Napi beszámoló,  Tokiói és kantói kirándulás

[190. NAP] A nagy tokiói-kantói út – 7. rész! Kirándulás Kamakurába – Nagy Buddha, szép tájak, szakura, templomok! Sok-sok kép!

Kedden reggel Kamakurába indultam. Külön kíváncsi voltam rá, mert ugye a kutatási témám a Kamakura-kor. Szerencsére ismét szép időt fogtam ki, és nagyon szép helyeken jártam.

Nem tudom, írtam-e a múltkor, elbeszélgettünk a share house lakóival történelemről, japán jogról meg politikáról, elmagyaráztam nekik a magyar pártokat, ők meg Abe szórit, szóval jól elvoltunk 😀 Szóval reggel felkeltem, elbúcsúzkodtam, ekkor kérdeztem, hogy mikorra jöjjek, mondták, hogy ugye nyitva van minden 😀 Elvonultam a Tódaimae állomásig – előtte ezt is meg kellett kérdezzem, mert előző este ugye beszélgettünk a lakáshoz jövet, és elfelejtettem, hogy jöttünk ^^’’’’ Na meglett a Tódaimae állomás, azzal mentem Sindzsukuig, itt kellett átszállnom az Odakjú-vonatra, amire ugye már megvolt az Enosima Kamakura Free Passom. Sindzsukuban az átszálláskor megnéztem a reggeli csúcsforgalmat, ez ugyebár Japán legforgalmasabb állomása, ha jól tudom, nagyon durva a tömeg, mondjuk igaz, hogy egész Tokióban az, de itt különösen. Erről is lesz majd videó! Amúgy épp ezen gondolkodtam, hogy jó, hogy van 13 metróvonal plusz számos egyéb vonat meg busz, de emiatt az irdatlan tömeg miatt, meg a reggeli zsúfolt vonatok miatt én nem tudnék itt élni. Másrészről viszont este tizenegykor is teljes nyugalomban sétálhatok az utcán, nem kell félnem attól, hogy bizonyos személyek leszúrnak… Na de vissza Kamakurához! Bocsánat, hogy mindig elkalandozom, eszembe jutnak hirtelen dolgok, amiket le kell írni, mielőtt elfelejtem, mert már így is ugye több napos lemaradásban vagyok a leírásokkal, és sok mindent látok, vagyis az apróságokat esélyes, hogy elfelejtem, ezért olyan ez a szöveg, mint egy élő beszéd, ezt így biztos nem hagynám megjelenni a Mondóban 😀 Tehát Sindzsukuból elmentem először is Fudzsiszaváig (na ebben nem vagyok teljesen biztos, na ilyeneket felejtek el), ahol pedig átszálltam az Enodenre, vagyis az Enosimai Elektromos Vasútra. Ez egy nagyon hangulatos kis vasút, olyasmi, mint egy villamos, a part mentén megy egy darabon, szép a kilátás. A Free Pass-szal ezen is akárhányszor lehetett utazni. Először Haszénél szálltam le, ahol először is lementem a partra, és megnéztem a tengert. Sokan turkáltak itt a homokban kagylók után keresve, én is találtam egy pár szebbet. Aztán miután megnéztem itt minden érdekeset, továbbmentem a Haszederáig, vagyis az egyik híres kamakurai buddhista templomig. Az odaúton mindenféle szuvenírüzletek voltak, maga a templom, pontosabban a kertje pedig gyönyörűszép. Mindenféle virágok, növények, szép kilátás a partra, fák, szobrok, van egy kis barlang is, egyszóval nagyon szép.

Ez volt a Haszedera, több szót nem vesztegetek rá, ki-ki megnézheti a képeken, milyen jó dolgok voltak itt. Továbbindultam, nagyon jó idő volt, 22 fok körül, kezdtem megéhezni, és megláttam egy fagyist, na mondom, akkor megkezdem Japánban a fagyiszezont, vettem egy tej és karamel mix ízű csavaros fagyit. Igen, „tej” ízű :DD A néni, aki árulta, nagyon cuki volt, ő is kezdett volna valamit angolul magyarázni, de leállítottam 😀 Aztán a fagyit után tovább indultam a nap fő látványosságához, a Daibucuhoz, vagyis a Nagy Buddhához. A Nagy Buddha maga is nagyon jól néz ki, ez ugyebár a szabad ég alatt van, nem úgy, mint a narai, de a lényeg itt is a kerten (is) van, nagyon szép szakurák 🙂 A belépőn felül további 20 jenért be lehet menni a Buddha belsejébe is, ez is jópofa dolog 🙂

Miután körbejártam a Buddhát, elindultam a nagy útra, a nagy út nem volt más, mint az, hogy végigmentem a Daibucu túraösvényen. Ez a Nagy Buddháig vezet Észak-Kamakura állomástól, mégpedig a hegyek között, az erdőben. Nagyon szép helyeken visz az út, eléggé sokan is járkáltak errefelé, öreg néniktől elkezdve fiatal gyerekes családokig, mindig mindenki köszönt minden idegennek, akivel összetalálkozott az ösvényen. Volt egy vicces jelenet, közelítettem egy anyukához, aki két gyerekkel volt, és hallottam, hogy a kislány kérdezi, hogy hogy köszönjön a gaidzsinnak. Az anyuka mondta, hogy természetesen „haró”-val (ez a helló akar lenni, a japánok szerint az amerikagaidzsinek úgy köszönnek, hogy „haró”:D és mindenki a „haró”-t nyomatja, pedig ha az l-t nem is, az e-t ki tudnák mondani, szóval egy „heró” legalább megoldható lenne…). Megyek közelebb, a kislány félénken megszólal, hogy „haró”, mondom neki, „konnicsiva” 😀 Anyuka elneveti magát, kisgyerek azt mondja, „pedig direkt >>haróval<< köszöntem”… Mondom, tudok japánul, azért köszöntem „konnicsivával” (magamban meg ugye gondoltam, hogy másodsorban azért, mert az, hogy europid vagyok, nem azt jelenti, hogy amerikagaidzsin…).

Útközben van egy kis pihenő rész az ösvényen, ahol meg lehet nézni Minamoto no Joritomo szobrát (sokan hanamiztek a környékén) illetve egy szentélyt, ahol pénzmosás folyik. Bizony, szó szerint, kemény pénzmosás zajlik itt… az emberek fogják a pénzüket, legyen az papír vagy érem, beleteszik kis kosarakba, és a szent vízzel mossák 😀 Mert állítólag így megszaporodik a pénz, vagy mi 🙂 Le is fotóztam, jópofa 😀 Folytattam utamat át az erdőn, majd megérkeztem az út végéhez, ahol a környéken megnéztem három buddhista templomot. A nevüket már elfelejtettem, a lényeg, hogy ezek ilyen fontos templomok Kamakurában, régóta fennállnak és ilyen fő templomok, azt hiszem. Ezekre a tervem alapján mindegyikre kb. 20-30 percet szántam, aztán kiderült, hogy mindegyik rohadt nagy területen van, mindenféle épületek, kertek stb. Na de azért bejártam az érdekesebb dolgokat, szép szobrokat, tájakat, növényeket láttam itt is. Ezekről sem tudok többet írni, meg kell nézni a képeket. Az egyik templomnál érdekes volt, hogy lehetett IC-kártyával fizetni a belépőért.

A templomok után (na most utánanéztem, Dzsócsidzsi, Engakudzsi és Kencsódzsi volt azoknak a neve, ahová bementem, és a Meigecuint hagytam ki végül) a Curugaoka Hacsimangú nevű híres szentélyhez mentem, itt megint csak a virágokon meg a tájon volt a lényeg, nagyon sok szakura volt itt is, meg volt egy tavacska is, ahol kacsák és egyéb vízi madarak voltak láthatók. A szentély belső részén meg mogorván lecseszett egy őr, hogy „nófotó!”, pedig ki se volt írva, hogy nem szabad fényképezni… ahogy ezzel poénkodni szoktunk, „látszott az arcán a szonnó dzsói” („tiszteld a császárt és űzd ki a barbárokat!”) 😀 Mindezek után végigmentem Kamakura „főútján”, itt is sok szuvenírbolt volt, meg még több ember, és eljutottam Kamakura állomásig. Itt kiszúrtam egy Starbuckst, de ugye ha nem kell, akkor nem megyek be pénzt költeni szar itókára, hanem szépen megálltam az ablak mellett, és loptam a wifijüket 😀 Aztán Kamakura állomástól az Enodennel Enosimáig mentem. Pont a kalauz (nevezzük kalauznak, bár jegyeket nem ellenőriz, csak ajtót nyit, nézi, nem esett-e senki a sínek közé stb.) kis fülkéje mellett álltam, láttam, hogy miket kell elvégezzen indulás előtt és után. Végig a vészféken van a keze, amíg el nem hagyjuk a peront, hogy bármikor meg tudja húzni, ha szükséges.

Enosima Kamakurától egy kicsit odébb található sziget, ahová át lehet sétálni egy hídon. Van egy magasan lévő dzsindzsa itt, meg kajáldák, talán hotelek is, ilyen randihelyszín-szerűség, kicsit ilyen Balaton-hangulata volt. Odafelé menet a híd mellett nagyon sok sólyom/ölyv gyűlt össze, volt is ilyen tábla, hogy pl. ne emelj magasba kaját stb. Na átmentem a szigetre, nagyon nagy tömeg volt, sok üzlet, árulták a kacatokat, giccseket meg a kajákat. A dzsindzsa egy részéig felmentem, de nem tűnt annyira érdekesnek, meg már fáradt is voltam, ezért itt befejeztem az enosimai kiruccanást, és visszamentem Enosima állomásra, ahonnan az Enodennel visszamentem Fudzsiszaváig, majd pedig innen vonattal Sindzsukuig, aztán Tódaimae állomásig. Egy kicsit furán éreztem magam, lehet, hogy fáradt voltam, vagy összevissza ettem, mindenesetre gondoltam, hogy most korán lefekszem, mert ugye másnap a nikkói út miatt 5-kor kell kelnem. Visszaértem a share house-ba, hát tényleg tárva-nyitva mindkét emeleten az ajtó, sehol senki… Kipakoltam, rendezgettem, na mondom, nem baj, elmegyek zuhanyozni, aztán lefekszem… De aztán megérkeztek a srácok, szép sorban mindenki, ekkor jelent meg először Juzo-szan, akinek a couchsurfingen írtam. Ő is angolul akart beszélni, pedig én az e-mailjeimet mindig japánul írtam. Van egy térképük, ahová kis kerek izékkel rá van ragasztva, hogy melyik országból fogadtak már vendéget, na én is oda kellett ragasszak egy pöttyöt Magyarországra, bár elég fura alakja volt az országoknak a térképen 😀 Aztán ők ittak valami alkoholos löttyöt, én nem, és mondták, hogy beszélgessünk, na jól van mondom, akkor nem alszom korán. Az egyik srác, Tazuja-szan az oktatással foglalkozik, így hát a magyar oktatási rendszerről kellett magyaráznom neki. Ja, előtte odaadtam a kis magyaros szuveníreket, amiket hoztam, ők is a hűtőmágnesnek örültek a legjobban… Úgy tűnik, a japánok nagyon odavannak a hűtőmágnesekért, mind a hárman, ahol megszálltam, a hűtőmágnesért voltak oda 🙂 Szóval magyaráztam az oktatást, aztán jött még egy, eddig ismeretlen srác, kiderült, hogy azért jött (ő is itt szokott lógni), mert meg szeretné beszélni, hadd lakjon ő is itt egy ideig. Népszerű hely! Na neki is magyaráztam Magyarországról mindent, meg szóba került, hogy ő ott lakik a Ghibli Múzeum közelében, szóval megint volt mindenféle téma. Ja előtte meg a srácok valami pénzt számoltak, egyikükön meg kötény volt, aztán mikor Juzo megjött, akinek amúgy Hosino a vezetékneve, akkor átadták neki a pénzt, én úgy vettem ki, hogy a földszinten lévő kávézó a Hosinóé, és az itt lakó srácok besegítenek az üzemeltetésben, valószínűleg azért cserébe, hogy ott laknak. Meg ugye ő az egyetlen, akit a vezetéknevén szólítanak (valószínűleg szenpai is), a többiek egymást mindenféleképp becézik. Na mikor már kimagyaráztam magam, mondom, most már alszom, mert reggel korán kell kelni. Elbúcsúztam, mert reggel ugye nem találkozunk 5-kor, megköszöntem a szállást, aztán lefeküdtem. Közben hallottam, hogy megjött Jang-szan is, a kínai srác, mert akcentusos beszédet hallottam félálmomban. Ez volt a keddi nap.

Újabb sok gyönyörű táj, szakurák és mindenféle jóság a képgalériában:

galéria

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás