OSZAKA 2017~2019.,  Tóhokui kirándulás

(21-4) 【Tóhoku+Kelet-Japán 13】 Az Izu-félsziget. Mérgelődés Itóban. Simodai városnézés. A Dzsóren-vizesés és a kavazui hét vizesés.

Üdvözlet Itóból, az Izu-félszigetről! A mai napon Tokióból a Sizuoka megyei Izu-félszigetre utaztam, ahol először is bajban voltam, mivel nem tudtam megvenni egy vonatjegyet, aztán megnéztem Simoda városát, majd az Amagi-hágó cimű dalból ismert hires helyszineket.

Reggel 6-kor kellett elindulnom Annamariéktól, hogy elérjem a vonatokat. Felkeltem időben, összepakoltam, elkészülődtem, aztán, hogy ne ébresszek fel senkit, kiosontam 😀 Utólag kiderült, hogy Annamari barátja, Daiki már nem is aludt 😀 Igyekeztem a vasútállomáshoz, de közben hirtelen megfordult a fejemben a gondolat: ki kéne számoljam, megéri-e a mai utazásra felhasználni a Szeisun 18 kippu negyedik szelvényét. Amig a vasútállomásig gyalogoltam, a telefonomon kikerestem a jegyárakat: hát kiderült, hogy jobban megéri, ha a mai utat Itóig simán kifizetem, a Szeisunt pedig a hazaútra tartogatom. Úgy terveztem amúgy is, hogy mivel Itótól Simodáig már nem JR-vonal van, Itóban megveszem annak a vasútvonalnak (Izu Kjúkó) az egynapos „free pass”-át.

Igy viszont nem kellett akkora kitérőt tegyek, mehettem Narimaszutól a Tóbu vasúttársasággal egész Ikebukuróig, és csak ott kellett átszállnom a JR-ra. Igy is tettem, ezzel nyertem egy kis időt – persze nem is Tokióban lennék, ha a vonatok ne késve közlekednének. Ikebukuróban aztán átszálltam a JR-ra, arra az „Ueno-Tokió Line”-ra, amit már az útinapló második részében emlegettem. Persze jó sokan voltak rajta, én pedig megkerestem a gyengén hűtött kocsit, felvettem a kabátomat, behúztam a fejembe a kapucnimat, és igy dideregtem egészen Atamiig. Atami az Izu-félsziget kapuja: a félsziget északi részén lévő üdülőváros, van itt onszen, tengerpart, mindenféle szórakozási lehetőség. A mai napra nem terveztem, hogy megállok Atamiban, számomra amúgy se lett volna sok látnivaló. Érdekességképp megemlitem azért, hogy Atamiban van egy vár, ami nagyobb hamisitvány még az oszakai vagy a nagojai, kivülről várnak kinéző múzeumoknál is. Miért? Azért, mivel a mai oszakai vagy nagojai vár helyén valaha valóban vár állott, és a mai, várnak kinéző betonépitmények a korabeli források, leletek alapján lettek megtervezve. Ezzel szemben Atamiban soha az életben nem volt vár. Egyszerűen csak jó üzleti fogásnak találták a Sóva-korban (a buborékgazdaság korában, amikor nagyon fellendült a turizmus az Atami-régióban), hogy a város egy jó magas pontjára, ahonnan belátni az egész öblöt, a hegyeket, a tengerpartot, szóval hogy egy ilyen helyre épitsenek egy várat (pardon, várnak kinéző betonépitményt). És ha van vár, akkor ugye kell egy ropeway, egy felvonó is a várhoz. Innen is jó sok pénzt lehet beszedni. És mivel tudnánk még több turistát a várhoz csábitani? Megvan! Épitsünk a vár egyik termébe egy szexmúzeumot! 😀 Ma már nem annyira látogatott a vár, mint a buborékgazdaság idején, de tulajdonképpen ma is ugyanez: egy teljes mértékben hamisitvány vár, egy utánzat, a földszintjén szexmúzeummal 😀 Na hát ezért nem én nem adtam ki pénzt, igy hát Atamiban csak átszálltam reggel. Viszont a sztori érdekes, ezért gondoltam, hogy megosztom.

Atamiban átszálltam tehát a JR Itó-vonalára, ami Itót elhagyva az Izu Kjúkó járataként közlekedik tovább egészen Simodáig. Úgy terveztem, hogy Itóban leszállok, kicsekkolom az IC-kártyámat, majd megveszem az 1700 jenes, egynapos Izukjú free passt, és visszamegyek a peronhoz. Ez eddig rendben is volt, viszont amig várakoztam a soromra a jegyvásárlásnál, odajött egy vasutas fickó, kérdezi, mit szeretnék vásárolni, mondom neki, erre azt mondja, kell hozzá útlevél. Mondom, persze, nálam van a zairjú kártya (itt tartózkodási engedély). Azt mondja, az nem jó, az útlevél kell. Gondoltam, ez hülyeség, kivártam a soromat, és mondom az ablaknál a hölgyikének, mit szeretnék. Azt mondja, útlevél kell. Mondom, itt van a zairjú kártya. Az nem jó, útlevél kell. Hát mondom, ez csodás. Az útlevelemet nem hurcibálom magammal végig egész Japánon, nehogy elhagyjam, mégpedig azért, mert Japánon belül bőven elég ezt az itt tartózkodási engedélyt magunknál tartani. Kiálltam a sorból, gondolkodtam. Eszembe jutott, hogy megvan a telefonomban az útlevelem főoldala beszkennelve. Mondom a csajnak, hogy megvan a telefonomban, meg tudom mutatni. Nem, ez nem jó, útlevél kell. Kérdezem, nincs valami olyan jegy, amit a zairjú kártyával is meg lehet venni? Nincs. Viszont a busztársaság árul kombinált vonat- és buszbérleteket, kérdezzem meg ott. Megyek a busztársaság bódéjába, persze nincs olyan jegy, ami nekem kellene, csak több ezres, négynapos jegyek, amelyekkel a vasúton csak egyszer lehet utazni. Gondolom magamban, japánoknak biztos nem kell útlevél. Gondoltam, megkérdezem ezt az előző hölgyikétől, és ha azt mondja, japánoktól nem kérnek útlevelet (miért is kérnének?), akkor valakit megkérek, hogy vegye meg nekem a bérletet. Vissza is mentem, kérdezem tőle, hogy japánoknak nem kell útlevél, ugye? Furán néz rám, azt mondja, japánok meg se vehetik ezt a bérletet. Na ezután én néztem furán rá, mivel én japánoknak szóló oldalakon néztem utána ennek a passnak. Mutatom neki a telefonomon a honlapot, mondom, hogy én erre a jegyre gondolok. Jaaa, hát ezt a jegyet nem árusitják most. Kiderült, hogy ezt a jegyet augusztusban egyáltalán nem lehet megvenni, mert ez a főszezon. Szóval igazából valamennyire az én hibám is volt ez az egész félreértés, mert én ezt nem nyomoztam ki alaposan, amikor terveztem az utat. De nem is volt egyértelműen feltüntetve, ahogy a külföldieknek szóló jegyről se találtam infót (bár azt valószinűleg én nem is vehettem volna igénybe, mivel nem turistavizummal vagyok itt). Ezzel elment egy csomó idő, a következő vonat pedig csak egy óra múlva indult. Mérgelődtem egy sort, aztán feltöltöttem az IC-kártyámat (azzal fizettem ki a vonatjegyeket), majd leültem, hogy várjam a vonatot. Ez a kis közjáték viszont azt eredményezte, hogy Simoda megtekintésére csak egy órám maradt. Akartam ott ropewayre szállni, hát ez az idő elúszott…

Megjött a vonat, ismét megkerestem a gyengén hűtött kocsit, ahol viszont a légkondin kivül az összes ventillátor is be volt kapcsolva, tehát tulajdonképpen ez volt a legerősebben hűtött kocsi – már nem tudtam, hova húzzam a fejemen a kapucnit és a kabátot, éreztem, hogy kezd kaparni a torkom. Ja amúgy odakint volt körülbelül 36 fok, a vonaton pedig lehetett egy olyan 20, és a ventillátor, ahogy körbeforgott, félpercenként jó nagy adag szelet süvitett az ember izzadt hátára… Viszont cserébe a kilátás nagyon szép volt! Ugyanis ez a vasútvonal is sokszor a tengerparton halad, és aznap derült idő volt, szóval lehetett gyönyörködni a tengerben, és arra gondolni, hogy odakint milyen jó meleg lehet! 😀

Simodába érkezve kiléptem az akkor üditően ható, kellemes nyári hőségbe, és levettem a kabátomat. Nem volt sok időm, igy hát csak a Perry Roadot és a tengerpartot terveztem megnézni. Matthew Perry volt az a személy (amerikai), aki fekete hajóinak élén 1853-ban megjelent Japán partjainál, és az ország megnyitását követelte. 1854-ben visszatért, és ekkor Simodában kötött ki – ezért Simodában ma is minden Perryről szól. Amúgy egy elég kicsi város, nyugis hely. Elsétáltam a Perry Roadhoz, ami egy sima utca, néhány üzlettel. Valószinüleg azért lett Perry Road a neve, mert ez az út vezet Perry szobrához, ahhoz a helyhez, ahol Perry annak idején kikötött. Ezt a helyet is megnéztem, lefényképeztem, aztán azt a buddhista templomot is, ahol annak idején Perryéket elszállásolták. Igyekeznem kellett ugyebár vissza az állomásra, nem volt sok időm, de ezekre a helyekre elég volt az az egy óra is.

Következőnek a vonattal az ellentétes irányba haladtam, Kavazu állomásig. Innen indulnak a buszok a Súzendzsi templomig. Én viszont nem oda mentem (bár ha több időm lett volna, oda is szivesen elmentem volna), hanem az Isikava Szajuri „Amagi-hágó” cimú dalában megjelenő helyszinekhez az Amagi-hegy környékén, például a Dzsóren-vizeséshez. A fent emlitett dal egy nagyon hires enka, amelyet minden második évben elénekel Isikava a szilveszteri piros-fehér dalcsata cimű műsorban (amikor nem ezt, akkor az Aomoriról szóló bejegyzésben szereplő „Cugaru-szoros – Téli táj” cimű dalt énekli). Hallgassuk meg!

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=v51Ny-AqIzw&w=560&h=315]

Eredetileg úgy terveztem, hogy simán kifizetem a buszjegyeket, aztán rájöttem, hogy van egy kétnapos buszbérlet, ami még úgy is megéri nekem, hogy ha csak egy napot használom. Ezt a Kavazu állomással szemben lévő buszmegállóban, egy pici bódéban kellett megvenni. Egy nagyon kedves néni volt itt, mindent szépen elmagyarázott, azt is, amit már tudtam 😀 Kérdezte, honnan jöttem, nagyon örült. A busz érkezése előtt még bementem az állomás épületében lévő ajándékboltba, hogy vegyek valami enni- vagy innivalót, és itt megtaláltam a sizuokai zöldteás kólát! Üvegben árulják, egy sizuokai cég gyártja, édes, szénsavas, és érződik rajta mind a kólaiz, mind a zöldtea ize. Ja és zöld! Érdekes volt…

Megérkezett a busz, felszálltam. Először a Dzsóren-vizeséshez mentem. Útközben elhaladtunk a kavazui hét vizezés megállója mellett (ez volt a következő uticélom), szép hegyi úton haladtunk végig, erdőkkel, szép kilátással. A Dzsóren-vizesésnél körülbelül egy óra időm volt. Lesétáltam a vizeséshez, megnéztem az „Amagi-hágó” cimű dal emlékkövét (ez nem zenélt, mint az aomori), aztán a szintén a dalban szereplő vaszabiültetvényeket is megnéztem. Kavazu hires a vaszabiról és a vaddisznókról, lehet kapni vaddisznóhúsból készült ételeket és vaszabit minden mennyiségben. Vaszabis fagyi is van. Itt nem volt időm enni, úgy terveztem, hogy majd a hét vizesésnél fogok estebédelni, mivel láttam a megállóban egy étkezdét.

Visszamentem a buszmegállóba, és felültem a buszra, ami visszavitt a hét vizeséshez. Közben megnéztem a papiron, amit a néni adott, hogy van még egy az általam tervezettnél későbbi busz is, gondoltam, pont jó, mert akkor lesz időm enni is. A buszmegállóban szintén megbizonyosodtam erről. Mennék a kajáldához: zárva. Na mondom, ez pech, nem baj, majd keresek egy másikat. A másiknál kérdezem, hogy lehet-e vaszabidont enni, azt mondja megdöbbent arccal: „Enni? Hát vége van már!”. Délután négykor már nem lehetett enni. Senki nem akar itt későn ebédelni? 😀 Na de a következő üzletnél tudtam enni, bár ott is megmondták, hogy odabent már nem lehet, de ha nekem jó az, hogy a kinti teraszon elhelyezett asztaloknál eszem, akkor ehetek. Hát nekem tökéletes volt! A vaszabidon úgy nézett ki, hogy sima rizs, rászórva kacuobusi (ez ilyen száritott hal leforgácsolva), és a tetején a friss vaszabi. Mellé kaptam savanyúságot és desszertnek dinnyét is. Egyszerű étel, de nagyon finom! A frissen reszelt vizitorma pedig nagyon jó csipős volt! Jólesett a vaszabi. A kiszolgálók is kedvesek voltak, tetszett ez a hely. Miután megettem mindent, útnak indultam a hét vizesés felé. Már nem nagyon voltak sokan, mindenki inkább visszafelé jött. Gondoltam, nem baj, az utolsó buszig nekem még úgyis van két órám. Elindultam, hogy megnézzek a hét vizesés közül ötöt, ugyanis kettő valami magánterülethez, valami fogadó vagy üzlet vagy ilyesmi területéhez tartozik, ezért záróra után azokat már nem lehet megnézni. Ahogy haladtam előre, rájöttem, hogy én ezzel hamar végezni fogok, talán elérem azt a buszt, amit eredetileg terveztem. Sorra vettem tehát a vizeséseket, jó kis erdei ösvény vezetett hozzájuk, aztán itt is találkoztam Az izui táncosnő szobrával. Az izui táncosnő Kavabata Jaszunari műve, és ugyebár Izuban játszódik, igy mindenhol lehet találkozni a műhöz kapcsolódó dolgokkal, szobrokkal. Láttam egy szobrot Simodában, aztán a kavazui állomáson, utána a Dzsóren-vizesésnél, most meg itt is 😀 Megnéztem tehát mindent, aztán visszaigyekeztem a buszmegállóba. Jött is a busz, visszavitt Kavazuig.

Ott aztán volt fél órám, igy vettem vacsorára kaját a közeli szűpában, aztán beültem az állomás várótermébe tölteni a telefonomat. Egész nap bajban voltam a töltéssel, mivel megint vacakolt a hordozható töltőm, nem akart tölteni. A telefon aksija viszont vészesen merült, igy egyszer Simodában töltöttem az állomáson, aztán most itt is. Kavazutól a Dzsógaszaki-kaigan (Dzsógaszaki-tengerpart) állomásig kellett mennem. Estefelé már lekapcsolták a ventillátorokat, csak a légkondi ment, igy kellemes idő volt a vonaton, nem kellett felvennem a kabátot. A célállomástól körülbelül öt percet sétáltam a szálláshelyemig. Egy idős házaspár üzemelteti a „Sunny Salad” (Napfényes Saláta) elnevezésű vendégházat, ahol minden szoba zöldségekről van elnevezve. Én a Paprikában szálltam meg. Mondták, hogy voltak Magyarországon, kezdték sorolni a budapesti látványosságokat, mondták, hogy voltak a Széchenyi-fürdőben, az állatkertben, voltak hajókázni stb. Nagyon kedvesek voltak. Este aztán lefürödtem, és vacsora közben megnéztem a sorozatomat és a hireket. A hirekben mutatták, hogy Tóhokuban épp nagy esőzés van, Akita városában sok helyen elöntötte a viz az utakat. Szerencsém volt, hogy amikor ott voltam, épp jó idő volt. Ja és azt is mutatták, hogy másnap Tokió, Sizuoka környékén nagy hőség lesz, 37 fokokkal. Igazi döglesztő meleg lesz…

A következő napon tovább haladok nyugat felé: megnézem a Dzsógaszaki-tengerpartot, aztán Itóban nézelődöm, majd Atamiban átszállva Sizuokába megyek. Sizuoka megtekintése után Hamamacu, majd a Hamana-tó következik, végül Nagojába érve Szeitarónál fogok megszállni.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás