(20-5) 【Tóhoku+Kelet-Japán 7】 Resort Sirakami, a különleges vonat. Gyönyörű tájak, kosárlabda, samiszen. A Cugaru-nyelvjárás. A hiroszaki vár. Dzsómon-kori leletek. A „Cugaru-szoros – Téli táj” dal emlékköve és a Hakkódamaru hajó.

Üdvözlet Aomoriból, Honsú legészakibb megyjének megyeszékhelyéről! Ma egy különleges vonattal, a Resort Sirakamival jutottam el Akitából Aomori megyébe. Csodás tájakat láttam, az idő is jó volt, és más érdekes programok is voltak a vonaton. Aztán megnéztem a hiroszaki várat, hallottam cugarui nyelvjárást, majd Dzsómon-kori leleteket néztem meg, végezetül az egyik kedvenc dalomat hallgattam meg a „Cugaru-szoros – Téli táj” dal emlékkövénél. Nagyon jól sikerült, élménydús nap volt!

Tegnap este valahogy sikerült elaludnom a zenével a fülemben, aztán nem is ébredtem fel, nem tudom, hogy abbahagyta-e a szomszéd a horkolást, vagy csak én voltam túl fáradt. Háromnegyed ötkort keltem és 5 után pár perccel már indultam is az állomás fel. Kitakami állomásról ugyanis 5:30-kor indult a vonatom. A város kihalt volt, a vonaton is csak két másik ember utazott rajtam kivül. Kitakamiból másfél órás utazással jutottam el Jokotéba, ahol átszálltam az Akitába tartó vonatra. Ismét egy órás utazás következett. Szunyókáltam, aztán a második vonaton szunyókálva fáztam, mivel a mozdonyvezető fontosnak érezte, hogy miközben odakint 20 fok van, odabent maximális erősséggel fújjon a légkondi.

Megérkezve Akitába két dolgot kellett sietve keresnem: vécét és konbinit. A vécé hamar meglett, aztán utána a konbini is, itt vettem kaját az útra. Muszáj volt bevásárolni, mivel a következő utam 8:20-tól egészen 12:49-ig tartott. Ezt a hosszú utat a Resort Sirakami nevű különleges gyorsitott járattal tettem meg. Ez a járat Akitából közlekedik Aomoriig, és a különlegessége egyrészt maga a vonat (erről mindjárt), másrészt az, hogy egy hosszú szakaszon a Gonó-vonalon halad, amely a Japán-tenger partján és a Sirakami-hegyvidék között fut végig. Ezen a vonalon elég ritkán járnak vonatok, nagyon vidéki vonalról van szó, a Resort Sirakamival viszont rengeteg turista megcsodálhatja a vasútvonalat környező természeti szépségeket. Háromféle különleges szerelvény közlekedik mint Resort Sirakami járat, én a „Buna”, azaz „Bükkfa” elnevezésű vonattal közlekedtem. Szerintem amúgy a három közül ez a legszebb, legmenőbb vonat, tavaly lett felújitva. A járat nem expresszjárat, hanem gyorsitott, igy igénybe vehető a Szeisun 18 kippuvel, azonban mivel az összes ülőhely helyjegyes, előzetesen helyjegyet kell venni hozzá, Ez volt az a jegy, amelyet pont egy hónappal ezelőtt, reggel vettem meg a Higasi-Jodogava állomásnál. Szerencsémre sikerült „A” ülésre helyet szerezni – ez azért volt fontos, mert az „A” és a „D” ülések vannak az ablaknál, és mig a „D” ülés a hegyekre néz, az „A” a tengerpartra. A vonat négy kocsiból áll, ebből az 1-es számú egy normál, kétszer két személyes ülésekből álló kocsi, a 2-es egy négyszemélyes fülkékből álló kocsi, a 3-as félig normál kocsi, a másik felében pedig egy kis büfé található, a 4-es pedig szintén normál kocsi. Az 1-es és a 4-es kocsikban négy-négy szabad szék is található, amelyek az ablakkal szemben vannak elhelyezve, innen lehet bámészkodni azoknak, akiknek a helyükről nem olyan jó a kilátás. Akitától egészen Higasi-Nosiro állomásig úgy halad a szerelvény, hogy a 4-es kocsi megy elől, aztán Higasi-Nosiro állomástól megfordul a menetirány, itt az utasoknak át kell forditaniuk az üléseiket. Higasi-Nosirótól fut rá ugyanis a vonat a Gonó-vonalra. A Gonó-vonalon végig igy halad a vonat, aztán Kavabe állomásnál, ahol véget ér a Gonó vonal, ismét megváltozik a menetirány, mivel a vonat elmegy Hiroszakiig, ahol aztán ismét menetirányt vált, majd Aomoriig közlekedik.

Tiz perccel az indulás előtt megérkeztem a peronhoz, körbefényképeztem a vonatot, aztán megkerestem a helyemet. Mellettem egy 30-as japán fickó ült, nem volt túlságosan szószátyár, pedig én egyszer-kétszer mondtam általánosságokat („jó, hogy szép lett az idő ma” stb.). Na mindegy, nem is haverkodni szálltam fel a vonatra, hanem szép tájakat nézni 🙂 Már amikor elindult a vonat, még mielőtt a Gonó-vonalra értünk volna, csodás tájakat lehetett látni. A háttérben magas hegyek, előttük pedig zöldellő rizsföldek. Nagyon szép volt. És nagy örömömre, jó idő volt! Amikor Kitakamiból mentem Jokotéig, onnan meg Akitáig, még elég borús, ködös idő volt, aggódtam is, hogy igy nem lesz sok értelme a Resort Sirakamival való utazásnak, hisz nem lehet majd megcsodálni a szép tengerpartot. De ahogy közeledtünk Akita felé, egyre inkább kiderült az ég, amikor pedig elindult a Resort Sirakami, már csak bárányfelhők voltak az égen. Nagyon örvendtem! Higasi-Nosiróba érve a vonat tehát irányt váltott, megforditottuk a székeket (pontosabban a mellettem ülő fickó forditotta meg, mivel amikor bemondták, hogy 6 percet fogunk állni, és nyugodtan le lehet szállni, le lehet fényképezni a vonatot és a Gonó-vonal kezdőpontját, én elindultam, hogy a legelső kocsi ajtaján szálljak le, aztán belekeveredtem a „dugóba”, mivel mindenki elkezdte forgatni az üléseket, és nem lehetett előrehaladni). A következő állomás pedig Nosiro volt, a kosárlabda városa. Ennek a városnak a kosárlabdacsapatai már nagyon régóta kiemelkedő eredményeket érnek el, igy a város a kosárlabda városaként ismert. A vasútállomás is kosárlabda-témájú, a Resort Sirakami vonat pedig itt tiz percig áll. Azért áll tiz percig, mert a peronon felállitott palánknál minden utas, aki szeretne, dobhat egyet kosárra, aki pedig beletalál, ajándékot kap. (Aki nem, az pedig emléklapot.) Én, aki a kosárlabdát és egyéb labdás sportokat nem szeretem, szintén beálltam a sorba, hogy dobjak egyet, megcélozva az emléklapot. Dobtam… és betaláltam a kosárba! Én, az antisportember! 😀 Kaptam egy Resort Sirakami tollat, amit nem árulnak amúgy, tök jó!

Tiz perc múlva aztán mindenki visszaszállt a vonatra, és folytatódott az utazás. Megérkezett a vonat a tengerpart melletti vasúti pályára, és láthatóvá vált a Japán-tenger. Számos hatalmas szikla diszitette a partot, elképesztő tájakat láthattunk. Kicsit a Szanin-vonal egyes részeihez hasonlitottam a tájat, lenyűgöző volt. Később megint volt egy néhány perces pihenő az egyik állomáson, mivel bevártuk a másik irányból érkező másik Resort Sirakami járatot – hát, az kevésbé volt menő vonat, mint a miénk 🙂 Később, egy következő megállónál fölszállt a vonatra a két samiszen-előadó (japán húros hangszer), akik a Cugaru-térségre jellemző dalokat adtak elő samiszenen, amig meg nem érkeztünk a következő megállóhoz. Az 1-es kocsi legelején zenéltek, és a többi kocsiban a felszerelt kijelzőkön lehetett látni a produkciót, én viszont előrementem az 1-es kocsiba, hogy „élőben” láthassam a fellépést. Nagyon szépen zenéltek a bácsik. Amúgy más napokon, hétvégente Cugaru-nyelvjárásban előadott történetmesélés és hasonlók is vannak a vonaton, sajnos ma ilyen nem volt. A samiszen-előadás után nem sokkal aztán befutott a vonat Kavabe állomásra, majd pedig Hiroszakiba, ahol elbúcsúztam a Resort Sirakamitól. Nagyon jó élmény volt ezzel a vonattal utazni.

Hiroszakiban felültem a százjenes, a városban körbe-körbe járó buszra, hogy eljussak a hiroszaki várhoz, amelynek vártornya az eredeti állapotban fennmaradt 12 vártorony közé tartozik. (Ilyen például az előző nagy utam során meglátogatott macuei vár, vagy a mostani kirándulás első napján megtekintett inujamai vár is.) A busz elhalad a városi kórház és az egyetemi kórház előtt is, igy sok idős ember is használja, hiszen olcsó, és igy könnyen eljuthatnak az orvoshoz. Ez pedig számomra azt jelentette: esély, hogy Cugaru-nyelvjárást halljak! A Cugaru-nyelvjárás az egyik legérthetetlenebb japán nyelvjárás, annyira jellegzetes és erős, hogy még a japánok többsége sem érti. A következő videók a japánosok számára lehetnek igazából érdekesek, de azért bárki megnézheti őket, nagyon jól lehet hallani, mennyire különbözik ez a nyelvjárás az irodalmi japántól.

Ez a kedvenc videóm, itt cugarui nénik beszélgetnek. Egy kukkot nem értek belőle, olyan, mintha valami más nyelv lenne, koreai vagy ilyesmi. Egy komment szerint arról folyik a diskurzus, hogy télen megfagynak az utak, és ilyenkor nagyon veszélyes kimenni, mert könnyen megcsúszhatunk. Hát biztos, én nem értem, pedig nem mondhatom, hogy béna vagyok japánból 😀

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=bmKOW46LaGo&w=560&h=315]

Kedvenc tévéműsorom, a Jofukasi is többször foglalkozott már az Aomori megyei nyelvjárásokkal. Például azzal, hogy Aomoriban van két térség, amelyek annak idején egymással ellenséges viszonyban voltak – Cugaru és Simokita most ugyanahhoz a megyéhez tartozik ugyan, de egymás nyelvjárását gyakran nem értik meg. Aztán mostanában az adásban gyakran előjön egy bácsi, aki az északi „zűzű-bent” beszéli. Ebben a térségben ugyanis a „csi”, „dzsi”, „cu”, „zu” hangokat ugyanúgy képezik, nem lehet megkülönböztetni egymástól őket. Nézzük ezeket a videókat is:

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=ENYcad_nDuw&w=560&h=315]
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=_j7eVRl_bOI&w=560&h=315]
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=FbCRWl1w5-o&w=560&h=315]
És ha már a nyelvjárásoknál tartunk: a Resort Sirakami kiindulópontjánál, Akitában is érdekes nyelvjárást beszélnek: úgy tűnik, bármit el lehet mondani a „ne” szótaggal 😀 Nézzük csak!

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=kof7n9L9GKg&w=560&h=315]

Na szóval visszatérve a témára: felszálltam a buszra, mögém pedig felszállt egy idős házaspár, akik Cugaru-nyelvjárást beszéltek! Annyit értettem a negyedórás buszút során a beszélgetésből, hogy „ebben a pékségben finom dolgok vannak”, és hogy „egy óra, harminc perc”. Ez utóbbi úgy hangzott (irodalmi japán nyelven: icsidzsikan szandzsüppün), hogy: „icüdzükan szandzüppün” 🙂 Nagyon örültem, hogy hallottam az értetetlen dialektust 🙂

Negyed óra múlva megérkeztem a hiroszaki várhoz. A várnak csak néhány fala és a vártornya áll (az eredeti állapotban megmaradt), körülötte pedig hatalmas nagy park található, itt lehet sétálgatni. Én egyből megcéloztam a vártornyot. Meglepődtem, mert nagyon pici a vártorony. Aztán belépve megint meglepődtem, mert láttam mindenféle plakátokat és videót arról, hogy hogyan rakták arrébb a vártornyot. Mivel félő volt, hogy egy földrengés megrongálhatja, speciális módszerekkel, gépekkel megemelték a vártornyot, és arrébb szállitották. Belül pedig ugyan megőrizték az eredeti állapotokat, de vas tartóállványokkal megerősitették azt. Odabent az eredeti állapotban fennmaradt várakra jellemző, rendkivül meredek lépcső várt, tetszett 🙂 Az egyik látogató azt magyarázta az útitársának, hogy a nagojai várban volt lift is… Igen, kérem, mert az „hamisitvány” 😀 A vártornyot tiz perc alatt körbe lehetett járni, mivel nagyon pici volt, aztán a vár környékére sem kellett sok idő. Ekkor amúgy már eléggé elborult az idő, de szerencsére nem esett. Az eredeti tervekhez képest korábban végeztem a vár megnézésével, igy úgy döntöttem, felülök a százjenes buszra, visszamegyek az állomásra, és elérem a tervezetthez képest eggyel korábbi vonatot. Egy picit még sétáltam a szamuráj rezidenciáknak helyt adó utcában – hát elég modern „rezidenciák” voltak itt 😀 Aztán elindultam arra, ahol a térkép szerint a százjenes busz megállója kellett volna legyen – de egy másik busztársaság megállója volt ott. Ide-oda járkáltam, nem találtam, aztán megkérdeztem egye boltban, hol van a megálló. Kiderült, hogy le kell sétálnom a helyi NHK épületéig, mert ott áll meg a busz. Lesétáltam, aztán megjött a busz… 14:10 körül. A vonat pedig 14:21-kor lett volna. Persze lekéstem. Igy maradt több mint egy órám a következő vonatig. Vettem hát ebédre bentót, és megebédeltem.

Ezután a vonattal Sin-Aomori állomásig mentem, ahonnan pedig körülbelül fél órát sétáltam lakóházak, főút mellett, eléggé a város szélén lévő területen, hogy eljussak a Szannai-Marujama leletekhez. Ez Japán egyik leghiresebb régészeti lelőhelye, ahol Dzsómon-kori leleteket találtak. Busz jár ide ki az állomástól, de négy óra után már elég ritkán jár, ezért inkább gyalogoltam. Hogy nem tudtak azok a Dzsómon-kori emberek 5000 évvel ezelőtt gondolni arra, hogy a mai állomáshoz közelebb épitsék a falujukat?! 😀 😀 😀 Megérkeztem tehát a lelőhelyhez, itt a Szaga-megyei, Jajoi-kori faluhoz hasonló módon, a leletek alapján rekonstruálták, milyen lehetett annak idején a Dzsómon-kori falu. Érdekesek voltak az épületek, és a múzeum is tetszett, nagyon sok agyagedény, agyagfigura volt kiállitva, és szabadott fényképezni is. Egy óra alatt körbejártam a területet, igy elértem a 17:52-es buszt, ami fél óra alatt bevitt Aomori központjába, az Aomori állomáshoz.

Az Aomori állomás közelében áll a Hakkódamaru hajó, ami az Aomori és Hakodate között közlekedő vasúti átkelőhajónak, kompnak állit emléket (tehát egy korabeli hajó van ide kiállitva). Régebben Tokióból éjszakai vonatok jártak Aomoriba, és mivel Aomori volt Honsú szigetének legészakibb nagy állomása, az utasok itt szálltak át a kompra, ami átvitte őket Hakodatéba, Hokkaidóra. Ha a nyitvatartási időben megy az ember, körbe is nézhet a hajó belsejében, én viszont ezt lekéstem. Kivülről viszont megnéztem a hajót, majd láttam egy legalább 20 fős csoportosulást a hajó mellett. Mindenki a telefonját szorongatta. Nem tudtam először, mi lehet ez, aztán láttam egy kiragasztott papirt, ami arról szólt, hogy a Pokémon Go játékosok mire vigyázzanak. Szóval kiderült, ezek az emberek Pokémon Go játékosok voltak. De engem nem ők érdekeltek, hanem a hajó előtt található emlékkő. Ez az emlékkő Isikava Szajuri „Cugari-szoros – Téli táj” cimű dalának emlékköve. Isikava Szajuri legendássá vált dala Aomoriban játszódik: a lirai én Tokióból Aomoriba tart az éjszakai vonattal, majd a hólepte Aomoriban átszáll a kompra magányosan. Az emlékkőn a dal cime, szerzői és a dalszöveg állt, és ha közel megyünk a kőhöz, megszólal Isikava Szajuri hangja, felcsendül a dal. Nagyon örültem, hogy ezt a szép dalt, egyik kedvenc japán dalomat itt, ezen a helyen hallgathattam meg. Hallgassuk meg most a Youtube-ról:

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=ZBGeecgjinM&w=560&h=315]
Amúgy a Cugaru-régió sok más enkában is feltűnik. Ilyen például a „Cugarui szerelmes nő” cimű dal:

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=x95PpxnT2VE&w=560&h=315]

Vagy például a „Cugarui sikság”:

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=jC80xkif3_g&w=560&h=315]

Az előbbi dalt az aomori származású Josi Ikuzó énekli, akinek van egy talán még hiresebb, humoros száma is: ebben arról énekel, hogy a falujában nincsen semmi érdekes, ezért ő lemegy Tokióba, ahol marhát fog tartani, és vesz magának Ginzában egy hegyet 😀

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=LnHMoln_v8s&w=560&h=315]

Ennyi elég mára a dalokból, vissza az útinaplóhoz 😀 Tehát meghallgattam a dalt, majd még tettem egy kört, aztán elindultam vissza az állomáshoz. Egy konbiniben vettem vacsorát, majd elsétáltam a szállásomig. Megint egyszemélyes szobám van, megnéztem a sorozatomat, és megint igyekszem gyorsan lefeküdni, mivel holnap (a változatosság kedvéért) megint hajnalban kell kelnem. Holnap ugyanis a komppal átkelek Hokkaidó szigetére, Hakodatéba. Az obon-időszakban viszont 70 perccel a hajó indulása előtt már a kikötőben kell lenni, de olyan korán még nem járnak a buszok, igy fél órát sétálnom kell. A hajózás után bejárom Hakodatét, ott fogok megszállni, mielőtt holnapután a Simokita-félszigeten keresztül vissza nem érkezem Aomoriban. Állitólag holnap szép, napos idő lesz! 🙂