Kanszai-Kii kirándulás,  OSZAKA 2017~2019.

(40-4) 【Kanszai-Kii 3】 Napfelkelte a Meotoivánál. Az Isze-szentély és a tömeg. Hajókázás a Toba-öbölben, a delfinsziget. Mi a bajom az angolozással? Séta a Jokojama-kilátóhoz. Hajókázás az Ago-öbölben. A túlfűtött vonat. A nehezen megtalálható szállás Kumano városában.

Üdvözlet a Kii-Kacuurából Kusimoto felé tartó vonatról! A kirándulás harmadik napján megnéztem a napfelkeltét a Meotoivánál, voltam az Isze-szentélynél, aztán két helyen is hajókiránduláson vettem részt, mielőtt megérkeztem Kumano városába. És majd megsültem a vonaton! 😀 Megint szó lesz a japán szolgáltatóiparban dolgozók “angolozásáról” is.

Reggel fél hét körül indultam útnak a szállásomtól. Úgy terveztem, hogy megnézem a Meotoivát, a férj-feleség sziklákat még azelőtt, hogy elindulnék az Isze-szentély felé, viszont attól tartottam, hogy még olyan sötét lesz, hogy nem fogok látni semmit. Szerencsére amikor kiléptem a szálláshelyről, láttam, hogy már kezd virradni, igy úgy döntöttem, akkor elmegyek a Meotoivához. A part mentén sétáltam végig, és már messziről láttam, hogy a Meotoivához közel, egy helyen viszonylag sok, körülbelül harminc ember csoportosul. Vajon mire vár ez a sok ember? Ahogy közelebb értem, kiderült. Mindenki a napfelkeltét várta, hogy lefényképezhessék ekkor a Meotoivát. Volt, aki hatalmas állvánnyal és hiper-szuper fényképezőgéppel érkezett. Vannak hires fényképek, amelyek a Meotoivát ábrázolják úgy, hogy pont a két szikla között jön fel a Nap, ezt sokszor szokták használni az év első napfelkeltéjének illusztrálásához, azonban pont a sziklák között csak nyáron jön fel a nap, januárban képtelenség ilyen fotót csinálni. Lehet viszont másfajtát, olyat, mint amilyen ennek a posztnak a boritóképe. Felhős volt az ég, ez még külön feldobta a fotót. Sokan voltak tehát már kora reggel a Meotoivánál és az ott lévő szentélynél, emiatt nyitva volt a gosuines is, tudtam csináltatni meotoivás gosuint. Ezután visszasétáltam a Futaminoura állomásig, ahol vonatra szálltam: az úticélom az Iszesi állomás volt.

Az Iszesi állomástól gyalog jutottam el a külső Isze-szentélyhez. Reggel nyolc körül járt az idő, ehhez képest már viszonylag sokan voltak a szentélynél, de azért nem volt az a borzasztó nagy tömeg. A tervezettnél hamarabb végeztem a szentély megtekintésével, igy úgy gondoltam, elérek egy hamarabbi buszt. A buszmegállóba érve tapasztaltam, hogy az a busz, amire fel kellett volna szálljak, hogy eljussak a belső Isze-szentélyhez, pár perccel ezelőtt elment. Na mindegy, gondoltam, megyek akkor az eredeti tervek szerint. És ekkor befutott az a busz, amire fel akartam szállni, kis késéssel. Tök jó!

A buszon is sokan voltak, és az úton is. Rendőröket is láttam, gondolkodtam is, hogy vajon mi lehet, csupán az újévi szentélylátogatások miatt van-e ez a készültség. Két nénit meghallottam beszélgetni a buszon, akik (ekkor még azt hittem) arról beszéltek, hogy ma érkezik az Isze-szentélyhez Abe miniszterelnök, ezért lesznek olyan sokan, mivel sokan jönnek, hogy lássák és kezet fogjanak vele. Na gondoltam, ez baj, megint el fogok térni a tervemtől. Aztán azt is hallottam, hogy a buszsofőr bemondja, hogy a szentély meglátogatása körülbelül két és fél órát vesz igénybe. Hűha… Végül aztán félelmeim alaptalannak bizonyultak, valóban hatalmas tömeg volt, de nem Abe miatt, ugyanis mint a neten megtudtam, Abe egy-két nappal ezelőtt járt itt, és nem is kellett két és fél óra a szentélylátogatásra.

Mint mondottam, rengeteg ember volt, a szentély felé vezető hidon csak úgy özönlött a tömeg, pedig még csak reggel volt. A hidon átérve aztán lehetett haladni rendesen, de itt is nagy volt a tömeg. Az egyes szentélyeknél sorban álltak az emberek, hogy imádkozhassanak. Csináltam egy képet, arra gondoltam, azt fogom ezentúl mutogatni azoknak, akik azt mondják, hogy a japánok nem vallásos nép. Az egy dolog, hogy szabadon szemezgetnek az egyes vallások egyes ritusai közül (pl. sintó ünnepségek, buddhista temetés, keresztény stilusra hajazó esküvői szertartás stb.), és az is tény, hogy ezek a vallási rituálék olyannyira a mindennapok részévé váltak, hogy talán sokan nem is tekintenek rá vallásként, csak egyfajta népszokásként, ugyanakkor ez a népi vallásosság is egyfajta vallásosság. Szóval ne jöjjön senki azzal, hogy a japánok ateisták 😀

Körbejártam a szentély területét, csináltattam itt is gosuint, aztán visszamentem a buszhoz. Sikerült egy órányi időt nyertem, ez nagyon jól jött. A busszal visszamentem Isze belvárosába, és leszálltam a Kintecu vasúttársaság Udzsijamada állomásánál, mivel ez a régi állomásépület kulturális örökség, ezt megtekintettem, aztán elsétáltam az Iszesi állomásra. Innen vonattal Tobáig utaztam.

Tobában úgy terveztem, hogy egy hajókiránduláson veszek részt a Toba-öbölben. A hajó elviszi az utasokat a Delfin-szigetre, ahol meg lehet tekinteni egy delfinshow-t. Amúgy ennek a szigetnek semmi köze a delfinekhez, nem azért nevezik delfinszigetnek, mint a macskaszigetet vagy a nyúlszigetet (hogy ti. sok macska/nyúl él ott), hanem csupán azért, mert a térképen nézve a szigetnek delfin alakja van. Igy hát kitalálták, hogy ez delfinsziget, és telepitettek ide delfineket, hogy lehessen a turistáknak delfinshow-t mutogatni. Ez a delfinshow egyszer bekerült a kedvenc tévéműsoromba, a Jofukasiba is, mégpedig azért, mert a delfinek nemigen akartak hallgatni az instruktorra, nem nagyon ugráltak, nem engedelmeskedtek.

Tobába érkezve még 4 percem volt a hajó indulásáig, tudtam, hogy képtelenség lesz ezt elérni, de azért siettem. Kértem egy jegyet, mondta a jegyeladó srác, hogy a következő 10:30-kor indul, odaadtam a pénzt, megkaptam a visszajárót, és már adta volna a srác a japán nyelvű pamfletet, amikor a kollégánője megszólal: “Az angol nyelvű pamfletet…”, és elkezdte keresgélni az angol nyelvű pamfletet az asztal alatt. Ezzel még semmi baj nem lett volna, elvégre segiteni szeretnének. Viszont ahogy elhangzott az a szó, hogy “angol nyelvű pamflet”, az előbbi srác, mintha egy pillanat alatt elfelejtette volna azt, hogy eddig angolul beszéltünk, elkezdte azt mondani nekem, hogy “Ingürissü! Ingürissü!”, és közben mutogatott az ujjával hevesen a pamfletre. Tehát még egyszer a szituáció. Beszélgetünk japánul, elintézzük a vásárlást, semmi gond nincs, majd elhangzik a varázsszó, és az iménti emlékek törlődnek, a kedves vásárló külföldi, nem tud japánul, ezért kézzel-lábbal mutogatni, angolul magyarázni kell neki. Mondtam a másik, pamfletet kereső hölgynek, hogy nem kell angol, ezzel letudtuk a dolgot. Egyik évfolyamtársam mondta, hogy úgy kellene felfognom a dolgot, hogy csak segiteni szeretnének, a kedvemért kikeresik az angol pamfletet is, ez a vendégszeretet jele. A tisztánlátás kedvéért: nekem ezzel az égegyadta világon semmi bajom nincs! Rendkivül hasznos dolog, hogy léteznek ezek a pamfletek angolul, és az is, hogy segiteni próbálnak a külföldi turistáknak, akik nem tudnak japánul. Természetes, hogy egy turista nem fog megtanulni folyékonyan egy adott ország nyelvén, és nem is kell, hogy megtanuljon. Amikor Koreában voltam, nekem is nagyon nagy hasznomra váltak ezek az angol pamfletek, és örültem annak is, ha értették, amit angolul mondok nekik. Ezzel tehát nekem nincs bajom. A fenti esetben, ha megkérdezték volna, kérek-e angol pamfletet, mondtam volna, hogy nem, és ezzel letudtuk volna a dolgot. Nekem csak azzal van bajom, hogy amikor elhangzott a varázsszó, tudniillik “angol nyelv”, mintha valamit átkapcsoltak volna a srácban, mintha rájött volna: “Atyaég, elrontottam, hisz ez egy külföldi, én meg japánul beszéltem vele! Hisz ezt ő nem értheti!”, és elkezdett hevesen mutogatni meg azt mondogatni, hogy ingürissü. Ezzel van nekem csak a problémám. Ez nem vendégszeretet, ez előitélet. Ilyenkor képzeletben mindig megforditom a szituációt: tegyük fel, egy magyarul folyékonyan beszélő japán kér egy jegyet egy dunai hajókázásra, tájékoztatják, mikor indul a következő hajó, visszakapja a visszajárót, aztán az egyik magyar eladóhölgy megszólal, hogy “jaj, kinai nyelvű pamflet…”. És ekkor a magyar jegyárus elkezd mutogatni a pamfletre, és tagoltan, többször azt mondani a japán vevőnek, akivel eddig magyarul beszélgetett, hogy CSUNG-VEN, CSUNG-VEN (“kinai nyelv”, ha jól emlékszem, igy van kinaiul, de nem biztos, már rég voltak azok a kinaiórák 😀 ). Nem érezné kellemetlenül vajon magát?

Na de elég ennyit a pamfletről meg az angolról meg a kinairól meg mindenről. Megvolt a jegy, sajnos igy az egy órányi plusz idő redukálódott fél órára, de sebaj. Sajnos ekkor még elég borult volt az ég, a hajókázáson nem volt annyira nagyon-nagyon szép a táj, csak szimplán szép 🙂 Megérkeztem a delfinszigetre. Épp ekkor kezdődött volna a delfinshow, én viszont arra gondoltam, előbb megnézem a sziget legmagasabb pontján lévő kilátót, hisz nem tűnt olyan nagynak a sziget. Összvissz tiz perc alatt körbejártam a szigetet, fölmentem a kilátóhoz, aztán le is ereszkedtem a túloldalon, és még a delfinshow-t is láttam. Hát a Jofukasi adásában látottakkal ellentétben, elég ügyesek voltak a delfinek! Ugráltak, visszahoztak karikákat, labdáztak egymással… Jópofa volt. A delfinshow húsz percet tartott, igy hát elértem a fél óra múlva induló hajót, ezzel az időnyereségem ismét fölment egy órára.

A hajó elvitt az Igazgyöngy-szigethez, azt hittem, ide be lehet jutni belépő nélkül is, de kiderült, hogy nem, már magára a szigetre is belépő kell, ami több mint ezer jen. Gondoltam, hagyom akkor az igazgyöngyöket, mivel azokat még láthatok Simában, az Ago-öbölnél is. (A térség hires az igazgyöngy-termesztésről /ezt termesztésnek hivják vajon magyarul? Tenyésztés? Termelés? Hmm…/ ) Visszasétáltam a Toba állomásig, ahol ezúttal nem a JR, hanem a Kintecu vonatjára ültem fel, ugyanis Tobától dél felé, tehát Sima felé nem jár JR-vonat, csak Kintecu.

A vonattal Sima-Jokojama állomásig utaztam. Sima térsége, az Ago-öböl arról hires (az igazgyöngyökön kivül), hogy rendkivül tagolt a partvidék, ha jól emlékszem, több mint 60 sziget van errefelé (csak két sziget lakott ezek közül), illetve megannyi félsziget. Ezt megcsodálni egyrészt egy hajókiránduláson, másfelől pedig valahonnan jó magasból, fentről lehet. A Jokojama pont egy ilyen hegy, ahonnan megcsodálható az Ago-öböl. Az állomástól olyan 2-3 kilométert kellett sétálnom a Jokojama-kilátóig. A kilátó épp átépités alatt volt, igy egy ideiglenes kilátóból lehetett megnézni az Ago-öblöt. Nagyon szép! Ekkorra már kicsit derültebb volt az idő, de azért még mindig jócskán maradtak felhők, igy nem volt tökéletes a kilátás, de nem lehet okom a panaszra.

Miután megnéztem a tájat, visszasétáltam az állomáshoz, hát lefelé már könnyebb volt a gyaloglás 😀 Az állomáson kellett picit várakoznom, amig megjött a vonat, ezúttal a Kintecu-vonal végállomásáig, Kasikodzsimáig utaztam. Ez az egyik sziget a két lakott sziget közül, és innen indulnak a hajótúrák az Ago-öbölben. A közelben van egy témapark, ami a spanyol kultúra köré épül, igy hát a hajótúra is rányomul a spanyol vonalra, és egy olyan furcsaságot sikerül összehozni, hogy: a konkvisztádorok hajóját idéző kirándulóhajóval mennek az emberek megnézni az Ago-öblöt, útközben pedig megállnak megnézni egy igazgyöngy-manufaktúrát. Tiz percet áll ugyanis a hajó, és ekkor meg lehet nézni az igazgyönggyel dolgozó kézművesek munkáját, illetve lehet vásárolni ékszereket. Szép volt a kilátás, bár én azt mondom, hogy a fönti kilátóból az igazi az Ago-öböl, a hajótúra során annyira nem látszik, mennyire sok sziget van itt, mennyire tagolt ez a part.

A hajókázás és a gyöngyözés után még volt körülbelül fél órám a vonat indulásáig. Az állomáson látom, hogy van egy Isze-Sima csúcstalálkozó témájú emlékmúzeum berendezve, ami ráadásul ingyenes. Hát bementem oda. 2016-ban ugyanis ez a térség (Isze-Sima) adott otthon a G7-es csúcstalálkozónak. A kis múzeumféleségben bemutatják, hogyan pályázott Mie megye és a térség arra, hog náluk rendezzék az eseményt, milyen előkészületek voltak szükségesek, ki vannak állitva, milyen PR-anyagokat gyártottak, mit ajándékoztak az elnököknek, miniszterelnököknek, illetve ki van állitva az a körasztal is, amely körül a G7-eket képviselő közjogi méltóságok tanácskoztak. Ha van ideje az embernek a vonat indulásáig, érdemes ide benézni.

A Kintecu-vonattal Kasikodzsimától visszamentem Tobáig, ahol kicsekkoltam a Kintecu-állomásról, a konbiniben vettem ennivalót, majd becsekkoltam a Szeisun 18 kippuval a JR-állomásra, és felszálltam a vonatra. Érdekes, hogy mivel ugyanaz a JR és a Kintecu állomása, a vonat indulása előtt bemondják, hogy “ez nem egy Kintecu-, hanem egy JR-vonat, vigyázzon, ne tévessze össze” 😀 Tobából Taki megállóig mentem, ahol át kellett szállnom a Kiszei-vasútvonal járatára, ami Singú irányába tart. Itt nézegettem a kifüggesztett menetrendet: nagyon-nagyon kevés vonat jár errefelé! Amúgy az egyórás időnyereségemet végig sikerült fenntartanom, igy elértem egy korábbi vonatot, vagyis nem kellett Tobában egy órát fölöslegesen lébecolnom a sötétben.

Takiból majdnem három órát utaztam Kumano városáig, ahol az aznapi szállásom volt. Szerintem korábban már irtam arról, mennyire túlfűtik a vonatokat télen, de ez a vonat, amin Kumanóig utaztam, mindenen túltett. Olyan forróság volt, hogy azt hittem, elájulok, persze levettem a kabátomat, és úgy vegetáltam, ablakot nyitni ugyebár nem lehetett. A helyiek pedig ülnek a forró vonaton kabátban! Hihetetlen. Egy a témával kapcsolatos humoros cikk alatt kommentben olvastam egy nagyon jó megoldást a problémára: “Japánban föl kéne cserélni azokat, akik a vonatokat tervezik azokkal, akik a házakat” 😀

Megérkeztem tehát a túlfűtött vonattal Kumanóba. Ez még az eddigieknél is vidékibb hely, az állomásról kilépve vaksötét fogadott, csak néhány lámpa világitott, én mindenesetre haladtam a Google Térkép által megadott útvonalon. Útközben megálltam egy konbininél, vettem másnapra kaját, majd haladtam tovább. A térkép alapján már megérkeztem, a valóságban viszont nem találtam a szállást. Egy jelzőlámpánál valami kocsmából hangok szűrődtek ki, de a szállás nem volt sehol… Rákerestem megint a Google-ön, ekkor egy másik utcát hozott ki, ott is végigmentem a sötétben, de semmi. Visszamentem a jelzőlámpához, és nem volt mit tenni, felhivtam a szállást, mondtam, hogy itt vagyok a lámpánál, valami kocsma előtt, de nem találom a helyet. Mondta a telefonban a srác, hogy mindjárt kijön. Szaladt is ki egy alak az egyik házból, na igy kiderült, hol a szállás. Igazából ez egy vendégház volt, régi japán stilusú ház volt átalakitva szálláshellyé, egy fiatal srác volt az üzemeltető, én arra gondoltam, biztos a nagyszülőké lehetett valamikor a ház, és azt alakitották át. Lent volt egy szoba, fönt pedig kettő, a szobát pedig úgy kell érteni, hogy papirral boritott fa tolóajtók választották el a helyiségeket egymástól. Ezért a zajok, hangok is beszűrődtek, ettől tartottam, mivel a lenti szoba szomszédja az üzemeltető srác szobája volt, na mondom, ha ő horkolni fog, akkor nem fogok tudni aludni, de szerencsére nem volt ilyen probléma. Kedves volt, mindent elmagyarázott, aztán amig én megettem a vacsorámat, melegitett teát, elbeszélgettünk, kiderült, hogy a srác nagy Dragon Ball-rajongó. Közben jött még egy vendég, ő is leült mellénk, picit még diskuráltunk, aztán mondtam, hogy lassacskán készülődöm lefeküdni, mivel reggel korán indulok. Fürdő amúgy nem volt a szálláson, a közeli közfürdőt lehetett volna használni, de mondtam, hogy másnap úgyis megyek az onszenbe, kibirok egy estét. Ja és rendes vécé sem volt, hátul ki kellett menni, és a ház mellé volt telepitve egy pottyantós vécé 😀 Kulturáltan meg volt csinálva, volt bent illatositó, váltópapucs, meg maga a vécékagyló is rendes kerámiakagyló volt, csak ugye az aljában nem viz volt, hanem a lyuk 😀 Hát igen, vidékre érkeztem.

Ezzel zárult a harmadik nap. A következő napra tervezett program pedig a következő: vonattal elutazom Kumanóból Nacsi-Kacuura városába, busszal fölmegyek a Nacsi-hegyre, ahol megnézem a Nacsi-vizesést, a Kumano Nacsi Taisát (nagyszentély), valamint a Szeigantodzsi templomot (ezeket 2016-ban, szeptemberben láttam igazából, amikor Öcsivel, Szeitaróval, Maszakóval és Szumiréval voltunk itt, csak pont esett az eső és kezdett sötétedni, szóval nem volt az igazi), aztán ellátogatok Kusimoto városába, megnézem a Hasiguiiva nevű sziklaképződményeket a parton, majd busszal lemegyek a Sionomiszakihoz, Honsú legdélibb pontjához. Onnan elmegyek egy onszenbe, majd a vonattal tovább folytatom utamat Sirahama városába. A legdélibb pont lesz a nap csúcspontja, igy Honsú négy különleges földrajzi pontjából három meglesz! 🙂

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás