Napi beszámoló

[198-200. NAP] A tavaszi félév új órái. A csomag megérkezése. Szájprobléma.

A múlt szerdát, csütörtököt, pénteket most egybe sűrítem, mert ezeken a napokon az új órákon kívül más egyéb érdemleges nem nagyon történt.

Szerdán reggel az első órát, a nem-dzsójó-kandzsis óra folytatását kihagytam, gondoltam, majd Lacitól vagy Attilától elkérem a kiosztmányt – hát végül kiderült, ők sem voltak 😀 A harmadik órára, a dzsójó kandzsira viszont már bementem, ez továbbra is egy jó óra lesz. A negyedik órában egy gyorsolvasásóra lett volna, szerencsétlenségemre a korábban említett, nem kedvelt személyek is ott voltak, és megint elkezdtek a magyar politikáról faggatni, de mintha meg sem hallották volna, amiket magyarázni próbáltam, továbbra is fújták a magukét. A kedvencem az volt, amikor azt mondták, hogy „a Jobbik logójában az ortodox kereszt (!) szerepel, ezért (!) nácik”. ????????? :DDDD Érdekes logika 😀 Illetve mikor megkérdezték, hogy én kire szavaztam, én közöltem, hogy az titok, nem mondom meg, erre közölték, hogy én is náci vagyok. Hát köszönöm 😀 Nyelvtannáci esetleg 😀 Szóval ezeknek beszélhet az ember, bizonyos dolgokat bevesznek a fejükbe, és mást már nem hallanak meg.

De szerencsém volt, mert közben bejött egy tanárnő, és közölte, hogy az óra elmarad, így, mivel még csak tíz perc telt el, gyorsan besurranhattam a „Japán szellemek” (júreiek) előadásra, ami érdekesnek tűnik, tehát ezt fogom majd felvenni.

Otthonról csomagot vártam, kolbásszal, édességgel stb.-vel. A múltkor problémák (kolbász, paprika elkobzása) után ez alkalommal igazi csempészmódszerekhez folyamodtunk: a paprika egy kávésdobozban, a kolbász egy botmixer dobozában érkezett a nagy csomagon belül 😀 A netes nyomkövetésnél láttam, hogy a csomag átment szerencsésen a vámon, megérkezett a közeli postahivatalba, majd szerdán azt is láttam, hogy sikeresen kézbesítették. Na de a postaládámban nem volt kis cetli az irodától, hogy csomagom jött volna. Megyek az irodába, mondom az új bácsinak, hogy nem jött véletlenül csomagom, mert a neten azt írják, megérkezett. Mondom a szobaszámomat, de közben már láttam, hogy a legnagyobb csomag valószínűleg az enyém lesz, hát persze hogy az. A bácsi elfelejtett cetlit írni -___-. Szóval szerencsésen megérkezett a csomag kolbászostul, paprikástul, este jó kis lakomát is csaptam ^^

Csütörtökön reggel egy társalgásórára mentem be, ahol viszont a tanár elég furcsa volt, kellett egy kérdőívet kitöltsünk, aztán meg Grice kommunikációs maximáiról kezdett beszélni – jó, ez az elmélet, de miért erről kell szóljon egy társalgásóra? Mindenesetre jövő héten még egy esélyt adtam ennek az órának. Vagy szerdán vagy csütörtökön, de azt hiszem, szerdán érkezett a csomag, tehát akkor szerdán jövök haza, Annamari beszélget valakivel a földszinten, köszönök, várom a liftet, hát hallom, hogy a srác is magyarul beszél. Hoppá! Kiderült, hogy még egy új magyar U-programos van, Petinek hívják. Na akkor ott elmagyaráztam nekik a csomagküldést, meg a szállásokról beszéltünk – sok változás történt, most a 2-es koleszban fiúk is laknak, és állítólag az itteni 3-as szinten most fiúk és lányok is vannak, sőt, állítólag mindenki ugyanannyit fizet a koleszért, akárhol is lakik, és ebben benne van nekik a net is, szóval remélem, a mi koleszdíjunk is mérséklődni fog.

Csütörtökön aztán Jamamoto töriórájának folytatására mentem, ami ezúttal középkori töri lesz, most nagyon sokan voltunk, sokan hallottak arról, hogy jópofa a tanár, és könnyű teljesíteni az órát, így hát sokan felvették. Vicces volt az első óra, a kegaréról, vagyis a „tisztátalanságról” beszéltünk, arról volt szó, hogy a Heian-korban meghatározták, hogy az ember vagy állat születés vagy halála után mennyi ideig lesz a holttesttel vagy az újszülöttel kapcsolatba kerülő személy tisztátalan. Érdekes téma volt, jó óra lesz ez idén is. Végül egy Ószaki nevű tanárnő hallott szövegértésére mentem, ahol tévéből felvett műsorokat fogunk nézni, ehhez lesznek feladatok, ezt is könnyű teljesíteni, de hasznos. A tanárnőnek nem volt hangja, mert beteg volt, mondta, hogy nem baj, legalább ezzel is gyakoroljuk a hallott szövegértést, mennyire értjük meg egy beteg japán suttogását 😀 A munkahelyi menzákról néztünk egy műsort, jópofa volt. Egy új japán ropogtatnivalót is megismerhettünk, megkóstolhattunk az egyik jelenet kapcsán, mégpedig a „kakimagot” :DD Ez egy, azt hiszem, rizsből készült sós, kicsit csípős ropogtatnivaló, olyasmi, mint odahaza a földimogyoró, neve onnan ered, hogy kakiszilvamag alakja van.

Péntekre nem tervezek órát, így hát nem is voltam órán aznap. Aznap vasaltam azt hiszem, és hogy azon kívül mi történt, igazából nem emlékszem, szerintem semmi 😀 Azt még tudom, hogy vittem vissza a vasalót, és várakoztam az iroda ajtaja előtt, mert ki volt írva, hogy „Rögtön jövök”. Közben jön le Kasa, mondom, nincs itt senki, várni kell. Megy ki az ajtón, visszaszól, hogy de igen, bent van a bácsi, az ablakon át látszik. Bekopogok, bemegyek, hát tényleg ott a bácsi, visszaadom a vasalót, amikor megyek ki, mondom, hogy az van kirakva, hogy „Rögtön jövök”. Lekacagta, levette. Nagyon nincs képben a bácsi még mindig 😀

A szájproblémáról: valahogy megharaptam belül a számat, egy olyan idétlen helyen, hogy állandóan újra ráharaptam. A bölcsességfogam környékén. Így azzal is telt a péntekem, hogy a helyi patikában (inkább drogéria) kerestem valamit, végül találtam egy spray-féleséget, de azt igazából aphtára tervezték, szóval nem sokat ért.

4 hozzászólás

  • Noémi

    Kata blogjába beleolvastam. Most akkor hogy is van ez a csomagküldés haza? Ha pl egy csomagnyi édességet, könyvet adsz fel az mennyibe kerül, tényleg fizetni kell 27% adót?!

    • Miyazaki

      45 euróig adómentes a dolog (a csomag feladásának ára csak akkor számít bele ebbe a 45 euróba, ha azt a címzett fizeti), 45 euró felett kéne adót fizetni. De mivel én a csomag összértékére 45 eurónál kevesebb összeget írtam be, és mellékeltem egy saját kezűleg írott értéknyilatkozatot arról, hogy ezek a saját, használt dolgaim, mindenféle macera nélkül átment a vámon, nem kellett fizetni semmit. Így hát ezután is így küldök haza dolgokat 🙂

  • Noémi

    Köszi a gyors választ! De ha egy doboznyi nasit küld haza az ember, azután gondolom már adózni kell?!
    Másik kérdésem, hogy ennek a magyar politikás dolognak az előzménye melyik bejegyzésnél van? Kíváncsi vagyok kik szóltak le, mert nem mondtad meg, hogy kire szavaztál.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás