Napi beszámoló (2017-2019),  OSZAKA 2017~2019.

(33) Az indulás előtti három nap. Az egyetemi múzeum és a vaddisznók. Beszámolás a tanulmányból. A csodálatos Josiminedera színes falevelei. Készülődés az útra.

Most egy kicsit rendhagyóak leszünk, mivel a (33)-as szám alatt ezúttal csak három nap eseményeiről fogok beszámolni, mégpedig a hazautazás előtti három napról. A hazautazásról és az otthon eltöltött első három napról szóló beszámolót pedig majd hozzácsapom a (34)-eshez.
Hétfőn meglátogattam az egyetemi múzeumot bizonyos vaddisznók miatt, kedden beszámoltam a már emlegetett tanulmányból, szerdán pedig az útra való készülődés előtt elmentem a csodálatos Josiminederához, hogy megnézzem a színes őszi faleveleket.

Hétfő reggel elsiettem edzeni, aztán egyből siettem is haza, ugyanis még mindig hátra volt pár oldal a tanulmányból, melyeknek a tartalmát a rezümébe bele kellett foglalnom. Ráadásul kedden már nem lett volna időm kinyomtatni a rezüméket (11 példányt, mivel mindig az adott héten soros illető nyomtatja ki mindenkinek a példányát), így hát ezt hétfőn kellett megejteni. Sietve befejeztem a dolgot, majd délután az egyetemen kinyomtattam a 11 példány rezümét. Ezután a történelmi földrajz órám kezdetéig az egyetemi múzeumba mentem. Most van ugyanis a „múzeumi gyakorlat” elnevezésű óra tárlata. Ezt diákok csinálják, minden évben (vagy félévben?) van ilyet, egy adott témát feldolgoznak, múzeumi tárlatot készítenek belőle, illetve a múzeumba látogatókat körbe is vezetik. Idén Hasze-kun, aki a japán töris csoportban a legtöbbet segít nekem, felvette ezt az órát, és az ő csoportja a szaszajamai vaddisznókról készített tárlatot. Konkrétan arról, hogy a régen hogyan éltek együtt az emberek a vaddisznókkal, milyen károkat okoztak a vaddisznók, illetve manapság hogyan fogják el a vaddisznókat, és az elfogott állatok húsából milyen ételeket készítenek a térségben. Nagyon érdekes tárlat volt. Rajtuk kívül még három csoport volt, sorrendben a következő témákkal: Nanivai turizmus az Edo-korban és ma; Abe no Szeimei élete; ukijo-e festészet. A nanivai turizmust meg tudtam nézni, azonban amikor az Abe no Szeimeiről szóló tárlathoz értem, 4-et ütött az óra, és kiderült, hogy 4-kor zárnak… Sebaj, a fontosabbakat meg tudtam nézni, az a lényeg. Nagyon jól összerakták a diákok, le a kalappal előttük! A múzeumi látogatás után bementem a történelmi földrajz órára, Hasze most a tárlat miatt nem jött, én magyaráztam a tanár úrnak, miért nincs ott, ő meg tőlem kérdezgetett a múzeumi gyakorlat óráról, amiről persze én nem sokat tudok 😀 Amúgy ezen az órán a tanár nem kapcsol villanyt, mivel vetít a számítógépről, viszont az óra felénél besötétedik, és tulajdonképpen a sötétben ülünk… majdnem elaludtam a sötétben 😀 Este aztán készültem a másnapi beszámolómra, és megnéztem a szokásos műsoraimat.

Kedden délelőtt és kora délután esett az eső. Beterveztem, hogy szerdán délelőtt ellátogatok a Josiminederához, így hát aggódtam, el fog-e állni addigra… Mindenesetre reggel elmentem a cusimás órára, aminek az első részében azzal foglalkoztam, hogy a rezümében lévő elírásokat javítottam mindenki példányán 😀 Pár helyen ugyanis nem vettem észre, hogy a gép teljesen más jelentésű kandzsikat ajánlott fel elsőnek, én pedig simán rányomtam arra, így lett például a „hit”-ből „előrehaladás”. Ezután következett a tanulmányolvasós összejövetel, ahol most rajtam volt a sor, hogy beszámoljak az országegyesítés korai és az Edo-kori kereszténységről szóló tanulmányból. Sokan hiányoztak, például Hasze a múzeumos dolog miatt, mások betegség miatt, Ogura szenszei viszont jelen volt, gondolom azért, mert kíváncsi volt, mit produkálok. Elmagyaráztam a rezümét, aztán utána a kérdés-felelet rész szokás szerint értelmetlen volt, hisz olyan kérdések merültek fel, amelyeket az, aki csak ezt az adott tanulmányt olvasta, nem tud megválaszolni. Mindenki elmélkedik, de senki nem tud pontos választ adni. Következett aztán Ogura órája, majd pedig a komondzsós összejövetel, ahol a hiányzások miatt tulajdonképpen ketten voltunk, akiket „tanítani kellett” (ráadásul mindketten ugyanott tartottunk), mindenki más pedig a tanár szerepben volt. Így hát a múlt heti csaj segített nekünk, a többiek pedig beszélgettek vagy hazamentek.

Az eső jó kis lehűlést is hozott. Jelenleg 7 és 17 fok között van a napi hőmérséklet, de hétvégére állítólag még nagyobb lehűlés lesz, és az északi, valamint a Japán-tenger felőli megyékben havazhat is. Én mindenesetre még nem fűtök a légkondival, hanem inkább jól felöltözöm. Majd ha hidegebb lesz, befűtök. Az egyetemen viszont a múlt héttel ellentétben (amikor is még nyomatták a hűtést, bár odakint akkor is csak 17 fok körül volt) most már beindult a fűtésszezon, úgy nyomatják a légkondi fűtő funkcióját, hogy pólóra vetkőzve is izzadtam… Tiszta MÁV! 😀 Itthon viszont ugye nem fűtök, így kedd este is jól betakaróztam lefekvés előtt. Fél 12 körül lefeküdtem, mivel másnap korán akartam kelni, hogy időben elinduljak a Josiminederához. Ahogy lefeküdtem, megérkezett a rejtélyes szomszéd, aki beindíthatott valami masinát, ami a fejemnél morgott. Fogtam magam, átpakoltam a telefonomat a tévé konnektorjához, és megfordultam. A morgás ugyanúgy hallatszódott, de valahogy elaludtam. Így viszont a fejem a másik szomszéd felőli fal közelébe került. Az a szomszéd ugyebár minden reggel 5 és 6 között aktív, akkor készülődik, mielőtt elindul. Fél 6-kor arra ébredtem, hogy a fejemnél megy a szomszéd tévéje. A zajban nem tudtam elaludni, 6-ig forgolódtam, mikor is hallottam az ajtócsapást, elment. (Előző nap amúgy volt nála valami csaj, aki hangosan vihorászott, persze az is jól áthallatszódott. A csaj viszont 9 körül hazament.) Na gondoltam, akkor még fél 7-ig pihenek egy fél órát. Hát nem elkezdték az építkezést az út túloldalán? Pittyegett a teherautó, csapkodtak valami vasakat… Ehhez képest az ébresztőórás-alvós applikáció szerin 82%-os hatékonysággal aludtam. Én ebben azért nem vagyok olyan biztos…

Azért keltem korán, mert percre pontosan megterveztem a napot, hogy minden beleférjen, így a Josiminedera meglátogatása is, ehhez pedig korán kellett indulni. A Josiminedera az a templom Kiotóban, ahol már nyáron is jártam: ez az a hely, ami a hortenziáiról volt híres. Na ugyanez a hely ugyancsak híres a színes őszi faleveleiről is, ráadásul mivel a hegy tetején van, korábban van itt a momidzsi-szezon. Nem kockáztathattam meg, hogy november végén már ne lássam, így hát szerdára beterveztem a kirándulást délelőttre. Reggel 7 körül indultam, ahogy tavasszal is, most is Higasi-Mukó állomásig mentem, ahol át kellett szállnom a Josiminedera felé tartó buszra. Féltem, hogy megint úgy meg lesz tömve a busz, mint a hortenziavirágzás idején, de szerencsére tévedtem, le lehetett ülni a buszon. Valamivel 9 óra után érkeztem meg a Josiminederához, és kicsivel több, mint egy órát töltöttem el itt. Ez a hely valami fantasztikus, gyönyörűek az őszi levelek. Minden évszakban van valami, ami érdekessé teszi a helyet. Télen is el fogok jönni, amikor havazik, aztán tavasszal, amikor a cseresznyefák virágzanak. Csináltattam gosuint is, itt szokás szerint el kellett mondjam, hogy mit csinálok Japánban, miért beszélek jól japánul stb. Az egyik hölgy megkérdezte: „Japán jó?” („Nihon va ii deszka?”) 😀

Körbejártam a templom egész területét, gyönyörködtem az őszi levelekben, aztán visszaigyekeztem a buszhoz. Onnan visszamentem a Higasi-Mukó állomáshoz, majd hazautaztam. Itthon aztán gyorsan megebédeltem, majd elmentem edzeni. Délután kevesebben vannak, mint reggel, lehet, mostantól délután kéne járjak? Az edzés után kitakarítottam, kiválogattam a josiminederás képeket, aztán bementem Teraokához a takojakis üzletbe, utána még a Daisóba és a szűpába is elszaladtam, még beszélgettem kicsit Tera-szannál (ott volt Kuma-csan is, aki megint elkezdte magyarázni a kínai beosztottja történetét, amit már hallottam), aztán hazajöttem, és a végső simításokat végeztem a csomagomon, meg persze megírtam a blogot is. Most pedig lefeküdnék aludni a holnapi utazás előtt, ha hagynának, ugyanis épp megérkezett mind a két kedves szomszédom, a jobb oldali pedig szokás szerint üvölteti a tévét. Válaszul én is kihúztam a fejhallgatót (mindig fejhallgatóval nézem a tévét, hogy ne zavarjam azokat, akik a zajaikkal engem zavarnak… normális vagyok? Igen, mert a fejhallgatóval sikerül elnyomnom az ő zajaikat), és most én is üvöltetem a tévét neki, hátha észreveszi magát.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás