(24-2) 【Ehime 1】 Indulás a reptérre. Macujama és a netcafé.

Ahogy a kettővel korábbi bejegyzés Jaejama-szigetek néven futott, habár nem sok Jaejama volt benne, most ez is Ehime néven fog futni, pedig csak a végén lesz benne Ehime. No sebaj. Kedden hazautazott Niki Szendaiba, én pedig elutaztam Macujamába, hogy megkezdjem a nyári szünet utolsó kirándulását!

Mivel előző este csak kettő körül sikerült nyugovóra térni, reggel elég későre csúszott az ébredés. Eredetileg úgy volt, hogy Niki ma megy a Tanizaki-múzeumba, de végül nem ment sehová, én pedig szintén nem, mivel készülődni, pakolódni kellett az ehimei kiránduláshoz. Volt még előző napról egy pici kajám a hűtőben, az elég volt, aztán még elszaladtam biciklivel a Daisóba, hogy vegyek száz jenes dupla melonpant (sárgadinnye alakú, de nem sárgadinnye izű péksütemény). Az jó, hogy olcsón vettem kaját, de az viszont nem volt az, hogy nem néztem ki előtte a balkonon, igy nem vettem észre, hogy esik, szóval kicsit megáztam. A Daisóban kellett vegyek egy ernyőt is. Miután ezt megvettem, még pakoltam, zuhanyoztam, aztán valamivel három előtt elindultunk a reptérre. Úgy volt eredetileg, hogy négykor indulok, de mivel Niki is aznap utazott haza Szendaiba, és neki pont egy órával volt korábban a gépe, együtt indultunk el. Induláskor még beköszöntünk, elköszöntünk Teraokától, útközben aztán belebotlottunk Kuma-csanba, tőle is elköszöntünk, aztán mentünk a reptérre. Most Eszaka állomástól Nambáig mentünk a metróval, onnan pedig a Nankai-vonattal mentünk tovább. Eddig mindig Tengacsajánál szálltam át a Nankaira, szerintem még nem is utaztam Nambából a reptérre.

A reptéren aztán Niki ment a 2-es terminálhoz (ugyanúgy, mint ahogy odahaza ki van alakitva az a pléhdoboz a fapados gépeknek, itt is külön terminálja van a fapadosoknak, vagyis hát leginkább a Peachnek, mert annak a központja a Kanszai reptér), én meg bementem az 1-eshez, hogy egyem valamit. (A 2-es, fapados terminálon nincs sok étkezési lehetőség.) Végül nem ültem be sehova se enni, hanem vettem inkább egy mekis krumplit, azzal mentem át az 2-es terminálra. Először nem engedte a gép, hogy lehúzzam a jegyem vonalkódját, kiderült, azért, mert még több mint két órával a járat indulása előtt voltunk. Vártam tehát kicsit, aztán két órával az indulás előtt sikerült becsekkolnom és megkapnom a beszállókártyámat.

A biztonsági ellenőrzésen túljutva a váróban megint összefutottunk Nikivel, ott még beszélgettünk kicsit, aztán indult a gépe, én meg várakoztam tovább. Majdnem el is aludtam ülve… A gép viszonylag pontosan indult, ablak melletti helyet kaptam, de igazából ennek nem volt jelentősége, mert már sötét volt. Mellettem egy rendkivül büdös ember ült, szerencse, hogy csak 35 percet kellett kibirni. Tulajdonképpen hosszabb volt a lejutás a reptérre, mint amennyit az egész repülőút tartott. A repüléssel nem volt semmi gond, irtam az egyik előző blogbejegyzést… amit aztán simán kitöröltem véletlenül.

A macujamai reptér egy nagyon kicsi reptér, közel a belvároshoz. Egyszer már használtam, amikor is 2014-ben, a sikokui körút végén Oszakába repültem vissza. Az a jó a macujamai reptérrel, hogy menetrendszerinti buszjárattal is el lehet érni a belvárost, a vasútállomást, és csak fél óra az út. Fel is ültem a buszra, és elutaztam a Macujama állomásig. Estére úgy terveztem, hogy egy netcaféban szállok meg, mivel az a legolcsóbb. Pontosabban nem is egy netcaféban, hanem abban a netcaféban, ahol három és fél éve megszálltam. Akkor viszont nem aludtam túl jól, mert nem volt olyan box, ahol el lehetett volna nyúlni, egy fotelben próbáltam volt aludni, ráadásul a szomszédban nagyon horkoltak is. Most gondoltam, teszek még egy próbát. De mivel a netcaféból nem lehet ki-be járkálni, először vacsorázni akartam. Pont az állomás mellett találtam egy kajáldát, ide betértem, és nagyon jól is tettem, mivel meglehetősen olcsón ehettem szettben egy finom ráment és egy siraszudont. A vacsora után indultam a netcaféhoz, ami tulajdonképpen az állomás előtti út túloldalán volt, egy nagy épület harmadik szintjén. Az épületben amúgy van karaoke, bowlingterem és egyéb szórakoztató üzletek. Ahogy mentem az aluljáró felé, egy nő leszólitott, persze először angolul, aztán japánra váltott. Láttam, hogy valami füzeteket szorongat, azt hittem, hogy Jehova tanúi. Kérdezte, mióta vagyok Japánban, meg hasonlókat, igyekeztem lekoptatni. De aztán kiderült, mit akar! Azt mondja: „Nem szeretné kipróbálni, milyen a „namu mjóhó rengekjót” (kb. „hiszek a magasságos Lótusz szútrában”) kántálni?” Szóval nem Jehova tanúja volt, hanem a buddhizmus Nicsiren-szektájának hivője! 😀 Mondtam neki, hogy sietek, nem érek rá kántálni 😀

Átértem az épületbe, ahol a netcafé van, emlékeztem rá három és fél évvel ezelőttről. Bejelentkeztem, szerencsére a tagsági kártyámat ugyanúgy lehetett használni. Azzal is szerencsém volt, hogy volt kinyújtózós box, ráadásul tévés is (meg tudtam nézni a sorozatokat), aztán az is kiderült, hogy az árban benne van egy kaja meg a zuhanyozás is. A zuhanyozás annyira nem érdekelt, mivel indulás előtt lezuhanyoztam, kaját meg ugye már ettem… De azért választottam egy adag sült krumplit, hogy kihasználjam a lehetőséget. Reggel aztán az is kiderült, hogy diákigazolvány bemutatásáért 200 jen kedvezményt lehet kapni, ennek is örültem. Megnéztem tehát a sorozatokat, aztán lefeküdtem. Cigiszag volt (van külön dohányzó és nem dohányzó rész, de a légtér igazából ugyanaz), meg persze nem is lehet jól aludni azon a kis helyen összemucorogva, de legalább horkolás nem volt, szóval a három évvel ezelőttihez képest most jó pontot kap tőlem a netcafé.

A következő bejegyzésben ellátogatok Ózu és Uvadzsima városába, várakba és egy nem mindennapi szentélybe is!