[350-356. NAP] Szeptember második hete. A bizonyítványosztás és a repülőjegy átvétele. Ügyintézés a hivatalban, séta Minóban. Az utolsó csomag feladása. Szobaellenőrzés. Tízezer jen az önkormányzattól! Az utolsó Neptun-harc. Galériák!

Sosem gondoltam volna, hogy a hazatérésem után több mint fél évvel fogom megírni az utolsó hetekről szóló beszámolókat. Sajnos nagyon sok dolog összejött, egyből vissza kellett rázódni az egyetemi életbe, sok elfoglaltságom volt, jöttek a vizsgák, problémák, döntések, programok, teendők, így a blog befejezése mindeddig elmaradt… De úgy döntöttem, nem maradhat befejezetlenül a „krónika”, így hát most megírom az utolsó két hét történetét (bár az apróbb részletekre már nem emlékszem, igyekszem összeszedni minél több dolgot, többek között a naptáram és a képeim alapján :D). Lássuk tehát szeptember második hetét!

8-án, amikor Magyarországon megkezdődött (az ELTE-n, a Károlin csak később :D) az egyetem, én még Japánban voltam, mi ezen a napon kaptuk meg a bizonyítványunkat. Az előző napokon keresgéltem az öltönyömet, vagyis keresgélni nem kellett, mert megvolt, csak mindenféle problémák adódtak vele. Az első a penész. Írtam korábban, hogy nyáron nagyon sok minden megpenészedett a szobámban, na ilyen volt az öltönyöm is, csak eddig nem tudtam róla… Így egy-két nappal az évzáró előtt szembesültem vele, hogy szép nagy penészfoltok tarkítják a nadrágot és a zakót is… Emellett – jó, hogy észrevettem –, valószínűleg a sok pakolás miatt kibomlott egy varrás is a nadrágon, mégpedig ágyék tájékon 😀 Ezt megvarrtam, Annamaritól pedig kaptam valami speciális, ruhára való penészirtó izét, amit ő akkor vett, amikor az ő szobája penészedett meg. Ezzel befújtam az öltönyt, a penész el is tűnt, de a nedvesség újabb kellemetlen foltokat okozott, szóval ezen izgultam, eltűnik-e hétfőre. Szerencsére eltűnt, szóval fel tudtam normálisan öltözni 😀 Reggel volt az évzáró, mindenki kicsípte magát, majd bevonultunk a CJLC-be. A nagy előadóteremben volt a rendezvény, előtte mindenki átvette a bíbor színű mappát, amibe majd ugye az oklevél került, és kaptunk egy névsort is arról, kik is jártak pontosan ide ebben az egy évben (J-programosok). Az évzárón szemben ültek velünk a tanárok, meg volt egy pulpitus, ahol a bizonyítványok átadása történt. Vicces volt, névsor szerint mentünk, és a névsor első tagjánál Hiratani-szan (ha jól emlékszem az irodás emberke nevére) szó szerint felolvasta a bizonyítvány szövegét. Na mondom, ha ezt mindenkinél eljátssza, az időbe fog telni. De nem, a következőknél csak a nevet mondták be, és utána pedig azt, hogy „alatta ugyanaz”. XD Megkaptuk a bizonyítványunkat, aztán utána még beszédek következtek, beszélt az igazgató (lehet, hogy ő a bizonyítványosztás előtt beszélt?), beszélt az itt töltött egy évünkről a román lány meg az olasz pasas (-__-), aztán az U-programosok nevében az a nagydarab csaj, aki állítólag modell volt, róla szerintem már írtam korábban.

Miután megvolt az ünnepélyes bizonyítványosztás, még mindenki fényképezkedett összevissza (én nem :D), szelfiztek meg pózoltak 😀 És utána lent a kajálda fölött kezdődött a fogadás, ahol lehetett enni finom szusit 🙂 Megjelentek az U-programosok is, hogy kajáljanak 😀 Itt sikerült elkapni Szano-szenszeit, a témavezető tanáromat, lefényképeztünk vele a lengyel lánnyal együtt (mi voltunk ugye az ő diákjai, meg a belga, akiről szintén írtam már), kérdezte, hogy sikerült-e az N1, mondtam, hogy igen (mivel a nyári szünetben ugye nem találkoztunk). A kajálás után hazamentünk, én pedig délutánra terveztem, hogy bemegyek Oszakába a repülőjegy ügyeit intézni (mindenkinek személyesen be kellett menni egy utazási irodába aláírni, meg kifizetni a reptéri illetéket), Attila mondta, hogy akkor ő is jön.

Így hát délután oda indultunk. Útközben találkoztunk a kolesz macskájával, aztán én azzal szórakoztam, hogy lefilmeztem a busz ablakából az egész utat Matani dzsútaku 4-től egészen Kitaszenriig, hogy aztán otthon tudjak nosztalgiázni 😀 Azon röhögtünk, hogy kéne jelölni valami művészfilm-fesztiválon 😀 Kitaszenriből bementünk Hankjú vonattal Umedáig, onnan pedig sétálni kellett egy irodaházig, ott volt ez az ominózus utazási iroda. Becsöngettünk, jött egy hölgy, hozta a papírokat, aláírtuk, kifizettük, amit kellett. Itt kérdeztem meg, hogy akkor hogy is van a csomagküldés, egy csomagot vihetünk, vagy kettőt, pontosan hány kilósat. Kiderült, hogy igen, ahogy sejtettük, csak egy csomagot vihetünk, viszont az lehet 30 kilós! Ennek nagyon megörvendtem, hiszen még borzasztó sok könyv meg egyéb cucc sorakozott a szobámban, még ott voltak a postán, EMS-sel küldendő csomagok is. Miután elintéztük a repülőjeggyel kapcsolatos dolgokat, amennyire én emlékszem, szusit vettem a Hansin áruház aluljárószintjén lévő finom szusistól, de ez már nem biztos 😀 Aztán kinéztem magamnak egy macskafotó-kiállítást, amit a Hankjú épületében rendeztek, gondoltam, amíg még itt vagyok megnézem. Mindezek után hazatértünk, és a kampuszon lefotózkodtunk az egyetem táblájával meg a földgömb alakú órával, aztán megint találkoztunk a tarka cicával. Este pedig a boltba mentem, és amint az majd a képekből is látszik, aznap nagyon szép telehold volt. Ennyire emlékszem jelenleg vissza, biztos történtek még apróságok, amiket már elfelejtettem, ezért nagyon sajnálom, hogy nem írtam meg azon a héten az eseményeket… Ezt lehet, hogy többször el fogom ismételni 😀

Keddre be volt tervezve egy minói út (a városházán kellett a kijelentkezési, biztosítási papírokat intézni), aztán a postást is vártam, továbbá jött a koleszvezető bácsi is ellenőrizni a szobát, aztán a CJLC irodájába is akartam menni átvenni a repótokból, ronbunokből összeállított könyveket (amit hétfő délután adtak volna át). Reggel korán (annyira azért nem korán :D) indultam el Minóba elintézni a dolgokat. Gondoltam, egyúttal beugrom a CJLC-be is a könyvért (egyre számítottam), és azt fel is viszem a koliba, mielőtt jönne a busz. Na kis időbe telt a könyv átvétele, ráadásul két nagy vastag könyvről és két vékonyabbról volt szó, mivel kaptunk plusz még két példányt, amit az egyetemünknek adhatunk. Meg kaptunk egy CJLC-s vászontáskát is. Időm már nem maradt, hogy felmenjek lepakolni, busz meg kábé egy óra múlva lett volna, szóval kénytelen voltam a sok nehéz könyvet magammal cipelni 😀 Ezúttal nem filmeztem le a Minó állomás felé vezető buszutat, de visszafelé igen 😀 (Ezek majd a már több mint fél éve ígérgetett videóposztban láthatóak lesznek.) Minóban először is elindultam a városháza felé, azt hiszem, a postán is voltam valamiért, meg valamit rendeltem is (de hogy mit, már nem emlékszem… De, tudom! Akciós volt az új Kindle, és még a japán pénzemből akartam egyet venni XD), és azt kellett kifizetnem egy kombiniben, ott becsípődött a nyomtatópapír és várni kellett, ilyenekre emlékszem. Aztán a városházán kitöltöttem egy papírt a kijelentkezésről, kicsit várni kellett, egy néni aztán gépelt mindenfélét, és kaptam egy másik papírt, aztán át lettem irányítva az épület másik részébe az egészségbiztosítás miatt, itt is vártam egy kicsit. (A magyar okmányirodákhoz képest mégse kellett annyit várakozni.) Elvették a biztosítási kártyámat, cserébe kaptam egy hivatalos iratot arról, hogy 19-éig még él a biztosításom, és kaptam egy utolsó csekket a maradék biztosításról, hogy azt fizessem be. Be is fizettem, ugyanott a kombiniben. Aztán voltam a Book Offban is, bár már így is túlterhelt csomagjaim voltak, itt még beújítottam egy adag 100 jenes DVD-t (Japán világörökségei meg természeti kincsei, ilyesmit), talán még Murakami-könyveket is vettem (ami eddig még nem volt meg), és ezekkel cipekedtem tovább. A minói „piacon” (én mindig így hívtam) bementem egy 100 jenes boltba, aztán vettem finom-finom takojakit is, a buszomat viszont lekéstem, így maradt kb. egy órám, amit a napon, a kényelmetlen padon ülve kellett volna tölteni. Megettem a fele takojakit, aztán gondoltam egyet, és úgy döntöttem, le akarom fényképezni a kilátást a Minó állomás közelében lévő dombtetőről, ahonnan mindig a busz ereszkedik le, mielőtt elérné Minó állomást. Így a melegben, gyalog, a két dögnehéz handaios könyvvel meg a sok DVD-vel meg Murakamival együtt felcipekedtem a hegyre, úgy, hogy közben sietni is kellett, hogy még vissza is érjek a következő busz indulásáig 😀 De jó volt, jót sétáltam, és szerintem jó képeket is sikerült csinálni.

