Napi beszámoló

[278-294. NAP] Kirándulás és vásárlás Kiotóban az esőben. Újabb csomagküldés. „Szpesöl míting” a hazamenésről. Nyári fesztivál. A repóto befejezése. „Kolesz miatti dühögő” rovat. Japán nyelvvizsga (N1). Koreai tervek. Órák. Tájfun. A japán párás meleg. Egyéb megfigyelések. Tócsnisütés Leventénél a magyar szakosokkal. Kiotói képek!

Lassan véget ér a tavaszi szemeszter, így hát ismét elég elfoglalt voltam az utóbbi időkben. Volt közben eső, tájfun, nyári fesztivál meg minden egyéb…

Június utolsó vasárnapján Kiotóba mentem, hogy megnézzek néhány olyan nevezetességet, amelyet még nem láttam, illetve hogy órát vegyek. Meg egy adag mangát is vittem magammal (első kötetek, amelyeket próbaképp vettem meg), hogy a Book Offban ezúttal eladjam őket. (Eladni még eddig sosem adtam el, mindig csak vásároltam a Book Offban.) Felpakolva tehát a sok könyvvel, megérkeztem 10 óra körül Kiotóba. Elindultam a Kavaramacsi állomás közelében lévő Book Offba, hát kiderült, hogy az csak 11-kor nyit, szóval a sok könyvet végigcipeltem a városon, nem vártam meg a nyitást. Legyalogoltam a Sidzsótól egészen a Sicsidzsóig, és fölmentem a Kiotó Toronyba. Hát nem annyira nagy szám, a Tokió Torony, vagy az oszakai Abeno Harukas nagyságrendekkel jobb (persze, hisz azok magasabbak – de nem csak azért, valahogy nem olyan „grandiózus” a kilátás). Ezután a Yodobashi Kamerába mentem órát venni, előre kinéztem, milyet szeretnék, kiválasztottam, megvettem, és a rizsfőző + fényképezőjavítás + óra áraiból annyi „Yodobashi Point”-om lett, hogy (hogy ne vesszen kárba), tudtam venni egy elektromos szakállvágót/borotvát is, szóval duplán megérte a dolog. Ezután (a könyveket, és immár a yodobashis cuccokat cipelve) átmentem a Kiotó állomáshoz (JR), hogy megnézzem az épületét. Eddig ugyanis itt mindig csak átszálltam, mi ha Kiotóba megyünk, mindig a Hankjú-vonatot használjuk, a JR-állomáson csak ha valahová messzebb mentem, akkor szálltam át, de a jegykezelő kapukon sosem voltam. Pedig az állomás épülete nagyon jól néz ki, nagyon modern, érdekes. Bejártam tehát az állomást, majd tovább sétáltam a Tódzsi templomig. Ekkor épp jó időt fogtam ki, nagyon szép volt a kert (ld. a képeket), csak véletlenül elhagytam az ernyőmet… na sebaj, gondoltam, úgyis szép idő van, majd csak 18 órára mondtak esőt, akkorra meg már én úgyis a vonaton leszek. Elindultam gyalog a Tófukudzsi felé, közben egy Yoshinoyában ettem, találtam egy random Book Offot, ahol eladtam a könyveimet (nagyon jó bevétele lehet a Book Offnak! volt olyan könyv, amelyet 5 jenért vettek be, volt, amit 10-ért, 20-ért, 40-ért… és legalább 108-ért adják el! O.o), aztán haladtam tovább. De ahogy közeledtem a Tófukudzsihoz, egyre sűrűsödtek a felhők fölöttem… ahogy a Tófukudzsihez vezető utcához értem, két csoporttársam, egy koreai és egy indonéz lány, pont akkor szálltak le a buszról, ők is a Tófukudzsihez igyekeztek. Mentünk tehát tovább együtt, csakhogy elkezdett zuhogni az eső… igen, az ernyőm pedig a Tódzsinál. Szóval jól eláztam, a templomnál kicsit leültünk, vártunk, hogy elálljon az eső, majd amikor visszafelé indultunk, akkor megint elkezdett esni, szóval nem érdekelt már, hogy még vannak helyek, ahová menni akartam volna, inkább visszabuszoztunk Kavaramacsiig. Itt aztán a nagy Book Offba benéztem Murakami Haruki-könyvek után, nem volt olcsón, majd átmentem a Uniqlóba (ez egy viszonylag olcsó ruhaüzlet), vettem nadrágokat és ingeket egész jó áron, és pont az én méretemben. Majd hazajöttem, ez volt tehát az elázós nap Kiotóban.

Másnap sok minden nem történt, a megszokott órák voltak, kedden pedig aláírtam az e havi ösztöndíjpapírt, majd vártam a postát, újabb két csomagomat elszállították. Közben két csomag pedig megérkezett Magyarországra szerencsésen, szóval most 3 csomag van úton, remélem, minden rendben lesz. Majd a hazamenésem előtt közvetlenül kell még küldjek haza dolgokat, azokat majd légipostával. Kedden este aztán „szpesöl míting” volt, ahogy a régi koleszvezető bácsi mondta volna (ez az új már nem használja ezt a szófordulatot), mindenki oda volt rendelve, ott volt a bácsi, a diák segítői, az épület fenntartójának és az egyetemnek a képviselői… a bácsi viszont nem hall jól, szóval ő csak mondta a magáét, azzal nem foglalkozott, hogy mindenki beszél, nagy hangzavar volt. Kaptunk papírokat, amiket ki kell majd tölteni, kedvencem az a rovat, melybe „a távozás okát” kell beírjuk… Mondtuk, hogy odaírjuk, hogy „erőszakos kilakoltatás”, ha már egy héttel a hazamenésünk előtt kiraknak minket úgy, hogy azt se kérdezik, van-e hova menjünk. És ami a legfelháborítóbb, itt már végleg kiderült, hogy hiába raknak ki mindenkit 12-én, vagyis senki nem marad itt még egy fél hónapot se, az egész havi díjat szedik be! Hogy aztán a 24-én érkezőktől megint beszedhessék az egész havit azért az egy hétért! Felháborító! Még beszélni fogok a bácsival, a fél hónapot én szívesen kifizetem, de az egész hónapot kifizettetni pofátlanság… mert hogy „takarítani kell”… meg mi is takarítsunk, mielőtt elmegyünk. Hát itt nem volt takarítva, amikor mi ide jöttünk! Nálam mondjuk, ha nem is takarítok közvetlenül a kiköltözés előtt, az se nagy baj, mert rend van, tisztaság, de a folyosó… azt nem lehet egykönnyen kivickolni, lévén hogy a takarítónők nem igazán takarítanak megfelelően… Ja, újabb fejlemények vannak a lassan két hónapja a konyha előtt rohadó szemeteszsák ügyében! Erről írtam már, azt hiszem, valaki konzerveket rakott a zsákba, a takarítónő észrevette, ráírt egy papírt, hogy szedje ki, majd a zacskót odarakta a konyha elé. És ez a zsák szemét azóta ott rohad, senki hozzá nem nyúl. Na most valószínűleg a bácsi kiírt egy kétnyelvű papírt, hogy tegye rendbe a szemetet a „tulajdonosa”, mielőtt saját flórája és faunája nem lesz a zsáknak… de senki nem foglalkozik vele, ott rohad… Na meg a vécé is… néha látom, hogy valaki vécézés után egyszerűen ott hagyja a „végterméket”, és angolosan távozik… Múlt héten hallom, hogy a mellettem lévő fülkében valaki épp végez, egy husintással megrántja a lehúzó kart, három másodpercig, gyengén öblít a vécé (jól meg kéne húzni a kart), az illető viszont már rohan is el. Na miután végeztem, benézek… természetesen ott volt hagyva a végtermék, ahogy gondoltam, de a vécé teteje le volt csukva! Vagyis az illető nagyon is jól tudta, hogy ott marad a végtermék, és még az elviharzás előtt rácsukta a tetőt! O______________________o Úristen, és ezek ösztöndíjat nyertek el az országukban!! Döbbenet. Visszatérve a tájékoztatóra, lesz majd az elmenésünk előtt egy „vizsgálat”, a bácsi feljön majd, és megnézi, hogy megvan-e az ágy, asztal stb. Tavaly akkor vajon hogy nem vették észre a vizsgálat alkalmával, hogy a székem huzata szét van hasítva, meg hogy nem működött jól a zár? Ennyit erről a fantasztikus koleszról. Ja, mások meg éjjel mosnak, éjjel 2-kor! A mosógép meg a szárító valószínűleg el van romolva, mert olyan hangja van, mint egy traktornak vagy egy helikopternek… délután, amikor mindenki órán van, természetesen senki nem használja, de amikor az ember aludna, akkor megy a traktor… Kimentem, kikapcsoltam, és ráírtam, hogy „Ne használd éjjel, nagyon hangos, nem lehet aludni”… ha megismétlődik, ugyanezt fogom tenni, aztán majd elgondolkodik az illető… talán… Aztán a legújabb, a kolesz homokos párja a zuhanyzóban közösül… nagyon kellemes úgy zuhanyozni, hogy közben egy méterre tőlem, a másik fülkében egy férfi úgy visít, mint egy disznó, amikor ölik… kiírtam egy cetlit az ajtóra, hogy „Ez nem egy love hotel, a saját szobátokban csináljátok!”, erre azt a választ kaptam másnapra a cetli alá, hogy „nyugi, haver, légy egy kicsit nyitottabb, szeretet és béke!”. Úristen… hova kerültem…

Na megvolt a napi kolesz-mérgelődő rovat, jöjjön a folytatás. Szerdán is a megszokott órák voltak, kiderült, hogy a következő héten meg fogjuk tudni a júreies órás dolgozat témáját (hogy miről kell majd fogalmazást írjunk). A dzsójó kandzsis órán átvettük az utolsó 40 dzsójó kandzsit. Csütörtökön is minden a megszokott rendben zajlott, pénteken pedig nem volt semmi. Szombaton zajlott aztán a kampuszon a nyári fesztivál, a Nacumacuri, minden szak standolt, kajákat árultak, voltak zenekarok fellépései, este bon tánc, de egész nap esőre állt az idő, én reggel kimentem, körbenéztem, de nekem nem tűnt túl érdekesnek a dolog. Aznap kaptunk egy papírt a hivataltól, miszerint az önkormányzat, hogy csökkentse az adóemelés miatti terheket (5-ről 8%-ra emelkedett áprilisban az áfa), mindenkinek ad 10 000 jent, aki kitölti a papírt! O.o Ki is töltöttem, mellékeltem, amit kértek, remélem, úgy bírálják el, hogy én is kapok, ez nagyon jól jönne! 🙂

Vasárnap pedig eljött a nagy nap, a Nemzetközi Japán Nyelvvizsga napja! Attilával és Renivel (illetve más csoporttársakkal) együtt az N1-et próbáltuk meg, voltak sokan, akik N2-re mentek. Nekünk, N1-eseknek szerencsénk volt, mert a tojonakai kampuszon írtuk a vizsgát, az N2-eseknek valahová messzire kellett menniük. Nagyon komolyan vesznek itt mindent, mindenkinek külön megnézték az arcát, azt, hogy a kezére nincs-e írva semmi, a hosszú ujjúban lévők fel kellett tűrjék az ujjukat, mindent percre pontosan kezdtek, a feladatlapok kiosztásától kezdve mindent, nagyon komoly és unalmas volt 😀 A vizsgáról: a kandzsis rész jól sikerült (sajnos nagyon kevés volt), a szókincs szokás szerint nem ment annyira jól, a nyelvtan szerintem jó lett, az olvasott szövegértés a vártnál könnyebb volt, és hamarabb lehetett végezni vele, remélem, nem csak megérzés, és tényleg jó lett, a hallott szövegértés meg olyan volt, amilyenre számítottam, nem volt vészes, de volt egy-két beugratós dolog. Összességében tényleg nem tudom, sikerült-e, mivel a szókincs valószínűleg lehúzza az eredményt (nem volt időm már a szótanulásra), de ha az olvasott és a hallott szövegértés jó lett, akkor megvan… ha nem, akkor nincs, akkor megyek ismét decemberben… tényleg nem tudom 😀 Augusztus végén lehet majd megnézni az eredményt a neten, és szeptemberben kapunk papírt róla… és állítólag itt nem szép A4-es bizonyítványt adnak, hanem levelezőlap méretűt… WTF?! 😀 A vizsga után le akartam menni Sinszaibasiba további Murakami-könyvekre vadászni, japános pólókat venni és takojakit enni, Attila is jött velem, a vonaton kitárgyaltuk a vizsgát. Ekkor már esett az eső, a Uniqlóig mire elértünk, nekem a cipőm átázott. Aztán Attila hazament, én meg még mentem Book Offozni meg takojakizni, az eső meg csak megerősödött, szóval a cipőm csuromvíz lett, kéne valahol vegyek egy olyan cipőt, ami nem ázik be, csak hát drága. Mikor este mentem haza, a buszon egy csomó már rjúgakuszei is volt, ők is a nyelvvizsga után elmentek ide-oda, és mindenki ekkor tért haza 😀

Hétfőn minden ment a megszokott rendben, annyi még a hír, hogy elkészült a repótóm! Harada átnézte, ezt megbeszéltük az órán, másnap vittem DR-re Szanóhoz, ő is megnézte, javítottunk rajta pár dolgot, most hétfőn megyek újra DR-ezni, meg ugye a haradás óra is van, remélhetőleg most már végleges lesz! Voltam edzeni a lyukasórámban, elkezdtem megfőzni a maradék otthoni tasakos leveseimet, ezzel is spórolok, meg fogynak a dolgok. Kivittem a cipőtartó szekrényt, amit annak idején behoztam, de már nincs szükség rá, szóval szépen lassan pakolgatok össze… Aztán a hét még azzal telt, hogy terveztem a koreai kirándulást, Szöult, Kjongdzsut már megterveztem, még Puszan van hátra, és meglesz a végleges terv.

Kedden tehát DR volt, más érdemleges nem igazán történt. Szerdán minden a megszokott volt, kiderült, hogy a júreies tesztnél mindent lehet használni, szóval előre meg is lehet írni a fogalmazást, könnyű lesz. Ebédnél tutoroztunk, elbeszélgettünk, aztán kiderült, hogy lesz vasárnap Leventénél valami főzés a másodéveseknek, megyünk oda is!

Csütörtökre tájfunt vártunk. Az idei 8-as számú tájfun nagyon erős volt, több mint 200 km/h-val tarolta le Okinava főszigetét és a környező szigeteket, nagy károkat is okozott, így hát várható volt, hogy ha ideér, akkor itt is erősen fog fújni a szél. Ki is raktak a koliba egy papírt, hogy vigyázzunk magunkra, csütörtökre meg várható volt, hogy az órák is el fognak maradni. Ehelyett reggel és délelőtt picit szemerkélt az eső, illetve rohadt meleg volt (párás), délutánra meg kiderült az ég, és nem történt semmi. A tájfun eltűnt 😀 Amúgy tényleg megjött az az igazi párás meleg, a szobában állandóan megy a légkondi, és így is „izzad” a hűtőm, folyik az ajtaján a víz, a ruháim nem száradnak, nyirkosak, dzsimedzsime, ahogy a japán mondaná. Az asztalon lévő papírjaim is olyanok, mintha kicsit megspriccelték volna vízzel, és épp most száradna… Odakint egyből leizzad az ember, ahogy egy kicsit sétál… durva.

Az órák a megszokottak voltak, leszámítva azt, hogy a hallottszövegértés-órán mögöttem két kínai lány nem zavartatta magát, és a másfél órát (filmet néztünk) végigpofázták kínaiul… A tanár meg nem tudom, nem mer szólni, vagy nem tartja illendőnek, de nem szólt. Fényképezkedés is lett volna ezen a napon, olyan csoportkép, amilyet már az előző félévben is csináltak, de végül elmaradt (elnapolták) a tájfun miatt.

Pénteken és szombaton nem történt sok érdekesség. Vasárnap délelőtt sem (órákra, dolgozatokra készültem), délután pedig mentünk Leventéhez a magyaros bulira. A nigókan előtt találkoztunk Petivel, ő is jött ezúttal, és így négyen vonultunk, lesétáltunk egy monorailmegállót, mert nagyon drága a monorail. Levente azért nem hívta a harmadéveseket, csak a másodéveseket, mert hogy túl sokan leszünk… hát ehhez képest három másodéves lány jött el, eléggé kis szerények voltak, nem nagyon beszéltek sokat. Tócsnit készítettünk, én bevallom őszintén, most ettem először tócsnit 😀 Kérdezte valamelyik lány, hogy „gyakran eszünk ilyet Magyarországon?”, hát mondom, én most először 😀 Na de aztán azért eldiskuráltunk, öttől kb. fél tízig voltunk. A maradék magyaros kis ajándéktárgyaim egy részét elvittem a pénteki tutorozásra, a maradékot meg elhoztam ide, hogy mindenki válasszon, amit akar, nekem meg már ne legyenek a szobámban 🙂 Jövő vasárnap is lesz hasonló összejövetel, immár minden magyar szakosnak, és mi is megyünk, akkor gombócot fogunk főzni (szilvást vagy barackosat).

Ezen a hétfőn megvolt az utolsó gagyi kandzsis óra, már csak a jövő utáni heti dolgozat és a dolgozat visszaadása (pótóra) van hátra, az utolsó előtti haradás fogalmazásóra, ez igazából öt perc volt, mert másokkal többet kell foglalkozzon (akik nem készültek el még a repótóval). Az utolsó szanós töri is megvolt, ebből is csak egy dolgozat van hátra két hét múlva (jövő hét hétfő ünnepnap, „a tenger napja”, mellesleg a névnapom 😀 ), aztán délután még tartottunk egy DR-t, úgy tűnik, elkészül szép lassan a repótom.

Kedden ismét Kiotót jártam körbe, ezen a héten van ugyanis a Gion fesztivál… de erről majd a következő bejegyzésben! 🙂 Jöjjön a galéria a múltkori kiotói sétáról:

galéria

Egy hozzászólás

  • Noémi

    Sajnos azt kell, hogy írjam, a magyar koleszokban is ugyan ez a helyzet. Mint takarítás, mint lakók szempontjából 🙁 Egyszer voltam az egyik MTA épületében, és a női wc ajtaján felhívták a figyelmet, hogy nehéz napoknál mit hova ne rakjanak… Én meg csak pislogtam, hogy itt elvileg magasan képzett, intelligens emberek vannak, mégse tudják rendeltetésszerűen használni a wc-t O.o
    Tehát sem a korral, sem a végzettséggel nem függ össze a „helyes” viselkedés. 🙁

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás