OSZAKA 2017~2019.,  Tóhokui kirándulás

(20-6) 【Tóhoku+Kelet-Japán 8】 Hajóút Hakodatéba. A Gorjókaku és a torony. Hakodate régi épületei. A Tacsimacsi-szirt. Tömeg a Hakodate hegyen. Naplemente és az esti kilátás.

Üdvözlet Hakodatéból, Hokkaidó déli csücskéből! Ma reggel a Cugaru-szorosi komppal átjöttem Hokkaidóba, Hakodatéba, és felfedeztem ezt a szép várost. Voltam toronyban, bugjó-hivatalban, régi épületekben, tengerszirtnél, és hatalmas nagy tömegben a Hakodate-hegy tetején.

Reggel megint hajnalban kellett keljek, ezúttal azért, mert a 7:40-kor induló komphoz 70 perccel az indulás előtt ki kellett menni a kikötőbe. De ilyen korán még nem járnak buszok, ezért el kellett sétálnom, ez pedig körülbelül egy 30-40 perces sétát jelentett. Aomoriból Hakodatéba, vagyis Hokkaidó szigetének (Japán négy legnagyobb szigetének egyike) déli csücskébe mentem. Megérkezve a kikötőbe, kiváltottam a jegyemet (már le volt foglalva a neten, ki volt fizetve), aztán elmentem az egyik közeli konbinibe venni kaját, majd várakoztam. 7:10-kor jött egy busz, ami átvitte a gyalog érkező utasokat a hajóhoz. Elég fura a beszállitási és kiszállitási módja ennek a hajónak, ugyanis nincs külön bejárat gyalogosoknak. Vagyis befelé sorban kell állni, és amikor épp nem hajt be egy kocsi sem, akkor beengedik a gyalogosokat, kifelé pedig meg kell várni, amig az összes kocsi, majd összes motor kihajtott, és csak utána távozhatnak a gyalogosok. A sztenderd, legolcsóbb jeggyel nagy, közös termekbe lehetett bemenni, le kellett venni a cipőt, és lehetett a nagy, tágas teremben fetrengeni 😀 Jó volt ez, mivel egyrészt fekve kiválogattam a képeimet, aztán egy órácskát aludtam is. (A hajóút kábé 3 és fél órát tartott.) Meg persze induláskor, meg érkezés előtt kint mászkáltam és fényképeztem.

Hakodate felé érkezve látszott már, hogy nagyon jó időnk lesz ma. Derült ég, néhány bárányfelhővel – viszont elég hűvös szél fújt, ezért egész nap bajban voltam: ha csak trikóban voltam, fázott a hátam, ha fölvettem a vékony fölsőt, a hátam nem fázatt, de izzadt a karom 😀 Miután kikötött a hajó, és távozott az összes kocsi és motor, mi, gyalogosok is távozhattunk. A belvárosba tartó busz épp elment, igy hát a váróteremben megettem a bentómat, amit még Aomoriban vettem. Volt ott egy kis bolt is, ahol körülnéztem. Jut eszembe, az aomori kikötőben lévő üzletben találtam Cugaru-nyelvjárásos iratgyűjtőt! Vettem is egyet 🙂 Szóval Hakodatéban pedig találtam olyan „special edition” kólát, amelynek az üvegén (nem is üveg, hanem szerintem valami aluminiumszerűség) Hokkaidó nevezetességei láthatók. Hasonlót kiadnak állitólag tokiói, kiotói, csúgoku+sikokui, kjúsúi stb. változatban is, tehát Japán különböző régióiban a régióra jellemző csomagolásban van a kóla – sajnos én a Csúgoku-régióban és Kjúsún nem láttam ilyet, pedig emlékbe szivesen vettem volna, mert szép a dizájnja… A kikötőben vettem tehát egy ilyen kólát, megebédeltem, aztán kiálltam a buszmegállóba. Kis késéssel meg is jött a busz, felszálltam, és egészen a Gorjókaku megállóig mentem.

A Gorjókaku az Edo-kor legvégén épült, nyugati stilusú, felülről nézve ötágű csillag alakú erőditmény. Miután megjelentek a külföldiek az Edo-kor végén Japánban, a város védelme céljából kezdték el épiteni a japánok ezt az erőditményt nyugati stilusban. A csillag közepén a hakodatei bugjó-hivatal állt. (Nagyon leegyszerüsitve és röviden a bugjó egy Edo-kori hivatalnok, aki közigazgatási, igazságszolgáltatási stb. teendőket látott el.) Ez az épület tulajdonképpen csupán 7 évig létezett: miután megépült, nemsokára véget ért az Edo-kor, tehát már nem volt bugjó, aki használhatta volna, utána az új kormány ellen szervezkedő sógunátus-pártiak foglalták el, és miután őket leverték, a Meidzsi-kor elején lebontották. A mai épület a régészeti leletek, a korabeli feljegyzések és felvételek alapján készült, az eredetivel lehetőség szerint legnagyobb mértékben megegyező (hasonló alapanyagokból készült) rekonstrukció. Mint az előbb emlitettem, az Edo-kor és a Meidzsi-kor fordulóján fontos jelentősége lett a Gorjókakunak. A Meidzsi-kor elején az új kormány megalalkulását követően a régi rend, a sógunátus hivei közül néhányan nem hódoltak be az új kormánynak, és északra menekültek. Erről már meséltem az útinapló második részében, Aizu-Vakamacunál, ahol a vár a Bosin-háború egyik helyszine volt, itt is a régi hatalom hivei, a sógunpártiak csaptak össze az új Meidzsi-kormány hadseregével. Hasonló volt a helyzet Hakodatéban is: a sógunátus-pártiak bevették a Gorjókakut és megszállták Hakodatét, az új kormány serege pedig igyekezett leverni őket, hogy megszilárditsák a hatalmukat. A sógunpárti sereg egyik vezetője Hakodatéban az a Hidzsikata Tosizó volt, aki Kiotóban a (különböző regényekből, filmekből, mangákból stb. is ismert) Sinszengumi alakulat tagja volt. A sógunpártiakat végül leverte a Meidzsi-kormány serege.

A rövid történelmi bevezetés után folytatódjék az útinapló! A Gorjókaku, mint már emlitettem, ötágú csillag alakú, ez azonban természetesen csak felülről látszik jól. Ezért az erőditmény közelébe egy tornyot emeltek, hogy a turisták fentről is megcsodálhassák a helyet. Tavasszal amúgy különösen népszerű ez a hely, mivel a Gorjókaku parkjában nagyon sok cseresznyefa virágzik. Mivel én nagyon szeretem a várakat, és szintén nagyon szeretem a tornyokat, itt most úgymond „kettő az egyben csomagot” kaptam 🙂 A torony bejáratánál ajándékbolt van, meg Hidzsikata Tosizó bronzszobra (itt áll a fickó, fent a kilátóban van még egy szobor, ott meg ül 😀 ). Odafent a kilátó üvegablakai nem egyenes ablakok, hanem úgymond döntött ablakok (ezt nem tudom, hogy mondjuk szépen magyarul), ez nagyon jó, mert lehet jól fényképezni, nem tükröződik annyira a kilátó belseje. Mivel szép idő volt, nagyon jó volt a kilátás, nemcsak a csillag alakú parkot, de Hakodate kikötőjét is látni lehetett. A kilátóban a hakodatei harcokról szóló panelek voltak kiállitva, illetve egy sor miniatűr figura, amelyek sorban bemutatták az eseményeket. Nagyon érdekes volt, nagyon szép, kulturált kilátó ez a hakodatei. A toronyből lejőve elindultam a Gorjókaku felé, majd bementem a bugjó-hivatalba. Ahogy az előbb emlitettem, ez egy rekonstruált épület, érződik rajta, hogy új, de segitségével átélhetjük, milyen is lehetett a valóságban a bugjó-hivatal. Az épülettel szemben található a hadiélelem-raktár, ami egy eredeti állapotban fennmaradt, ám többször felújitott épület, ez most ingyen megtekinthető volt. Miután megnéztem, tettem egy kört a Gorjókaku parkjában, aztán a villamoshoz igyekeztem, ami elvitt a Dzsúdzsigai állomáshoz, ahonnan könnyen megközelithető Hakodate többi nevezetessége.

Elsőként egy Szakamoto Rjóma-szobrot találtam. Szakamoto Rjóma mindenütt ott van, még Hakodatéban is 🙂 Aztán a tengerpart irányába mentem, ahol korabeli, vörös téglából épült raktárépületek láthatók, ezek fel vannak újitva, és mindenféle üzletek, éttermek találhatók bennük. Körbesétáltam a vörös téglából készült épületek körül, aztán a tengerparton láttam egy jópofa feketefarkú sirályt, ott mászkált az emberek között, pózolt nekik 😀 Aztán jött egy nagy varjú (vagy holló), ugyebár ő egy okos madár, és ő is odament a padon ülő lányokhoz, hogy vele is kedveskedjenek, őt is etessék 😀 Persze a lányok elhajtották: „fúj, te ne gyere ide!!”. Szegény varjú 😀

Tovább indultam, hogy felfedezzem Hakodate régi épületeit. Hakodate hires dombjairól is: a parttól a régi épületekhez jó kis meredek dombok vezetnek fel. Először az orosz ortodox templomot néztem meg, majd egy katolikus templomot, de utóbbit csak kivülről, mivel épp esküvőt tartottak itt, a házaspár és a rokonok épp fényképezkedtek a templom előtt. Azért vannak itt amúgy ilyen nyugati jellegű épületek, mivel Hakodate volt az egyik olyan kikötő, amelyet az Edo-kor végén megnyitottak a külföldiek előtt, igy hát kereskedők, hittéritők stb. érkeztek a városba. A templomok után azt az épületet néztem meg, ami angolul „public hallnak” szokás emlegetni, és amit hirtelen nem tudok, hogy fordithatnék szépen magyarra. Egy nagy diszes épület, ahol mindenféle előkelő eseményeket rendeztek, annak idején a koronaherceg (a későbbi Taisó császár) is megszállt itt. Ennek az épületnek a teraszáról pazar kilátás nyilik a tengerre és Hakodate városára. Következőnek a régi brit konzulátus épülete következett, aztán pedig útnak indultam a Tacsimacsi-szirt felé!

A Tacsimacsi-szirt Hakodate legdélibb csücskében található. A külföldi turisták által kevésbé látogatott hely, én azonban mindenképp szerettem volna eljutni ide. Nemcsak a gyönyörű kilátás miatt, de azért is, mivel van egy enka, amelynek a cime és témája a Tacsimacsi-szirt. Mori Maszako énekli, hallgassuk is meg:

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=5RRIidcYLkY&w=560&h=315]
És ha már enka, meg Hakodate, akkor egyúttal hallgassunk meg még egy dalt, amelynek a cime „A hakodatei nő”:

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=BSPDamfOKcM&w=560&h=315]

És akkor most visszatérhetünk a Tacsimacsi-szirthez! 😀 Jó sokat kellett gyalogolnom – felülhettem volna a villamosra is, de mivel a villamos végállomásától is még gyalogolni kellett, meg amúgy is szerettem volna látni a várost, inkább sétáltam. A szirt felé lakóövezeten, aztán egy temetőn keresztül vezet az út, a szirt közelében pedig egy parkoló és egy kis büfé található. Aztán van itt egy „verses kő” is, a Tacsimacsi-szirtről szóló vers olvasható rajta. Gondoltam, hátha lesz itt is zenélő kő, ami Mori Maszako dalát játssza, de sajnos nem volt… Nem baj, pótoltam az élményt: elővettem a fülhallgatómat, és a telefonomról meghallgattam a fenti dalt, miközben itt sétáltam. Jó kis szél fújt, de csodás volt a kilátás! Csináltam képeket, aztán a telefonommal panorámafelvételt is próbáltam, de belerohant a képbe egy négyfős (két párocska) társaság (valószinűleg nem japánok) egyik leányzója, nem zavartatta magát, aztán négyen elkezdtek szelfizni, addig én a szirt másik részére mentem, majd mikor befejezték a szelfizést, végre tudtam egy normális panorámaképet csinálni. Miután kigyönyörködtem magam, elmentem a szállásomra, mivel az viszonylag közel volt a szirthez és a villamos-végállomáshoz, gondoltam, becsekkolok, lerakom a nehéz csomagot, és után megyek a Hakodate-hegyre.

A mai szállásom egy vendégház volt, egy hatfős dormitoryban volt egy ágyam, de mint később, a nap végén kiderült, rajtam kivül csak ketten voltak a szobában. Egy kedves hölgy a tulajdonos, ő végig normálisan japánul beszélt, bár az elején kicsit zavarodott volt:

N: Japán nyelv……?

D: Igen, beszélek japánul.

N: Igen, de… nem japán, ugye?

D: Nem, magyar vagyok.

Fizettem, meghallgattam a szabályokat, elmondtam, reggel mikor akarok kijelentkezni, aztán az ágy alá bepakoltam a csomagomat, a fontosabb dolgokat átraktam egy zacskóba, és útra keltem a Hakodate hegy felé.

A Hakodate hegyre felvonó (ropeway) visz fel, Nagaszakihoz, az Ineszajamához hasonlóan az esti kilátásról nevezetes a hely. Aznap fél 7-kor volt a naplemente, én valamivel hat óra előtt indultam el, hogy elkapjam odafent a naplementét, majd megnézzem az esti kivilágitást a fényekkel. A Hakodate Parkon keresztül haladtam, itt csak egy-két ember lézengett, de a felvonó lenti állomása környékén se voltak még sokan. A jegyvételnél azonban már volt tömeg, a beszállásra pedig rengetegen várakoztak. A ropeway ötperces időközönként indul, meglehetősen gyakran. Kis várakozás, sorban állás után én is bejutottam egy gondolába, ez is olyan nagy, tágas gondola, mint a zaó onszeni volt. Már a gondolából csodás kilátás tárult elénk, szerencsém volt, mert elöl, az ablaknál álltam. Odafent aztán jött a feketeleves: rengetegen voltak már fent, és ez a tömeg az idő előrehaladtával egyre csak nagyobb lett! Ráadásul Hokkaidóról van szó, és egy hegy tetejéről, igy este meglehetősen hűvös volt odafent, a szél is fújt. Rajtam volt a vékony nyári kabát, de igy is hűvösnek éreztem az időt, mások meg egy szál pólóban érkeztek. Egy lépcsősor vezetett fel a legmagasabb kilátóhoz, de ide már konkrétan nem lehetett beférni. Egy pasasnak az volt a munkája, hogy a lépcső tetején álljon, és azt orditsa: „Biztonsági okokból hagyják szabadon ezt az átjárót! Ne álljanak meg a lépcsőn, haladjanak tovább!”. A lépcső alján álló fickó értelmesen végezte a munkáját: ha valaki megállt a lépcsőn, normális hangon rászólt. A fenti pasas viszont nagyon lelkes volt, nagyon fel volt pörögve: még ha senki sem volt a lépcső közelében sem, vagy ha nem is állt meg, hanem szépen haladt fel- vagy lefelé, akkor is ráüvöltött, hogy ne álljon meg, hagyja szabadon a helyet 😀 Egész végig üvöltözött, szinte önkivületi állapotban 😀 Nagyon vicces volt 😀

Megkezdődött a naplemente, pont elkaptam, és mivel magas vagyok, az embertömeg fölött kinyújtózva tudtam jó kis képeket csinálni. Nagyon szép volt, ahogy a nap lenyugodott a hegyek mögött, miközben a hegyek előtt látszódott a tenger és a hajók. A kilátó másik oldalából pedig Hakodate városára lehetett lelátni: látszott az egész „nyúlvány”, a félsziget, és balról, jobbról pedig a tenger. Tényleg csodás a kilátás… csak ez az embertömeg ne volna! Volt aztán egy pillanat, amikor azt hittem, hogy a kilátásnak annyi: jött ugyanis egy felhő, amely beboritotta a kilátót, és nem lehetett látni semmit. De ahogy jött, el is ment, és megint szép kilátás tárult elénk. A tömeg viszont egyre csak hömpölygött fölfelé. A kiirás szerint 19:02-től lehetett látni az „igazi”, esti látképet, ezt meg akartam várni, szóval vártam, hogy egészen besötétedjen. Közben már bemondták, hogy lefelé harminc perces várakozási időre lehet számitani, ezért aki le akar menni, minél hamarabb igyekezzen a felszállóhelyre. Én még vártam az esti kilátást, a tömeg pedig egyre durvább lett, egyre többen érkeztek. Körülöttem hallottam japán szavakat is, de több volt a kinai, koreai, thai és vietnami nyelv. Nagyon sok ázsiai turista volt – európaiakat annyira nem is nagyon lehetett látni. Kis idő múlva ismét bemondás következett: közölték, hogy lefelé már egy órás várakozási idő várható. Na ez a durva… Nem akartam egy órát sorban állni, igy hát úgy döntöttem, még egy picikét várok, aztán elindulok lefelé. Megvártam tehát, hogy teljesen besötétedjen, kicsit gyönyörködtem még az amúgy valóban csodálatos kilátásban, próbáltam képeket csinálni (de mivel sötét volt, és a kezemet magasra nyújtva nyomkodtam a gépet, nem tudom, milyenek lettek – sorozatfényképezésre állitottak a gépet, hogy majd kiválasszam a legjobbat, igy lett valami 500 kép… :O ), aztán indultam a lejárathoz. Szerencsére nekem csak 25 percet kellett várni, hogy beszállhassak a lefelé menő gondolába. Hihetetlen volt a tömeg… Lent aztán láttuk a másik, felfelé tartó gondolát: az is tömve volt, tehát még többen mentek felfelé!

Miután leértem, elindultam vissza a szállásra, közben vettem kaját egy konbiniben. Itt találtam helyi specialitásokat, hokkaidói üditőket, azokat is vettem, hogy kipróbáljam. Sajnálom viszont, hogy nem tudtam megkóstolni a hakodatei sós ráment: délben nem akartam megállni enni, meg nem is voltam éhes, mivel megettem a bentómat még a kikötőben, aztán este meg már minden zárva volt… Visszamentem a szállásra, a szállásadó nénivel megtárgyaltuk, hogy milyen sokan voltak odafönt (mondta, hogy mostanában az ázsiai turisták körében népszerű Hakodate, és mivel eddig mindennap borús, esős idő volt, valószinűleg akik eddig nem tudtak fölmenni megnézni a kilátást, most egyszerre fölvonultak), aztán megvacsoráztam. Utána lezuhanyoztam, majd lementem megirni a blogot, de épp akkor ment a sorozatom is, meg álmos is voltam, igy most a visszafelé tartó hajón fejezem be épp az irást 🙂

A következő napra az alábbi program van betervezve: reggel séta a szállástól a villamosmegállóig, majd villamossal, valamint busszal kiutazás a kikötőbe. Utána hajóval utazás Ómába, a Simokita-félszigetre (Aomori megye keleti részén lévő, balta alakú félsziget). Honsú legészakibb pontjának, az Óma-szirtnek a megtekintése, majd buszozás Mucuba, onnan pedig utazás a Félelem hegyre (Oszorezan). Végül vissza busszal Mucuba, onnan pedig vissza Aomoriba. Érdekes nap lesz ez is, ráadásul állitólag egész nap szép idő lesz! 🙂

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás