Kanszai-Kii kirándulás,  OSZAKA 2017~2019.

(40-3) 【Kanszai-Kii 2】 A kókai nindzsarezidencia. Vonattankolás, pótlóbusz, várakozás. Iga Ueno: a nindzsák és Macuo Basó városa. Cu városa és a műanyag villa problémája. Szállás Iszében (Futamiban).

Üdvözlet még mindig a Takiból Singú felé tartó vonatról, ahol még mindig rettenetes hőség van, viszont néhány diák felszállt, igy már nem egyedül utazom 😀 A második napon ismét elindultam Oszakából, hogy egy viszonylag közeli, mégis nagyon vidéki térséget látogassak meg. Nindzsarezidenciákban jártam, vonattankolást láttam, pótlóbuszon ültem, műanyag villát kaptam, volt itt minden.. 🙂

Reggel ismét a 6:35-ös metróval indultam útnak. A metrómegálló felé menet bedobtam a ómai turisztikai irodának cimzett boritékomat a postaládába (előző este kinyomtattam a konbiniben egy képet, ami igazolja, hogy augusztus 20-án ott jártam Honsú legészakibb pontjánál, ezt is mellékeltem a boritékba), aztán ismét Oszaka állomásig mentem, és ugyanarra a gyorsitott járatra ültem, amire az előző nap. Ez alkalommal Kuszacunál szálltam le, és átszálltam a Kuszacu-vonalra, amivel Kónan állomásig mentem. Reggel egy modern vonat közlekedett ezen a vonaton, viszont láttam, hogy a szemből érkező járat egy régi, zöld vonat, gondoltam is, hogy nagyon szivesen utaznék vele 😀 (Ugyanolyan régi vonat, mint amilyenből közlekedik citromsárga a Szanjó-vonalon, narancssárga a Szanin-vonalon és egyéb kisebb vonalakon, illetve világoskék a Kinokuni-vonalon.) A modernebb vonattal Kónan állomásig utaztam. Kónan állomás Kóka városban, annak Kónan városrészében található pici, vidéki állomás. Nem voltam túlságosan messze Oszakától, mégis nagyon-nagyon vidéken voltam. Nincs automata beléptetőkapu, az idős állomásfőnök bácsi nézi meg a jegyeket, ráadásul bizonyos időintervallumokban ott sincs az állomáson 😀 Szeretem ezeket a kis vidéki állomásokat és vasútvonalakat. Itt szálltam tehát le, és innen körülbelül 20 percet kellett sétálnom a kókai nindzsarezidenciáig. Kóka (és a szomszédos Iga) ugyanis a nindzsákról hires, ezekben a térségekben éltek a Szengoku- és az Edo-korban a nindzsák. Kóka városban fennmaradt egy eredeti nindzsarezidencia, ami jelenleg múzeumként működik, ezt mentem megnézni. (Van egy másik nindzsás létesitmény is Kókában, ez viszont állitólag nagyon gagyi, nagyon rossz értékeléseket kapott, igy ezt nem vettem be az útitervembe.) Elindultam az állomástól, az utakon konkrétan senki nem járt, csak az utamat keresztező egyik főúton közlekedtek autók. Húsz perc séta után meg is érkeztem a nindzsarezidenciához. Pont 9 óra volt, elvileg ekkor nyit a hely, viszont sehol nem láttam senkit, az ajtók is csukva voltak. Félrehúztam a tolóajtót, bekiáltottam, hogy “elnézést”, mire előjöttek négyen, igy megvehettem a jegyemet. Mondták, hogy 9:20-tól lesz körbevezetés, a ház bemutatása, addig szabadon körbe lehet nézni. Ezt is tettem. Megnéztem a kiállitott tárgyakat, dobótőröket, ruházatokat, egyéb eszközöket. Közben érkezett két család is. Fölmásztam a titkos második szintre, körbejártam a házat, érdekes volt. Aztán 9:20-kor kezdődött a körbevezetés. Először egy rövid videót néztünk meg a helyről, amelyből kiderült, hogy a házat sokáig egyszerű hagyományos stilusú házként kezelték, laktak is benne, aztán egyszer csak kiderült, hogy ez igazából egy nindzsarezidencia, mivel rábukkantak a titkos ajtókra 🙂 Miközben néztük a videót, lehetett fogyasztani az (állitólag) ősi recept alapján készült, már a nindzsák által is fogyasztott gyógyfüves teából. Aztán pedig egy úr körbevezette a társaságot a házban, bemutatta, hogyan használták a titkos ajtókat, csapóajtókat, különlegesen nyiló ablakot, minden nagyon érdekes volt. Egy gond volt csak: az, hogy én úgy terveztem, hogy 50 perc alatt megnézem a házat, és 9:50-kor elindulok vissza az állomásra, hogy elérjem a 10:14-es vonatot. Viszont nagyon érdekes volt a bácsi magyarázása, szivesen végighallgattam volna, igy hát úgy döntöttem, hogy eggyel későbbi vonattal megyek majd. Ami azt jelenti, hogy egy órával későbbi vonattal. Mindenesetre végighallgattam a bemutatót, aztán utána még egyszer körbesétáltam a házban, majd elindultam az állomásra.

Az állomáson várakoznom kellett, ekkor nem volt ott az állomásfőnök se. Úgy tervezem, hogy a 11:14-es vonattal elmegyek Cuge állomásig, ott pedig átszállok a Kanszai-fővonal járatára, ami 11:42-kor indul. Ekkor ugyebár már egy órás késésben voltam. A 11:14-es vonat pontosan meg is érkezett, és szép zöld, régi vonat jött, nagyon örültem! Pontosan 11:40-kor megérkeztünk Cuge állomásra, ahol én futva mentem át a másik vágányhoz, hogy elérjem a Google és a Jorudan által javasolt 11:42-es vonatot. Meg is jött egy szürkés-lilás szinű, két kocsiból álló, réges-régi dizelvonat, viszont a peronon túlhaladt, és kirakták rá a “munkavégzés” zászlót. Kiderült, hogy a vonatot meg kell tankolni, ezért türelmünket kérték. Hallottam, hogy valaki telefonon magyarázza valakinek, hogy hát megállt a vonat, késni fog. Na mondom, ilyet se láttam még, hogy Japánban azt mondják, “bocsi, késni fogunk, mert meg kell tankolni a vonatot” 😀 12:02-kor végre fel lehetett szállni a vonatra. Amúgy nagyon hideg volt aznap odakint, örült mindenki, hogy felszállhatott a meleg vonatra (nem volt annyira felfűtve, mint az, amin most épp utazom). Azt hittem, igy húsz perces késéssel el is indulunk. Erre bemondták a következőt: “Elnézést, hogy megvárakoztattuk önöket a hidegben. Ez itt a 12:42-kor induló vonat, az indulásig kérem, várjanak 40 percet.” Micsoda?!

Az állomáson kihelyezett tájékoztatóból kiderült a turpisság oka. Az októberi nagy tájfun alkalmával a Kanszai-fővonal megrongálódott, valószinüleg fák dőltek rá, vagy földcsuszamlás temethette be. Egy ideig Kamo és Kamejama között végig pótlóbusz közlekedett, azonban Kamo és Cuge között helyreállt a közlekedés, most már csak Cuge és Kamejama között járnak pótlóbuszok (és ráadásul 9-étől, vagyis keddtől ez a vonal is helyreáll). Kamo és Cuge között tehát járnak a vonatok, viszont ideiglenes, az eredetitől eltérő menetrenddel. Ezért volt az, hogy a netes útvonaltervezők kiirták nekem a 11:42-es vonatot, miközben valójában az ideiglenes menetrend szerint ez a járat pont kimarad! 10:42-es is van, 12:42-es is, csak 11:42-es nincs. Igy hát nem volt mit tenni, várnom kellett 40 percet.

12:42-kor elindult a vonat (amúgy érdekes, hogy a Kanszai-fővonal ezen része ennyire vidéki hely, hogy kétkocsis régi dizelvonatok közlekednek), és megérkeztem Iga Ueno állomásra. Iga Ueno városa szintén a nindzsákról hires, hasonlóan Kókához, ezenkivül van itt egy vár is, valamint itt született Macuo Basó, a leghiresebb japán haikuköltő. Iga Ueno állomás azonban nagyon messze van a várostól, itt át kell szállni az Iga Vasúttársaság járatára, ami szintén óránként jár. A nindzsamintázatú vonat húsz perc múlva indult… újabb várakozás.

Elindult a nindzsás vonat, igy eljutottam az Uenosi állomásra, ahonnan közel vannak a főbb látványosságok. Először… egy konbinit kerestem, mivel egész idáig nem tudtam venni sehol se főtt kaját, igy a magammal hozott péksüteményeket eszegettem, de már nagyon éhes voltam. Találtam is egyet, de teljesen üres volt a főttétel-részlege… Csalódottan továbbhaladtam, és megtekintettem Macuo Basó szülőházát. Egy öreg bácsi árusitotta a jegyet, rajtam kivül senki nem volt ott, a bácsika épp valamilyen kandzsis rejtvényszerűséget fejtegett, mellette ott volt kinyitva a nagy kandzsiszótár 🙂 Megnéztem Basó szülőhelyét, majd a vár környékén lévő nevezetesség felé vettem az irányt. Egy helyen eléggé elkeveredtem, mert rosszul volt kitáblázva az irány, valami óvodához jutottam ki, onnan kellett visszafordulnom. Elég borús volt az idő, egy rövid ideig csepergett is az eső. Végül megérkeztem a Dandzsiri Kaikanhoz. A Dandzsiri egy helyi fesztivál, tulajdonképpen a kiotói Gion-fesztiválhoz hasonló, ez a témája ennek a múzeumnak. Megnéztem, lett volna itt valami vetités, de ezt nem tudtam végigvárni, mert sietnem kellett, nagyon el volt csúszva a programom… Amúgy itt úgy befűtöttek, hogy amikor kintről bementem, konkrétan bepárásodott a fényképezőgépem lencséjén az üveg! Féltem is, nehogy valami baja legyen az új gépnek…

Következőnek fölmentem a vár környékére, megnéztem a Basó-emlékmúzeumot (ez nem egy nagy durranás, valami jobbat vártam, egy teremben ki vannak állitva Basóról szóló mangák meg könyvek random oldalakon kinyitva, meg vannak mindenféle versek kifüggesztve, és ennyi. Talán az egyetlen érdekes rész a térkép volt, amelyiken Basó utazásai voltak feltüntetve különböző szinekkel), aztán tovább mentem a nindzsamúzeumhoz. Itt is egy hasonló házat lehet megtekinteni, mint Kókában. Érdekes, hogy Kókában azt mondták, hogy az országban az az egyedüli, eredeti állapotában fennmaradt nindzsarezidencia, az igaiak meg szintúgy ezt mondják… vajon mi az igazság? 😀 Itt egy kedves hölgy mutatta be a ház érdekességeit, rajtam kivül egy anyuka volt még ott a két gyerekével. Tulajdonképpen ugyanaz a dolog, mint a kókai, igy hát azt is mondhatnám, hogy aki látta az egyiket, annak fölösleges megnézni a másikat. Nekem amúgy a kókai jobban tetszett, autentikusabbnak tűnt (ugyanakkor kicsit lepusztultabb is). Igában a nindzsarezidencia után egy külön épületben vannak kiállitva a nindzsákhoz kötőtő tárgyak, na ez viszont szinvonalasabb volt, mint a kókai kiállitás. Mindkét helynek megvan tehát az előnye. Igában a gyerekeknek rendeznek külön felárért nindzsashow-t is, nos ez engem nem érdekelt…

A nindzsamúzeum után a várba mentem fel, ez is újjáépitett vár, viszont már a Sóva-kor legelején rekonstruálták, igy nem vasbeton épitmény, hanem valamennyire tényleg hasonlit belül is az egykori várra. Odabent a megszokott dolgok voltak kiállitva, pajzsok, sisakok, komondzsók. A vár megtekintését követően igyekeztem, hogy elérjem a vonatot, meg hogy előtte be tudjak menni egy másik konbinibe ételt keresni, ugyanis még mindig nem ettem semmi normálisat. A térképen találtam is egy konbinit, ezt céloztam meg, itt nagy szerencsémre találtam rendes kaját, meg is vettem, aztán ezzel lesétáltam a következő vonatmegállóig, ahol a vonat érkezéséig megebédeltem. Aztán megérkezett a vonat, ami visszavitt az Iga Ueno állomásra.

Következőnek vissza kellett jutnom Cuge állomásra, ehhez ismét 20 percet kellett várni a vonatra. Megjött a lilás szinű vonat, ezzel utaztam Cugéig, ahol 5 percem volt arra, hogy elérjem a pótlóbuszt, ami Kamejama irányába tart. Gyorsan befutottam a mosdóba, aztán felültem a pótlóbuszra, meglehetősen sokan voltak rajta. Az eredeti tervek szerint a vonatról leszálltam volna Szeki megállónál, hogy megnézzem a hagyományos házakat, városképet (Szeki-dzsuku), ám a késések meg a pótlóbusz miatt nem volt lehetőségem. Megállt ugyan a pótlóbusz Szekiben, viszont akkor egyrészt már sötét volt, másrészt minden bezárt már, igy nem érte volna meg leszállni. Maradtam tehát a buszon, ami egészen Kamejamáig vitt. Kamejama az az állomás, ahol véget ér a JR Nyugat-Japán “fennhatósága”, innentől már a JR Tókai (JR Central) vonatjai közlekednek. Pontosan két percem volt, hogy a pótlóbuszról átszálljak az Isze felé közlekedő vonatra, sikerült is elérnem. (Amúgy a pótlóbuszon a “kalauz” megkérdezte, hányan vannak, akik át szeretnének szállni a Nagoja, illetve az Isze irányába tartó vonatokra, lehet, hogy odaszólt az állomásnak, hogy ne engedjék el a vonatokat, amig meg nem érkezik a busz? Nem tudom, a lényeg, hogy mindenki elérte a csatlakozását.)

Az eredeti tervek szerint Mie megye székhelyén, Cu városban is sétáltam volna egyet. Már csak azért is, mert emlékszem, elsőéves egyetemista koromban, amikor országismeret órán a megyéket és székhelyeiket tanultuk, mennyire mulatságosnak tartottam, hogy Cu város neve egyszótagos 😀 (Az is tetszett, hogy a listában egymás után következett Mie megye és Siga megye, igy a két megyeszékhely is: Cu és Ócu 😀 ) Este volt már azonban, igy turistáskodni nemigen tudtam volna Cuban, de arra gondoltam, hogy nem biztos, hogy Iszének azon részén, ahol a szállásom lesz (Futami), találok konbinit, igy jobb, ha Cuban veszek vacsorát. Végül tehát leszálltam Cuben, le is fényképeztem a vasútállomás tábláját az egyetlen irásjeggyel 😀 (Külön érdekes, hogy a JR Tókai megállóinál fölülre hiraganával irják ki az állomásnevet, hogy például gyerekek is el tudják olvasni, a kandzsis kiirás csak alatta szerepel… Igy Cu esetében egy hatalmas nagy つ virit a táblán, nagyon aranyos 😀 )

Cu állomástól elindultam egyenesen, hogy keressek egy konbinit. Találtam is egy Lawsont, bementem, és vettem magamnak egy jakiszobát (sült tészta). Az eladó srác megkérdezte japánul, hogy megmelegitse-e, mondtam neki, hogy nem szükséges. Majd mindezek után látom, hogy betesz egy műanyag villát a zacskóba. Gondoltam, biztos azt hiszi, nem tudok pálcikával enni, ezért a pálcika mellé adta a villát is. Már eljöttem az üzletből, amikor láttam, hogy nem a pálcika mellé, hanem ahelyett kaptam a villát. Konkrétan megnézte a srác a pofámat, és ebből ő leszűrte, hogy én képtelen vagyok a pálcikával való étkezésre, meg sem adta a lehetőséget a választásra, csak villát adott. Aznap este életemben először ettem villával a jakiszobát. (Ha még a boltban észreveszem a dolgot, megkérdeztem volna tőle, ő mivel szokta enni a jakiszobát. Meg arra gondoltam, mit szólna hozzá, ha Magyarországon mondjuk rántott húst rendelne, én meg pálcikát adnék hozzá 😛 )

Cu állomástól Isze állomásig utaztam a “Rapid Mie” gyorsitott vonattal. A vonat késett három percet, igy kicsit izgultam, hogy elérem-e Iszében azt a vonatot, amivel Futaminouráig kell mennem, hisz átszállásra 2 percem lett volna. Szerencsére ilyen esetben a személyvonat bevárja a gyorsitottat, most is ez történt, megjött a vonat, aki akart, átment a túlsó vágányon álló vonathoz, és amint mindenki beszállt, már indultunk is. Két megállót utaztam, Futaminouránál szálltam le. Ez a hely a Meotoiváról (férj-feleség szikla) hires, 2014-ben, amikor Iszébe láttogattam, jártam itt is. Most errefelé találtam olcsó szállást. A sötét, kivilágitatlan utcákon gyalogoltam jó 10-15 percet, mire meglett a szállás.

Kivülről nem tudtam megállapitani, jó helyen vagyok-e, végül kiderült, hogy igen. Egy kedves pasas volt a recepciónál, valami történhetett az arcával, olyan volt, mintha ki lett volna műtve a bal orcájából egy darab, emiatt a szemei is furcsák voltak. Viszont nagyon rendes volt, elmagyarázott minden tudnivalót, érdeklődött, hogy én hogy kerültem ide stb 😀 A harmadik szinten volt a szobám, hagyományos, japán stilusú (tatamis) szoba, vécé a folyosón volt egy közös, a fürdő pedig a legalsó szintene volt, itt óránként változott, hogy épp a nők vagy a férfiak használhatják-e. Az épületben azokon a részeken, ahol nem volt légkondi, a Japánban gyakran használatos, ha jól emlékszem petróleummal (vagy kerozinnal?) üzemelő melegitőalkalmatosságokat használták, igy az egész épületben érződött a büdös, égett olajszag. Ez volt a helyzet a fürdőben is. Két középkorú fickó jött ugyanakkor fürödni, mint én, angoloztak ott, amikor megláttak (mármint nem hozzám szóltak, hanem egymással poénkodtak, mondták egymásnak, hogy “let’s go to the bath” meg egyebek). A fürdőben ha egyszerre többen nyitottuk meg a zuhany csapját, akkor a viz random módon lehűlt vagy borzasztóan felmelegedett 😀 Aztán mikor már a forró vizbe ültem be, megszólal az egyik fickó japánul, hogy “Oniiszan, te amúgy tudsz japánul?” Mondom neki, hogy igen. Aztán mondja, hogy valami VR (virtual reality?) cuccuk van, valami játék vagy nem tudom mi, majd próbáljam ki, mert kiváncsiak a véleményemre. Én nem értek az ilyen játékokhoz, szóval valahogy illedelmesen elháritottam a kérdést. Mondja az egyik a másiknak, hogy “de amúgy miért beszélünk japánul, ha te tudsz angolul is?”. Mondom neki, bocsi, de nekem nincs közöm az angolhoz, magyar vagyok. Megkérdezték, hol van Magyarország, tisztáztuk, hogy Hungary az nem Hamburg, illetve hogy a sörről a csehek hiresek, nem pedig mi, leröhögték, hogy nem ismerik az európai országokat, mert túl sok van belőlük. (Ennyit arról a városi legendáról, miszerint a japánok az iskolában tanulnak a japán-magyar rokonságról, és minden japán imádja a magyarokat, mert rokonnak tart minket. Ez egyszerűen hülyeség.) Aztán már túl forró volt nekem a viz, szóval kiszálltam, meg igazából azért is akartam előbb lelépni, hogy nehogy berángassanak valami ilyen számitógépes játékos izére, mert már álmos voltam 😛

A szobámban aztán beállitottam a fűtést, megettem a jakiszobát a villával, kicsit néztem a tévét, aztán nyugovóra tértem. Másnap megint jó kis program várt: a Meotoiva megtekintése, az Isze-szentély meglátogatása, aztán hajókázás a Toba-öbölben, delfin-sziget, kilátó, hajókázás az Ago-öbölben…

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás