(5) Onszen és jakitori, a furcsa csirketestrészek. Terada, a kulcs és Jusztina érkezése. Nyomtatás és az elrejtett központi posta. Az idegesítő szomszéd és zajai. Megfázás a Golden Weeken. Találkozás és szusizás Öcsivel.

Az egyetemen a májusi több napos ünnepsorozat, a Golden Week csak május 3-án, szerdán kezdődött el, így hát hétfőn és kedden a megszokott rend szerint voltak órák.

Hétfőn takarítottam, aztán bementem az egyetemre délután, estefelé pedig úgy volt, hogy a szomszéd takojakissal és az üzlet törzsvendégeivel megyünk karaokézni. Este hét körül indultunk, a takojakis Teradán kívül két törzsvendég volt ott, Roku-szan és még egy valaki, akinek a nevét elfelejtettem… Eredetileg úgy volt, hogy karaokézni megyünk, amikor beültem a kocsiba, akkor viszont már azt beszéltük, hogy onszenben (termálfürdő) megyünk, és onnan karaokézni. Végül pedig úgy módosult a terv, hogy az onszen után elmegyünk szusizni valami jó és olcsó helyre, aztán onnan megyünk a karaokéba. Az onszen Oszaka városban volt, volt rotenburo (kinti, fedetlen rész) is, ez nagyon kellemes volt, mert itt nem volt olyan forró a víz. Az onszen után a szusizó felé vettük az utunkat, viszont annyian voltak a szusizóban, hogy nagyon sokat kellett volna várakozni, így hát inkább egy jakitorishoz (sültcsirkés) mentünk. Itt eléggé bajban voltam, mivel a menün szereplő ételneveket nem ismertem, a többiek kellett magyarázzanak. Én nem tudom megérteni, Japánban miért nem igazán használják a csirkemellet. Azt mondják, azért, mert száraz – szerintem egyáltalán nem száraz, ez a csirkének a legjobb, legtáplálóbb része. A sült csirkés üzletben mindenféle nyársra szúrt húsokat árultak, a csirkének a legkülönbözőbb részeit. Volt sült csirkenyak, sült csirkebőr, sült puhacsont, nyers csirkeszív, nyers csirkemáj. Minden – csak csirkemell nem. Hihetetlen… A szupermarketben amúgy árulnak csirkemellet, ki van csontozva, de nincs megpucolva, rajta van a csirke bőre meg véres részek is, szóval lefagyasztás előtt kicsit macerás a dolog, viszont olcsóbb az egész, mint Magyarországon! Szóval a lényeg, hogy a jakitorisnál én nemigen találtam kedvemre való falatot, továbbra sem lesz kedvencem a jakitoris. A szusizó jobb lett volna 😀 Mindenesetre a többiek rendesek voltak, elmagyarázták, melyik étel micsoda, meg tök jól elszórakoztunk. Végül a karaokéra nem maradt idő… Ja, útközben találtunk egy 50 jenes automatát, benne pedig egy bodzaszörp-szerű üdítőt. Csak az illatán érződött valami bodzás jelleg, de amúgy nekem nem ízlett. Pénteken Öcsi viszont megitta a maradékot, és neki szerintem bejött.

Teradával meg kellett beszéljem a kulcs ügyét is, ugyanis egyetemi évfolyamtársam, Jusztina érkezett Japánba, és úgy volt, hogy nálam száll meg pár napot, illetve lepakolja a nehéz csomagjait. Ő kedden dél körül érkezett volna, én viszont kedden reggeltől estig az egyetemen vagyok, kulcsom pedig csak egy van. Így hát kitaláltam, hogy beadom a kulcsot a takojakizóba, Juszti pedig onnan elveszi. Viszont Terada csak déltől nyitja a takojakizót… Végül megegyeztünk, hogy reggel, mikor indulok, bedobom a postaládájába a kulcsot, aztán onnan Terada összeszedi, aztán tőle Juszti összeszedi, aztán visszaadja neki, aztán este meg én összeszedem… Jó bonyolult 😀 A lényeg, hogy így megoldottuk a kulcs kérdését.

Kedden a japán töris óráim a szokásos rendben zajlottak. A koreai cserediák sráccal, I-kunnal és a japán mesterszakos Haszéval megbeszéltük, hogy következő héten az órák után elmegyünk valahová inni, ami azért vicces, mert Hasze nem ihat, én meg nem iszom, szóval csak I tudott volna inni 😀 Szintén kedden bementem a Nemzetközi Osztályra, ahol aláírtam az ösztöndíjhoz szükséges papírt, és fölvettem egy igazolást azzal kapcsolatban, hogy itt tanulok. Ez a Pro Scientia Aranyérem pályázatához kellett. A pályázattal kapcsolatban amúgy folyamatosan e-maileztem az otthoni egyetemem illetékeseivel, mivel Japánból kellett mindent elpostázzak, egy olyan iratot is, amit nekem is, és az egyetemen az egyik tanárnak is alá kell írnia, szóval elég bonyodalmas egy ügy volt. Az igazoláson kívül mindenféle más igazolást, fénymásolatot is ki kellett nyomtatnom, ezt az egyetemi IT Centerben intéztem. Először meg se találtam az épületet, aztán miután megvolt, az egyik gépen nem akart működni az USB-port, de végül sikerült mindent kinyomtatni.

Szerdán kezdődött a Golden Week, azaz az ünnepnapok sorozata. Úgy terveztem, csütörtökön ismerősökkel együtt Kiotóba megyek, szombaton pedig Udzsiba, de minden attól függött, sikerül-e postára adnom a PSA pályázati anyagát, ez pedig attól függött, mikor kapom meg e-mailben az egyetemi ajánlást. Ez szerdán megérkezett, ki is nyomtattam, lezártam a neten a jelentkezési folyamatot, és este elindultam Umedába, hogy feladjam a cuccot. Azért kellett Umedába lemenjek, mert az ünnepek alatt a közeli posták zárva voltak, csak az Umedában lévő oszakai központi posta tartott nyitva. Elég nehezen találtam meg a postát, ugyanis egy az állomástól pár sarokra lévő irodaház aluljárószintjén volt, egy szexvideóbolttal szemben 😀 Vajon miért rejtették el így a központi postát? Rejtély… Sikerült feladni a levelet, jó drága volt sajnos… Szerdán megérkezett az első villanyszámlám is, szerencsére a vártnál kevesebb volt, ennek nagyon megörvendtem.

Másnapra volt betervezve a kirándulás, de már szerda este éreztem, hogy kapar a torkom, reggelre pedig eléggé meg is fájdult, így lemondtam a programot, és itthon gyógyulgattam, olvastam a töris könyvemet. A szomszéd idegesített amúgy többször a héten, volt, hogy éjfélkor kapcsolta be a balkonon a mosógépet, aztán a Golden Weeken itt volt vagy a barátnője, vagy a húga, vagy valaki ismerőse, mindenesetre egy női hang is hallatszott, és elég hangosan röhécseltek. A legidegesítőbb viszont az volt, amikor elkezdett énekelni (nagyon rossz énekhangon)… Fogtam a laptopot, odaültem a fal mellé, és én is elkezdtem eurovíziós dalokat énekelni 😀 Csak sajnos ugye fájt a torkom, szóval nem tudtam mindent beleadni… Gondoltam, egyszer ha összefutok vele a folyosón, megmondom, menjünk el karaokézni ahelyett, hogy egymást idegesítjük… De erről aztán letettem, mivel eddig csak kétszer futottam össze vele, és mindkét alkalommal, amikor mosolyogva, hangosan köszöntem neki, úgy nézett rám, mint aki szellemet látott, és válaszként csak maga elé sziszegett valamit. Pedig amikor jött bemutatkozni, normálisnak tűnt. Na mindegy.

Pénteken szintén kúráltam magam, aztán délután Öcsi jött át, hogy átvegye a cuccokat, amiket még Magyarországról hoztam neki. Elmentünk a közeli kaitenzusiba (szusizó, ahol futószalagon mennek az asztal mellett a szusik), aztán megmutattam neki a környéket és elbeszélgettünk. Végül szombaton és vasárnap se mentem sehova, igyekeztem, hogy ne betegedjek meg jobban. Szombaton jött vissza Jusztina, este későn még lement a takojakishoz elbúcsúzni, aztán a takojakis felhívott engem is, hogy menjek le én is, így mindketten végighallgathattuk Terada kiselőadását a takojakikészítés fortélyairól 😀 Vasárnap reggel aztán Juszti tovább indult, én meg továbbra is igyekeztem gyógyulgatni, meg haladni a töris könyvemmel. Így tehát a japánok hosszú ünnepsorozata számomra mindenféle kirándulás és program nélkül ért véget – de talán nem is baj, mivel ilyenkor egész Japán beindul, és mindenhol nagyon nagy tömeg van. Szerencsére sikerült meggyógyulni is, így csak kis torokfájással és szipogással megúsztam a megfázást.