Napi beszámoló (2017-2019),  OSZAKA 2017~2019.

(22) Pihenés, készülődés. Az észak-koreai rakétakilövés és kísérleti atomrobbantás. A rejtélyes szomszéd visszatér. Beszélgetés a takojakisnál. A látogatottság. Kirándulás a Jaejama-szigetekre: a részletes útiterv térképekkel!

Ezen a héten velem nem sok minden történt – Észak-Koreában viszont annál inkább, a japán média a koreai rakétakilövéssel és atomkísérlettel volt tele. Visszatért a továbbra is rejtélyes szomszéd két napra, aztán kis időre megugrott a blog és a FB-oldal látogatottsága, de nem a fő blogposztok miatt, én pedig készülődtem a következő nagyobb kirándulásra (Jaejama-szigetek, Okinava), amelynek részletes útiterve térképpel együtt ebben a posztban lesz látható!

Tulajdonképpen az egész hetem pakolással, pihenéssel telt, nem sok olyan dolgot csináltam, amiről érdemes lehet itt beszámolni. Voltak a gjómü szűpában bevásárolni, vettem dinnyét is, voltam aláírni az e havi ösztöndíjpapírt az egyetemen, voltam edzeni (a szokásos bácsi kérdezte, mikor jöttem haza, meg hogy ugye milyen rossz idő volt 😀 ), aztán voltam a takojakisnál is. Egyik nap ebédre gondoltam, hogy eszem egy kis takojakit. Ott volt épp Kuma-csan, az az idős néni, aki meg van görbülve, és mindig maga előtt tolja a kis „szekerét”, na ő elmagyarázta nekem, hogy miket látott a tévében, meg hogy fiatalkorában merre utazgatott. Aztán visszajöttem, erre valamivel később telefonál Tera, hogy most meg Reiko-szan van ott, nem megyek-e le. Lementem, aztán jött még egy fickó, Tera meg mutogatta FB-n a tóhokui képeimet, na ott aztán négyen elbeszélgettünk az utazásról. Teraoka mondta, hogy szeptember 19-én Kagavába tervez menni szanuki udont enni, kérdezte, megyek-e én is. Mondtam, szívesen (az egyetem 21-én kezdődik), de csak akkor, ha nem kerül sokba, mert addigra nagyon le leszek égve 😀

Kedden a híreket az észak-koreai rakétakilövés uralta. Észak-Korea átlőtt Japán (Hokkaidó) fölött egy rakétát, amely aztán az óceánba csapódott. Aktivizálódott a J-Alert, Japán riasztási rendszere, de voltak problémák vele, sok helyen nem jelzett a rendszer, vagy a lakosok nem tudták, mi a teendő. Persze mivel „csak” elrepült az ország fölött a rakéta, nem történt semmi probléma, de egy-két napig minden csatornán erről beszéltek. Aztán vasárnap ismét bekerült a hírekbe Észak-Korea, mivel kísérleti atomrobbantást hajtott végre, ezzel egy 6,1-es magnitúdójú mesterséges földrengést okozva. Ez uralta vasárnap a híreket, egészen délután háromig, amikor is Mako hercegnő és jegyese jelentette be hivatalosan az eljegyzését, erről kezdődött sajtótájékoztató. Szóval jó sok minden volt ezen a héten. A blog szempontjából érdekes, hogy míg az egyszerű napi beszámolóim, vagy akár az útinaplós bejegyzéseim a FB-oldalon átlagosan 150-200 emberhez jutnak el, az észak-koreai rakétakilövésről szóló poszt valami 7000 embert ért el, lett is ennek köszönhetően egy csomó új követője az oldalnak. Aztán amikor megosztottam az uralkodóváltásról szóló Mondo-cikkemet, azt megint majdnem 1000-en látták. Az azelőtti sima blogbejegyzést 180-an. Ha érdekelne az olvasottság meg a lájkolók száma, akkor ilyenkor elgondolkodna az ember, hogy érdemes-e írni a bejegyzéseket, de szerencsére engem nem érdekel sem az, hogy hányan olvasnak, sem az, hogy hányan lájkolnak, szóval továbbra is az eddigivel megegyező módon frissítem majd az oldalt 😀

Írtam Öcsi anyukájának, hogy jövő hétfőn megszállhatok-e egy éjszakát náluk (Öcsivel már megbeszéltem előre), mivel onnan mennék majd a reptérre. Írta, hogy igen, persze, vacsorázzak is velük. Pont egy éve találkoztam velük utoljára, mióta itt vagyok, még nem voltam lent náluk. Öcsi meg közben épp Európában kirándul. Aztán nagy meglepetésemre hívott telefonon Ogura, a tanárom, kérdezte, hogy 13-án ráérek-e. A cseh és belga partneregyetemekről jöttek japán szakos diákok, és ők fognak előadni valamikről… csakhogy nekem már megvan a repülőjegyem Sikokura… mondta, hogy ha már le van foglalva, ki van fizetve, akkor nem gond, nem annyira fontos, csak gondolta, hogy ha itthon vagyok, akkor elmehetnék én is. Hát sajnos nem tudok elmenni, ha még a szünet előtt lehetett volna tudni a dologról, akkor másképp szervezkedem…

Még az történt a fentieken kívül, hogy a rejtélyes bal felőli szomszéd visszatért egy, pontosabban két napra. Megint hallottam, hogy valaki motoszkál az amúgy elhagyatott lakásban, aztán az ajtón lévő kukucskálós lyukon kinézve láttam, hogy egy pasas nagy nejlonzacskókkal távozik. Elvitt valamit, amit itt tárol? Nem tudom. Aztán utána másnap megint volt motoszkálás, valaki pedig megállás nélkül csöngetett az ajtaján, meg még dörömbölt is, de a rejtélyes fickó nem nyitotta ki. Azután meg megint eltűnt a szomszéd… Nagyon fura ez nekem, majd rákérdezek a gondnok néninél, hogy akkor itt most laknak-e, vagy mi van. Mindenesetre amíg nincs zaj, addig nekem csak jó. Apropó zaj, a másik szomszédnál volt valaki, de szerencsére este 10-11 körül hazament, és nem ismétlődött meg a tavaszi ordibálás. Egyik nap meg talán elfeledkezett magáról a szomszéd, és elkezdett magas hangon vinnyogni (női énekesek által előadott popdalokat próbál a srác olyan magas hangon reprodukálni, mint amilyen magasságban az eredeti énekesnők énekelnek, persze egyrészt azért nem sikerül neki, mert férfi, másrészt meg azért sem, mert alapból borzalmasan rossz a hangja), aztán szerencsére egy-két perc múlva abbahagyta. Ja meg még az is volt, hogy hallom, hogy valami sorozatot néz (valószínűleg itt van a gépe a fal mellett), én meg rájöttem, hogy nekem ismerős valahonnan az aláfestő zene… És rájöttem: azt a sorozatot nézte hétfőn, amelyiket én nagyon szeretek, és minden vasárnap nézek 😀 Valószínűleg lemaradt róla, és hétfőn nézte újra 😀 Viszont mivel én nem akartam még egyszer végighallgatni az epizódot a fal túloldaláról, inkább leléptem edzeni 😀

Holnap délután tehát Öcsiékhez megyek, találkozom az Öcsi-családdal (mínusz Öcsi, aki meg nemsokára a Dani-családdal találkozik 😀 ), aztán kedden repülök a Jaejama-szigetekre, ahonnan szombaton érkezem vissza! A Jaejama-szigetek Okinava megyéhez tartoznak, de Okinava főszigetétől jóval nyugatabbra találhatók – tulajdonképpen közelebb vannak Tajvanhoz, mint Okinava főszigetéhez, Japán főszigeteitől meg pláne messze vannak. A trópusi esőerdei éghajlat alá tartoznak a szigetek, melyek közül a legnagyobb Isigaki, ide érkezik a repülőm. A programom így fog kinézni:

  • 9/5: érkezés Isigakira, városnézés Isigaki belvárosában. Komppal átkelés Taketomi szigetre. Taketomi szigetről átkelés Kohama szigetre. Kohama szigetről vissza Isigakira.
  • 9/6: szervezett buszos körutazás Isigaki szigeten. Délután átkelés Kurodzsima szigetre, majd vissza Isigakira.
  • 9/7: komppal utazás Haterumára, Japán legdélibb szigetére, majd vissza Isigakira. Délután szervezett kirándulás Hamadzsimára, a „Fantomszigetre”, ahol búvárkodni is lehet.
  • 9/8: utazás Iriomote szigetére, csoportos kirándulás a dzsungelben két vízeséshez. Délután vissza Isigakira, strandolás.
  • 9/9: visszaút Oszakába.

Térképen a terv így néz ki:

isigaki

Mivel Okinava megyében már jártam három évvel ezelőtt, ezúttal nem látogatok meg olyan megyét, amelyben még sosem jártam, vagyis a „Hol jártam már Japánban?” térkép nem frissül, marad a tóhokui kirándulást követő állapot:

keiken3

Jövő héten tehát keddtől ismét mindennap jönnek az útinaplós beszámolók! 🙂

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás