[2016/11] Szumijosi Taisa. Evés Oszakában ismét. Különleges boltok: a Tenga-bolt és a animés szaküzlet. Idegeskedés a repülőtéren: hol az útlevél? Hazatérés Magyarországra.

Elérkezett a 2016-os japán utam utolsó napja is. Még erre a napra is voltak tervezett programok, sétálgatás a környéken, evés. Útitársaim ezen a napon is Öcsi és Maszaki voltak. Először Öcsivel a közeli szűpába (szupermarket) mentünk, ahol vettem mugicsát (árpatea), zöld teát, egyebeket. Innen mentünk tovább a Szumijosi Taisához (nagyszentély), ahol már egyszer jártam két éve, csak akkor nagyon fájt a térdem, és nem tudtam annyira jól körbenézni. Tehát ide mentünk Öcsivel, körbenéztünk, és találtunk egy csomó pici macskás szobrot. Kiderült, hogy ez egy olyan dolog, hogy minden hónapban lehet venni 500 jenért egy integető macskát. Ha az egyik kezével integet, akkor családi egészséget vonz be, ha a másik kezével, akkor gazdasági előrelépést, pénzt. Ha ebből a pici macskaszoborból összegyűjtünk 48 darabot, tehát két éven át folyamatosan gyűjtjük, akkor beválthatjuk egy közepes szoborra. Ha még tovább gyűjtögetjük, bizonyos mennyiség után beválthatjuk egy nagy macskára. És ha megvan mind a két macska (tehát az egyik kezével és a másik kezével integető is), akkor örök jólét és boldogság köszönt az emberre 🙂 Hát érdekes dolog ez, én is vettem egy cicát, de igazából csak azért, mert úgy gondoltam, jól mutat majd a polcomon a tavalyelőtt vett cica mellett 🙂

Következőnek Nambába mentünk, ahol találkoztunk Maszakival. Együtt elsétáltunk a Dótonboriig, ahol bementünk egy okonomijakishoz, ettünk okonomijakit, majd Sinszaibasiban ettem egy maccsás fagyit is. Innen sétáltunk tovább dél felé, a Denden Townon (elektromos cikkek városrésze) keresztül. Ahogy haladunk keresztül Nambán, látom, hogy az egyik bolt külső falára hatalmas Tengák (szexuális segédeszközök férfiak számára) szerepelnek. Egy nagy „Tenga-lufi” is volt a bejáratnál. Kiderült, hogy ez egy Tenga-szaküzlet. Persze kíváncsiak lettünk, és bementünk 😀 Mindenféle-fajta Tenga volt, ez is a japán kultúra része 😀 Innen haladtunk tovább, egy konbiniben vettem finom japán édességet, aztán láttunk egy animés szaküzletet, ide is bementünk. Érdekes emberek voltak a vásárlóközönség soraiban 😀 Itt igazából digimonos dolgokat kerestem, és találtam is! Voltak clear file-ok, kitűzők, egyebek, de mind nagyon drága volt. Végül emlékül megvettem egy clear file-t és egy kitűzőt. Tovább sétáltunk a Denden Townban, majd egyszer csak megérkeztünk a Sinszekaiba, a Cútenkakuhoz. Már eléggé előrehaladtunk az időben, így hát itt elbúcsúztunk Maszakitól, és Öcsivel hazametróztunk.

Otthon bepakoltam a maradék cuccaimat is, lezuhanyoztam, összekészülődtem. Öcsi azt mondta, már senkivel se fogok találkozni a családból, mert mindenki dolgozik/suliban van, de meglepetésemre az anyukája otthon volt, így tőle el tudtam köszönni. Elindultunk időben Öcsivel a Nankai-állomásra. A Nankai-állomástól Tengacsajáig mentünk, ott szálltunk át a reptéri vonatra. Mivel épp csúcsidő volt, a vonatok tömve voltak. Végül nem volt probléma, időben megérkeztünk a reptérre. A reptéren először is lefóliáztattam a bőröndömet, megkerestük a check-in pultot, becsekkoltam, és feladtam a bőröndömet. Megkaptam a beszállókártyámat, majd a kártyával és az útlevéllel, valamint a kézipoggyásszal és a laptoptáskával elindultunk, hogy még a beszállás előtt együnk egy adag takojakit. Ahogy lementünk a mozgólépcsőn, látom, hogy szemben van egy Daiso üzlet (százjenes bolt). Itt körbenéztünk, és vettem is pár dolgot. Kifizettem, kaptam egy zacskót, amibe az akkor vett termékek mellé becsúsztattam az útlevelemet benne a beszállókártyával – erre később nem emlékeztem. Következőnek megálltunk a mosdónál, mivel sok csomag volt nálam, úgy döntöttünk, előbb Öcsi megy be, addig én vigyázok a cuccokra, utána meg én megyek be. Amíg Öcsi bement, azon variáltam, minek nekem egy plusz zacskó a kezembe, hisz amit a Daisóban vettem, berakhatnám a hátizsákomba. És mivel az úton nincs szükség ezekre a holmikra, berakhatnám a táska aljába. Be is raktam. Innen mentünk a takojakishoz. Megvettem a takojakit, leültünk, ettünk, beszélgettünk. Forró volt a takojaki, mondom, lehet, nem fogom tudni megenni, mert lassacskán már kéne menni a biztonsági ellenőrzésre és a beszállókapuhoz. Mondom Öcsinek, egyen ő is. Egyszer csak eszembe jut: hol az útlevél? Nézem a táskában, az első fakkokban: nincs. Nézem a laptoptáskában: nincs. Zsebemben, asztalon, sehol sincs. Kezdtem bepánikolni. Még egyszer megnézem a táskákat: nincs. Mondom Öcsinek, nézze át alaposan a táskákat, én addig megnézem, nem hagytam-e el valahol. (Ekkor még kb. 20 perc volt a beszállókártyán feltüntetett beszállási idő kezdetéig.) Visszarohanok a takojakishoz, kinyögöm nagy idegesen, hogy mit keresek, nézik, nincs útlevél. Visszarohanom a Daisóhoz a reptér másik végében, kérdezem, nincs. Azt mondják, érdeklődjek egy szinttel lejjebb, az információs pultnál. Rohanva megkeresem az információs pultot, mondom, mi a problémám, de már nagyon ideges voltam. Megnézték a rendszerben, nem volt ilyen néven elveszett útlevél. Egyenként felhívta a hölgy az egyes emeleteket, de sehol nem volt ilyen néven útlevél. Kérdezem, hogy ha most emiatt lekésem a gépet, akkor új jegyet kell venni, ugye? Azt mondja a hölgy, igen, meg ugye ha nincs útlevél, nem is lehet kilépni az országból. Lepörgött előttem, hogy most több százezerért új jegyet kell vegyek, Tokióba kell menjek a nagykövetségre, egy csomó macera, egy csomó pénz, egy csomó idegeskedés… Mondom, köszönöm szépen, aztán elkezdtem visszarohanni a takojakishoz. Hirtelen nem tudtam, hol vagyok, felléptem egy mozgólépcsőre, rájöttem, hogy nekem nem is az az emelet kell, elkezdtem lefelé rohanni a felfelé haladó mozgólépcsőn, mindenki hülyének nézett… Az éttermi folyosónak két szárnya volt, én mivel most a másik irányból jöttem, mint az előbb, persze a rossz szárnyra fordultam be, észrevettem a hibát, visszafordultam, rohanok a takojakishoz… És ott áll Öcsi, kezében az útlevelemmel. Akkora kő esett le a szívemről. Megöleltem Öcsit, mondom, hol a  fenében volt?! Azt mondja, benne a zacskóban… Mondom, hogy a francba’ lehetek ilyen hülye?? Na de siessünk, nehogy lekéssem a gépet. Azt mondja Öcsi, van még egy takojaki, egyem meg. Mondom, dehogy eszem, ezek után nekem nem kell már takojaki 😀 A biztonsági ellenőrzéshez vezető úton elmagyaráztam, hova rohangáltam, de alig bírtam elmondani, mert még kicsit mindig ideges voltam. Mondja Öcsi, most már nyugodjak meg, aztán Isztambulban vigyázzak az irataimra 😀 Elbúcsúztunk, majd bementem a biztonsági ellenőrzésre. Nem volt nagy tömeg, hamar átjutottam, onnan hamar eljutottam a beszállókapuhoz is, még meg se volt kezdődve a beszállítás. Kicsit megnyugodtam.

A nagy gép ugyanaz a Kusimoto nevű gép volt, mint amelyikkel jöttem. Visszafelé már többen voltak, mellettem is ültek sajnos, egy európai férfi, borzalmas szájszaggal. Már csak ha levegőt vett, érződött a szájszaga. (Külsőleg pedig egy ápolt, kulturált embernek tűnt.) A hazafelé úton ugyebár végig aludnom kellett, hogy elkerüljem az időeltolódás okozta zavartságot, ez nagyjából sikerült is, sokat aludtam, bár kis részletekben. Volt a gépen egy kiadvány a nyári török puccsról, angolul volt, érdekesnek találtam, gondoltam, ezt hazahoznám. De az enyém eléggé szét volt cincálva, így a leszállásnál megnéztem a szomszédét: az meg törökül volt. Így végül nem hoztam el. Adtak viszont a beszállásnál egy japán nyelvű magazint. Nekem nem akartak adni, amikor nyújtottam a kezem, megszólal az ürge angolul: „Ez japán nyelvű újság”. Mondom neki japánul, nem baj, megértem 😀 Erre kaptam én is. Benne voltak a budapesti fürdők mint ajánlott úti cél.

A nagy gép időben megérkezett Isztambulba. Isztambulban aztán megint át kellett esni a biztonsági ellenőrzésen (úgy, mint két éve), de ezúttal nem volt semmi probléma. Azután kb. egy órát kellett várjak a beszállásra, szerencsére találtam szabad konnektort, így a laptopomon válogattam a 10 nap alatt készült képeket. A kis gépen megint nem ült mellettem senki, így ott is elő tudtam venni a gépet, és tudtam képeket válogatni. Ráadásul ott megtaláltam azt a pamfletet, amit el akartam hozni a nagy gépről! A kis gép is időben megérkezett Budapestre, így zárult 2016-os japán kalandom.

A tíz nap alatt nagyon jól éreztem magam, egy élmény volt visszatérni Japánba! Sok szép helyre eljuthattam, és sok olyan helyre is, ahol már jártam két éve, de jó volt visszatérni. Még fontosabb azonban, hogy sok jó baráttal, ismerőssel sikerült találkoznom. Mindenki szeretettel fogadott, bár mindenki elfoglalt, szakítottak időt, hogy találkozzanak velem. Nagyon jó társaságban kirándultam mindenhol, jól elszórakoztunk együtt. Új embereket is megismertem. Minden összevetve, nagyon jól sikerült a kirándulás. Nem bántam meg, hogy megvettem tavaly decemberben a félárú jegyet. Igazi feltöltődés volt ez az út – már kimerülés is, mert a tíz nap alatt nagyon keveset aludtam, túlhajtottam magam, így miután hazaértem, hamar meg is betegedtem 🙂

Ez volt tehát a 2016-os kis japán kaland leírása. Talán jövő áprilistól folytatása következik? …meglátjuk! 🙂