OSZAKA 2017~2019.,  Szanjó-kirándulás

(39-1) 【Szanjó 1】 Várlátogatás: Akasi, Himedzsi, Akó, Okajama. Megint az angol nyelv. A Szetoucsi-dizájnos kóla. Szanuki udon Takamacuban. Az okajamai kapszulahotel.

Üdvözlet Okajamából, Okajama megyéből! A Szanjó-kirándulás első napján Akasi, Himedzsi, Akó és Okajama városokat terveztem meglátogatni… de mivel maradt időm, egy hirtelen ötlettől fogva átugrottam Sikoku szigetére, Takamacu városába is, hogy ott egyek egy tál szanuki udont (tésztaétel). Egész nap várakat néztem meg, megtaláltam a régió limited edition kóláját, és megint beszéltek hozzám mindenféle népek egy bizonyos idegen nyelven, ráadásul életemben először sikerült hajat mosnom borotvahabbal! 😀 😀 😀 A részletek alább olvashatók!

Ahogy azt az előző bejegyzésben irtam, éjjel nem tudtam jól aludni, mert mindhárom szomszédom, a jobb oldali, a bal oldali (=rejtélyes), illetve ez alkalommal a fölső is elkezdett mindenféle zajt csapni. Olyan négy órát sikerült aludnom, aztán már csörgött is az óra. Megreggeliztem, elmosogattam, bepakoltam még a maradék cuccokat, aztán indultam is a metróhoz. Megint pár perccel később sikerült elindulnom a tervezettnél, igy lekéstem azt a metrót, amivel eredetileg menni akartam, de nem volt gond, mert volt időm a csatlakozásig. Sin-Oszakáig mentem két megállót a metróval, ott pedig át kellett szállnom a Himedzsibe tartó sinkaiszoku („új gyorsitott”) vonatra, ami Maibara felől érkezik. Meg is jött a vonat, fel is szálltam, Oszakáig állni kellett, aztán Oszaka állomáson kiürült szinte az egész kocsi, és nekem pedig helyzeti előnyöm volt azokkal szemben, akik ott szálltak fel, igy sikerült egy helyet biztositanom magamnak 😀 Elsőként nem mentem egészen Himedzsiig, csak Akasiig (az előző bejegyzésben lévő térképen lehet csekkolni a helyszineket). Akasiról a Japánt valamennyire ismerő embernek először az Akasi-tengerszorosi hid juthat az eszébe, Akasi ugyanis az egyik végpontja annak a hidnak, ami Avadzsi szigeten keresztül Sikokuval (Naruto várossal) köti össze Honsú szigetét. Ha jól emlékszem, a kilencvenes (vagy a kétezres?) években adták át a hidat, és arról is hires, hogy ennek a hidnak vannak az egyes pillérei között a legnagyobb távolságok a világon (fáradt vagyok, nem tudom, hogy kell ezt szépen mondani, tessék elnézni nekem). De én az Akasi-tengerszorosi hidat láttam már innen-onnan, Narutóban még egy szakaszon a hid alatt lévő látogatóközpontban is voltam, aztán busszal már mentem is keresztül rajta. Tehát most nem igazán a hid izgatott, hanem az akasi vár romjai. Az egykori vár helyén lévő park közvetlenül az állomással szemben van, igy hamar megtekinthető. A vonatról leszállva ide igyekeztem. A vár körüli vizesárokban rengeteg kacsa volt, de tényleg rengeteg, én ennyi kacsát szerintem még nem láttam egy helyen! Volt két hattyú is. Besétáltam a vár helyén lévő parkba, és fölmentem az egykori vár egyik magasabb pontjára, ahol két bástyát rekonstruáltak. Innen szép kilátás nyilt, még az előbb emlitett hid is látszott. Akasiban tulajdonképpen ennyi volt számomra a látnivaló, a várrom megtekintése után mentem is vissza az állomásra, következő állomásom Himedzsi volt.

Himedzsiben természetesen a himedzsi vár volt a célpontom. A vár az eredeti formájában fennmaradt 12 vártorony egyike, nemrég esett át egy nagy restauráláson, és amúgy a Hórjúdzsi templommal együtt a himedzsi vár volt az első olyan kulturális örökség, amelyet a világörökség részévé nyilvánitottak. 2014-ben én már voltam itt, nem sokkal a hazamenésem előtt, ám akkor még csak a vár egy része volt látogatható, még zajlott a felújitás. (2013-ban, azt hiszem, még egyáltalán nem volt látogatható.) Most tehát visszatértem, hogy megnézzem az egész várat. Az állomástól elsétáltam a várig, ekkor nagyon szép, derült idő volt, csodaszép képeket tudtam csinálni a várról! A belépőjegy amúgy elég húzós, 1000 jen, viszont valóban több helyre be lehet igy menni, mint más váraknál. A belépőjegyet automatából kellett megvenni, előtte a bejáratnál épp installálták a kadomacut, az újévi diszt, amit kapuk, bejáratok elé szokás kirakni. Egy csomó tévéstáb kamerázta, ahogy a helyére kerül a kadomacu. Én pedig bementem a vár udvarára, és elindultam a fő vártorony irányába. Itt ellenőrizték a jegyeket, kedves, minden áron angolul beszélni akaró idős hölgyek. Ime a párbeszéd (ami magyarul szerepel, az japánul hangzott el):

D: Jó reggelt kivánok! (átadja a jegyet)

X: Morning! Thank you! (visszaadja a jegyet)

D: (megindul előre a japán nyelvű pamfletek irányába)

X: Right here! (Az oldalt lévő angol pamfletekre mutat az ujjával)

D: (Nem foglalkozik vele, megy tovább a japán pamfletekhez)

X: That’s Japanese!!! (Kétségbeesetten kiáltja)

D: Tudom jól!!

X: (meglepett arcot vág)

Igy tehát bejutottam a várba. A többszintes várkastélyban szintről szintre kellett feljebb menni, jó kis meredek lépcsőkön. Szerencsére nem tették tönkre a várat lift beépitésével. A szinteken ugyanakkor nem volt semmi kiállitás, csupán egy-két leirás, és az üres terek. Ez kicsit furcsa volt. A legmagasabb szintről tényleg pazar a kilátás… vagyis az lenne, ha nem lenne minden ablak becsukva, berácsozva. Igy nem lehet jó képet sem késziteni. Miután körbejártam a vár fő részét, utána arra a részre mentem, ahol már három éve is jártam. Ezt is körbejártam, szép volt.

A himedzsi vár megtekintése után visszamentem az állomásra, a következő célpontom Akó volt. Akóban is van egy vár, pontosabban várrom, Akasihoz hasonlóan park van az egykori vár helyén. Akó amúgy a sólepárlásról és a sókereskedelemről volt hires a középkorban / kora újkorban. Látszott, hogy eléggé vidéken vagyok már, nagyon kevesen járkáltak az utcán, turisták egyáltalán nem voltak. Elsétáltam a várhoz, sok látnivaló viszont nem volt, mivel ez tényleg csak várrom. A földön be van jelölve, hogy anno hol milyen helyiség volt, de ennyi. Van egy pár rekonstruált kapu, meg a valaha volt várkastélynak egy emelvénye van meg, ide föl lehet mászni, de nem egy nagy szám. Ekkorra elborult az időjárás is, kezdett picit cseperegni, de szerencsére nem eredt el az eső. Visszaértem az állomásra. Okajamába akartam következőnek eljutni, ehhez előbb fel kellett szállnom a Himedzsibe tartó vonatra, és Aioi állomásnál átszállni az okajamai járatra. A Himedzsibe tartó vonat viszont a másik vonat késése miatt késve indult. Szerencsére 11 perc időm volt az okajamai járat érkezéséig, tehát az 5 perces késés nem okozott gondot. Aioiban átszálltam, és kb. egy órán keresztül utaztam Okajamáig, közben szunyókáltam is.

Okajamába érkezve elindultam… hát hová máshová, a vár irányába 😀 Itt már jártam 2014 márciusában, amikor a sikokui utam első napján Okajamát és Biccsú-Takahasit néztem meg, majd Okajamából mentem vonattal át Sikokura. Akit érdekel az a kirándulás, keressen utána a blogon, én most sajnos telefonról nem tudom belinkelni. Szóval voltam már itt, de hát ha már megint erre járok, akkor gondoltam, megnézem a várat. Ahogy sétálok a vár felé, jön szemből egy pasas, húz maga után valami targoncaszerűséget, ahogy meglát, elvigyorodik, és rám kiabál: „Oh! Where are you from?”. Na most ezt el lehet képzelni például otthon? Megy egy japán turista Budapesten, és szemből jön egy magyar, húz egy targoncát, cipel valami árut vagy mittudomén, meglátja, hogy a szemből érkezőnek ázsiai feje van, és rákiabál kinaiul, hogy „Ó, honnan jöttél?” 😀 😀 Én valahogy vonzom az ilyen embereket. Ezért mondom én azt, hogy Japánban akármennyi ideje is lakik vagy él az ember, nem lehet beilleszkedni. Tegyük fel, hogy itt lakom már negyven éve, és öreg bácsikaként szeretnék sétálni egyet a városban. Erre akárhányszor kimegyek az utcára, random emberek rám kiabálnak egy idegen nyelven, és azt kérdezik, hogy honnan jöttem 😀 Ez elég idegesitő szerintem.

Na de lényeg a lényeg, haladtam tovább a vár felé, tudomást sem véve a targoncás fickóról. Hamarosan meg is érkeztem a várhoz, ahol az előzőekkel ellentétben egy nagyon kedves néni volt a kasszában. Közzéteszem az elhangzott diskurzust, igazán példát vehetnének róla más „kasszás nénik és bácsik”. (Amit magyarul irok, az japánul hangzott el.)

– Jó napot kivánok, egy felnőtt jegyet kérek!

– Rendben. Csak a várba szeretne menni? A múzeumba és a parkba nem?

– Hmm… most nem, sajnos nincs időm rá.

– Értem. 300 jen lesz.

– (átadja a pénzt)

– (visszaadja a visszajárót) Hova valósi tetszik lenni?

– Magyarországról jöttem.

– Magyarországról? Sajnos nekünk csak angol pamfletünk van, kér belőle?

– Jó lesz a japán is, köszönöm.

– Igen? Rendben, köszönöm szépen.

Hát nem lenyűgöző? Megvalósult a párbeszéd mindenféle angol szavak beleékelése és angol pamflet rám tukmálása, illetve a pofalemezem alapján történő bekategorizálás nélkül! Fantasztikus! Nagyon örültem a néninek 🙂 A vár mondjuk az oszakaihoz, nagojaihoz hasonló vasbeton rekonstrukció, az én szavaimmal élve „hamisitvány”, értsd: a vár le lett rombolva, de valamikor a 20. századból vasbetonból újjáépitették, kivülről úgy néz ki, mint valaha a vár, belül viszont van lift, széles lépcső, linóleum padlózat, és mindenféle kiállitás. Vagyis egy vár alakú múzeumról van szó. Azért találtam érdekes dolgokat, páncélokat, komondzsókat. A kilátás innen sem volt annyira jó, itt is zárt tér van a legfelső szinten.

Az okajamai vár mellett van a Kórakuen nevű kert, park is, de én ezt most kihagytam, mert emlékeztem, hogy annak idején, március elején se volt még túl szép, hát akkor december végén milyen lehet… Tavasszal, nyáron állitólag fantasztikus. Elég éhes voltam, igy hát visszasétáltam az állomásra, és beültem egy kajáldába, ahol okajamai ráment ettem, finom volt. Ekkor még csak fél öt körül járt az idő, én meg már végeztem mindennel. Gondoltam egyet, és úgy döntöttem, hogy mivel a Szeisun 18 kippuvel akármennyit utazhatok, fogom magam, és átmegyek Sikoku szigetére, Takamacuba, hogy egyek egy szanuki udont (tésztaétel, Kagava megye hires róla, Kagava megye központja pedig Takamacu). Mielőtt indultam volna, az Okajama állomáson az egyik szuvenirboltban megláttam a távolból egy hűtőt, benne mindenféle üditőkkel, és arra gondoltam, benézek, hátha… És igen! Ott volt a limited edition slim bottle Coca Cola, Szetoucsi-dizájnnal! Ezek ugyebár azok az aluminium palackos kólák, amelyeknek a palackjára egy adott térség nevezetességeit rajzolják. Eddig már begyűjtöttem a hokkaidósat Hakodatéban, aztán a kiotósat Kiotóban, és reméltem, hogy be tudom szerezni a szetoucsisat is valahol Hirosima környékén! De már Okajamában megtaláltam! Meg is vettem a gyűjteménybe 🙂 Most azon gondolkodom, hogy amikor Simonoszekibe érkezem, át kéne ugorjak Kokurába Kjúsúre, hogy ott megvegyem a kumamotós, kjúsúi változatot 😀 Na majd még meglátjuk.

Körülbelül egy órás volt az út Takamacuba, addig megirtam a (38)-as bejegyzést. Takamacuba érkezve tettem egy kört az állomás környékén, a kikötőben, megnéztem a közeli toronynál a karácsonyi kivilágitást, lefényképeztem a hajókat, aztán visszafelé menet megtaláltam a nagy „Szanuki udon” feliratú kajáldát, itt ettem egy adag udont. Itt is angolul szóltak hozzám, de aztán váltott a fickó japánra. Miután megettem az udont, visszamentem az állomásra, és visszautaztam Honsúra 😀 Gyors látogatás volt ez Sikokun 😀

Megérkeztem Okajamába, és az állomás épületében, a beléptetőkapuk előtt megálltam, és a telefonomon bogarásztam, melyik kijáraton kéne kimennem, hol is van pontosan a szállásom. Ekkor megint történt egy angolos jelenet, talán eddig a legszürreálisabb. Állok nyugodtan, belemélyedve a telefonomba, nézegetem a térképet. Mellettem egy másik japán úr nyomkodja a telefonját. Egyszer csak a tömegből, a semmiből ott terem egy furcsa kinézetű nő, megáll velem pont szemben, és valamit mond nekem. „Hábánászde” – ennyit értettem, nem tudtam, milyen nyelven beszél, mit akar. Felemelem a tekintetemet a telefonomról, ránézek, mondom neki, „E?”. Erre megint elismétli, „hábánászde”. Továbbra sem értem, mondom neki, „Hm?”. Erre ideges arcot vág, és szinte kiabálva, tagolva mondja. „HÁBÁ NÁJSZÜ DÉÉ!” Megértettem. „Have a nice day!”. Csak igy a semmiből. Érted, állok ott, nézem a térképet nyugodtan, erre odajön egy tök ismeretlen, és a pofámba üvölti rossz kiejtéssel, hogy legyen szép napom. Mondom neki, „hm… dómo?” („Öö… kösz?”) Erre rámutat a telefonomra, de tök közel volt az ujja a képernyőhöz, és valami érthetetlen szöveget mondott, valami olyasmit, hogy „hábárámpámpámbán”, nem tudom, hogy ez angol akart-e lenni vagy japán, mindenesetre szóval rámutat a telefonra, és miközben ezt a fura varázsigét szavalja, elmegy. Én utána néztem bambán, döbbenten, és arra gondoltam, hogy ez a nő nem normális. A mellettem álló japán úr felnézett a telefonjából, utána nézett bambán, döbbenten, és arra gondolt, hogy ez a nő nem normális. Hát ez kész…

A döbbenetből felocsúdva, elindultam a szállás irányába. Körülbelül három percre van az állomástól, tök jó. Ez egy ilyen „szauna és kapszula” nevezetű dolog, szóval be lehet jönni csak fürödni meg szaunázni, de lehet aludni is a kapszulahotelben. A recepción japánul beszéltek, de azért a biztonság kedvéért kezdetben még beleszúrtak két angol szót, igy:

„Nos akkor ezen a regisztrációs lapon kellene megadni itt a name-et és az addresst…”

Amúgy ha nem tudok japánul, akkor akkor se fogom érteni, ha beleszövi azt, hogy name meg address, ha meg tudok japánul, akkor úgy is értem, hogy onamae és dzsúso. Na mindegy, utána már japánul tárgyaltunk, vette a lapot a hölgy. Lemásolták az itt tartózkodási engedélyemet (kártya), aztán kaptam öltözőkulcsot. Az öltözőszekrények nagyon keskenyek, gondolkodtam is, hogy fogom én ide beerőszakolni a jó duci hátizsákomat, ekkor szaladt oda az előbbi hölgy, hogy átadjon egy másik kulcsot, mert hogy látta, hogy nagy a táskám, és nem fog beférni. De rendes! Mondtam, nagyon szépen köszönöm, megmentett 😀 Először mentem zuhanyozni, ahol életemben először sikerült hajat mosnom borotvahabbal! :DDDDDDDDDDDD Ezt úgy sikerült összehozni, hogy ugyebár szemüveg nélkül nem látok jól, az ilyen nagy közös fürdőkben meg gőz van, tehát a szemüveget kint hagyom. Kint is hagytam, bementem, a „body soap” feliratot még ki tudtam olvasni szemüveg nélkül, ez ugyebár a tustfürdő japánangolul, aztán a mellett lévő másik két tubus fölé is oda hajoltam közel, a nagy gőzben megláttam az SH betűket, na mondom, ez a shampoo akkor. Kinyomtam, fölkentem a hajamra, de valahogy fura volt a habzása… Még egy adagot kinyomtam, azt is fölkentem, de csak nem volt az igazi. Ekkor gondoltam, hogy itt valami turpisság van, olyan közel hajoltam a tubusokhoz, amilyen közel csak lehet, és ekkor látom, hogy az SH után ki következik… Shaving foam :DDDDDDDD Majdnem elröhögtem magam 😀 Gyorsan lemostam, és kizárásos alapján a harmadik tubussal megmostam a hajam. Na az már sampon volt 😀 Volt amúgy itt pezsgőfürdő is, tök kellemes volt.

Hivatalosan nem szabad ide behozni kaját, én azért majd jól becsempészek valami rágcsát. Azért nem lehet behozni, mert itt árulnak mindenféle főtt ételt is. Ilyen narancssárga köpönyegeket kell viselni, mint valami rabok 😀 Most itt vagyok az emeleten, az étkező-szórakozó-dolgozó részlegen, vannak konnektorok és wifi. Lefekvés előtt pedig még jól megnézem magamnak a masszirozós részleget, ha beigazolódik a sejtésem, és masszázsfotelek lesznek ott, akkor onnan egy ideig nem fogok kikászmálódni 😀

Holnap reggel Fukujamába megyek, ahol megnézem a… mi mást, a fukujamai várat! 😀 Aztán onnan Tomonourába megyek, ez a hely arról hires, hogy erről mintázták a Ponyo cimű Mijazaki-anime helyszinét. Aztán Onomicsibe megyek, ahol találkozom kedves régi ismerősömmel, Réka-szannal, akivel anno elmentünk a kofunt is megnézni, ő fog körbekalauzolni, és még szállást is biztosit nekem, amiért nagyon hálást vagyok 😀

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás