementem a japán kertbe, ami szép volt, de irtó büdös… én nem tudom, honnan folyt az a kis patakocska, ami a kert közebén csordogált, de a víz habzott, és undorító szaga volt. Aztán átmentem a múzeumba, ahol szerintem én voltam aznap az első látogató, úgy láttam, örülnek, hogy jött egy gaidzsin. Szakai egész amúgy nagyon szomorú hangulatot áraszt – egy valaha volt híres és virágzó város vált a nagy Oszaka agglomerációjává, egy külvárossá, iparvárossá. Legalábbis számomra egy ilyen szomorú hangulat lengte be Szakait, aztán cáfoljon meg, aki másképp gondolja 🙂 Ugyebár mielőtt Tojotomi Hidejosi nem tette meg Oszakát központjának, Szakai volt a környéken a fontosabb város. Az ókorban politikai központ is volt (nem hiába van itt sok nagy kofun), utána szabad jogú város, majd pedig a kardkovácsolás, később a kések, majd a bicikligyártás tette híressé. Ma pedig, nekem úgy tűnik, hanyatlóban van… Na de megint elkanyarodtam! Szóval volt egy nyugdíjas néni, aki önkéntesként idegenvezetősködött a múzeumban, miután megbeszéltük, hogy értek japánul, elmagyarázott mindenfélét a kiállított tárgyakkal kapcsolatban (talán egy kicsit túl részletesen is). De aranyos volt 🙂 Ezután pedig a közelben lévő biciklimúzeumba mentem, mivel ide is ingyen be lehetett menni. A biciklik történetét mutatja be a múzeum, a legrégebbi kerékpároktól a legmodernebb mtb-okig minden van, ki lehet próbálni ezt-azt. Nekem, mint a történelmet kedvelő személynek, a koronahercegi pár (a jelenlegi császári pár) biciklije tetszett a legjobban 🙂 (Meg a jelenlegi császár gyerekkori biciklije is ki van állítva – a vázon rajta van a császári címer. Ezeket mind Szakai városa adományozta az uralkodói családnak) A biciklimúzeum után sétáltam végig a kofun egyik oldala mellett, a szakai városházára tartottam, mivel annak 21. emeletén ingyenes kilátó van. Valahogy elkeveredhettem, megkérdeztem a kombiniben, hogyan jutok el oda, mire rábeszéltek, hogy menjek vonattal egy megállót. Hát jó. Mondjuk nem bántam meg, mert tényleg a hivatal elé jutottam. Felmentem, megnéztem a kilátást, sajnos a kofun alakja még ilyen magasságból sem látszik, ezt tényleg csak helikopterről lehetne megnézni. Ezután a kikötőben lévő régi világítótorony felé indultam, csak először rossz irányba mentem (útközben beültem kajálni egy Yoshinoyába, ezúttal karét ettem), majd meglett a jó irány, de közben újra elkezdett fájni a jobb térdem… Sokat kellett sétálni, a végén már alig cammogtam, amikor lépcsőn kellett menni, na az borzalmas volt… Eljutottam végül a világítótoronyhoz, bár kellett volna még lépcsőzni, szóval csak egy picit messzebbről lefotóztam, és alig vártam, hogy leülhessek valahová. Megpihentem, és visszamentem a legközelebbi vasútállomásra. A két régi házhoz még vonatozni és villamosozni (Oszakán belül itt, Szakaiban van ma már csak villamos) kellett volna, de én már nem bírtam a térdemmel tovább vonulni, és közben a fejem is megfájdult… Vonattal mentem a Szumijosi Taisáig, a híres oszakai sintó nagyszentélyhez, ahol még eddig nem jártam. Mivel közel volt a megállóhoz, ezt még belevettem az utamba, elcammogtam fájó fejjel és térddel, és megnéztem a taisát. A kedvencem az volt, hogy egy helyen gyógyító kavicsok voltak, ezt szedegették ki az emberek 😀 (Ld. galéria) Miután ezt is megnéztem, visszacammogtam a vonatra, Tengacsajánál átváltottam a barna metróra, ami Hankjú-vonatként Kitaszenribe tart, felszálltam, és Tengacsajától Kitaszenriig aludtam. Kitaszenrinél gyorsan bevásároltam, majd a buszon megint szundikáltam. Hazaérve nem volt kedvem még rizst főzni, meg halakat enni, fájt a fejem, szóval gyorsan megettem néhány csokit, és lefeküdtem… arra ébredtem fel, hogy már a gyomrom sem az igazi… megint aludtam, éjjel még egyszer felébredtem, aztán másnap délig aludtam… Nagyon sokat aludtam, de másnap nem volt már semmi bajom. Most vagy a karétól lett ez az egész, vagy valami más marhaságot ettem összevissza, de ami nekem gyanúsabb, hogy egyik napról a másikra kábé 10 fokot esett a hőmérséklet, és másnap nyomott, szörnyen borús, felhős, 鬱陶しい idő lett, szerintem a frontra lettem érzékeny, és ezért voltam ilyen szarul. Tehát a lényeg, hogy megnéztem a nagy kofunt, kihasználtam több kupont is, a térdem még mindig aggaszt, rosszul lettem, de helyre jöttem, szóval mozgalmas egy nap volt 😀 Képek Szakairól, a kofunról és a Szumijosi Taisáról:

galéria

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás