(9) Biciklizés Sin-Oszakáig. Kedd este a takojakisnál. A nemzetközi parti. Találkozás Andival. A bicikli megmenekülése. A végleges útitervek.

A 9-es számú bejegyzésben újra feltűnik a kedves néni, részt veszek egy nemzetközi partin az egyetemen, találkozom a tolmács-szenpaiommal, majdnem elviszik a biciklimet, és közzéteszem a  részletes nyári útiterveimet is, melyekben szerepel két macskasziget is! Lássuk csak!

Hétfőn reggel először is edzeni mentem. A konditeremben odajött egy bácsi, és kérdezte, hogy most csak egyedül vagyok-e. Kiderült, hogy ő volt az, aki két héttel ezelőtt kérdezgette Öcsit a testzsírszázalékáról, meg előző héten arról, hogy én honnan jöttem. Jópofa bácsi, még azután is beszélgettünk párszor (erről a következő bejegyzésben). Aztán Réka-szan írt, mégpedig azért, mert vasárnap elfelejtette odaadni nekünk az omijagét (ajándékot), amit hozott Hirosimából, és kérdezte, hétfő délelőtt ráér-e valaki, hogy átvegye a Sin-Oszaka állomáson. Mondtam, én ráérek, csak le kell tekernem odáig. Le is tekertem, igazából negyed óra alatt ott lehet lenni, egyszerű az út is, csak azzal volt gond, hogy nem tudtam hová lerakni a biciklimet. Így hát írtam Rékának, hogy jöjjön le az állomás főbejáratához, mert én nem tudok felmenni. Le is jött, odaadta a cuccot, elbúcsúztunk. Most itt őrzöm a hirosimai citromos sütiféleséget addig, amíg lesz egy olyan alkalom, ahol megint összejön a csapat, és megehetjük 🙂 Köszi, Réka-szan! 🙂

Kedden dolgozatot írtunk a kuzusidzsis (Edo-kori kurziválódott írások) órán, nagyon könnyű volt. Aztán utána ebédeltünk szokás szerint I-kunnal, majd kezdődött a délutáni Edo-kori töris maraton. Haszét, a töris srácot, aki ugyan külföldön még nem járt sehol, de egész Japánt beutazta már, kérdezgettem az útiterveimmel kapcsolatban, miket ajánl, mit érdemes megnézni. Miután véget értek az órák, gondoltam, már nincs kedvem főzőcskézni, inkább bemegyek a takojakishoz, és eszem egy adag takojakit meg egy adag kakigórit (jégkása). Oda is mentem, hát meglepetésemre az a jópofa házaspár volt épp ott, akikkel a múltkor már egyszer elbeszélgettem. Na megint eldiskuráltunk, aztán ők hazamentek, és a helyükre beült két öreg néni. Az egyik kérdezi, hogy én vagyok az a bizonyos Dányierü, mondom, igen. Azt mondja, egy csomó mindent hallott már rólam a barátnőjétől. Kiderült, hogy Reiko-szan (a néni, aki párszor kifizette a takojakimat) ismerősei. Na, elkészül a takojaki, elkezdem enni, hát egyszer csak ki battyog be az ajtón? Reiko-szan! 😀 Vett egy alkoholmentes sört, megkérdezte, mi a helyzet az egyetemmel stb. Aztán mondja Teradának, hogy majd ő kifizeti a részemet. Mondom, de Reiko-szan, hát én most nagy adag takojakit ettem, meg kakigórit is… Erre azt mondja, nem baj, neki ez nem költség, és mutogatja a pénztárcáját, hogy egy csomó tízezres van benne… 😀 Hát mondom, köszönöm szépen 😀 Azután még Teradával elbeszélgettünk az útiterveimről, ő is sokat utazgatott annak idején, ő is adott tippeket.

Szerdán délután, a kulturális örökséges órán megint az a fickó jött be, aki múlt héten, a bácsi, aki nem aludt eleget, és összevissza beszélt. Közben beszélgettünk erről a tanárról I-kunnal, kiderült, hogy az ő egyik óráján is tartott már előadást a pasas, és ott se értettek egy kukkot se belőle. Szóval megint ugyanaz az előadó volt, és eredetileg Jakusimáról kellett volna beszéljen, de mondta, hogy megkérdezte a kurzus felelősét, és engedélyt kapott arra, hogy folytassa az előző héten elkezdetteket. Így hát megint rákezdett a múltkorira, én meg szépen olvasgattam a könyvemet, egyesek aludtak stb. Megjöttek a kártyaleolvasós segédek, regisztrálták, ki van jelen, én meg azon gondolkodtam, hogy elmegyek előbb, mert aznap este volt egy nemzetközi parti a Nemzetközi Osztály szervezésében a kampuszon. Végül nem volt pofám kimenni, hisz azért az csak feltűnő, ha az egyetlen külföldi kivonul. De szerencsém volt azzal,  hogy a tanár kb. húsz perccel az óra vége előtt egyszer csak gondolt egyet, és hirtelen megszólalt: „…na akkor ezt befejezem. Viszlát.” 😀 Nagyjából ilyen stílusban – mindenki csak nézett, hogy akkor most tényleg véget ért-e az óra, vagy sem 😀

Az óra után tehát erre a bizonyos nemzetközi partira mentem. Külföldiek és japánok egyaránt részt vettek, mikor én odaértem, épp egy játék zajlott. Először is meg kellett keressem, hogy engem melyik csapatba osztottak. Megtaláltam, egy John nevű amerikai srác kezdett hozzám beszélni angolul, nekem meg szokás szerint minden japánul jutott eszembe. Nagyon sürgősen gyakorolnom kéne az angolul való társalgást is, mert ahhoz képest, hogy felsőfokú nyelvvizsgám van, nagyon elbutult a beszélt angolom, pontosabban szólva, a japán átvette felette az uralmat 😀 A megértéssel nincs semmi baj, de az aktív nyelvtudásom lement passzívba, és amikor aktívan kellene alkalmazni, az aktívan használt japán jön előtérbe, és teret hódít magának az angol helyett 😀

Kiderült, hogy a csapatomban van a koreai Unyong is, akivel az egyik pikniken találkoztam az év elején. Volt még ott egy kínai srác is, akiről azt hittem először, hogy japán, mert nagyon jól beszélt japánul (mondjuk egyszer egy szó kiejtésénél gyanús lett, hogy talán nem japán), a többiek meg japánok voltak. A játék után kajálás következett, sajnos japán ételek  nem voltak, csak valami tésztaszerűség meg úgymond nyugati kaják. Kajálás közben elbeszélgettünk az egy asztalnál lévőkkel, három lány kezdett faggatni a szokásos dolgokról (honnan jöttél, miért tudsz ilyen jól  japánul, ha csak egy-két hónapja jöttél stb.). Kedvesek voltak, bár az egyikük elég butácska volt, nem csak Magyarországot, de Németországot és Angliát se tudta elhelyezni a térképen 😀 Az evés után megint egy játék következett. A csapatok felének várnia kellett egy kicsit, addig egy kérdőívet kellett kitöltenünk, hogy tetszett-e a rendezvény, szeretnénk-e még hasonló eseményeket stb. Kiosztották a kérdőívet, az egyik oldalán angolul, másikon japánul szerepeltek a kérdések. Elkezdtem kitölteni a japán oldalt, erre megszólal mellettem az egyik japán csaj, hogy a hátoldalán ott van angolul is. Mondom, igen, tudom, de én a japánt jobban szeretem, mint az angolt. Erre a csaj: „Heee, annak ellenére, hogy az anyanyelved?!”. Nokomment… 😀 Mondom, hát nagyon nem az anyanyelvem, magyar vagyok. A csaj ledöbbent. Aztán kis idő múlva megszólal a John gyerek, hogy értem-e, ami a papíron angolul van. Hát ne szórakozzunk már, mondom, persze hogy értem, attól még, hogy az angol társalgásom lelassult, ugyanúgy megértek mindent 😀 Hát ilyen volt ez a nemzetközi esemény, jópofa volt igazából, meg lehetett ismerkedni új emberekkel.

Csütörtökön igazából nem történt semmi különös, és igazából pénteken és szombaton se, haladtam a teendőimmel, a szenszeitől kapott könyv olvasásával, a tervezgetéssel, voltam edzeni, és dögmeleg volt.

Vasárnap pedig délelőtt felkerekedtem, hogy lebiciklizzek Umedáig, ugyanis tolmács kolléganőm és szenpaiom, Andi épp Oszakában volt, így hát megbeszéltük, hogy találkozunk. A Hankjú áruház herendi porcelánokat árusító részlegén volt egy herendi porcelánfestő művésznek bemutatója, és ott tolmácsolt, így hát az ebédszünetükben megkerestem őket az áruházban. Úgy terveztem, fél óra alatt ott leszek Umedában, hát igazából kell egy jó háromnegyed óra, mivel a belvárosban sok a lámpa és az ember, akiket kerülgetni kell. De háromnegyed óra alatt tényleg simán ott lehet lenni, nagyon jó, hogy nem kell vonatra költeni. Umedában viszont a parkolással akadt gond. Nem az van ugyanis, hogy bárhová lerakhatja az ember a biciklijét, konkrétan bicikliparkolók vannak kialakítva. Ezek úgy néznek ki, hogy az ember betolja a biciklijét az üres helyre, alul pedig a küllőknél bekattan a zár. Aztán amikor visszamegyünk a biciklinkhez, beütjük a biciklink parkolójának a számát a parkolóautomatába (igen, bicikli-parkolóautomata 😀 ), kifizetjük a parkolásért a díjat, ezzel feloldjuk a zárat, és kiszabadíthatjuk a biciklinket. Sok helyen az első egy-két óra ingyenes, és utána is csak 100-150 jen a parkolás egy egész napra, a gond inkább csak azzal van, hogy kevés az ilyen parkolóhely. Én is elég sokat köröztem a Hankjú épülete körül, de nem találtam parkolóhelyet. Láttam, hogy a rendes parkolóhelyek mellett, bár ki van írva, hogy tilos a biciklik parkolása, mégis egy csomó bicikli sorakozik egymás mellett. Gondoltam, én is ideállítom az enyémet, ennyi biciklivel úgyse tudnak mit csinálni, és különben is, csak két óráig leszek itt.

Találkoztam tehát Andival és a porcelánfestő művésszel, Anitával is, aztán a Hankjú aluljárószintjén vettünk kaját (én szusit meg maccsás zselét), felvittük az épület tetőteraszára, és ott közösen megebédeltünk, elbeszélgettünk. Aztán amikor lejárt a szünetük, még visszakísértem őket (közben láttam olyan vázát, amit hatmillió jenért árultak, és olyan Edo-kori kardot, amit 15 millióért), aztán szép nyugodtan mentem a biciklimhez… És amikor kiléptem a Hankjú épületének kijáratán, látom, hogy az út túloldalán, ahol a biciklimet hagytam, épp 4-5 bácsika pakolja fel a szabálytalanul parkoló bicikliket két platóskocsira… Az egyik már tele is volt, indulásra kész, a másikra épp nagy serényen pakoltak a bácsik… Na egyéb se kellett, ahogy váltott a lámpa, rohantam, mint az őrült, mondom, itt volt az én biciklim is… Közben az egyik platóskocsi elindult… Nézek utána, na mondom, biztos azon volt az én biciklim is… De ahogy megnéztem közelről a még ott lévő kocsit, szemet szúrt a biciklim kerekén lévő sárga csík, és a sárvédőn a Teruteru üzlet logójának matricája. Mondom nekik, az az én biciklim!! A bácsik rendesek voltak, levették a járművet, és mondták, hogy ilyen helyekről elszállíttatják a szabálytalanul parkoló bicikliket, szóval legközelebb majd vigyázzak. Biztos azt hitték, nem tudtam elolvasni japánul, hogy oda nem szabad parkolni… pedig de 😛 Így hát megmenekült a biciklim. Utólag kiderült (Teradánál, a takojakisnál beszéltük az egyik vendéggel), hogy ilyen esetben 5000 jenért válthatja vissza az ember a biciklijét.

A szerencsésen visszakapott biciklimmel aztán visszatekertem a JR Oszaka állomáshoz (a Hansin előtt épp találtam rendes parkolóhelyet), és megérdeklődtem, hogyan lehet helyjegyet venni két vonatra, melyekkel az útiterveimben tervezek. Aztán onnan tovább mentem a Maruzen könyvesboltig, ott elnézelődtem, aztán hazatekertem. A takojakisnál ettem egy jégkását, és elmeséltem a biciklim kalandját. Ezzel zárult a hét. És akkor most lássuk az útiterveket!

A héten azon dolgoztam, hogy összeállítsam, hová szeretnék eljutni a nyáron. Megint kedvencemre, a Szeisun 18 kippu nevű vonatjegyre alapozom, csakúgy, mint 2013-2014-ben. Ezzel a jeggyel 5 napon át használható az összes JR-személyvonat, de gyorsvonatokra nem lehet felszállni vele, így hát aprólékosan ki kellett nyomozzam, mikor melyik vonatra kell szállnom, mikor éri meg ezt a jegyet használni, és mikor jövök ki úgy jobban, ha rendes jegyet veszek. Szállásokat is kellett keresnem, utána kellett nézzek, milyen látnivalók vannak, mire mennyi időt tudok szánni, és melyik nap meddig tudok eljutni. Aztán miután a terveket tisztáztam, ki kellett kutassam minden látnivalónak (várak, múzeum stb.) az árát, a belépőjegyek árát, hogy aztán az egészet összesítsem, és kiszámoljam, tudok-e egyáltalán annyit takarékoskodni az ösztöndíjamból, hogy megvalósíthatók legyenek a kirándulások. Szerencsém van azzal, hogy nagyon olcsó a lakbér, illetve hogy közel van az olcsó üzlet (gjómü szűpá), így a megmaradó pénzt félre tudom tenni. Száz szónak is egy a vége: lefixáltam a nyári szünetre az útiterveimet. Íme:

• „Szanin-Észak-Kjúsú kirándulás”
  • Időpont: július vége
  • Időtartam: 11 nap
  • Rövid leírás: Oszakától nyugat felé indulva, Honsú sziget Csúgoku régiójának északi részén, az ún. Szanin-régión keresztül eljutok Észak-Kjúsúra, ahonnan kis kitérőt teszek Cusima szigetére, majd Észak-Kjúsún teszek egy kört, végül Kitakjúsúból éjszakai hajóval érkezem vissza Oszakába
  • Meglátogatandó helyek, városok: Fukucsijama, Takeda vár, Kinoszaki onszen, Tottori, Szakaiminato, Macue, Izumo, Junocu onszen, Hagi, Nagato jumoto onszen, Simonoszeki, Kitakjúsú (Modzsi, Kokura), Fukuoka, Cusima (Izuhara, Hitakacu), Dazaifu, Josinogari, Iszahaja, Unzen, Simabara, Kumamoto, Aszo, Taketa onszen, Beppu, Jufuin
• „Tóhoku kirándulás + egy kis Kantó, egy kis Csúbu”
  • Időpont: augusztus vége
  • Időtartam: 15 nap
  • Rövid leírás: Oszakától először Nagojába megyek, majd éjszakai gyorsított vonattal (Moonlight Nagara) Tokióba, ahonnan személyvonatokkal haladok északkelet felé, egészen Aomori megyéig, onnan komppal átmegyek Hokkaidó déli csücskébe, Hakodatéba, majd vissza Aomoriba, onnan pedig vissza Tokióba. Tokióban pár napot töltve Szaitama és Gunma nevezetességeit nézem meg, majd a Tókaidó vonalán haladva, az Izu-félsziget, Sizuoka, Hamamacu, végül Gifu és Ógaki érintésével érkezem vissza Oszakába
  • Meglátogatandó helyek, városok: Inujama, Nagoja, Tokió, Aizu-Vakamacu, Fukusima, Kaminojama onszen, Jamagata, Zaó onszen, Jamadera, Szendai, Macusima, Isigaki, Tasirodzsima (az egyik híres macskasziget), Icsinoszeki, Keszennuma, Geibikei, Hiraizumi, Akita, Hiroszaki, Aomori, Hakodate, Ónuma, Vakó, Kavagoe, Tokió, Tomioka, Atami, Izu, Simoda, Sizuoka, Simizu, Hamamacu, Gifu, Ógaki
• „Jaejama-szigeteki kirándulás”
  • Időpont: szeptember eleje
  • Időtartam: 5 nap (4 nap + hazautazás)
  • Rövid leírás: a fapados Peach légitársasággal Isigaki szigetére repülök, amely az Okinava főszigetétől délnyugatra található Jaejama-szigetcsoport főszigete. Négy nap alatt bejárom a Jaejama-szigetek főbb szigeteit.
  • Meglátogatandó helyek, városok: Isigaki sziget, Iriomote sziget, Taketomi sziget, Kohama sziget, Kurodzsima sziget, Hateruma sziget (Japán legdélibb pontja), „Maborosi no sima” („Ábrándsziget”)
• „Mini Ijo no kuni kirándulás – központban a macskasziget”
  • Időpont: szeptember közepe
  • Időtartam: 3 nap (odautazás + 2 nap)
  • Rövid leírás: a fapados Peach légitársasággal Sikokura, Macujamába repülök. Az első napon bejárom Ehime megye, vagyis régi nevén Ijo no kuni déli nevezetességeit, melyeket 2014-ben nem láttam, majd a második napon Aosimára, a macskaszigetre megyek.
  • Meglátogatandó helyek, városok: Macujama, Uvadzsima, Ijo-Ózu, Ijo-Nagahama, Aosima (a másik híres macskasziget)

Mint látható, nagyon sűrű programot sikerült összeállítanom magamnak. Ha ezeket sikerül mind megvalósítani, akkor már csak 7 olyan megye marad Japánban, ahol még nem jártam (a Hokuriku-régió  [Fukui, Isikava, Tojama megyék], a Kósinecu-régió [Jamanasi, Nagano és Niigata megyék], valamint a kantói Ibaraki megye). Szeretnék minél több helyre eljutni Japánban, de ha a következő félévtől beindul a komolyabb kutatás, lehet, hogy már kevésbé lesz lehetőségem erre, így hát igyekeztem erre a nyárra sok mindent besűríteni. Remélem, hogy minden jól fog menni, és persze úti élményeimről igyekszem majd minél gyakrabban beszámolni itt 🙂