Elértem a buszt, hazaértem időben, otthon aztán megettem a maradék takojakit, majd jött a koleszvezető bácsi. Megnézte, minden rendben van-e, aztán leült, és elkezdett beszélgetni mindenféléről, arról, hogy milyen jó ötletnek tartja, hogy vettem hűtőt meg mikrót, mert hogy nagyon mocskos a konyha 😀 , aztán arról, hogy Ázsiában is kéne egy olyat csinálni, mint az EU, hogy ne izélgesse egymást Japán, Korea meg Kína, meg mindenfélét összehordott, aranyos volt, meg jól elbeszélgettünk, de másfelől nekem pakolni kellett volna a csomagokat, mert hogy aznapra vártam a postást is… Na végül a bácsi elment, a postás megjött, és ha jól emlékszem, két nagy csomagomat is elszállította EMS-sel. Visszagondolva, baromi sok pénzt fizettem ki csomagküldésekre, talán életemben nem lesz időm azt a sok könyvet elolvasni, amelyeket megvettem, de hiába… valaki elbulizta meg elitta a pénzt, ami az ösztöndíjából megmaradt, valaki meg elkönyvezte és elpostázta 😀

Innentől kezdve, szerdától vasárnapig a naptáramba nincs sok minden beírva, így most bajban vagyok, mi is történt 😀 Ami biztos, hogy pénteken tényleg megérkezett a számlámra az a 10 000 jen, amit az önkormányzat ígért még jó pár hónappal korábban… Amire ugye kellett kitölteni egy papírt (az adóemelés miatt kárpótolnak minket), a legtöbb rjúgakuszei meg anélkül, hogy elolvasta volna a levél tartalmát, kidobta, és lemaradt erről a lehetőségről… Szóval megérkezett a pénz, nagyon örültem neki, lényegében az önkormányzat hozzám vágott több mint 20 000 forintot csak úgy 😀 Aztán bevásároltam itt-ott, egyszer valamiért voltam a belvárosban is, de hogy miért, arra már nem emlékszem, az biztos, hogy a Ghibli-boltban vettem egy macskabusz formájú asztali tolltartót… Pedig már nem volt hely a csomagjaimban 😀 Aztán a kitaszenri Daisóban vettem mindenféle kacatot, a helyi szűpában kajákat, rágcsákat, karét, aztán Umedában vettem Hana nevű finom vagasit, szóval mindenfélét, amit haza akarnék küldeni, ezeket bepakoltam a csomagjaimba (várjunk, ez akkor az utolsó csomagküldés előtt volt… már teljesen összekeveredtek a napok!!), természetesen alig volt már hely… Arról írtam már, hogy a rizsfőzőmet is hazaküldtem? Később lesz még ennek jelentősége. Az iskolai kis könyvesboltban is vásároltam, megvettem Minó kabalafiguráját, Juzuru-kunt plüssfiguraként, vettem handaios tollat, irattartókat, meg még egy jó nehéz nyelvtani szótárt is a biztonság kedvéért 🙂 Meg egyéb vackokat is, csak hogy véletlenül se könnyítsem meg a dolgom a hazacipekedéssel 😀 A címben még említettem az utolsó Neptun-harcot (a címet még múlt szeptemberben írtam :D), ez arra vonatkozik, hogy voltak olyan ELTE-s órák, amelyekre bővítést hirdettek meg, így még egyszer, valamikor japán idő szerint éjjel el kellett szórakozni a tárgyfelvétellel. Egy tárgyat sikerült felvenni, egy másikat nem, de cserébe találtam egy hasonlót, szóval végül is jól zárult a „harc”.

Ennyire tudtam visszaemlékezni az utolsó előtti hétről. Ezek mellett természetesen pakoltam, készítettem a csomagjaimat, bőröndjeimet, készülve a 16-ai kiköltözésre. Most jön egy-két galéria, aztán pedig írom az utolsó hét és a hazatérés eseményeit 🙂

ÉVZÁRÓ

MINÓ UTOLJÁRA