Napi beszámoló,  Tokiói és kantói kirándulás

[189. NAP] A nagy tokiói-kantói út – 6. rész! Kirándulás Odavarába és Hakonéba. Az első találkozás a Fudzsival. Képgaléria!

És már robog is tovább a blog, innen a sztárbákkszból 😀 Hétfőn Odavarába és Hakonéba mentem, ahol is először találkoztam Fudzsi-szannal, vagyis a Fudzsiszannal, azaz a Fudzsi heggyel 🙂

Reggel sikerült nem elaludni, de a biztonság kedvéért be volt állítva az én ébresztőm is. A szállásadóm is indult valamerre, elbúcsúztunk, én pedig mentem az állomásra. Felpakolva megint, laptoptáska stb., ezeket ugye lepakoltam egy coin lockerbe, este meg onnan szedtem ki. Na de megint volt probléma. Felszállok a Jamanote-vonal egyik vonatára, hát bemondják, hogy a vonat nem indul, mert baleset történt. Én nem értem, ennyien akarják megöngyilkolni magukat, vagy beesnek a sínekre? Nem érdekel, ha olyan gyáva és idióta valaki, hogy kinyírja magát, de könyörgök, ne a vonattal tegye, megbénítva ezzel több százezer (biztos van több százezer itt Tokióban) ember közlekedését… meg hát ugye ott vannak ezek a „metoro no me”, vagyik „a metró szemei” emberek, akik őrzik a peronokat, nem tudom elképzelni, hogy történhetnek balesetek. Szóval beálltam egy másik vonat sorába, de az a vonat már úgy meg volt tömve, hogy nem lehetett felszállni, pláne nem hátizsákkal, laptoptáskával, két megtömött nejlonszatyorral meg egy esernyővel. Jut szembe, ma egy Sukiya kajáldában felejtettem az ernyőmet, ezután még össze kell szedjem 😀 Persze azt mondanom sem kell, hogy ma egész nap gyönyörűszép idő volt, így hát természetes, hogy hurcoltam magammal az ernyőt, amint viszont elhagytam, eleredt az eső… ez már csak így az igazi 🙂 Vissza hétfőre! Lerohantam a metróhoz, hogy egy kitérővel jussak el a kiindulási pontomra (Sinbasi vagy Sindzsuku talán? nem emlékszem már így fejből). A gond ugye azzal volt, hogy nekem meg volt írva a program, mikor milyen vonatokra kell szállni, hogy elérjem a következő járműveket, így borult az egész. Amúgy aznap használtam el a Szeisun 18 kippu utolsó jegyét, Odavarától pedig a Hakone Free Pass-szal közlekedtem. Na valahogy eljutottam a kiindulási pontomhoz (Sinbasi volt, most már biztos vagyok benne), bezártam a csomagjaimat, majd felszálltam a vonatra. Odavaráig jó egy-másfél órát tartott az út, az út előtti tökölődéssel pedig egy jó egyórás késést produkáltam a tervemhez képest. Mondom, ezzel nem lett volna baj akkor, ha nem kellett volna elérni pl. a hakonei Asinokón lévő hajót, meg utána egy buszt, meg nem lett volna megbeszélve 21 órára a találkozó a következő szállásadómmal. Szerencsére az odavarai vár közel volt az állomáshoz, így hamar meg tudtam nézni. Szép vár, szép, de elvonja a várról a figyelmet a sok gyönyörű szakura meg a kilátás. Szép, derült, napsütéses idő volt, ugyanúgy, ahogy kedden és szerdán is, csütörtökön meg, ahogy nem mozdultam ki Tokióból, hanem a városban akartam körülnézni, megint jött az eső. Ilyen az én szerencsém 😀 Odavarában megvettem a Hakone Free Passt, nagyon sokan vártak itt, japánok, külföldiek is, ez már gyanús volt. Először Hakone-jumoto állomásig kellett menni a hakonei hegyi vasúttal, ott pedig átszállni a Górába tartó vonatra. Az első szakasz még nem volt olyan vészes, a másodiknál viszont tele volt tömve a vonat. Ez a vonat megy fel szépen a hegyre egy darabig, néha jó kis meredek utakat tesz meg, meg háromszor irányt vált, úgy araszol fel a hegyre. Amúgy tök jó dolog, csak ha ne lettek volna ennyien, jobban lehetett volna élvezni. Góránál aztán leszálltam, és mivel nagy sor alakult a cablecarnál, helyette elmentem megnézni a Góra Parkot. Szép kis park, de amúgy semmi extra. Vissza a cablecarhoz. Akkor már nem volt olyan nagy sor, a peronon viszont tömörültek az emberek, ld. a képeken, így amikor megjött a cablecar, akkor is az előző vonathoz hasonló tömörülés lett odabent.

A cablecar még magasabbra viszi az embert, egészen a Szóunzan megállóig, ahonnan felvonóra (ropeway) kell átszállni. A felvonónál hatalmas sor kígyózott, legalább fél órát kellett várni, amíg fel lehetett szállni. A reggeli késés még nagyobbra nőtt. Amúgy a ropeway kis fülkéi viszonylag nagyok, és állítólag ez az egy évben a legtöbb utast szállító felvonó (ropeway – hogy nevezzük ezt magyarul?) a világon! Óvakudani állomásig visz fel először a felvonó, útközben először csak a környező hegyeket csodálhatjuk meg, aztán egyszer csak megjelenik…! A Fudzsi, teljes életnagyságban! 🙂 Nagyon szép, mindenki csak úgy lőtte sorban a fotókat róla. Óvakudaninál le kell szállni, és aki még tovább akar menni, annak egy következő ropewayre kell átszállni, ezt nem nagyon értette mellettem egy anyuka, aki két kissráccal volt, mondtam neki, hogy igen, át kell szállni. Óvakudaninál viszont nem szálltam át egyből, hanem megnéztem a Fudzsit kicsit közelebbről, lefényképeztettem magam vele – itt volt egy érdekes sztori, egy japánoknak tűnő fiatal pár fényképezkedett a heggyel, mondom nekik japánul, hogy „engem is lefényképeznének?”. Erre megszólal angolul a pasas, hogy „your Japanese is better than ours!” 😀 Kiderült, hogy kínaiak voltak 😀 Kérdezték, hogy itt lakom-e, meg ilyeneket, aztán mentünk utunkra. Én személy szerint az óvakudani kénes kigőzölgésekhez, bugyogó forrásokhoz. Mindenfelé kénes szag, meleg gőz és nagyon szép táj. Itt árusítanak fekete tojásokat, ezeket ezekben a kénes kibugyogó forrásokban főzik meg, és ezért feketedik meg a héja. A legenda szerint ahány ilyen tojást eszik meg az ember, annyiszor +7 évvel megnő a várható életkora. Ötösével árulták a tojásokat, tehát ötöt ettem meg, az plusz 35 év… olyat 100 évet terveztem élni, az akkor összesen így 135, nem is rossz 😀

A következő felvonóra, ami inkább „levonó” volt, mert a hegy túloldalára vitt le, ismét legalább fél órát kellett várni, na én a sorban állva ettem meg a tojásokat 😀 Izgultam, hogy elérjem egy bizonyos idő előtt a felvonót, mert kiszámoltam, hogy ha akkor időben leérek, elérem a turistahajót. Mivel egyedül voltam, épp befértem egy olyan fülkébe, ahol volt még egy hely, így leértem időben, épp hogy átszaladtam a hajóhoz, felszálltam, és egy-két percen belül indult is. Milyen hajó? Az Asinoko nevű tavon egy kalózhajó kinézetű turistahajó viszi át az embereket Motohakone vagy Hakonemacsi városrészekhez. A Hakone Free Passal ingyenesen igénybe vehető mind a hegyi vasút, mind a cablecar, mind a felvonó, mind ez a hajó, sőt még néhány buszjárat is. A hajóról nagyon szép a kilátás, erről is lesz majd videó is.

Mielőtt megérkeztünk volna Motohakonéba, a hajón lévő kis büfében kiszúrtam egy Fudzsi-alakú dobozos Kantó-limited edition Kit-katet, meg is vettem, és ott volt mellettem a múltkori anyuka a két sráccal. Kérdezte, hogy hol tanultam meg japánul, meg hol tanulok stb., utána mikor leszálltunk a hajóról, akkor meg hallottam, hogy a kissrác faggatja az anyukát, hogy mit mondtam 😀 A hajóról leszállva a hakonei ellenőrzőponthoz mentem. Ugyanis az Edo-korban Hakonét is átszelte a Tókaidó, a legfontosabb országút, és itt is volt egy szekiso, vagyis egy ellenőrzőpont. Aki át próbált szökni a szekisón, komoly büntetésre számíthatott. 2007 körül (azt hiszem), a régi feljegyzések alapján helyreállították ezt az ellenőrzőpontot, így a közönség megnézheti, milyen volt ez az Edo-kori szekiso. Érdekes hely, tessék megnézni a képeket! Volt egy kis múzeum is, oda is bementem, meg fel lehetett menni a korabeli őrtoronyhoz, onnan meg lehetett nézni a kilátást. A következő hely pedig az ún. „Detached palace” volt, ennek sajnos a japán nevét nem jegyeztem meg, azt hiszem, ez valamikor egy császári villa volt itt Hakonéban, most bárki szabadon bemehet, megnézheti a parkját, meg kis kávézó van benne berendezve. Mindezek után pedig elkezdtem sétámat a régi Tókaidón. Ugyanis ezt is megcsinálták, a régi Tókaidó egy részét lekövezték, és végig lehet menni egy darabon. Hát durva, vannak jó kis dombok meg lejtők, a kövezés is inkább nehezíti az ember dolgát 🙂 Mivel amúgy az előző császári villában nem töltöttem sok időt, és a tókaidós sétának is beértem a tervezett felével (így is több mint két, talán három kilométer volt!), sikerült behoznom a reggel óta felgyülemlett késésemet. Megérkeztem a régi Tókaidón az Amazakecsajához, itt ittak a Tókaidón utazón édes szakét vagy teát, itt pihenhettek meg útközben. Van egy pici Tókaidó múzeum is berendezve mellette, azt is megnéztem, majd épp sikerült elérnem a buszt, ami visszavitt Hakone-jumotóba (jumoto = itt vannak az onszenek). A buszon egy picit el is aludtam, kifárasztott a sok séta.

Utolsó „napirendi pontom” egy onszenlátogatás volt, így bementem a Kappa Tengoku (Kappa mennyország) onszenbe. Ez a Hakone-jumoto állomás mellett van, egy pici onszen, egy öreg néni volt a pultnál, tényleg eléggé lepukkant, egy nem éppen rótenburo (szabadtéri, fedetlen onszen) van itt, hanem egy jatenburónak nevezett valami, lényegében a hegyoldal mellett van az onszen felépítve az épület emeletén. Nagyon kellemes volt itt egy picit megpihenni, nem is voltak, sokan, egy bácsika volt, aztán ő elment, így le tudtam fényképezni magát az onszent. Mikor jöttem el, akkor voltak ott nagy csomagokkal valami külföldiek, azt hiszem, spanyolul beszéltek, valami probléma lehetett, mert a nénike elég idegesen mondta nekik (japánul), hogy „mi lenne, ha átmennének a >>sztésönhöz<<?”. Hát én is átmentem a „sztésönhöz”, és vonatra ültem, Odavaráig mentem, ott átszálltam a JR-vonalra, végig Sinbasiig. Ott aztán összeszedtem a cuccomat, és elmentem Tódaimae állomásig, itt beszéltük meg 9-re a találkozót, egy 7/11 üzlet előtt. A következő szállásadóm egy a Tokió Egyetemen tanuló srác volt, izom-akármit tanul, ilyen edzőféleség lesz, de igazából nem is ő volt a konkrét szállásadóm, hanem 5 srác, akik egy share house-ban laknak. Odalent egy kávézó van, azt hiszem, ez az előbb említett srác üzemelteti, a második-harmadik szinten pedig szobák, itt laknak öten. Az egyikük jött ki aztán a 7/11-hez, ő is először angolul akart beszélni, aztán leállítottam 😀 Volt külön szobám, ahol alhattam, mégpedig egy „tornaterem”, ilyen laticel-féleségek voltak lerakva a földre, meg volt egy nagy Thera Ball-szerű labda is, súlyzók stb., ugyanis az előbb említett srác itt tart edzéseket… bár nem lehetnek sokan, akik hozzá járnak, hogyha én oda pakolhattam a cuccaimat, nem volt útban stb. 😀 Szóval megérkeztem, lepakoltam, aztán sorban jöttek elő a lakók. Aki kijött értem, ő azt hiszem, törit tanul, aztán jött egy másik srác, aki joghallgató, vele eldiskuráltunk a japán középkori jogról, összekeverte a buke sohattót a goszeibai sikimokuval 😀 Aztán jött még egy srác, akiről nem is tudom, mit tanul, majd megjelent egy következő, akiről kiderült, hogy felső középiskolás. Tanácsot jött kérni az egyik egyetemista sráctól, mert most fog érettségizni, és szeretne egyetemre menni, de nem bízik magában, nem tudja, mit tegyen. Ők beszélgettek aztán, én közben válogattam a képeimet, a srác nagyon kétségbe lehetett esve, mert még sírt is, hogy nem tudja, mit tegyen, nagyon nem volt önbizalma. Na később aztán ő lelépett, jött egy következő srác, akiről meg kiderült, hogy kínai, ő is itt tanul egyetemen, annak idején Kínában azért tanult egy évig japánul, hogy ide felvételizhessen az egyetemre. Ő volt talán a legközvetlenebb amúgy, de mindannyian rendesek voltak. De mivel már késő volt, másnap reggel meg Kamakurába terveztem menni, lassacskán nyugovóra tértem. Az első nap azzal a sráccal, akinek a couchsurfingen írtam, konkrétan nem is találkoztam 😀 Kérdeztem, este mikorra jöjjek vissza, reggel mikor menjek el, ugyebár van-e otthon vki stb., azt mondta a kínai srác, hogy bármikor lehet jönni-menni, mert egyrészt valaki biztos mindig van a közelben, másrészt meg nem zárják az ajtókat :O Mondom, komolyan? Azt mondja, igen, ő is csodálkozott rajta, Kínában ez elképzelhetetlen lenne… mondom, Magyarországon is… Szóval ez volt a hétfői napon.

Sok-sok kép, Fudzsi, szép tájak, érdemes megnézni:

galéria

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás