[185. NAP] A nagy tokiói-kantói út – 2. rész! Császári palota és környéke, Jaszukuni, Nihonbasi, Ginza és sok más egyéb! Idegeskedés! Eső! Képgaléria!

A második nap teljességgel alkalmatlan volt városnézésre, én mégis egész nap járkáltam, szerintem kábé 20 kilométert is lesétáltam. Esett az eső, fújt a szél, köd volt, egyszóval szörnyen rossz idő volt.

Reggel idejében felkeltem, összecuccoltam, és visszaindultam Sibuja állomáshoz. Ekkor takarították az esti buli maradékait, egy csomó mocsok, szemét volt az utcákon, tele volt varjakkal, köröztek a szemét körül, néhány kurvának kinéző (vagy csak simán laza erkölcsű) hölgyike épp haza(?)felé tartott… A Sibuja állomástól először Tokió állomásig mentem (pontosabban Ótemacsi állomásig), ez volt közel a császári palotához, itt pakoltam le egy kis szekrénybe a csomagomnak azon részét, amire nem volt szükségem aznap. Kiválaszt az ember egy kis szekrényt, bepakolja a cuccát, majd bedobja a pénzt, cserébe kap egy nyugtát, amin rajta van, hol hagytad a csomagodat (jelen esetben Ótemacsi állomás központi kapu), hányas számú szekrényben, és egy kód, amivel majd nyitni lehet a szekrényt. Ez tehát megvolt, elindultam a császári palota felé. Amúgy Sibujában még nem esett az eső, itt már igen. Az otthonról hozott, indulás előtti nap vett összecsukható ernyő kábé tíz perc alatt tönkrement, szétfújta a szél, ráadásul olyan szél fújt, hogy befújta az összes esőt az ernyő alá, fényképezni sem nagyon tudtam, mert ahogy bekapcsoltam a gépet, megtelt a lencséje esőcseppekkel, így állhattam meg törölgetni. 10:00-tól kezdődött a császári palotai körbevezetés (csak egy részén, és épületekbe nem lehet bemenni), addigra kellett a palota Kikjómon nevű kapujához menni, pontosabban 9:50-re, előtte pedig a Marunoucsi negyedben lévő kormányzati épületeket, parlamentet, minisztériumokat stb. akartam megnézni. Hát a tervezettől eltérően nem sikerült mindent megnézni a szar idő miatt, pl. a parlamentet is csak távolról láttam, ha lesz még időm a héten, akkor bepótolom ezeket. Viszont a Legfelsőbb Bíróság (azt hiszem) épülete előtt két demonstrációba is belebotlottam, vicces volt 😀 Viszont az idő fogytán volt, így hát lassan elindultam a császári palota felé (vissza). Mondanom sem kell, hogy az eső ugyanúgy szakadt. Meglett a Kikjómon, épp akkor kezdték el beengedni az embereket. Kikerestem a kis visszaigazoló-papíromat, majd bemehettünk egy nagy terembe. Itt levetítettek egy tíz perces kis videót a császári palotáról, előtte pedig lehetett vásárolni a múzeum-shopban… tele volt öregekkel, meg külföldiek is elég sokan voltak, természetesen a legtöbb termék drága volt, én vettem egy tollat meg egy pár pálcikán, rajta a hely nevével, ezek elég kulturáltnak néztek ki, és ezek voltak a legolcsóbb, emléknek tökéletes. Ja, amikor bementünk ebbe a terembe, ott voltak az audio guide-ok, én szépen megyek előre, egy bajuszos őr elkezd „excuse me”-zni, megyek tovább, még egyszer, hogy várjak, közben magyaráz a kínaiaknak… meg kellett várjam, hogy befejezze a szövegét a kínaiaknak, majd hozzám forduljon, hogy közöljem, nem kell audio guide, mert értek japánul. Csak azért, mert európai fejem van. Dicséretes, hogy egyáltalán van audio guide, és segíteni akarnak, de miért nem hagyják ezt az emberre? Ha akarok audio guide-ot, odamegyek, ha nem, nem. Na mindegy.

Megkezdődött a túra, egy másik őr vezetett körbe minket, ő magyarázott egy kicsit minden épületről, közben az eső még jobban megerősödött, mindenki ernyőkkel… láttunk egy-két ilyen bástyaszerűséget, meg a nem igazán kedvelt Kunaicsó (Imperial Household Agency) épületét, majd a Nidzsúbasit, illetve a helyet, ahol a császár szokott fogadásokat tartani, díjakat átadni. A bácsika minden helyen közölte a japán magyarázás után az audio guide számát, ilyen módon, idézem: „ingüriss ódzsiógájdo námbá irebün cű hótín” („English audio guide number eleven to fourteen”). Csodás kiejtés 😀 A túra végeztével lehetett jelentkezni, hogy ki akar menni a keleti parkba is, ez is ingyen van, itt már nincs vezetés, de megnyitnak egy kaput, amin át lehet menni kerülés nélkül. Ezt a parkot is körbejártam, itt volt a edói vár tornyának maradványa, növények… kicsit elállt az eső, úgy öt percre, majd ismét rákezdte. A keleti kert után a Kitanomarukóen felé mentem, ez is egy park, de igazán érdekes dolgok nincsenek itt, max. a szumócsarnok. Itt már ismét nagyon esett az eső. Amúgy az összes park szép lett volna, ha az idő is szép, az eső azért sokat elvett az élvezeti értékükből.

Következő állomásom a hírhedt Jaszukuni-szentély volt. Ugyebár ez úgy van beharangozva, hogy itt majd nacionalista propaganda fog menni szélsőjobbos kocsikból, meg majd csúnya szemmel néznek a külföldiekre… hát lehet, hogy az eső miatt, de én semmi ilyet nem tapasztaltam. Egy tök átlagos sintó szentély volt. Van egy Júsúkan nevű múzeum mellette, ez Japán háborúinak van szentelve, mindenféle háborúval kapcsolatos tárgy kiállítva, meg magyarázatok a háborúkról. Egy oldal kritizálta, hogy nem olyan nagy szám a múzeum, nem éri meg a pénzt, hát ez hülyeség, mert több emeletes, modern, színvonalas múzeum. Mondjuk itt viszont érződik, hogy merről fúj a szél, ilyeneket lehetett olvasni, hogy „Korea függetlenedésének Japán nagyon örült” (ez oda van írva, amikor Korea lényegében Japán megszállás alá került, persze, „független” :D), meg hogy „Mandzsúria a különböző együtt élő népek szabadságvágya miatt született meg” (ja, egy bábállam volt :D), szóval ugyan modern és érdekes a múzeum, azért a magyarázatokat fenntartással kell szemlélni 😀

A Jaszukunitól tovább indultam, és útközben észrevettem, hogy már a táskám is kezd átázni, mivel ugye az ernyő mellett a víz azért a táskára eléggé rácsorgott. Mivel félő volt, hogy az útlevelem is elázik, vettem egy kombiniben az ernyő mellé (ezt nem is írtam, ugye tönkrement az összecsukható ernyő, így kellett vegyek egy nagy ernyőt) esőköpenyt is, pont aláfért a táska. Dzsinbócsó volt a következő állomás, egy egy olyan része Tokiónak, ahol nagyon sok antikvárium sorakozik (Múzeum körúthoz hasonló). Éhes voltam, itt is találtam egy Yosinoyát, ahol nem nagyon akarták megérteni, mit mondok japánul, pedig ugyanúgy érthetően, normálisan mondtam, mint máshol, szerintem ahogy megláttak, megijedtek, hogy nem fognak megérteni, és ezt el is határozták magukban 😀 Itt kezdett amúgy először fájni kicsit a térdem, de szerencsére sikerült kezelni a problémát, kicsit ide-oda mozgattam, és nem lett nagyobb baj. Dzsinbócsótól a Tokyo Dome és a Koisikava Kórakuen felé menet az egyik utca érdekes volt: itt is antikvár üzletek vannak, de kifejezetten felnőtt magazinokra specializálódott antikvár üzletek 😀 Nagyon durva, ami számomra mindig durva itt, ezeknek az üzleteknek a „beágyazottsága”, hogy simán az utcán ott vannak, mindenféle függöny vagy sötétítés vagy akármi nélkül, kisgyerek simán benézhet, nagyon kemény. Elérkeztem a Tokyo Dome-hoz, itt ilyen vidámpark-szerűség van, ide nem mentem be, viszont mentem a Koisikava Kórakuenhez, ami egy szép park, volt már egy egész szépen kivirágzott szakura is, mondjuk itt a nyári virágok a szebbek. Ezután Nihonbasiba indultam metróval, előtte el akartam menni a vécére, na de itt is csak japán stílusú vécék voltak… én mondom tönkre nem teszem ezzel a térdem, szépen bementem a mozgássérült vécébe XDD

Nihonbasiban először a régi Japán Nemzeti Bank épületét és a mellette lévő pénzmúzeumot néztem meg. Ez ingyenes, és tök jó, japán pénzeinek története szépen be van mutatva, ki vannak állítva régi pénzek, meg vannak külföldi valuták is, például a hiperinflációnál ott voltak a magyar bilpengősök 😀 Szóval ez nagyon érdekes volt, ide megéri benézni. Innen Nihonbasitól végigmentem Kjóbasin, Ginzán át egészen Sinbasiig, a régi Sinbasi állomás épületéig. Nagyon sok ember van, főleg Ginzában, sok drága butik, ilyen Váci utca sokkal nagyobb kiadásban. Szóval itt mentem végig, majd vissza a Tokió állomásig gyalog(!), útközben egy Sukiyában ettem, itt az eladók amúgy kínaiak voltak. Sürgetett az idő, mert 19:30-ra volt megbeszélve a találkozó az első couchsurfinges emberkénél, akinél megszálltam, Nisi-Ogikubo állomáson, ez egy külvárosi állomás.

Megérkeztem a Tokió állomásra, és itt kezdődött a kálváriám. Ugyanis meg kellett találni azt a kaput, ahol a csomagomat hagytam. Ugyan a jegyen ott volt, hogy Ótemacsi állomás központi kapu, na de ezt a labirintusban meg kellett találni 😀 Tokió állomástól majdnem egy kilométer a föld alatt a Csijoda-vonal Ótemacsi állomása, ez meg is lett, na de nem a központi kapu. Köröztem ide-oda a föld alatt, közben már leizzadtam, mert rohadt meleg volt odalent, sehogy se lett meg. Megkérdeztem egy eladótól, eligazított, meglett a kapu, na de ott nem az 1622-es szekrény volt, hanem az 1602-es. Kimentem a földfelszínre, lementem egy másik lejáraton, hát ugyanott voltam. Az idő meg telt. Nagyon nehezen lett meg a hely, még két kalauzt (vagy mit) is megkérdeztem a kapuknál, aztán valahogy meglett. Elég az, hogy eltelt vagy fél óra, leizzadtam, elfáradtam, ideges lettem.

A sok csomaggal indultam vonattal Nisi-Ogikubóba. Odaértem szerencsére időben, megálltam a kapuk előtt, hamarosan jött is a srác, igazából én nem ismertem fel, mert hát ugye nekünk nehéz a japánokat megkülönböztetni így ismeretlenül, na de ő felismert (ezt azért nem nehéz, odajött, köszönt, szóval sikerül a találkozás). A lakása kb. 5-10 percre van az állomástól, nagyon pici lakás, épp azon gondolkodtam, hogy én így azért nem szívesen élnék… A koleszban a szobám nem sokkal nagyobb a lakásnál, reggeltől estig dolgozik (25 éves, nemrég végezhetett az egyetemen), Nihonbasi környékén van a cég, ahol dolgozik, szóval elég sokat utazik… estére hazaért, kicsit gépezik, tévézik, reggel indulhat megint… A lakásban nagyon nagy rendetlenség volt, bocsánatot is kért, mondom engem nem zavar, örülök, hogy van, ahol megszálljak 🙂 (Az más kérdés, hogy én így nem tudnék élni :D) Elbeszélgettünk mindenféléről, Magyarországról, Japánról, jó fej volt. Adott egy pótkulcsot, mivel ő reggel korán elindul, és hogy én később el tudjak menni, hamarabb haza tudjak menni… na ilyet ki csinál Magyarországon? Egy vadidegennek kulcsot adni :O Egy futonféleségen aludtam amúgy a földön, de tök jól aludtam, reggel kipihenten (már amennyire egy ilyen nap után ki lehet pihenni magunkat) indultam utamra – ez majd a következő poszt témája lesz 🙂

A rossz idő ellenére azért csináltam sok képet, tessék megnézni őket itt! Magyarázat nincs hozzájuk, tessék kérdezni kommentben (otthonról lehet, hogy majd kiegészítem).