OSZAKA 2017~2019.,  Szanin - Észak-Kjúsú kirándulás

(17-2) 【Szanin+Észak-Kjúsú 3】A tottori homokdűnék. Utazás Jonagóba a Conan-vonattal. Szakaiminato szörnyecskéi és az eső. Tottori mangamesterek és a jókaiok. Visszaút a Kitaró-vonattal. Érkezés Macuéba.

Üdvözlet Macuéból! Átléptem Tottori megye határát, és sikeresen megérkeztem Simane megyébe! A mai napon az esőt megúszva megnéztem a tottori homokdűnéket, Conan, a detektives és Gegege no Kitarós vonatokkal utaztam, szörnyecskéket néztem meg, jól vizsgázott a vizálló cipőm, és tovább harcoltam a megfázás ellen.

Tegnap este, miután megirtam a blogposztot, lezuhanyoztam, aztán bevettem egy algopyrint, és visszavonultam a kis „dobozomba”. A tévében megnéztem a Pokémont ( 😀 ), ami épp akkor ment – hát elég ocsmány az új Pokémon rajzolása… sokkal jobb volt az, ami még az én gyerekkoromban volt… Utána meg volt egy adás, amit kábé két éve láttam neten keresztül még Magyarországon, és azóta nem tudtam, mi az adás cime. Na most megtudtam, azt megnéztem, aztán kilenc körül nyugovóra tértem. Reggel 8-ig aludtam, próbáltam kipihenni a megfázást.

Reggel aztán összekészülődtem, és útra keltem. Az első utam a homokdűnékhez vezetett, Tottori talán legfőbb látványosságához. Kicsit át kellett variáljam a terveimet, ugyanis az a busz, amit kinéztem, csak hétvégenként, ünnepnapokon és augusztusban közlekedik. Mivel még nincs augusztus, más busz után kellett nézzek. Egy menetrendszerinti busszal jutottam ki a homokdűnékhez. Szerencsére ekkor nem esett, csak felhős volt az ég. Még az indulás előtt bevásároltam C-vitaminos italokból, torokcukorkából és kajából.

A homokdűnékhez érkezve a „Homokdűne Center” buszmegállónál szálltam le a buszról, ahol egy kilátó volt. Igazából én nem nevezném annyira kilátónak, mert csak a homokdűnék egy kisebb része látható onnan, szóval ez nem egy nagy szám. Innen libegővel lehet átjutni a homokdűnékhez. Lehetne sétálni is, de gondoltam, a libegő jópofább. Kétszáz jent kérnek érte, kellemes, de a homokdűnék innen se igazán látszanak 😀 Viszont ahogy megérkezünk a libegő alsó állomására, elénk tárulnak a hatalmas homokdűnék! Tényleg lenyűgöző egy látvány, ilyen Japánban valóban nincs máshol.

Ahogy megérkezünk a homokdűnékhez, egyből ott az első attrakció, ami főleg a gyerekeket célozza meg: tevegelni lehet. Nem, a teve nem őshonos Japánban, csak valaki kitalálta, ha már homok, akkor sivatag, és akkor teve. Hoztak három tevét, és horribilis árakon kinálnak negyedórányi (vagy még annyi se?) tevegelést. És nem is lehet a tevén körbemenni a homokdűnékben, csak egy kijelölt helyen köröznek a tevék. Ráadásul ki van irva, hogy a tevék lefényképezése is pénzbe kerül, ezért csak akkor fényképezzük őket, ha fizetünk. Valakire rá is szóltak emiatt. Kicsit magyar módi ez, nem? 😀 (Én azért hátulról lefényképeztem a tevéket, amikor senki nem látott… :P)

A „bejárattól” egyenesen gyalogolva egy nagy dombra lehet feljutni, aminek a tetejéről látható a Japán-tenger. Sokakkal egyetemben én is ezt céloztam meg. Felhős volt az ég, ezért nem tűzött a nap, de borzasztó párás meleg volt, igy hát eléggé fárasztó volt a felfelé gyaloglás (főleg a nagy hátizsákommal). Gyaloglás közben eszembe jutott Abe Kóbó A homok asszonya cimű regénye, amiben ugyan nincs megnevezve hol játszódik, mégis valahogy mindenki a tottori homokdűnékre asszociál. Ha jól emlékszem, a filmváltozatot is itt vették fel. Mindenütt homok… Szerencsére engem nem ejtett csapdába a homok asszonya, és megúsztam a kis kirándulásomat örökké tartó lapátolás nélkül 🙂

Érdemes felmászni arra az előbb emlitett dombra, mert nagyon jó a kilátás. Ha derült ég lett volna, biztos még szebb lett volna, de igy is megérte. És tök jó volt, hogy nem esett az eső, mert a vizes, saras homokban nem lett volna kellemes gyalogoni. A domb után visszagyalogoltam a bejárathoz, és elsétáltam a homokmúzeumhoz. Itt minden évben egy adott téma köré épülő homokszobrokat állitanak ki. Az idei év témája az USA volt, igy hát lehetett látni homokszobrot Lincolnról, a dzsesszről, a függetlenségi nyilatkozatról, a polgárháborúról, a vadnyugatról, indiánokról, amerikai találmányokról… és a kiállitótermen kivül, a szabadban ott volt Trump is 😀 Ráadásul pont elkaptam az extra produkciót: az amerikai témájú szobrok előtt a múzeum japán munkatársai polinéz táncokat adtak elő 😀 Ügyesek voltak amúgy.

Ezután visszatértem a buszmegállóhoz, ahol kiráztam a cipőmből a homokot, majd jött is a busz, amivel visszatértem a Tottori állomáshoz. A konbiniben vettem ebédre egy bentót és egy Lipton maccsa latte italt, meg az útra kaját, és a bentót az állomáson a vonatra várva kezdtem megenni. Ekkor megérkezett a vihar, hatalmas eső kerekedett.

Láttam egy Conan, a detektiv tematikájú vonatot az állomáson, le is fényképeztem, aztán a vonat kihúzott. Pár perc múlva pedig meglepetésemre ugyanaz a vonat állt be a peronra, az volt ugyanis az a vonat, amellyel Jonagóig, Tottori (talán) második legnagyobb városáig (egyben kikötőváros) utaztam. És hogy miért pont Conan, a detektiv tematikájú volt a vonat? Nos, két hires mangarajzoló mester is Tottori megye szülöttje. Az egyik nem más, mint a népszerű Conan, a detektiv alkotója, Aojama Gósó. A vonat egyik megállója (Jura állomás) Conan-állomásnak van kinevezve, mivel ez az állomás van legközelebb Aojama szülőhelyéhez. Itt van valamilyen Conan-múzeum, sajnos ez nem fért bele az időmbe. És hogy ki a másik mangarajzoló mester? Mindjárt kiderül!

Jonagóba érkezvén átsétáltam a nullás számú peronhoz, innen indul ugyanis a Szakai-vonal vonatja. A Szakai vonat Szakaiminato városát köti össze Jonagóval. Szakaiminato (szó szerinti forditásban: „Határkikötő”) városa egy kis „nyúlványon”, félszigeten fekszik, és többek között arról nevezetes, hogy innen indul egy hajójárat, ami Dél-Koreán keresztül Vlagyivosztokba tart. Meg arról, hogy innen származik a másik mangamester, Mizuki Sigeru. Ő a hires Gegege no Kitaró cimű manga alkotója. Ennek a mangának a főszereplője egy úgynevezett jókai (nem, nem a Mór). A jókaiok a japán hiedelemvilág jellegzetes alakjai. A japán hiedelemvilágban léteznek onrjók, vagyis dühös, ártó lelkek, például olyan halott emberek lelkei, akik nem természetes halállal haltak meg, ezért bosszúra szomjasok. Vannak aztán júreiek, vagyis szellemek, ezek ugyebár azok a természetfeletti lények, akiket fehér ruhában, láb nélkül szokás ábrázolni, gyakran nők, lebegnek, és bántják az embereket, akár meg is ölik őket. És vannak a jókaiok, akiket nevezzünk mondjuk démonoknak. Ők különböző furcsa, rémisztő alakot öltő szörnyecskék, akik megijesztegetik az embereket, de nem különösen bántó szándékúak. Jókaijá válhatnak régi, elhagyott tárgyak (pl. egy elhagyott esernyő, egy régi, nem használt maszk stb.), de akár öreg macskák is (bakeneko). Nagyon sok fajtájuk van tehát. Mizuki ezeket a természetfeletti lényeket, ezt a hiedelemvilágot vette alapul műveiben, és egy egész világot alkotott mindenféle különös szörnyecskével. A manga nagy népszerűségre tett szert, sok folytatása lett, több animesorozat is készült belőle. Szakaiminato városa nagyon büszke az alkotóra, igy az egész városközpont a mangaka (mangarajzoló) műveire összpontosit.

Már Jonagóban, a nullás vágánynál láthatunk Kitaró-szobrocskákat, feliratokat, rajzokat. A vonatok, amelyek a vonalon közlekednek, szintén Kitaró-tematikájúak. Szakaiminato állomása szintén, az állomsától pedig a „Mizuki Sigeru Road” vezet a Mizuki Sigeru Emlékmúzeumhoz, az út mellett pedig a sok-sok démon, szörnyecske bronzfigurái vannak elhelyezve. Csakhogy ezt az utat épp felújitják – igy hát megszületett a „Nemzetközi Démongyűlés” ötlete! A jókaiok nagygyűlést tartanak az állomás melletti parkban, egészen az útépités befejezéséig. Igy az út menti kis szobrocskák többsége ezen a nagygyűlésen vesz részt 🙂 Tehát a szobrok nagy része a parkban, egy helyen látható.

Ebben a parkban kapott el az eső. Fura eső volt, elállt, aztán szakadni kezdett, aztán megint gyengülni kezdett. Megnéztem a nagygyűlésen részt vevő démonokat, majd elindultam az Emlékmúzeum felé. Az út mentén számos Gegege no Kitaróval kapcsolatos üzletet, feliratot láttam, még az anime életnagyságú szereplőibe is belebotlottam, akik fel-alá lófrálnak az úton 😀 Nagyon jópofának tartom ezt a dolgot, mármint azt, hogy a város ennyire megbecsüli az onnan származó művészt, illetve az is jó ötlet, hogy Mizukire alapozva próbálják felpezsditeni a turizmust. (Amúgy ki jönne Szakaiminatóba?)

Megérkeztem az Emlékmúzeumhoz, ahol az az örömteli információ fogadott, hogy külföldieknek nem hétszáz, csak háromszáz jen a belépő. Kifizettem, majd körbesétáltam a múzeumban, ahol Mizuki főbb alkotásai voltak kiállitva, illetve életéről lehetett megtudni sok mindent. Az utolsó teremből egy folyosó vezetett a kijárathoz, a folyosó egy központi kertre nyilt… a folyosón pedig ott ücsörgött egy cica! 😀 Meglepődtem, hogy kerül ide, de ő is meglepődött, és menekülőre fogta a dolgot. Aztán megállt, megpróbáltam megsimogatni, de bevadult, és felém kapott. Szerencsére csak egy picit karcolt meg. Aztán a kijáratnál mondtam a jegyeladó hölgyikének, hogy amúgy van egy macska a folyosón… Azt mondják, jaa, hát gyakran be szokott jönni, biztos az eső elől menekült be 🙂

Az emlékmúzeumtól visszafelé vettem az irányt az állomáshoz. Közben kis kitérőt tettem a kikötő felé, de nagyon eleredt az eső, igy hát megszaporáztam a lépteimet. Most nagyon jól vizsgázott a nemrég vett, vizálló cipő. Zuhogott az eső, de a cipő egy cseppet se ázott be!

Visszafelé a „Szemgolyó-apuci” vonaton utaztam 😀 Jonagóba érkezve a Macuéba tartó vonatra kellett átszállnom, de késett az előtte érkező gyorsvonat, ezért késett az én vonatom is. Végül kb. tiz perc késéssel megérkezett, és fél óra múlva meg is érkeztem Macuéba, Simane megyeszékhelyére. Itt már nem esett az eső, és az állomás környéke valahogy „fejlettebbnek” tűnik, mint Tottori volt. Kezdve azzal, hogy van automata beléptetőkapu az állomáson, vannak mindenféle üzletek az állomás épületében, kilépve az állomásról is valahogy rendezettebb az egész. Elsőre jó benyomást tett a város.

Úgy terveztem eredetileg, hogy megnézem a naplementét a Sindzsi-tónál, de olyan felhős az idő, hogy úgyse láttam volna semmit. Igy hát inkább becsekkoltam a szállásomra, ami öt percre van az állomástól. A földszinten itt is kávézó van, az emeleteken vannak a szobák. Én egy hatágyas szobában vagyok, az alsó ágyon, kulturált a szállás. Ma is egész nap szopogattam a torokcukorkákat, reggel megittam két adag C-vitaminos italt is, szerencsére nem vagyok rosszabbul. Most zuhanyozás után megint beveszek egy algopyrint, és le is fekszem, mert reggel idejében el szeretnék indulni.

Holnap Macue városával kezdek: megnézem a Macue-várat, majd a környékén lévő egyéb nevezetességeket, aztán az Icsibatake-vasúttársaság vonatjával a Sindzsi-tó északi partján haladva megközelitem Izumo városát, ahol megnézem az Izumo-nagyszentélyt. Innen tovább haladok majd a Szanin-vonalon, leszállok Junocu onszennél (hogy bemegyek-e az onszenben, attól függ, hogy leszek majd), majd tovább haladik Hagi városába, Jamagucsi megyébe. Holnaptól az előrejelzés minden napra derült időt jósol, remélem, igy is lesz! 🙂

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás