(8) Bolondos hétfő reggel. Tanórák, ösztöndíj, bevásárlás. Egyeztetés a konzulenssel. Nintoku-kofun, Szumijosi Taisa, Abeno Harukas. Találkozás Rékával és Maszakiékkal.

Hétfő reggel háromszor is megjártam oda-vissza az utat a konditeremig, megérkezett a májusi ösztöndíj, így hát be is vásároltam, egyeztettem a tanárommal, aztán hétvégén ismét rég nem látott kedves ismerőssel találkoztam. Megnéztük Nintoku császár halomsírját, a Szumijosi-nagyszentélyt, és felmentünk az Abeno Harukas kilátójába is.

Vasárnapról hétfőre virradóra nagyon jót tudtam aludni. Hétfőre megint megbeszéltük Öcsivel, hogy elmegyünk edzeni, felhasználva a második ingyenjegyet. Ezúttal nem 10-re, hanem 9-re beszéltük meg a találkozást. Reggel jött egy üzenet, miszerint Öcsi csak fél 10-re fog ideérni, így hát én is fél 10-re mentem a Konamihoz. Útközben láttam messziről, hogy Öcsi bement a közeli konbinibe, így hát megvártam a konbini előtt, és onnan együtt mentünk tovább. A Konaminál (ez a konditerem neve) nem is volt semmi gond addig, amíg be nem jutottunk az öltözőbe, és észre nem vettem, hogy otthon hagytam a füzetemet, amibe azt szoktam vezetni, melyik nap milyen gyakorlatból, hány kilóval, mennyit csináltam meg. A füzetem nélkül semmire nem megyek, gondoltam, így hát mondtam Öcsinek, várjon meg, mindjárt jövök, hazaugrok biciklivel. A pultnál elmondtam a lányoknak a helyzetet, leadtam az öltözőkulcsot, és mondtam, hogy 10 perc múlva itt vagyok. Úgy, ahogy voltam, edzős öltözékben ültem biciklire és tekertem haza. Megérkeztem a ház elé, és akkor jutott eszembe… hogy a lakáskulcsom a másik nadrágom zsebében maradt… mivel ugye az edzős nadrágban jöttem el. Na visszatekertem megint a dombon, mondom a pultnál a lányoknak, hogy hát én most elveszem az öltözőkulcsot, de megint vissza kell menjek… Jót kacagtunk 😀 Öcsi meg végig ott várt az öltözőben, mondom neki, menjen nyugodtan előre, mert én megint kell forduljak egyet 😀 Így indult tehát a hétfő, mondtam is, hogy biztos túlaludtam magam 😀

Az edzés után most nem mentünk úszni, helyette otthon lepakoltam, és utána egy közeli rámenesnél ettünk. Finom volt, csak nekem picit fura volt az, hogy nagyon „habos” volt a leves. Ezután elbúcsúztam Öcsitől, aki hazament készülni a következő állásinterjújára. Én meg mentem délután az órámra.

Kedden a megszokott órák voltak, ebédszünetben a koreai I-vel diskuráltunk mindenféle koreai meg japán történelmi sorozatokról, aztán következtek az ogurás órák. Mondtam az egyik óra végén neki (a tanárnak), hogy hadd tartsak gyors helyzetjelentést arról, hol tartok a könyvekkel. Na miután délután végeztünk minden órával, mondja, hogy menjek be a szobájába, mert megmutatja, melyik könyvet kéne még elolvassam. Kábé két órán keresztül mutogatott mindenféle könyveket, megbeszéltük, hogy milyen szakirodalmat érdemes beszerezni és hazavinni. Rendes volt, hogy időt szánt rám, meg tudtunk beszélni mindenfélét.

Szerdán reggel úszni akartam menni, de olyan izomlázam volt mindenhol, hogy nem bírtam elindulni 😀 Aztán csak annyi említésre méltó történt, hogy a délutáni órámra, ahol mindig váltogatják egymást az előadók, egy olyan bácsika jött be, aki közölte, hogy ő csak két órát aludt az éjjel, ezért nincs nagyon képben, aztán elkezdett mindenféléről beszélni összefüggéstelenül. Abszolút fölösleges volt ez az előadás. Ja és a hátsó sorban a szokásos kis p*** megint végig sztereóban nyomta a tanárral… Ha legalább suttogna, de nem, ő normál hangerőn beszél… És senki sem szól rá :O

Csütörtökön reggel akartam menni edzeni, de elaludtam, így hát előbb a postára mentem, hogy megnézzem, megérkezett-e az ösztöndíj (meg), befizettem az albérletet, vettem ki pénzt, és elmentem a gjómü szűpába bevásárolni. Vettem joghurtot, zöldséget, mindenfélét, de csirkemellből csak egy tálcával volt, azt megvettem, aztán másnap visszamentem még két tálcáért. Lefagyasztom, és így nem kell mindig elmenni a gjómübe, vagy nem kell megvenni drágábban a sima üzletben. 13 órára felmentem az órámra, aztán bevásároltam még a százjenesben is, az edzés meg délutánra maradt. Délután nagyon sokan vannak! Tényleg reggel érdemes menni.

Pénteken tehát vettem még két adag húst, aztán kicsit beszélgettem a takojakissal, és végeztem a teendőimet, szombaton szintúgy. A teendőim közé értem a július végére tervezett nagy Szanin-Észak-Kjúsú út szervezését. Órákon keresztül böngésztem a neten, milyen látnivalók vannak, milyen a vasúti és a buszos menetrend, hol vannak olcsó szállások. Az egészet meg akartam tervezni, hogy lássam, mennyibe kerülne, ha az eredeti tervem szerint, azon az útvonalon mennék. Szóval tervezgettem, de még mindig nem értem a végére. Sosem írom ide részletesen, de persze haladok a tanáromtól kapott könyvekkel, a kutatással (pontosabban annak megalapozásával) is.

Vasárnapra ismét találkozót és kis kirándulást szerveztünk. Réka, aki Hirosimában tanít angolt, Oszakába jött, így hát vele elmentünk Szakaiba, ahol megnéztük Nintoku császár kofunját (kulcslyuk alakú sírhalom), a mellette lévő Szakai városi múzeumot, és a szintén a közelben lévő japánkertet, ahol ittunk egy nagyon finom, hideg, picit cukrozott maccsás italt meg ettünk japán édességet, aztán elmentünk a Szumijosi-nagyszentélyhez is. Én 2014-ben már jártam errefelé, akkor kicsit lehangolónak tartottam a várost, fájt a térdem, és tisztán emlékeztem most is arra, hogy akkor a japánkert nagyon büdös volt – vissza is lehet keresni, meg is írtam anno 😀 Nos, jelentem, most mindennel meg voltam elégedve, a város is kellemes volt, a japánkert se volt büdös (nagyon szép volt!), és a térdem se fájt 😀 Mivel nagyon szép idő volt, kitaláltam, hogy menjünk fel az Abeno Harukas (Japán legmagasabb épülete) kilátójába is. Visszavillamosoztunk Tennódzsiig (először ültem Oszakában villamoson!), vettünk kaját egy konbiniben, aztán mentünk az Abeno Harukashoz. Itt is voltam már három éve, akkor még elég nagy tömeg volt, reggel nyitásra kellett mennem, hogy várakozás nélkül feljuthassak. Most 5 perc volt csak a várakozási idő, nagyon flottul ment minden, simán feljutottunk, és nem is volt tömeg. Három évvel ezelőtt kicsit párás, ködös (?) idő volt, nem lehetett olyan jól, olyan messzire ellátni, most viszont szerencsénk volt, mindent láttunk! Továbbra is nagyon szeretem a tornyokat, kilátókat…

Miután itt végeztünk, felmentünk Umedába, ahol először Maszakival, aztán Micsihával találkoztunk. Nagyon akartunk már enni kakigórit (jégkása), ezért olyan üzletet kerestünk, ahol árulnak. Találtunk is egyet, de annál az étteremszerűségnél az egész helyiség dohányzó volt, így hát kifordultunk. Komolyan, nagyon várom már, hogy elfogadják Japánban is a beltéri dohányzást tiltó törvényt. Bár a japán dohányipar nagyon lobbizik a kormánynál, hogy ne legyen ilyen törvény, én úgy látom, hogy azért a kormány igyekezne ezt a problémát megoldani a 2020-as olimpiáig. Mindenesetre addig is számomra a „kicuen” (dohányzó) felirat egyenlő a „zavarjuk el a fizetni akaró vendéget egy másik helyre” felirattal. Tehát átmentünk egy másik helyre, ahol volt jégkása, és volt külön nem dohányzó szint is. A jégkása, hát, nem volt az igazi, a szomszéd Terada finomabbat csinál 😀 De nem is az volt a lényeg, hanem a társaság. Onnan még átmentünk egy okonomijakishoz (oszakai káposztás, húsos palacsintaszerűség), ott vacsoráztunk, elbeszélgettünk, aztán elkísértünk Rékát a JR-állomáshoz, majd mi is különváltunk, én a Hankjúvel jöttem haza. Jó volt ezen a héten is újra találkozni a régi ismerősökkel 🙂