(19-3) 【Tóhoku+Kelet-Japán 2】 Utazás a Moonlight Nagara éjszakai vonattal. Tömeg a vonatokon. Városnézés Aizu-Vakamacuban. Az APA-hotel.

Üdvözlet Fukusimából! Nem, nem vagyok közel a sérült atomerőműhöz, az a tengerparton van, én pedig a megye belső részén, a megyeszékhelyen vagyok épp. Sikeresen megérkeztem Tokióba, onnan pedig már „Észak ösvényeire” léptem: ma Aizu-Vakamacu városát látogattam meg Fukusima megyében.

Tegnap este a blog megirása után összepakoltam a kávézóban, és elindultam az állomás felé. Azt hittem, az állomás épületében találok majd egy konbinit, ahol vehetek vizet meg kaját éjjelre, de sajnos ott már minden zárva volt, igy hát egy kicsit köröztem az állomás környékén, és végül találtam egy boltot. Aztán pedig bementem az állomásra, és vártam a vonatot. 23:20-kor indult az éjszakai gyorsitott járat. Japánban régebben sok éjszakai vonat volt, éjszakai expresszek, néhány még ma is jár, de általánosságban elmondható, hogy az éjszakai vonatok ideje lejárt, már csak nagyon ritkán lehet találkozni velük, és a megmaradt éjszakai vonatok rendszerint nagyon drágák, hisz expressz járatok. Nem igy a Moonlight Nagara, ami ugyebár gyorsitott járat, nem kell rá expresszjegy, olcsó és praktikus. Egy régifajta, expressz járatokhoz használt szerelvény közlekedik a Moonlight Nagaraként, és azt is el kell mondani, hogy ez igazából egy ideiglenes járat, csak bizonyos időszakokban közlekedik, igy például a nyári szünetben. Régebben volt még egy Moonlight-járat, ami a Hokuriku régióba közlekedett, de ezt pár éve megszüntették. Én attól tartok, hogy pár év múlva a Nagara is a másik Moonlight-járat sorsára jut, habár igen népszerű. Most is teltház volt, be is mondták, hogy nincs szabad hely, helyjegy nélkül pedig nem lehet felszállni. Ehhez képest az egyik megállónál felszálltak jó páran, köztük egy pár thainak vagy mianmarinak kinéző srác, és megálltak a két vagon közti részen. Én pont az egyes sorban ültem, vagyis előttem volt az ajtó, ami el lehetett romolva, mivel bármilyen pici mozdulatra kinyilt. Nem mertem megmozditani a lábam, mert olyankor az ajtó nagy zajcsapással automatikusan kinyilt. Na amikor felszálltak és megálltak ezek a srácok a két vagon közti részen, az ajtó be se csukódott, igy jól behallatszódtak a kinti zajok. Egyszer csak megjelent a kalauz, na gondoltam, most le fogja szállitani a bliccelőket. Az egyik fickó, ahogy meglátta a kalauzt, bemenekült a vécébe. Tiszta Magyarország! 😀 A kalauz viszont nem szállitotta le őket, csak helyjegyet vetetett velük. Én ezt nem értettem. Nem arról volt szó, hogy helyjegy nélkül fel se szabad szállni, és teltház van? Hova adott nekik helyjegyet? Na mindegy. Aztán az én jegyemet is kezelte a kalauz, én meg azután elszunditottam. Az öt-hat órás út alatt persze nem lehet mélyen aludni, hisz az ember ölében van a táskája, előttem ugyebár nem másik ülés, hanem a kocsi fala volt, tehát a lábamat se tudtam kinyújtani, ráadásul a világitást nem kapcsolják le éjjelre. Azért sikerült elbóbiskolni. Fudzsi állomáson elég sokat álltunk, nem tudom, miért. A lényeg a lényeg, reggel 5:05-re befutott a vonat a tokiói főpályaudvarra.

A tokiói állomáson volt másfél órám, ugyanis a 6:42-es, Ucunomijába tartó járatra kellett következőnek felszállnom. Figyeltem az embereket, ahhoz képest, hogy ünnepnap volt, ráadásul vasárnap, ráadásul reggel 5-6 óra, meglehetősen sokan voltak. Ráadásul bemondták, hogy mivel valaki illektéktelenül behatolt valahol a sinekre, késések lesznek az egyik fő vonalon. Lett is, jó nagy tömeg gyűlt fel két peronon is, szerencsére az én járatomat ez nem érintette. Telt-múlt az idő, megérkezett az én vonatom is. Már jól tele volt, amikor befutott a pályaudvarra, eleinte nem is volt ülőhelyem. Egy-két megálló után azonban felszabadult a hely, igy folytathattam az alvást 😀

Ucunomijáig aludtam, ott viszont át kellett szállnom a Kuroiszóba tartó vonatra. Csakhogy ezzel nem én voltam egyedül. Az ucunomijai állomás szűk lépcsőjén a Tokióból Ucunomijába tartó 15 kocsis vonat utazóközönsége sietve igyekezett a másik peronhoz, hogy felszállhasson a Kuroiszóba tartó… 4 kocsis szerelvényre. Persze mondanom sem kell, hogy mire átértem a vonathoz, az már tömve volt. Nem is volt helyem, az egy órás vonatutat végigálltam, ami elég nehéz volt, hiszen állva is el tudtam volna aludni 😀 Kuroiszóban aztán megint nekiindult a tömeg, hogy a felüljárón keresztül átérjen a Kuroiszóból Kórijamába tartó járatra. Ezen szerencsére találtam helyet, igy itt megint szundikáltam. Kórijamában aztán újabb átszállás következett, ezúttal az Aizu-Vakamacuba tartó vonatra. Ez is tömve volt, szerencsére az egyik négyes helyen egy háromfős család ült, ide bekérdezkedtem melléjük. Jó volt, hogy le tudtam ülni, de ez a négyes ülés szűkebb volt az otthoninál is, igy nem igazán tudtam hova rakni a hosszú lábaimat 😀 Végül 11:50 körül érkeztem meg Aizu-Vakamacuba. Tulajdonképpen a mai napon több időt töltöttem vonaton üléssel/állással, mint városnézéssel. Odafelé amúgy többször belehajtottunk nagy esőfelhőkbe, itt-ott szakadt az eső, utána csak csöpörgött, aztán megint kiderült az ég, majd megint beleértünk egy esőfelhőbe. A megérkezés után még egy picit szemerkélt az eső, utána viszont szép idő lett, szerencsém volt.

Aizu-Vakamacuba érkezve gyorsan megvettem az egynapos buszjegyet, és felültem a 12-kor induló városi buszra, ami elvitt a Curuga-várhoz. A Curuga-vár a bakumacu (sógunátus végnapjai) időszakában, illetve a Meidzsi-kor elején, tehát ebben az átmeneti időszakban játszott fontos szerepet, ugyanis a sógunhoz hű, mellette mindhalálig kitartó vazallusok elleni háború (Bosin-háború) egyik szinhelye volt. Sajnos nem eredeti állapotban fennmaradt várról van szó, tehát belül szokás szerint inkább múzeum, mint vár. Rendkivül sokan voltak itt is. Sorban kellett haladni, elég macerás volt. Megnéztem a kiállitott dolgokat, aztán a kilátást a vártoronyból, végül pedig a vár melletti teaházat néztem meg. Vettem ugyanis egy kombinált jegyet, amivel a várba, a teaházba és egy japánkertbe is be lehetett menni. Sajnos csak később jöttem rá, hogy a japánkert eléggé kiesik a vártól, igy nem volt biztos, hogy azt is meg tudom nézni. Egyelőre tehát megnéztem a várat és a teaházat, aztán ettem egy aizui sós ráment (tésztaleves).
Innen ismét a buszmegállóba mentem, a busszal pedig a szamuráj rezidenciáig utaztam. Nagyon jó állapotban fennmaradt, eredeti Edo-kori szamuráj rezidencia van itt, körbe lehet járni, meg lehet nézni a különböző szobákat. Érdekes volt, jó volt ide is eljönni. A szamuráj ház után a busszal elmentem a japánkerthez közeli megállóig, majd fél óra alatt körbejártam a kertet is. Azt mondták, hogy ha a kombinált jegy mindegyik helyszinén összegyűjtünk egy-egy pecsétet, akkor majd kapunk egy kis ajándékot. Meg is kaptam, a japánkert mellett van egy gyógynövényes kert is, és az ott termő gyógynövényekből készült teafilter volt az ajándék. Amúgy Aizu-Vakamacuban nagyon meg voltam elégedve azzal, hogy mindenki normálisan válaszolt japánul, nem akartak angolozni, ráadásul a pamfletekből is japán nyelvűt kaptam. Megkérdezték, szeretnék-e egy angol nyelvűt is, mondtam, nem. Korrekt.

Végül a busszal visszamentem az állomáshoz. Igyekeznem kellett, ugyanis el kellett érnem a vonatot, hiszen kevés járat van innen vissza Kórijamába (Aizu-Vakamacu Fukusima megyének a középső részén van, ha innen nyugat felé haladunk, Niigata megyébe érünk át). Visszaértem, volt még elég sok időm, várakoztam az állomáson. Betoltak egy vonatot, de mondták, hogy még nem lehet felszállni, mert hozzákapcsolnak még egy szerelvényt, igy 6 kocsis volt a vonat. Persze ez is könnyen megtelt, de szerencsére nekem volt helyem, ráadásul a négyes ülésen a szemben lévő helyre az átlósan szemben ülő bácsi csomagokat pakolt, igy oda nem ült senki, én pedig ki tudtam nyújtani a lábam. Egész Kórijamáig nagyon jól aludtam 🙂

Kórijamában aztán a Szendaiba tartó vonatra kellett átszállnom. Ezzel a vonattal Fukusima városig utaztam. Itt is lett helyem, bár itt is nagy volt a tömeg. Fukusimába érkezve bementem az állomás épületében lévő százjenesbe (Daiso), hogy a száz jenért vásárolt, és már az első napon szétszakadt övtáskám helyett egy újat vegyek, aztán a mekiben vettem egy sült krumplit, mert már egy hónapja kivánom, mintha terhes nő lennék 😀 A konbiniben vettem kaját, és indultam az állomással szemben lévő APA-hotelbe, ugyanis ide foglaltam szobát. Ez egy hotellánc, minden nagyobb városban van hoteljük. A cég vezetője egy most már 70 év fölötti hölgy, akinek a kanszai SUN tévében van egy karaokés műsora 😀 Először szálltam meg APA-hotelben, de nagyon meg vagyok elégedve! A becsekkolásnál minden egy nagy képernyőn megy, az ember magának ad meg minden adatot, a fizetés is ezen a gépen keresztül megy, a pultnál a recepciósok csak segitenek. Az én szobám a tizediken van, a pici szobában van egy nagy ágy, asztal, hűtő, és egy akkora tévé, hogy az már tiszta házimozi. A fürdőszoba is makulátlan. A szobában van egy manga, ami a cégvezető nőről szól 😀 Van elvileg egy nagy onszen is az egyik emeleten, de én most inkább a saját fürdőszobámat válaszottam. Itt szerintem jól fogok tudni aludni. Most a hatalmas tévén megnézem a két kedvenc sorozatomat lefekvés előtt 🙂

Holnap Jamagata megyében fogok kalandozni: megnézem a kaminojamai várat, onszenezek is egyet, aztán Jamagata városában is körülnézek, fölmegyek a Zaó onszenhez, végül a Jamadera buddhista templomot nézem meg, mielőtt Szendaiba megyek. Remélem, az idő is jó lesz!