[188. NAP] A nagy tokiói-kantói út – 5. rész! Sibujától Sindzsukuig a szakadó esőben! Meidzsi dzsingú, Omoteszandó, Kabukicsó, szakurák és egyebek. Képgaléria!

Na megint elmaradtam a blogolással, de most bepótolom! Épp a Sky Tree-nél vagyok, fel akartam menni, de nem sikerült, mert a megerősödő szél miatt idő előtt bezártak… szóval sétálgattam itt a Sky Tree köré épült plázában, és találtam egy gyűlölt Starbucksot wifivel, szóval megint vettem valami pocsék ízű teát jó pénzért, hogy leülhessek 😀

Vasárnappal folytatom a leírást. A szállásadóm egy velem egyidős srác volt, aki gazdaságtant tanul, mellette pedig dizájnt és kommunikációt, és elsősorban az angoltudása javítása érdekében couchsurfingel. Meg meg szeretné ismertetni a külföldiekkel a japán kultúrát. Így tehát én nem voltam az az ideális külföldi, mert sem angolul nem beszéltem vele, se a japán kultúrát nem tudta megismertetni, mert hogy azért többet tudok róla, mint egy átlag turista 🙂 De jól elbeszélgettünk este, ott volt a barátnője is, aztán a barátnő hazament, mi meg megbeszéltük, hogy reggel ő is Sibujába kell menjen 9-re, így hát mehetünk együtt, majd ő beállítja az ébresztőórát. Ebből az lett, hogy valószínűleg lenyomta az ébresztőórát, én ébredtem meg, nézem az órát, 8 óra valamennyi, talán 8:30 körül… mondom neki, már 8:30 van 😀 Na volt akkor kapkodás, mert hogy ő időre megy, találkoznia kell valakivel. Összeszedtük magunkat, és elmentünk Akihabara állomásig, ahonnan eljutottunk Sibujáig. Ott elbúcsúztunk, én meg megkezdtem az aznapi városnézést. Ugyanúgy, ahogy az első tokiói napomon, vasárnap is az a helyzet állt elő, hogy amikor elindultunk otthonról, még nem esett egyáltalán, ahogy viszont Sibujába értünk, kezdődött az eső. Sibujában először ismét megnéztem Hacsikó szobrát (ugyebár először csak este sötétben láttam, ráadásul nagyon sokat voltak arrafelé), és mivel az esőben senkinek nem az volt a legfontosabb dolga, hogy közös képet csináljon a kutyussal, én nyugodtan lefényképezkedhettem vele 😀 Ezek után Sibuja központi részén kóvályogtam, megnéztem a „scramble kereszteződést”, bár a múltkor, este durvább volt, az esős vasárnap délelőtt nem voltak annyira sokan. Sibujában még megnéztem a „Love hotel hillt”, ez lényegében egy lejtős utca, ahol egy helyre csoportosulnak a love hotelek 😀 Amúgy Sibuja megint tele volt szeméttel, nem szimpatikus ez a környék, túlságosan „bulis”. Sibujától elindultam „felfelé”, Sindzsuku irányába. Haradzsukunál akartam megnézni az extravagáns külsejű fiatalokat, akikről ugye sokat lehet hallani, hogy ott csoportosulnak, de hát a nagy esőben nem csoportosultak 😀 Na mindegy, ott végigsétáltam az Omoteszandó nevű út egy részén, ez olyasmi, mint a magyar Andrássy út, kinézetre is, meg tele van drága üzletekkel, amelyek előtt a nagy eső ellenére is már nyitás előtt kígyóztak a sorok, sok magassarkús, kikent, gazdag kiscsajszi várta, hogy megvehesse a legújabb méregdrága ruhadarabját 😀 Itt található még az Oriental Bazaar nevű üzlet, ahol külföldiek vehetnek szuveníreket viszonylag jó áron. Itt láttam, hogy 100 jenért árulnak Edo-kori pénzérméket, kérdezem, hogy ezek ugye másolatok… azt mondja a nő, hogy nem, ezek eredetiek… :O Mondom, akkor miért ilyen olcsó? Hát mert sok van belőle 😀 Azt eddig is tudtam, hogy manapság is nagyon sok Edo-kori érme megmaradt, na de hogy ennyire sok, hogy egy tálkába ki van szórva a gaidzsinoknak szánt szuvenírüzletben, és 100 jenért dobják az ember után? Vettem is egyet 🙂 Az Omoteszandó után a Meidzsi dzsingú következett, ez egy sintó szentély, amelyet Meidzsi császár tiszteletére építettek, pontosabban a tennót a halála után istenséggé minősítették, így hát lett neki egy szentélye. Maga a szentély nem annyira nagy szám, egy sima sintó dzsindzsa jó sok emberrel, viszont van egy érdekes „treasure house”, ami nem is annyira „treasure house”, mint inkább egy érdekes képkiállítás. A legjobb az, hogy megfestették az összes, de tényleg az összes tennó portréját (a régi, legendás császárokét is, akikről nem is lehet tudni, hogy néztek ki :D), és ez így sorban ki van állítva 🙂 Illetve Meidzsi császár életével kapcsolatosan is sok érdekes dolgot lehet látni. Itt amikor vettem a jegyet, egy öreg néni volt a kasszában, és kezdett volna valamit rossz angol nyelven magyarázni, mondtam neki, hogy japánul tessék, mert jobban megértem, mint az angolt (= mint az ő angolját :D). Szegényke úgy kérte a bocsánatot, tök cuki volt 😀 Amúgy valami évfordulója van Meidzsi császár feleségének (ezt elfelejtettem, hogy a születésének, halálának évfordulója-e, vagy éppen ő is kami lett-e, és annak az évfordulója esetleg, sorry), így hát van egy külön kiállítás a kógó életéről (ide végül nem mentem, mert vissza kellett volna caplatni az egész parkon), a lényeg, hogy a dzsingú felé vezető úton is vannak mindenféle dolgok kiplakátolva, és ott voltak a kógó által indított jótékonysági pénzalapról is infók, egyszer csak megláttam a magyar zászlót! Kiderült, hogy ebből az alapból 1930-ban magyarországi nővérek (nem apácák, kórházi nővérek) képzését támogatták! Ja és a dzsingúban elkaptam egy esküvőt is! Most jön egy kitérő, mert ez most jutott eszembe, és félek, hogy elfelejtem. Ugyebár Japánban mindenhol van vécé, állomásoktól elkezdve akárhol, természetesen mind ingyenes, olyan dolog itt nincs, hogy fizetnie kell az embernek azért, hogy elvégezze a dolgát. Na a lényeg az, hogy még előző előtti nap, a Ghibli Múzeum után egy üzletben nézelődtem, és elmentem a vécére… olyan tiszta volt, hogy az valami hihetetlen, olyan illat volt, mint a fogorvosomnál a fertőtlenítő illata, makulátlan tisztaság, kéztörlő stb., és még fültisztító pálcikák is ki voltak helyezve a mosdókagylókhoz, hogy aki szeretné, használja. Ez igen!

Vissza a Meidzsi dzsingúhoz. Pocsék idő volt tehát, ernyő nálam, esőkabát rajtam, így vonultam végig a városon. A következő megállóm a Sindzsuku gjoen volt, ez egy hatalmas nagy park Sindzsuku állomás közelében, sok szakurával. Esik ugye az eső, a kutya nem akar bent hanamizni meg lepakolni a fűre piknikezni, de ezek ellenőrzést végeznek a kapuban, a szakadó esőben, hogy nem akarunk-e alkoholt bevinni. Átvizsgálják a táskákat. Komolyan mondom, hihetetlen, ott állnak a biztonsági őrök a szakadó esőben. Na gondoltam, ha nekem is át akarják vizsgálni a táskámat, megmondom, hogy jó, de akkor vezessenek valami fedett helyre, én nem kezdem el ott lerángatni magamról az esőkabátot, meg kipakolni a laptoptól elkezdve mindent. Na de mivel rajta volt a táskán az esőkabát, nem szúrták ki, és így nem kellett kipakolni 😀 A lényeg, a Sindzsuku gjoen szakurái nagyon szépek, tessék megnézni a képeket. Viszont az eső már nagyon idegesítővé vált, ugyanis megerősödött a szél, és nem tudtam egy szakurát anélkül lefényképezni, hogy ne csöppent volna rá egy esőcsepp a lencsére, szóval állandóan törölgethettem a fényképezőt. A gjoen után magát Sindzsuku állomást (és környékét) néztem meg, ez a legforgalmasabb állomás Tokióban, hihetetlen sok emberrel, lesznek majd videók is, otthonról feltöltöm őket. Az Odakjú vonatnak is itt van az állomása, ezért egyúttal megvettem az egyik elkövetkezendő napra az Enosima Kamakura Free Passt.

Ezután a sindzsukui „Felhőkarcoló negyedbe” mentem, hogy a metropoliszi hivatal (na ezt most hogy nevezzük magyarul? Tocsó japánul, angolul meg Tokyo Metropolitan Government Building néven fut) ingyenes kilátójából „kilássak”. Igen ám, de eddigre már úgy megerősödött a szél, hogy az ernyőm teljesen használhatatlanná vált, tessék megnézni a képek között! Amúgy sok hasonló állapotban lévő ernyő volt eldobálva utána az utcán. Így hát esőkabátban folytattam az utamat, amíg nem vettem egy új ernyőt. Amúgy itt a Starbucksban most épp mellettem olyat láttam, amit itt még eddig nem, két japán hölgy megvette a kis szendvicsét meg kajáját, és mielőtt megették volna, imádkoztak, de nem valami sintó-buddhista cucc, hanem keresztény módra, összetéve a kezüket, csöndesen… keresztény japánok, úgy látszik. Na vissza a kilátóba! Jó, szép a kilátó, csak hát esős, párás idő volt, így azért annyira tökéletesen nem lehetett mindent látni. A legnagyobb kicseszés pedig az, hogy a kilátó fele el van kerítve, pontosabban el van választva a többitől, és drága étteremmé van alakítva, ki van írva a bejáratnál, hogy csak az nézheti meg onnan a kilátást, aki ott kajál…

A kilátás után visszamentem Sindzsuku állomáshoz, és Kabukicsó felé vettem az irányt (előtte vettem egy ernyőt). Kabukicsó Tokió híres piroslámpás, vigalmi negyede, így napközben nincsenek annyian, és nem veszélyes (bár szerintem Budapest akármelyik kerülete veszélyesebb az esti Kabukicsónál), így hát bejártam a környéket… hát vannak furcsa üzletek meg helyek, ld. a képek közt. Bár a fukuokai Nakaszu azért szerintem durvább volt. Ezután Sin-Ókubo felé mentem, ahol egy koreai negyed található. Koreai éttermek, szépségápolási termékeket áruló üzletek, mindenből nagyon sok… de talán a legtöbb a koreai popbandákkal, idolokkal kapcsolatos dolgokat, cédéket, dvd-ket, fényképeket stb. árusító üzlet volt. Na ezt is láttam, és még nem volt olyan késő, így elszaladtam a Parlamenthez, amit a 2. nap nem sikerült megnéznem. Csak kívülről lehet, a kerítésen kívülről megnézni a parlamentet, a környéken minden utcasarkon rendőr áll. A metróállomáshoz menet aztán útba ejtettem a miniszterelnök rezidenciáját is, persze csak kívülről, az utca túloldaláról 🙂

Ezek után visszamentem Akihabarába, ahol még megnéztem egy üzletet, majd visszamentem a szállásadómhoz, kajáltunk, beszélgettünk, aztán megbeszéltük, másnap mikor indulunk. Kábé így zárult a vasárnap, lehet, hogy már sok apróságot elfelejtettem, ha eszembe jut, akkor a következő bejegyzésekben pótolom!

Íme a galéria: