(19-1) Az 5-ös számú tájfun. Az elmaradt karaoke. A köhögés. Babapanda Sirahamában. Találkozás Maszakival. Készülődés a következő útra. Kelet-Japán kirándulás: a részletes útiterv térképekkel!

Hétfőn megérkezett az 5-ös számú tájfun a térségünkbe, szerdán pedig én érkeztem meg Sirahamába, hogy megnézzem a babapandát. Holnap pedig indulok északkelet felé!

Hétfőn és kedden konkrétan ki sem mozdultam a házból. Ennek két oka volt: hétfőn a tájfun, kedden pedig a köhögés. A hét elején ugyanis megérkezett az 5-ös számú tájfun Japánba, konkrétan Kanszaiba: miután végigvonult Sikoku déli részén, Vakajama megyénél „partra szállt”, és Honsú szigete fölött haladt át. A tévében egész nap a tájfunról szóló híradások mentek, minden csatornán a képernyő egy részét a felhívások tették ki: melyik megyében, melyik város melyik részére adtak ki figyelmeztetést, riasztást. Erre a napra terveztük Teraokával, hogy még másik két takojakis vendéggel együtt elmegyünk karaokézni, azonban inkább visszamondtam a dolgot. Nem is annyira a tájfun miatt, hanem amiatt, mert a megfázásom ugyan meggyógyult, de visszamaradt a köhögés, és nem akartam megerőltetni a torkom. Pedig jó lett volna enkát (Sóva-kori japán dalok) énekelni 😀 Még nem is voltam karaokézni, mióta Japánban vagyok… Na majd legközelebb. Szóval figyeltem a tájfunról szóló híradásokat, behoztam a balkonról a szárítót, és itthon tettem-vettem. Vártam a fél nyolckor kezdődő egyik kedvenc műsoromat, erre bemondták, hogy a Kanszai-térségben a műsor helyett a tájfunról szóló híradást sugároznak… Így telt el a hétfő, aztán igazából kedden is csak itthon tettem-vettem, teáztam, igyekeztem, nehogy ismét beteg legyek indulás előtt. Szerencsére jobb lett a köhögés, rosszul nem érzem magam, csak néha köhentek egyet-egyet.

Szerdán aztán útnak indultam, hogy megnézzem a babapandát Sirahamában. Ez volt ugyebár az a kirándulás, amit először Öcsivel szerveztünk, megpróbáltunk embereket toborozni, de senki se ért rá, aztán utána a takojakist szerveztük be, végül kiderült, hogy Öcsi se ér rá, aztán a takojakis beszervezett még egy embert, végül rájött, hogy ő se ér rá. Ráadásul hétfőre terveztük az utat, amikor pedig a tájfun telibe találta Vakajamát, így a sirahamai Adventure World (az állatkert neve, ahol a pandák vannak) ki se nyitott. Tehát végül egyedül, a Szeisun 18 kippuvel mentem le. A reggeli első metróval mentem le az Oszaka állomásig, majd 6 óra után pár perccel már a vonaton ültem. Többször át kellett szállni, Tanabéban pedig volt 50 perc várakozási időm, ott egy kicsit sétáltam a városban. Végül 11 előtt kicsivel érkeztem meg Sirahamába. Megvettem az egynapos buszjegyet, és a busszal először az Adventure Worldhöz mentem. Ez az Adventure World igazából egyszerre állatkert és vidámpark, vannak ilyen hullámvasút-szerűségek, amikre fel lehet ülni. Engem igazából ez kevéssé tud érdekelni, én igazából csak a pandák miatt mentem. A többi állat se nagyon érdekelt, hiszen oroszlánt, majmot más állatkertekben is lehet látni. Viszont épp azért, mivel engem csak a panda érdekelt, eléggé sokalltam a 4500 jenes belépti díjat (nagyon drága!!). Jó lenne, ha lenne egy „csak pandanézős jegy” 😀 De hát ugyebár egyszer vagyok itt (vagyis hát nem, mert tavaly, amikor Japánba jöttem szeptemberben, akkor is eljöttem ide, hogy megnézzem az ikerpandákat, csak azután született ugyebár egy pici panda, és őt is meg akartam nézni élőben ^^”””), így hát bementem, és egyből a pandákat céloztam meg. Nagyon aranyos a babapanda!!! Erről a helyről amúgy azt kell tudni, hogy a világon a legsikeresebb „panda-szaporító” (hogy mondják ezt szépen?) hely (persze a kínai intézmények után). Nagyon sok panda született már itt, és az Adventure Worldnél fontosnak tartják, hogy a babapandát ne szakítsák el az anyukájától, így most is együtt látható az anyapanda és a babapanda. Nagyon aranyosak voltak, utánuk aztán megnéztem az ikerpandákat is, jó nagyra nőttek már 🙂 Úgy terveztem, hogy majd az állatkerten belül ebédelek, de nagyon drágák voltak a kaják, így lemondtam erről. Megnéztem a delfinshow-t is, amit tavaly a többiekkel már láttunk, aztán következőnek a busszal a Szaki no ju onszenig mentem.

És itt ért a sokk: aznap zárva tartottak. Ez az az onszen, amely közvetlenül a tengerparton található, konkrétan a termálvízbe néha bele-belecsap egy hullám, és a tengervíz lehűti. Nagyon jó helyen van, nagyon jó élmény itt fürdeni… és most nem fürödhettem itt 🙁 Helyette más onszent kerestem, találtam is egyet, de nem volt akkora élmény, mint a Szaki no ju… Aztán ebédelni is akartam, de délután 3-4 órakor minden zárva volt. A legtöbb hely ugyanis 1-2 körül bezár, és csak este nyit ki újra. Végül 5 óra körül, hazaindulás előtt sikerült egyek egy siraszudont (pici halak megfőzve, rizzsel). A maradék időt a tengerparton töltöttem, nagyon jó volt a víz, kellemesen langyos. Csak az volt a gond, hogy nagyon sokan voltak, ugyanis szezon van. Amikor tavaly szeptemberben voltunk, kábé csak mi voltunk a parton – most tele volt. Kicsit Mr Beannek éreztem magam, mivel mindenki más fel volt szerelkezve napernyőkkel, fekvőhelyekkel, kajával, piával, gumimatracokkal, barátokkal, barátnővel – én meg egyedüli külföldiként megérkeztem a hátizsákommal meg a törülközőmmel 😀 Na sebaj, a víz jó volt 🙂

Mivel már nem volt mit csinálnom, a tervezettnél eggyel korábbi buszra szálltam fel, hogy a korábbi vonatot elérjem. Épphogy elértem, ugyanis a busz késett, sokan szálltak fel, ráadásul az egyik helyen felszállt valaki kerekesszékkel, és mivel ezek a régi fajta kicsi japán buszok nincsenek akadálymentesítve, a sofőrnek elő kellett szedni a rámpát, aztán elrakni, aztán leszálláskor megint előszedni, összerakni, elrakni, ráadásul nem sikerült elsőre jól felszerelni a rámpát, így amikor az illető a kerekesszékkel le akart hajtani, beakadt a kerék… Aztán kifogtunk piros lámpákat is… végül két perccel a vonat indulása előtt megérkeztem az állomásra… de a vonat is késett három percet 😀 Azt hiszem, négyszer kellett átszállnom, és az összes átszállásnál csak 2-4 perc időm volt, szóval mindig futva rohantam át a másik peronhoz. De szerencsére sikeresen hazaértem Oszakába, onnan meg feljöttem Szuitába, hazafelé menet meg beszámoltam Teraokának, hogy megjártam a sirahamai utat 😀

Csütörtökön este letekertem Dzsúszóig, ott találkoztam ugyanis Maszakival, akinek sikerült az állásinterjúja, így két évig Magyarországon fog dolgozni. Az indulása előtt sikerült összehozni ezt a találkozót, így Dzsúszóban beültünk egy okonomijakishoz, és jól elbeszélgettünk. Aztán szóba került, hogy Umedában hol lehet ingyen parkolni a biciklivel, Maszaki meg mondta, hogy megmutatja, így hát eltekertünk Umedáig, és megnéztük az ingyenes parkolóhelyeket. Aztán elbúcsúztunk, megbeszéltük, hogy majd novemberben Magyarországon találkozunk.

Pénteken eltekertem a kampuszra, hogy kinyomtassam ingyen az útitervemet, de a nyári szünet és a japán obon (japán „halottak napja”), plusz a mai ünnepnap („a hegyek napja”) miatt minden zárva volt, az IT Center is. Végül egy konbiniben nyomtattam ki jó drágán, gondoltam, megmutatom a takojakisnak, de a takojakis üzlet is zárva volt. Vettem ki pénzt az ATM-ből, aztán elmentem hajat vágatni, meg a gjómü szűpába, ahol vettem egy hatod szelet dinnyét valami 500 jenért… Drága 🙁 Most pedig készülődöm a holnap kezdődő kelet-japán kirándulásra! Gondolkodtam, milyen nevet adjak ennek a kirándulásnak, ugyebár Tóhoku a fő cél, de Nagoja környékén is, Tokió környékén is fogok ide-oda mászkálni, aztán a Tókai régióban is lesznek látnivalók. Végül úgy döntöttem, „kelet-japán kirándulás” lesz a „hivatalos” elnevezés 😀 Lássuk, merre is fogok kirándulni!

• 8/12: Oszaka –> Inujama –> Nagoja –> éjszakai vonattal (Moonlight Nagara) Tokióba (Oszaka megye –> Aicsi megye –> Tokió megye)
• 8/13: Tokió –> Aizu-Vakamacu –> Fukusima (Tokió megye –> Fukusima megye)
• 8/14: Fukusima –> Kaminojama –> Jamagata –> Zaó onszen –> Jamadera –> Szendai (Fukusima megye –> Jamagata megye –> Mijagi megye)
• 8/15: Szendai –> Macusima –> Szendai (Mijagi megye)
• 8/16: Szendai –> Isinomaki –> Tasirodzsima (a macskasziget) –> Isinomaki –> Keszennuma (Mijagi megye)
• 8/17: Keszennuma –> Rikuzen-Takada –> Geibikei –> Hiraizumi –> Kitakami (Mijagi megye –> Ivate megye)
• 8/18: Kitakami –> Akita –> Hiroszaki –> Aomori (Ivate megye –> Akita megye –> Aomori megye)
• 8/19: Aomori –> Hakodate (Aomori megye –> Hokkaidó)
• 8/20: Hakodate –> Óma –> Mucu –> Oszorezan –> Aomori (Hokkaidó –> Aomori megye)
• 8/21: Aomori –> Vakó (egész napos vonatozás a Szeisun 18 kippuvel, Aomori megye –> Szaitama megye)
• 8/22: Tomioka, Tokió, Vakó (Gunma megye, Tokió megye, Szaitama megye)
• 8/23: Kavagoe, Tokió, Vakó (Szaitama megye, Tokió megye)
• 8/24: Vakó –> Simoda –> Amagi hegy –> Itó (Szaitama megye –> Sizuoka megye)
• 8/25: Itó –> Sizuoka –> Hamamacu –> Nagoja (Sizuoka megye –> Aicsi megye)
• 8/26: Nagoja –> Gifu –> Ógaki –> Oszaka (Aicsi megye –> Gifu megye –> Oszaka megye)

A térképen ez így fest (kattintásra nagyobb lesz):

A következő ábrán pedig az látható, Japán hány megyéjében jártam már ez előtt a kirándulás ELŐTT.
Jelmagyarázat:

• lila = olyan megye, ahol laktam
• piros = olyan megye, ahol megszálltam
• sárga = olyan megye, amelyet felkerestem (sétáltam)
• zöld = olyan megye, ahol átszálltam (vonaton), megpihentem (autópályán) stb.
• világoskék = olyan megye, amelyen keresztülhaladtam járművel
• fehér = olyan megye, ahol még egyáltalán nem jártam

A mostani kiránduláson az északkeleti, fehérrel jelölt megyéket igyekszem pirossá vagy sárgává tenni! Mindennap igyekszem írni, a képek feltöltését valószínűleg megint csak utólag fogom tudni megejteni, viszont készültem előre mindenféle videóval, és sok-sok japán kultúrával kapcsolatos érdekességgel, amelyeket az útinapló egyes bejegyzéseiben tervezek elmesélni 🙂 Tartsatok megint velem 🙂