Napi beszámoló (2017-2019),  OSZAKA 2017~2019.

(38) Az utolsó tanítási hét az évben. Találkozás a nem észak-koreai lánnyal. Az új csapok. Simenava-készítés a Tomita családdal. Karácsony Japánban. A Szanjó-kirándulás útiterve térképekkel!

Még mindig boldog karácsonyt kívánok, ezúttal innen, az Okajamából Sikoku szigetére, Takamacuba tartó vonatról! Hogy miért is vagyok én most itt, arról majd csak a következő bejegyzés fog szólni 😀 Most következik az év utolsó tanitási hetének, a mégsem észak-koreai lánynak, az új csapoknak és az újévidisz-készitésnek a leirása, valamint a Szanjó-kirándulás útitervének bemutatása térképekkel!

Mivel vasárnap éjjel későn értem haza Öcsiéktől, hétfőn sokáig aludtam. Órám csak délután volt, az edzést meg igy kihagytam… Ébredés után gyorsan összeszedtem magam, meg még takaritani, mosni, főzni is kellett, boltba is kellett menni. Délután aztán elmentem az órára, Kobajasi Icsizóról, a Hankjú vállalat alapitójáról tanultunk a történelmi földrajzon.

Kedden következett a törimaraton. A cusimás órán megkaptuk azt a komondzsót, amit majd beadandóként át kell irnunk „normális” kandzsikra, meg egy részét le is kell forditanunk modern japán nyelvre. Amúgy most is túl volt fűtve a tanterem, pólóban izzadtam végig. Az óra után következett a tanulmányolvasós összejövetel, aztán pedig Ogura órája. Kaneta, a hokkaidói srác megint fázott 😀 Ogura órája érdekes volt, végre olyasmiről volt szó, ami az én kutatásomhoz is kapcsolódik. Végül aztán a komondzso-olvasós szakkörszerűségen átvettünk egy új szöveget, és ezzel zárult a keddi napnak az egyetemen töltött része.

Elbúcsúztam a többiektől, és indultam a biciklim felé, amikor Teccsan telefonált a takojakis üzletből. Kérdezte, épp hol vagyok, mivel épp az üzletben van Jonmi-csan, a koreai (állitólagosan észak-koreai, de Japánban született és nőtt fel) lány, akit már régóta be szeretett volna mutatni. Mondtam, hogy épp indulok hazafelé, beugrom majd hozzájuk.

A takojakisnál csak Teccsan és Jonmi-csan volt ott. Ez a bizonyos Jonmi-csan úgy kezdte a beszélgetést, hogy idézem: „Ó, az első magyar, akit megismerek! Amúgy, Magyarország… az mi?” Jó, most ezt szó szerint forditottam, van japánul egy ilyen szófordulat, hogy valamire azt mondják, hogy „XY… az mi?”, de akkor ir, egy országra mondani nekem fura… Mondom neki, egy ország… „Jaj hát tudom, persze…” Aztán Teccsan kérdezett valamit, én válaszoltam. Erre Jonmi-csan elkezdett röhögni, a következő szöveg kiséretében: „Hát ez nagyon vicces, hogy külföldi, és kanszai nyelvjárást beszél! Nagyon fura, természetellenes!” Hát bocs, hogy egy évet Oszakában voltam, a legközelibb ismerőseim többsége kanszai, és most megint egy fél éve Oszakában vagyok… Hozzá udvarias stilusban beszéltem, az természetesen nem kanszai nyelvjárás volt, de Teccsannal közvetlen stilusban beszélek, vele szemben automatikusan jön a kanszaiben. Na innentől kezdve vigyáztam, hogy nehogy kanszaibent használjak, bár elég megerőltető volt egy-egy szerkezet előtt megállni, és elgondolkodni, hogy akkor ez hogy is van sztenderd japánul közvetlen stilusban. Amúgy azt hittem, azért ilyen háklis a kanszaibenre, mert ő is Kanszaiban nevelkedett – közben meg kiderült, hogy kokurai (Kjúsú).

Közben megérkezett a „sajtos bácsi” is. Ő egy középkori pasas, aki valami sajtgyártó cégnél dolgozik, ő hoz Teccsannak valamilyen speciális sajtot, amiből a „prémium sajtos takojaki” készül. Na Teccsan előszedte az édességeket, meg a cuccokat, amiket Magyarországról hoztam. Majdnem egy hónapja vittem neki, ő lefényképezte, elküldte a feleségének a képet, hogy ezeket kapta, de magát a cuccokat ott tárolta az üzletben majdnem egy hónapig, csak azért, hogy megkóstoltassa ezzel a Jonmi-csannal meg a többiekkel. Mondom neki, az a mákos bejgli már elszáradt, nem finom, a kolbászok már lejártak, ne egyék meg. Azt mondja Teccsan, nincs annak semmi baja. Hát mondom, én szóltam, csak saját felelősségre egyétek. Közben jött két srác, akikről kiderült, hogy szintén a Kandaira járnak, és ukuklelén vagy balalakján vagy valami hasonló hangszeren játszanak (nem emlékszem pontosan a hangszerre), na őket is megkinálta Teccsan a cuccokból. Voltak ott ugyebár csokik is, abból is evett mindenki. A kedves Jonmi-csantól a reakció: „Hmm, ez nem is rossz, olyasmi, mint a japán édességek – azt hittem, hogy rossz izű lesz”. Köszi… Ha igy is gondolod, azt nem illik a másik pofájába mondani… Ja és azt mondta magára, hogy „kankokudzsin”, nem azt, hogy „csószendzsin”, szóval ez azt jelenti, hogy dél-koreai… Pár nap múlva aztán beszéltünk Teccsannal, és ő mondta, hogy lehet, hogy déli származású, de ő úgy tudja, hogy Japánban az Észak-Korea által fenntartott iskolába járt. És azt is mondta, hogy próbálta megkérdezni, miket tanulnak az észak-koreai iskolában, de ezekről nemigen beszélt a csaj… Érdekes…

A sajtos bácsi kérdezgetett még mindenfélét Európáról meg a határátlépésről meg a Dunáról meg hasonlókról, én magyaráztam neki, aztán Teccsan megint odaadta a számitógépe egerét, és megnyitotta az én Facebookomat, hogy mutogassak a vendégeknek képeket, hogy merre jártam már 😀 A sajtos bácsiról kiderült, hogy Szendaiból származik, a felesége és a gyereke ott is lakik, őt meg egyedül ide helyezte a cég Oszakába. A japán cégeknél ez igy megy, a cég akarata az első. Kilenc óra előtt valamivel aztán elindultam haza, mert aznap sugározták két jó sorozatnak is a befejező epizódját, amit meg szerettem volna nézni. Szép lassan amúgy véget értek az őszi szezon sorozatai, most is voltak jó történetek, sok új kifejezést, szót tanultam belőlük, én minden japántanulónak ajánlom a sorozatnézést, a kezdőknek magyar vagy angol felirattal, a középhaladóknak japán felirattal, a haladóknak felirat nélkül. Nagyon hasznos!

Szerdán sietve befejeztem az omijagés lektorálást, meg befejeztem a februári Mondóba szánt cikkemet is, amivel ismét sikerült megcsúsznom. Közben délután 1-kor megérkeztek a csapszerelők. Kapott ugyanis minden lakó egy tájékoztatást a gondnok nénitől, miszerint minden lakásban le fogják cserélni a régi, csavarós csapokat újfajta, billenős csapokra, és meg kellett jelölnük egy olyan időpontot, amikor ráérünk. Nekem szerdán nincs órám, igy aznapra időzitettem a csapszerelést. Jött is a két cigiszagú úriember, negyed óra alatt elintézték a dolgot, most szép új csapjaim vannak 😀

Nagyjából szerda tájékán lehetett, hogy egy ismerős a Facebookon megosztott egy nagyon vicces videót, amit be szeretnék itt is mutatni. A cime: „Tokió bon-tánc 2020” (ez az olimpia éve). Tulajdonképpen a japánul nem beszélő, csak japán márkaneveket és hasonlókat ismerő külföldi turistákat, és az angolul nem beszélő, angolul csak japánositott szavakat, „katakana-angolt” ismerő japánokat parodizálja ki, nekem nagyon tetszett 😀 A refrént japánositott angol szavak alkotják. Itt lehet megtekinteni a videót:

Csütörtökön és pénteken az év utolsó inoués órája és japán nyelvészetes órája volt, véglegesitettem a Szanjó-kirándulás útitervét, és ki is nyomtattam azt, aztán pénteken megérkezett az ösztöndij, igy hát befizettem a lakbért és a csekkeket, vettem ki pénzt, voltam bevásárolni. Most jöttem rá először, hogy a közelben van egy Kanszai szűpá nevű üzlet is, ami sokkal nagyobb, mint a többi bolt, hatalmas nagy a választék, és még talán olcsóbb is. A hátránya, hogy nagyon sokan vannak… Az üzlet közvetlen szomszédságában pedig van egy nagy Donki üzlet is! Erről se tudtam, hogy Eszakában van Donki! Körbejártam, hatalmas nagy labirintus az egész, mindent árulnak itt, amit csak el lehet képzelni.

Szombaton, 23-án otthon voltam, és nem is emlékszem nagyon, hogy mi volt, szerintem semmi különös nem történt.

A héten rám irt Tomita-szan, az apuka, aki ott volt a két fiával a nisinomijai rendezvényen, és kérdezte, nincs-e kedvem részt venni velük 24-én egy simenava-készitő foglalkozáson. A simenava szalmából készült újévi disz, amit a lakások bejáratához szoktak helyezni, és a sintó rituálé szerint ezzel a disszel jelzik az istenségeknek, hogy az újév ünnepére jöjjenek be a házba. (Ha jól emlékszem…) Eredetileg kinéztem, hogy a közelben van református templom (kettő is! Meglepődtem), és majd délelőtt elmegyek oda 24-én, de igy megvariáltam a programot, és elfogadtam a meghivást. Vasárnap, szenteste napján tehát Nisinomijába utaztam. A Nisinomija állomásnál vettek fel Tomitáék, akik kocsival érkeztek. Tomita-szan és a felesége mellett most a kisebbik fiuk, Haruki volt velük, mivel a nagyobbiknak baseballedzése volt épp. Kocsival mentünk Kóbe nyugati, vidékies részére, ahol egy olyan farm-szerűség található, ahol a városiak kipróbálhatják a mezőgazdaságot, növénytermesztést. Lehet bérelni fóliasátrakat, és ott próbálgatni növényeket termeszteni, a megtermett zöldségeket, növényeket haza is lehet vinni, vagy pedig eladják a farm boltjában, feltüntetve a termesztő nevét. Tomitáék időnként el szoktak ide járni hasonló mezőgazdasággal kapcsolatos programokra, ezúttal a simenava-készitést választották. Kicsit hamarabb értünk oda, igy hát a fennmaradó időben bejártuk a környéket, aztán kezdődött a foglalkozás. Az intézmény vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, aztán egy bácsika magyarázta el, hogy mit is fogunk késziteni. Volt még egy segitő, ő sokat segitett, amikor elakadtam. A bácsika ellentétben, ha kérdeztem valamit tőle japánul, mind Tomitának válaszolt… Vagy ha válaszolt is, csak egy-két szóban tette azt, nagyon gyanakodott, hogy nem fogom megérteni… Szóval elkezdtünk dolgozni a szalmával, először csak pár szál szalmát kellett összesodornunk, ebből egy ilyen szemüveg alakú disz lett, aztán utána háromszor 50 szálból gyártottunk egy nagy diszt. Az egész foglalkozás három órán keresztül tartott. Hamar elrepült az idő, de én azért a végére elég éhes lettem, hisz nem ebédeltem (11:30-kor vettek fel Nisinomijánál, és 13-tól keződött a tevékenység). Az elkészült diszre három, öt és hét szalmaszálból ágó lelógó kis izéket kellett rakni (a 3-5-7 szerencsés számok), aztán ráaggattunk egy keserűnarancsot, amit japánul daidainak neveznek. Ugyanez a hangalakja annak a szónak, ami azt jelenti, hogy „generációkon át”, ezért akasztják a keserűnarancsot a diszre, hogy a család generációkon át tovább éljen. Aztán különféle leveleket is bele kellett tűzni, meg két ilyen papirkát, amit a szentélyeknél is lehet látni, és elvileg ez az, ami jelzi az istenségeknek, hogy ez egy szent hely 😀 Elkészültek a diszek, elindultunk hazafelé. És ekkor elkezdett zuhogni az eső… Tomitáék elvittek kocsival a Nisinomija-Kitagucsi nevű Hankjú-állomásig, és adtak egy „Kezdődhet a húsvéti parti!” feliratú papirzacskót, amiben hazavihettem a diszt. Igy belegondolva, micsoda képzavar ez! Egy református, magyar fiatalember karácsonykor, szenteste, ami Magyarországon Jézus születésének és a szeretetnek az ünnepe, Japánban pedig a szerelmesek napja (ilyenkor mindenki randizik), egy olyan japán újévi diszt készit és visz haza, melynek hagyományai a sintó vallásban gyökereznek, és mindezt egy „kezdődhet a húsvéti parti” feliratú zacskóban teszi 😀 😀 😀 A lényeg az, hogy épségben hazaért a disz, nem is ázott meg, ugyanis egy nejlonfóliát is kaptam Tomitáéktól.

A vonatról leszállva megláttam, hogy a Tojocu állomással szemközt lévő cukrászda karácsonyi tortát – mi mást – árul. Japánban ugyanis a karácsonyi menü a karácsonyi epertortából és a KFC-s csirkéből áll. Bizony 😀 Hát KFC-s csirkét én nem vettem, mivel nem szeretem (mármint a KFC-t, a csirkét igen), de egy szelet tortára, gondoltam, beruházok. Egy akkora pici szelet torta, ami az otthoni tortaszeleteknek kábé a harmada, 400 jenbe kerül! (Majdnem 1000 forint.) És egy minimini egész torta majdnem 3000 jen! Nagyon durva!

Gondoltam, beköszönök Teccsanhoz, meg eszem takojakit, hogy ne kelljen nekem még főznöm, nagyon éhes voltam már. Két fiatal srác volt még bent az üzletben. Beállitottam a tortával meg a simenavával… azt mondják, vettem? Mondom, nem, csináltam! 😀 Meglepődtek! Elmagyaráztam aztán az egész sztorit. Mondta Teccsan, hogy aznap hamarabb be fog zárni, mert Kótáékkal (a hangszerjavitó srác) nabe-partit (nabe = „tál”, levesszerűség, mindenféle zöldséggel és húsokkal) tartanak. Meg is érkezett hamarosan Kóta is. Én megettem a takojakit, még kicsit beszélgettünk ezt-azt a karácsonyról (az egyik srác meglepődött, amikor mondtam, hogy nálunk halat szokás enni. Azt mondja, hogy hát karácsonykor nem csirkét eszünk? Mondom, nem, Angliában, Amerikában pulykát, de a csirkeevés az egy japán szokás 😀 ) Miután megettem a takojakit, hazamentem, és elfogyasztottam az epertortát, mellé vajkaramellás szaloncukrot és mézeskalácsot is ettem, amit otthonról hoztam. Igy ért véget a karácsonyom 🙂 (Ja és indulás előtt kiteregettem a kimosott ágyneműmet, ami a hirtelen jött zuhogó eső miatt úgy elázott, és olyan mocskos lett, hogy moshattam ki újra, ez is karácsonykor történt 😀 )

Kivételes módon most ebbe a bejegyzésbe sűritem bele a hétfői nap leirását is, ugyanis karácsony első napján, 25-én nekem még órám volt, mielőtt megkezdődött volna a év vévi, újévi tanitási szünet. Délelőtt tettem-vettem, készülődtem a Szanjó-kirándulásra (erről mindjárt szó lesz), aztán délután bementem a történelmi földrajzra. Vittem mézeskalácsot, Hasze meg a kinai srác, aztán a tanár úr is vett egyet, de csak egyet 😀 Hasze elújságolta, hogy jól sikerült a szentesti randija a csoporttársával, a nála nyolc évvel idősebb hölggyel, sikeres volt a szerelemvallás, most már járnak. (Japánban konkrétan szerelmet kell vallani, és meg kell kérdezni a kiszemelt hölgyet, hogy járna-e velünk, nem megy ez automatikusan, ilyen komoly eljárás van itt 😀 ) Aztán az órán Szeki Hadzsiméről volt szó, Oszaka egy polgármesteréről (ha jól emlékszem, a Taisó-korban volt polgármester), akinek a nevéhez a Midószudzsi út és a metró megalkotása, kitalálása fűződik. Az óra után még elmentem bevásárolni a százjenesbe meg a szűpába, vettem az útra dolgokat (pl. fogkefét 😀 ), aztán hazamentem, megnéztem az utolsó még futó sorozatom utolsó részét, aztán időben lefeküdtem volna… ha nem beszélgetett volna mormogva a szomszéd éjjel Skype-on, ha nem akkor érkezett volna meg a rejtélyes szomszéd és kezdett volna takaritani meg pakolni, és ha nem akkor ment volna el a felső szomszéd esze és nem kezdte volna el több mint tizszer ki-be csapkodni a balkonajtót. Igy hát megnéztem a Jofukasit, és utána igyekeztem valahogy elaludni, olyan négy órát sikerült is aludnom.

És akkor essék szó a Szanjó-kirándulásról! Az Oszakától, és az azt magába foglaló Kanszai (más néven Kinki) régiótól nyugatra eső régiót Csúgoku régiónak nevezzük. Ezt a régiót két kisebb régióra tudjuk felosztani. A Japán-tenger felőli oldal a Szanin-, mig a Szeto-beltenger felőli oldal a Szanjó-régió. Nyáron ugyebár én végigutaztam már a Szanin-vonalon a Szeisun 18 kippu vonatjeggyel, ez alkalommal pedig úgy döntöttem, hogy a Szanjó-vonalon fogok végigmenni. A Szanjó-régión belül sok olyan hely van, ahol már jártam, igy például Himedzsi (2014-ben elmentem megnézni a várat — mondjuk tegyük hozzá, hogy Himedzsit inkább még Kanszaihoz kell sorolnunk, csak a JR Szanjó-vonala megy keresztül rajta), Okajama (2014-ben jártam itt, mielőtt Sikokura utaztam volna), Hirosima és Mijadzsima (2014-ben egyetemi csoportos kirándulás volt ide). Viszont például az Okajama és Hirosima között lévő részeken nem jártam, igy hát ideje, hogy végigmenjek az egész vasútvonalon, és megnézzek minden látnivalót. A Szeisun 18 kippuvel utazom, összesen öt napos lesz a kirándulás, illetve a hatodik napon fogok hazaérni. Az útiterv a következő:

  • 2017. december 26: Oszaka – Akasi – Himedzsi – Akó – Okajama (Oszaka megye – Hjógo megye – Okajama megye)
  • 2017. december 27: Okajama – Fukujama – Tomonoura – Onomicsi – Higasi-Hirosima (Okajama megye – Hirosima megye)
  • 2017. december 28: Higasi-Hirosima – Tadanoumi – Ókunosima (a nyúlsziget) – Kure – Hirosima – Higasi-Hirosima (Hirosima megye)
  • 2017. december 29: Higasi-Hirosima – Mijadzsima – Ivakuni – Simonoszeki (Hirosima megye – Jamagucsi megye)
  • 2017. december 30: Simonoszeki – Bisa no hana (Honsú szigetének legnyugatibb pontja) – Jamagucsi – Okajama (Jamagucsi megye – Hirosima megye – Okajama megye)
  • 2017. december 31: Okajamából busszal haza

Ez tehát az útiterv, ezen az útvonalon fogok haladni az elkövetkezendő napokban. Szokás szerint igyekszem mindennap új bejegyzést fölrakni, egyelőre képek és hosszú i-k nélkül 😀

Az útvonal a térképen igy néz ki:japan-korea-high-resolution-map TERVEZETT UTAK SZANJÓ JPG

„Hol jártam már Japánban?” térkép az utazás előtt (a szinek magyarázatát lásd a fönti menü „Utazásaim térképen” menüpontjánál)

És itt van a galéria a (38)-as bejegyzáshez, csapokkal és újévi diszekkel 😀

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás