[329. NAP] A nagy okinavai út – 1. rész. Indulás előtt: Erika hűtője. Érkezés Okinavára, a szállásadók.

Elérkezett az utolsó nagy kirándulásom, az okinavai utam első napja. Az okinavai utamat egy hetesre terveztem, ez idő alatt Nahát, a fősziget északi és déli részeit, illetve Zamami szigetét szerettem volna megnézni, és szerencsére minden jól is sikerült, sikerült végre szép időt is kifognom, a szállásadóim is kedvesek voltak, strandolni is tudtam… na de nézzük sorban, mi is történt!

Az első nap igazából még nem is Okinaváról szól, mivel estére értem Nahába. Reggel felkeltem, összepakoltam még, amit kellett, aztán utána jött Erika, hogy hozzuk le a minihűtőjét. Két nappal ezelőtt ugyanis felhívott, hogy nézzem meg, kell-e valami az ő cuccai közül, mert hogy ő megy haza pár nap múlva, és itt hagyná őket. Hát nekem nem kellett, mert én is már össze voltam nagyjából pakolva, egy hónappal az indulás előtt 😀 Végül kaptam mosóport meg fagyasztott uborkát stb. 😀 Viszont ott volt még ugye a kicsi hűtője, amit tovább akart hagyományozni valakinek, és mivel Annamari épp Csibában volt, mondtam, hogy addig hozzuk le hozzám, aztán majd felvisszük Annamarihoz, aztán ő meg majd továbbadja egy érkező magyarnak, mert hogy ő meg tőlem veszi meg a nagy hűtőt a mikrómmal együtt 😀 Szóval az indulásom reggelén jelentkezett Erika, lehoztam a hűtőt. Csakhogy ugye a hűtőt kihúztuk a konnektorból, a mini fagyasztórésze meg elkezdett kiolvadni… és folyt a víz. Hozzá kell tennem, hogy amikor Koreából hazaértem, penész fogadott – nem olyan vészes penész, de a mikró alatt is megpenészedett, meg a ruhásszekrényben is a holmik, például az őszi kabátom (kimostam, de ki is dobtam), az öltönyöm(!!) meg a szandálom (ezt is ki kellett dobni). Amíg Koreában voltam, nem volt bekapcsolva ugyanis a légkondi se, és az ablak se volt nyitva. Ezért aggódtam, nehogy amíg Okinaván vagyok, addig megpenészedjenek megint a dolgok. De közben eresztett le a hűtő… Mit csináljak? Felpakoltam minden cuccot (bőröndöket, kartondobozt, amit a hazaküldésre tartogattam), mosós kosarat stb. az ágyra, hogy ne ázzanak meg, a hűtő beraktam a szoba közepére, a légkondit meg beállítottam 25 fokra, hogy folyamatosan menjen, amíg nem leszek otthon. Hogy megpenészedtek-e így a dolgok? Azt majd a [336. NAP]-on elmondom 😉

Szokás szerint hosszas utazást követően megérkeztem a reptérre, átmentem a kettes terminálra, becsekkoltam, elrepültem Naháig. Nahánál aztán kiderült, hogy a Peach repülőinek a nahai reptéren is van egy külön fapados terminál, ami ráadásul ki van pakolva a teherszállítók rakodótere mellé. Oda húztak fel egy a kanszai 2-eshez hasonló pléhdobozt, előtte kerítés van, a kerítés kapujánál őr áll, az engedi be a shuttle buszokat, majd ha elment a busz, bezárja a kaput. A kerítésen túl meg a cargós nagy dobozokat pakolják, szállítják ide-oda. Felhívtam Imrét, akinél megszállok (a Japánban élő magyarok Facebook-csoportban írta, hogy ha valaki szeretne jönni Okinavára, akkor nála meg lehet szállni; én meg felvettem vele a kapcsolatot), hogy kicsit kések, később szálltunk le, meg még át kell érni a fő terminálra (a 2-eshez kocsival nem lehet behajtani). Valahogy átértem, megtalált Imre is, kijött kocsival értem, mivel ő nem Nahában, hanem Nakaguszukuban lakik. Az úton elbeszélgettünk mindenféléről, pl. a Károliról (ő is károlis japános volt annak idején). Nakaguszukuban a feleségével lakik, aki japán, kaptam finom vacsorát én is, majd egy kis beszélgetés után nyugovóra tértünk. A kirándulások tehát valójában a következő napon kezdődtek 🙂