Isigaki kirándulás,  OSZAKA 2017~2019.

(23-3) 【Jaejama-szigetek 3】 Az eredeti útiterv kényszerű megváltoztatása. Az iriomotei dzsungel. Némó nyomában – búvárkodás és a Káprázat-sziget. 

A harmadik nap reggelén az erős szél „elfújta” az eredeti útitervemet. Hateruma helyett ezért inkább Iriomote szigetére mentem, hogy megnézzem az őserdőt, a mangrovét, majd búvárkodás és a Káprázat-sziget felfedezése következett.

A harmadik napra tervezett programom eredetileg a következőképp nézett ki. Reggel a 8:30-as hajóval Japán legdélibb lakott szigetére, Haterumára terveztem menni, majd a 12:00-s hajóval vissza is tértem volna Isigakira. 13:40-kor pedig egy előzetesen lefoglalt program következett a tervek alapján, amely búvárkodásból és az úgynevezett Káprázat-sziget (Maborosi no sima) meglátogatásából állt. A haterumai tengeri útvonal azonban nagyon ki van téve az időjárás különböző hatásainak: mivel Hateruma messzebb van a többi szigettől, a hajóút felét a nyilt tengeren kell megtegye a komp. Emiatt nagyobb szélben, tájfunban stb. nem indul el a hajó. Egy nap négy járat közlekedik oda-vissza, azonban körülbelül csak 90 ember fér fel a hajóra, igy ha egy nap kimaradnak járatok, a kimaradt járatok utasai is a következő járattal kényszerülnek hazatérni. Eredetileg úgy terveztem, hogy olyan „Island Hopping Passt” veszek, amellyel Haterumára is el lehet menni, viszont azt mondták, hogy foglalás nélkül lehet, hogy nem lesz helyem a hajóra – márpedig a bérlettel nem lehet foglalást tenni. Igy végül olyan Passt vettem, amellyel nem lehet Haterumára menni, és mellette a neten foglaltam helyet a 7-rei haterumai hajóra. Gondoltam, igy a helyem biztositva van.

Reggel háromnegyed nyolc körül már ott is voltam a kikötőben, készen állva a haterumai utazásra. Jó nagy sor állt a jegyvásárlós pultnál, beálltam én is a sorba, hogy kiváltsam a jegyemet. Közben láttam, hogy a kihelyezett táblára valami föl van irva, de apró betűkkel volt irva, nem tudtam elolvasni. Aztán ahogy közeledtem a sorban a pult felé, láttam, hogy azt irja a felirat, az első járat „feltételesen indul el”. A pultnál aztán kiderült, mi a helyzet. Mivel erős a szél, a reggeli első járat megpróbál elindulni, de ha útközben úgy itélik meg, nem biztonságos a hajózás, visszafordul. A másik három járat sorsa pedig még nem dőlt el, az is lehet, hogy kimaradnak a járatok. A mellettem lévő pultnál két lány nem törődött ezzel, azt mondták, igy is elindulnak. Én viszont gondolkodási időt kértem. Kiálltam a sorból, hogy átgondoljam a dolgokat. Amúgy végig ettől tartottam, hogy valami miatt nem fog elindulni a hajó… Indulás előtt végignéztem az augusztusi adatokat a kompot üzemeltető cég honlapján, ezek szerint csak azokon a napokon maradtak ki a haterumai járatok, amikor tájfun söpört át a térségen. Előző héten egyik nap se maradt ki járat, ezen a héten se… persze pont azon a napon marad ki, amikor én mennék… Az még nem is lett volna baj, hogy az első járat csak feltételesen indul el. Viszont nekem 13:40-re a búvárkodásos program miatt vissza kell érnem, tehát a 12:00-s járaton ott kell legyek. Mi van, ha kimarad ez a járat? És mi van, ha törlik az aznapi összes járatot, és ott ragadok Haterumán? Nem kockáztattam, helyette elkezdtem agyalni, mit csináljak a haterumai kirándulás helyett. Másnapra azt terveztem, hogy Iriomote szigetére megyek, annak is az északi kikötőjébe, Ueharába, onnan pedig az Uraucsi-folyón hajózok fel, megnézve az iriomotei dzsungelt, a mangrove-erdőt és két szép vizesést. Ezt a programot nem tudtam átrakni aznapra, mivel nem értem volna vissza 13:40-re. Nézegettem, milyen hajók vannak. Aztán megláttam, hogy ugyanúgy 8:30-kor, amikor a haterumai járat is indul, indul egy hajó Iriomote déli kikötőjébe, Óharába. Na gondoltam, akkor elmegyek Óharába, és a déli folyón, a Nakama-folyón hajózok fel. Itt nincsenek ugyan vizesések, de meg lehet nézni egy 400 éves fát… És vissza is érek 13:40-re. Még volt 5-6 percem 8:30-ig, igy gyorsan visszaálltam a sorba, és kiváltottam a jegyemet Óharába. Épp elértem a hajót is, igy tehát végül Hateruma helyett Iriomote felé vettem az irányt.

Körülbelül 30 perces utazás után érkezett meg a hajó Iriomote szigetére. Óhara kikötőjében nincs sok látnivaló, a komp várótermén kivül egy-két ajándékbolt található ott. Elindultam az egyik felé, hogy megkérdezzem, mikor indul a túra a Nakama-folyón. Szerencsém volt, negyed óra múlva indult a túra, gyorsan elszaladtam a mosdóba, körbenéztem az üzletben. Három éve Okinava főszigetén vettem olyan siszá-párt (oroszlánkutya-figura, Okinaván mindenütt jelen van, háztetőktől elkezdve mindenhol – az egyiknek nyitva van a szája, ő megragadja a boldogságot, jólétet, a másiknap pedig csukva van a szája, ő nem engedi elszaladni a megragadott boldogságot, jólétet 🙂 ), amelyeknek a fején egy-egy kölyöksiszá ül. Itt, Iriomote szigetén találtam egy másfajta siszát. Ez a sziget nagyobb Isigaki szigeténél, viszont a sziget nagy részét trópusi őserdő boritja. Védett terület, még egy levelet sem szabad innen hazavinni. Ebben a környezetben él az iriomotei vadmacska, amelyet élőben nem annyira lehet látni, mivel egyrészt éjszakai életet él, másrészt csak 70-100 példány van belőle, harmadrészt bent, a dzsungelben él. Viszont a szuvenirárusoknál jócskán lehet látni… plüssállat és egyéb formájában 🙂 Szóval visszatérve a siszákra, olyan siszát találtam, amelyik pont ugyanúgy néz ki, mint a három éve vásárolt példány, de a siszák fején nem pici siszák, hanem pici iromotei vadmacskák csücsülnek 😀 Gondoltam, egy ilyet veszek majd emlékbe a túra után.

A túra keretén belül kis hajóval mentünk fel a folyón, közben pedig jobbról és balról megtekinthettük a mangrove-erdőt. A mangrovét többféle növény alkotja, ezek olyan növények, amelyek olyan helyen élnek, ahol a tengerviz és az édesviz keveredik. Ez a folyó is ilyen: az árapály-jelenség miatt mindennap jó sok tengerviz keveredik a folyó édesvizével, ez pedig ideális a mangrovét alkotó növények számára. Érdekesség, hogy olyan gyökérzetük van, mint egy polip. Láthattunk sok sárga levelet is: megtudtuk, hogy a növény – mivel nincs szüksége sóra – a tengervizben lévő sót a leveleibe vezeti el, amelyik levélben sok a só, az megsárgul, és lepottyan. Ezeket a növényeket nézhettük meg a hajóúton. Közben láttam, hogy a folyón lebeg egy piros PET-palack. Gondoltam, milyen dolog ilyen helyen szemetelni… Aztán kiderült, hogy az nem szemét, csak azzal jelölték meg, hogy azon a helyen valamilyen halakat tenyésztenek. Felmentünk egészen a folyó felső folyásáig, ahol a hajóról leszállva megtekinthettünk egy hatalmas, 400 éves fát. Mindenki lefényképezkedett vele, aztán visszaülve a hajóba, visszamentünnk Óhara kikötőjébe. Nagyon szép és érdekes volt az iriomotei trópusi erdő, bár azért kicsit sajnáltam, hogy végül nem Ueharába mentem, ahol a vizeséseket is meg lehetett volna nézni. De ekkor még úgy terveztem, hogy eljutok valahogy Ueharába is.

Visszatérve Óharába, úgy tűnt, már lekéstem az Isigakiba tartó hajót. Láttam ugyan, hogy ott van még egy komp a kikötőben, de gondoltam, az biztos már a következő járat lesz. Tehát azt hittem, hogy két órát el kell itt töltenem. Gondoltam, megkérdezem az üzletben, mit lehet itt csinálni, meg egyúttal megveszem a siszát. Meg is vettem, de valahogy arra gondoltam, mégiscsak megnézem azt a kompot. Ahogy közeledtem, látom, hogy épp akkor indul egy járat, épp szedik fel a kötelet, csukják az ajtót. Közelebb mentem, kérdezi a pasas, hogy felszállok-e. Kérdezem, Isigakiba megy-e, mondják, igen. Igy még épp fel tudtam szállni, és már indult is. Szerencsém volt. A visszaúton néztem a neten, mi a helyzet a haterumai járatokkal. Az első járatot nem forditották vissza, megtette az oda-vissza utat Haterumára, de a második és harmadik járatot törölték, a negyedik indulása pedig bizonytalan volt. De jó, hogy nem indultam el! Nem értem volna vissza a búvárkodásos programra. Később aztán láttam, hogy a negyedik járat végül elindult, de nekem az már késő lett volna.

Fél 12 körül érkeztem meg Isigakiba, szóval volt még bőven időm. Fölmentem a szállásra, megebédeltem, lezuhanyoztam, kicsit megpihentem, aztán kipakoltam a fölösleges holmit a táskámból, majd 13 óra körül elindultam, hogy idejében odaérjek a búvárkodásos program találkozóhelyére, a Tójóko Inn hotel elé. Túl hamar ott voltam, még senki nem volt ott rajtam kivül, aztán elkezdtek gyűlni az autók az út szélén, a bent ülők is erre, vagy más hasonló programra vártak. Fél 2 körül megérkezett egy nagyon durván lebarnult pasas, kiderült, hogy ő az az Óhama-szan, becenevén Niini, aki az utakat szervezi. Még a múlt héten, amikor foglaltam, kaptam egy e-mailt tőle, amelyben Google Translate-szerű angol mondatokkal arról érdeklődött, tudok-e japánul, mert ha nem, akkor nem vehetek részt. Megirtam, hogy tudok, hadd vegyek részt. Szóval megérkezett Niini, kipipált a listáján, aztán még egy picit kellett várni. Rajtam kivül még egy középkorú házaspár és két fiatal, de nálam idősebb srác volt, akik nem kocsival érkeztek, mi beültünk Niini kocsijába, ő vitt el a kikötőig. Rajtunk kivül még egy család (anyuka, apuka, három kisgyerek) vett részt a kiránduláson, ők autóval jöttek utánunk. A túra árában benne volt, hogy kapunk kölcsönbe viz alatt használható fényképezőt, ezért a parkolóban mindenkitől begyűjtötték az SD-kártyákat, behelyezték a gépekbe, és megkaptuk a fényképezőket. Mondtam, hogy én szemüveg nélkül nem sokat fogok látni, kontaktlencsét pedig nem hordok, mondták, hogy van dioptriás úszómaszk is. Én vittem magammal a dioptriás úszószemüvegemet, de mondták, azt nem lehet használni, mert nem lehet hozzácsatlakoztatni azt a csövet, amin a levegőt veszi az ember. Először voltam ilyen búvárkodásos izén, szóval nem tudom, van-e erre a „szivószálra” valamilyen szakszó 😀

Ezután beszálltunk a pici hajóba, Niini és az ehimei kolléganője (a nevére nem emlékszem, csak arra, hogy Ehime megyéből jött) elmagyarázta a tudnivalókat, majd kihajóztunk. A búvárkodás volt az első program. Megkaptuk a maszkokat, a békatalpakat meg a mellényeket, meghallgattuk a tudnivalókat. A hajóval egy olyan helyre mentünk, ami a főbb szigetek között található, ahol sekély a viz, és sok halat lehet látni a korallzátony körül. Más kis hajók is voltak itt, más cégek is ide szerveznek búvúrkodásos túrákat, úgy látszik. Belecsobbantunk a vizbe. Én először bénáztam, nem tudtam, hogy vegyem a levegőt 😀 De aztán belejöttem. Niini vezetett minket, mondta, hogy kövessük őt, mutatja, hol van sok hal. Nagyon sok szép, trópusi halat lehetett látni, mindenféle szinben! Megtaláltuk a rajzfilmből ismert Némót is 🙂 Mivel lent úszkált a mélyben, Niini felajánlotta mindenkinek, hogy lemerül, és lefényképezi közelről. Én is kaptam egy ilyen képet, aztán engem is lefényképezett, ahogy úszom. Aztán kaptunk a kezünkbe valami kajaféleséget, amire odaözönlött egy nagy adag hal, és elkezdték csipkedni. Nagyon jópofa volt. Utána ha csak a kezemet tartottam ki, már arra is odajött a sok hal, és elkezdte csipkedni a kezem, hátha kaja 😀 Körülbelül fél órát voltunk itt, nagyon sok szép halat láttam, hatalmas élmény volt.

Ezután visszaszálltunk a hajóra, és meg sem álltunk a Káprázat-szigetig (angol nyelvű oldalakon Fantom-szigetként is hivatkoznak rá). Ez egy olyan homoksziget, amely csak apály idején látszik ki a tengerből, dagály idején elönti a viz, ezért olyan, mint a káprázat. Megérkeztünk a szigethez, és „partra szálltunk”. Viszonylag sokan voltak, a más hajók is megérkeztek ide. Itt csináltunk mindenféle jópofa képeket, meg a sekély, langyos vizben lehetett fürödni. Nagyon kellemes volt, bár a korall megvágta a lábujjamat 😀 Itt is körülbelül fél órát voltunk. Amikor megérkeztünk, még az egész sziget látható volt, majd egyszer csak kialakult egy „folyó” a homok közepén. Mire indultunk el, már tulajdonképpen két részre szakadt a sziget, szép lassan kezdte ellepni a tenger az egész szigetet. Érdekes hely, az biztos! És nagyon szép. Innen már visszahajóztunk Isigakiba. Az autóhoz visszatérve kifizettük a túra árát, aztán mindenki ment a dolgára. Niini felajánlotta, hogy elvisz kocsival a szállásomig, de mondtam, hogy valamit akarnék majd kajálni, szóval megyek gyalog.

Végül aztán meggondoltam magam, mégis felmentem a szállásig, lepakoltam, és utána indultam vacsorázni. Láttam egy izakaját a kikötőbe vezető úton, ahol szasimit (nyers halak) kináltak megfizethető áron. Ide tértem be, hogy vacsorázzak. Látom az étlapon, hogy a hétfajta halból álló szasimi-tálnak van egy bizonyos ára, és van egy „prémium” szasimitál is, ami szintén hétféle halból áll. Kérdezem a fiatal pincérgyereket, mi a különbség. Nem nagyon volt képben, a következő beszélgetés zajlott le:

– Elnézést, mi a különbség a „hétfajta halból álló szasimi-tál” és a „prémium hétfajta halból álló szasimi-tál” között? Látom, hogy más az ára…

– Ó, valóban! Hmmm… hát, másfajta dolgok vannak benne… Másfajta halak.

– Értem.

Vagyis igazából nem értem 😀 Azt gondoltam, hogy másfajta halak vannak benne, arra lettem volna kiváncsi, hogy mégis milyen halak… Persze csóró vagyok, szóval maradtam az olcsóbbiknál 😀 De vettem mellé egy Jaejama-szobát is… amit persze a pincérgyerek félreértett, vagy rossz gombot nyomott meg a tabletjén, és szóki szoba lett belőle, ami valamivel drágább… De ezt csak a fizetésnél tudtam meg. Meg ahogyan a japán izakajáknál szokás, ahogy leültem, kihoztam egy tálka edamamét (zöldbab) előételként. Ezt az előételt otósinak nevezik, és kötelezően kihozzák, akkor is, ha nem kéri az ember. Ja és persze felszámolják az árát, nem ingyen van ám! Japánban nincs borravaló, annyit fizet az ember, amennyi az étlapra van irva, ez nagyon jó, viszont az izakajáknál van ez az ótosi, ami számomra ugyanannyira felfoghatatlan, mint a borravaló rendszere… Mindenesetre a kaja finom volt, jó volt végre nem konbinis bentót enni 😀

Miután megvacsoráztam, visszamentem a szállásra, és felhasználtam a következő egy órás kuponomat, persze a masszázsszékben 😀 Aztán este megnéztem a sorozatomat, majd lefeküdtem. Ja, amúgy itt lehetett fogni mindenféle kábelcsatornát is, kiváncsiságból végignyomkodtam a tévén a csatornákat. Animecsatornától elkezdve hirműsorig, történelmi sorozatokat sugárzó adóig, minden volt itt. Az volt az érdekes, hogy a helyi Cartoon Networkön nem azokat a gagyi, idióta sorozatokat adják, mint amilyen például manapság a magyar Cartoon Networkön megy, hanem régi animéket! Épp a Slayers Try ment… Meglepődtem 😀 Éjjel aztán megint jól tudtam aludni, mert nem volt horkolás. Reggel, mikor fölkeltem, hallatszódott megint a horkolás, de akkor már nem érdekelt, mert ugyebár akkor már indultam el – de ez már a következő poszt témája lesz!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás