(28) Buszos kirándulás Narába és az abenói katasztrófavédelmi központba. A földrengésgép. Vénasszonyok nyara és az ismételt lehűlés. Útitervek télre!

Hétfőn a tavaszihoz hasonló ingyenes buszos kiránduláson vettem részt, ezúttal Narába és az abenói katasztrófavédelmi központba mentünk, ahol megtapasztalhattuk, milyen egy (a japán skála szerinti) 6-7-es erősségű földrengés. Visszatért a nyár, aztán ismét megjött az ősz, és megterveztem a téli kirándulásaimat!

Hétfőn ünnepnap volt Japánban, és erre a napra időzítve az egyetem nemzetközi osztálya ismét szervezett egy ingyenes kirándulást a külföldi diákok számára. Két busszal mentünk, az egyik csoport volt az angolos, a másik a japános csoport, szerencsére nem osztottak be az angolosba a nevem/arcom alapján. Az első úti cél Nara volt, ahol egy tuskészítő mester mutatta be nekünk, hogyan készíti a tust, aztán mindenki készíthetett magának „nigirizumit”, vagyis „markolással készített tust” (nem tudom, erre van-e jobb magyar szó). A lényeg az volt, hogy az előre elkészített, puha alapanyagot (olyan volt fogásra, mint a gyurma) meg kellett markolni, aztán ezt becsomagolták zsebkendőbe, és bezárták egy fadobozba. Ezt három hónapig nem szabad kivenni a dobozból, addig száradnia kell, utána pedig ki lehet tenni dísznek, jó illata van, meg gondolom, aki akarja, az festhet is vele. Eredetileg úgy indult a dolog, hogy a mester japánul fog beszélni, a nemzetközi osztálytól érkezett hölgy pedig angolra fog tolmácsolni. Ezzel csak az volt a gond, hogy a hölgy se tudott jól angolul, a mester pedig nagyon meg akarta csillogtatni az angoltudását, vagyis azt a néhány szót, amit tudott. Ezért hát pár japán mondat után elkezdett tőmondatokban, katakanásított angol szavakkal beszélgetni. Például ilyenek hangzottak el:

Tékü dzsiszü! Szí? Jessz. Tékü. Putto bokküszü. Nó ópen.

Amikor még próbált a hölgy tolmácsolni, akkor pedig a mester egyszer beszólt neki, hogy rosszul mondja, mivel a mester nem ismerte az ago szót, és azt hitte, hogy a nála jobban tudó hölgy nem azt mondja, hogy „300 éve”, hanem hogy „300-ban” 😀

M: … 300 éve…

H: … this happened 300 years ago…

M: (odafordul a hölgyhöz) Nem-nem! Nem three hundred! Hanem 1700-ban! 300 éve!

H: … so, 300 years ago…

Mindez azt eredményezte, hogy azok az amerikai diákok, akik most érkeztek Japánba, és nem tudnak japánul, furcsán néztek, és próbálták értelmezni az elhangzottakat, mögöttem pedig a kínai lányok azt mondogatták japánul, hogy „Mondják japánul is!”, mivel ők meg nem tudtak angolul, és nem tudták értelmezni a katakanásított angol szavakat, amelyek nem álltak össze értelmes mondatokká 😀 Ezt leszámítva amúgy érdekes volt ez a program, én is most vettem részt ilyenen először, szóval sok új dolgot hallottam.

Ezután volt 40 perc szabad program, el lehetett menni szarvasokat nézni. Narában 40 perc tulajdonképpen semmire sem elég, ugyanakkor a Kófukudzsihoz elég közel volt megállva a busz, szóval arra gondoltam, elsétálok a Kófukudzsi pagodájához. Voltam már kétszer Narában, ismertem a helyet. El is indultam határozottan a Kófukudzsi irányába. Megálltam a piros lámpánál, mire odajött hozzám két srác, akik a buszon előttem ültek. Kínaiak voltak, kérdezték, hogy én most vagyok-e először Narában. Mondom, nem, én már jártam erre. Azt mondják, akkor jönnek velem, mert ők most vannak itt először. Elsétáltunk a Kófukudzsi felé, megnéztük a szarvasokat és a Kófukudzsi épületeit, közben elbeszélgettünk. Azt hittem, hogy az őszi félévtől vannak Japánban, azért nem jártak még Narában. Kérdezem tőlük, hogy most jöttek-e. És ekkor jött a sokkhatás… Azt mondják, nem, már hét éve Japánban, Oszakában tanulnak!! Mondom, és hét év alatt nem voltatok még Narában?! Azt mondják, igen, nem tartották érdekesnek… Ez azért nagyon kemény… Nara egy óra alatt elérhető Oszakából, a Kanszai-régió egyik leghíresebb városa, egy csomó látnivalóval… Hét év alatt egyszer sem voltak itt… Elképedtem. Mondják, hogy ugye Nara is volt főváros, Kiotó előtt, még a Heian-korban, ugye? Mondom, hát igen, volt főváros, de nem a Heian-, hanem a Nara-korban… „Jéé, volt Nara-kor is?” – kérdezték. Jó, ezen nincs mit csodálkozni, ha nem foglalkoznak a japán történelemmel, nem érdekli őket, nem ez a szakterületük, akkor persze hogy nem tudják. De az, hogy hét év alatt nem jöttek el egyszer se Narába… Amúgy nagyon rendesek voltak, mindenféléről elbeszélgettünk, aznap aztán együtt vonultunk mindenhová. A 40 perces szabad program után az ebéd következett, úgy, mint tavasszal, most is bőséges ebédet kaptunk… ingyen.

Következőnek visszatértünk Oszakába, és az Abeno kerületi katasztrófavédelmi központot kerestük fel. Itt először meghallgathattuk, hogy mi a teendő földrengés esetén, aztán kis csoportokban átbeszéltük ezeket a teendőket. A java pedig ezután következett: egy speciális gépen megtapasztalhattuk, milyen egy (japán skála szerinti) 6-7-es erősségű földrengés. Ehhez egy emelvényre kellett fölmennünk, megkapaszkodnunk, aztán ez az emelvény elkezdett remegni… Először az 1995-ös hansin-avadzsi földrengést „próbálhattuk ki”, aztán következőnek a nankai földrengést, amely Oszaka térségében az előrejelzések szerint az elkövetkező 30 éven belül 70%-os valószínűséggel be fog következni. Érdekes élmény volt, de a valóságban azért nem szívesen tapasztalnám meg ezt… Mondjuk én még mindig azt mondom, hogy bár nagyon veszélyes és hatalmas károkat okozhat a földrengés is, mégis a szökőár az, ami még brutálisabb, még ijesztőbb. Azután, hogy a nyáron a saját szememmel láthattam Keszennuma és Rikuzen-Takata környékén, micsoda pusztítást okoz az ár, még inkább így gondolom. Nos, miután kipróbáltuk a földrengést, más katasztrófahelyzeteket is megtapasztalhattunk. Az egyik szobában meg kellett találnunk az összes áramforrást, amelyet földrengés esetén áramtalanítanunk kell, aztán füsttel teli helyiségen keresztül kellett menekülnünk, majd kipróbálhattuk a poroltót, aztán kipróbálhattuk, hogyan kell használni a segélyhívót. Nagyon érdekes volt ez a program, sok mindent meg lehetett tanulni, mi a teendő vészhelyzetek esetén Japánban. A program végeztével aztán visszaszálltunk a buszra, és visszatértünk a kampuszra.

Kedden a szokásos történelemmel kapcsolatos órák következtek, aztán e-mailt írtam az egyetemnek egy elmaradt utalás miatt. Még otthonról kellett átutaljak egy „felvételi díjat” nekik, amivel kapcsolatban azt ígérték, hogy majd szeptemberben visszautalják. Szeptemberben alá is írtam a számlát, azt mondták, szeptember utolsó harmadában átutalják, de már október második harmada kezdődött, és még sehol nem volt semmi. (Mondjuk ez a pár napos késés semmi ahhoz képest, hogy a magyar egyetememtől június óta várok egy februárban egyeztetett utalást…) A lényeg, hogy utánanéztek, és megérkezett az utalás. (Ez azért is volt fontos, mivel októberben csak 31-én utalják az ösztöndíjat, a lakbért viszont 29-éig be kell fizetni, tehát 31-éig 40 000 jen mínuszban vagyok.)

Közben pedig megérkezett a nyár! Az előző hétről szóló posztban még arról volt szó, hogy itt a lehűlés, ehhez képest hétfőtől szerdáig 30 fokos meleg volt… és aztán csütörtökön megint megjött a lehűlés, péntektől pedig mindennap esik, és ez így is marad jövő csütörtökig. Most olyan 17-18 fok van, lassan tényleg azt lehet már mondani, hogy itt az ősz.

Szerdától kezdve hétvégéig kis időre felfüggesztettem a tanulási programomat, hogy megtervezzem a télre a kirándulásaimat. Azért kellett már most megterveznem őket, mert csak akkor tudom eldönteni, ki tudom-e spórolni az árukat, miután megvan a konkrét terv, amelyben szerepel minden útiköltség, belépőjegy, étkezési költség, szállásköltség. Miután megvan a végösszeg, már tudok kalkulálni, hogy megvalósítható-e az adott kirándulás. Így hát sok időt töltöttem azzal, hogy végigbogarásztam a látnivalók listáját, szállásokat kerestem, a menetrend-tervezőt böngésztem. Végül sikerült lefixálni a téli programjaimat, melyek – ha minden jól megy – így fognak kinézni:

• December 26-30: Szanjó-kirándulás: Oszaka –> Akasi –> Himedzsi –> Akó –> Okajama –> Fukujama –> Tomoura –> Onomicsi –> Ókunosima (a nyúlsziget) –> Kure –> Hirosima –> Mijadzsima –> Ivakuni –> Hófu –> Jamagucsi –> Oszaka
• Január 4-8 + 10: Kanszai-körút: Oszaka –> Nagahama –> Hikone –> Azucsi –> Kuszacu –> Kóka –> Iga Ueno –> Szeki –> Cu –> Isze –> Toba –> Ago-öböl –> Toba –> Kumano –> Nacsikacuura –> Kusimoto (Sionomiszaki, Honsú legdélibb pontja) –> Sirahama –> Vakajama (Kada) –> Oszaka –> (9-én órák az egyetemen) –> Maizuru –> Amanohasidate –> Maizuru –> Curuga –> Oszaka
• Február 11-15: Téli hokkaidói kirándulás: Kóbe reptér –> Szapporo (hófesztivál) –> Abasiri és Siretoko-Sari (jégtáblák az Ohotszki-tengeren) –> Szapporo (városnézés) –> Otaru (hólámpás-fesztivál) –> Szapporo –> Noboribecu (onszen, medvepark, „Pokol-völgy”) –> Szapporo –> Kóbe reptér

Amint látható, mindegyik kirándulás kb. 5 (+1) napos, az első kettőnél a kedvenc vonatjegyemet, a Szeisun 18 kipput fogom használni, Hokkaidóra pedig nem a Peach-csel, hanem egy hasonló olcsó légitársasággal, a SkyMarkkal fogok eljutni. A meglátogatni szándékozott helyen közül a legtöbb olyan, ahol még nem jártam, de vannak olyan helyszínek is, amelyeket már másodjára (Himedzsi, Okajama, Hirosima, Mijadzsima, Hikone, Vakajama, Amanohasidate) vagy harmadjára (Sirahama) fogok meglátogatni. Például Okajamában voltam már, de annak idején onnan Sikoku felé haladtam tovább. Hirosimában is voltam, de szervezett egyetemi buszos kirándulással, így értelemszerűen az Okajama és Hirosima közötti helyek, valamint a Hirosimától nyugatra fekvő helyek kimaradtak. Hasonló a helyzet a kanszai körút esetén is: pár helyen jártam már, de ezúttal a közelben lévő, eddig kimaradt helyeket is be szeretném járni. Hokkaidó pedig teljesen új terület lesz számomra.

(A márciusi nagy út is körvonalazódik, de még nincs konkrét terv, így az sem dőlt még el, hogy anyagilag megvalósítható-e az út. Az biztos, hogy az az út kb. 15 napos lesz, ha megvalósul.)

Az utazástervezés után visszatértem a tanulási programomhoz, ezzel foglalkoztam a hétvégén. Csütörtökön amúgy, mielőtt még kezdett volna esni az eső, bevásároltam, meg megint vettem egy pizzát, még amíg az akció tart. Le akartam mérni a húsokat, amiket vettem, ezért gondoltam, hogy Teraokától elkérem a mérlegét, mivel az én digitális mérlegem elromlott, a használtcikkesnél ötszáz jenért vett analóg mérleg meg használhatatlan volt. Meg is beszéltük, hogy kölcsönadja a mérleget, és mielőtt indultam volna elhozni, gondoltam, a használhatatlan mérleget kidobom. Erre ahogy közelebbről megnéztem, találtam egy rögzítő pöcköt, gondoltam, ezt kihúzom, hátha történik valami. És kiderült, hogy csak ezt kellett volna kihúzni, enélkül tökéletesen működik 😀 Szóval nem is volt semmi baja az ötszáz jenes mérlegnek. Végül ezzel mértem le a húsokat. Meg pénteken ki is takarítottam végre. Vasárnap aztán Teraoka telefonált, hogy ott van épp Reiko-szan az üzletben, és mondta, hogy meghívna egy adag takojakira – viszont én pont akkor készültem el az ebédemmel, és kezdtem volna nekilátni, így hát máskorra halasztottuk a meghívást 😀