(46-1) 【Hokkaidó télen 2】 Téli fesztivál Aszahikavában. Soha nem látott hómennyiség. A hófúvás miatt lezárt autópálya és a visszaút Szapporóba. A szuszukinói jégszobrok és a T38 kilátó panorámavécéje. Kerülőúton Abasiribe.

Üdvözlet az Abasiriből Szapporóba tartó buszról! A téli hokkaidói kirándulás második napján megtekintettem az aszahikavai téli fesztivál fő attrakcióit, hihetetlen mennyiségű havat láttam, az autópálya lezárása miatt kerülőúton jutottam vissza Szapporóba, aztán egy kis szapporói nézelődés után elindultam Abasiri városába, de az oda tartó busz is késett…

Jól aludtam az aszahikavai hotelben, reggel a tervezettnél egy picit később keltem. Amikor kinéztem a hotel ablakán, láttam, hogy megint szakad a hó – na gondoltam, igy nem lesz az igazi a városnézés… Mindenesetre összekészülődtem, megettem a reggeli melonpanomat, aztán útnak indultam. Amikor kiléptem a hotelből, meglepettem tapasztaltam, hogy elállt a havazás, és kiderült az ég. Ennek nagyon megörvendtem. Előző este a sötétben már valamennyire megnézhettem, milyen brutális mennyiségű hó hullik ebben a régióban, most azonban a világosban még meghökkentőbb volt a dolog. Talán már az előző bejegyzésben is leirtam: én még életemben nem láttam ennyi havat! Hihetetlen látvány. Személy szerint amúgy nem nagyon szeretem a havat, odahaza főleg nem, tudván, hogy elolvad, latyak lesz belőle, azzal meg csak a macera van. Igy viszont, hogy tudom, hogy pár nap múlva visszamegyek Oszakába, ahol szinte soha sem havazik, és nem nekem kell vacakolnom a hókotrással meg a latyakkal, nagyon élvezem 😀 Elsétáltam odáig a körforgalomig, ahol már előző este is jártam, közben a fényképezőmmel megörökitve a havat. A körforgalomtól aztán tovább haladtam a téli fesztivál fő helyszinére, a folyópartra, ahol a szapporóihoz hasonló hószobrok vannak kiállitva. Szerencsém volt azzal, hogy picit később indultam, mivel kiderült, hogy a fesztivál 9-től nyitja meg a kapuit – én pont 9 után kicsivel értem oda. A helyszinen számos jópofa hószobor sorakozott, volt itt is Totorótól elkezdve a Minionokon, Super Marión, Pokémonon át történelmi ihletésű alkotásokig minden. A fő attrakció egy hatalmas, több méter magas hószobor volt, amely a régió nevezetes állatait ábrázolta. Ennek a szobornak az volt az érdekessége, hogy az oldalán kialakitott lejtőn fel lehetett sétálni, és a szobor „teraszáról”, föntről lehetett megcsodálni a kilátást, illetve a kis szobrokat. Emellett a lejtő mellett kialakitottak egy jégcsúszdát is, igy a szobor tetejéről a csúszdán lecsúszhatott, aki szeretett volna. Engem is biztattak erre, de én mondtam, hogy maradok a fényképezésnél 😀 A csúszdán kivül más hasonló érdekességek is voltak: motoros szánnal (igy nevezik vajon ezt?) lehetett utazni, gumicsónak-szerűséggel lehetett lecsúszni egy másik lejtőn, illetve volt olyan is, hogy a vállalkozó szellemű illető belemászhatott egy nagy „labdába”, és ezzel gurulhatott le a lejtőn. Persze mindezek mellett a különféle kajáldák is kivonultak a helyszinre. Én a hires aszahikavai ráment kóstoltam meg – nem tudom igazából megkülönböztetni a rámeneket, nekem ugyanolyannak tűnik mind, akárhol is eszem 😀 Izlett amúgy, finom volt. Kitelepült az aszahikavai reptér is egy sátorba, itt repjegyet lehetett nyerni, ha megpörgette az ember a kis sorsoló-forgató izét. Gondoltam, hátha nyerek repjegyet, én is megforgattam – sajnos nem nyertem, ellenben a forgatáshoz lehúztam a kesztyűmet, és valószinüleg itt leejthettem. Ugyanis amikor kezdett hideg lenni, vissza akartam volna venni a kesztyűmet, de csak az egyik volt meg. Visszamentem a reptér sátráig, néztem, nincs-e valahol a földön a neonzöld kesztyű, de nem volt. Végül megkérdeztem egy szervező bácsikát, mi a teendő ebben az esetben, mondta, hogy biztos nem dobják ki, menjünk el együtt a szervezők irodájába, kérdezzük meg, hátha leadták. Odamentünk, mutattam a kesztyűt, ők már mutatták is a társát, igy nem kellett megfagyasszam a kezem a nap hátralévő részében 🙂 Ez az egész úgy tiz perc alatt játszódott le, szóval egyből megtalálták, és le is adták. Nem hiába, láttam én, hogy sok szemétszedő szervező jár fel-alá a helyszinen, gondolom, az egyikőjük szedte fel az én kesztyűmet is.

Miután körbejártam az egész helyet, épp elkaptam az ingyenes buszjáratot, ami a fesztivál helyszine és az Aszahikava állomás között szállitotta az embereket. Ezzel visszamentem az állomás közelébe, itt még picit fényképezgettem, csakhogy közben megint rákezdte a havazás, a szél is felélénkült, szóval jó kis hófuvás kerekedett. Aznap Aszahikavában amúgy -8 fok körül volt a hőmérséklet, ez reggel nem érződött olyan hidegnek, de amikor beindult a hófúvás, akkor már igen. A hófúvás elől bemenekültem az állomás épületébe, ahol miután megküzdöttem a bepárásodó fényképezőlencsével, körbenéztem az információs irodában, elmentem a mosdóba, aztán ismét kimentem a hóba (kicsit alább hagyott a hófúvás), és megnéztem az állomás előtti kis sétány két oldalára kiállitott jégszobrokat (ezeket előző este nem láttam). Ezt követően pedig elindultam a buszállomás irányába. A 12 órási busszal terveztem visszamenni Szapporóba, 11:30 körül indultam a buszállomáshoz, még abban is reménykedtem, hogy elérek egy korábbi buszt.

A buszpályaudvarra érve azonban egy kiirás fogadott, miszerint a hófúvás miatt lezárták az autópálya egy részét, ezért a Szapporóba tartó járat esetében 50 perces késésre kell számitani. Én először félreértettem a dolgot, azt hittem, hogy Szapporóból késve érkezik a busz, ezért késve fog indulni vissza. Megkérdeztem a jegyeladó hölgyikét, hogy most mi a helyzet. Kérdezem, mikor megy a következő szapporói járat. Azt mondja, hát 12-kor csak az útlezárás miatt 50 percet késni fog. Kérdezem, a 11:30-as elment-e már, azt mondja, igen. 11:35 volt ekkor. Na gondoltam, ez nagyszerű, a 11:30-as pontosan elindult, a 12-es meg majd csak 12:50-kor fog indulni… Aztán gondolkodtam: lehet, hogy elindul 12-kor a busz (tehát nem Szapporóból jön, és az fordul vissza), csak a Szapporóba érkezés fog későbbre csúszni a kerülőút miatt? Ezt pont meg akartam kérdezni a jegyárusitó ablaknál, amikor látom, hogy begördül a szapporói járat a megállóba – ezzel választ is kaptam a kérdésemre. 12-kor tehát elindult a busz, de mivel egy helyen az autópálya helyett az országúton kell haladjon, késni fog.

A beigért 50 perces késés miatt elkezdtem kalkulálni, hogy legyen majd a mára betervezett szapporói városnézés, hisz 17:20-kor nekem indul a buszom Abasiribe, igy igencsak rövid lesz a szapporói tartózkodás. Végül aztán nem kellett sokat variálni, mivel csak 20-30 percet késett a busz. És külön jó volt, hogy nem az autópályán mentünk, hanem az országúton, mert igy láthattam… a havat! Olyan városokon haladtunk át, amelyek a szó szoros értelmében el voltak havazva. Az aszahikavai hó se volt semmi, de ez… Voltak olyan házak, amelyeknek szinte csak az ajtajuk látszott ki a hóból. A fényképező nem találta a fókuszt, mert minden tiszta fehér volt 😀 Egy élmény volt! Működött a busz ingyenes wifije is, igy a visszaúton megnéztem felvételről a Selectia Nationala (román euroviziós válogatóműsor) soron következő elődöntőjét.

A busz begördült Szapporóba, én pedig gondoltam egyet, és rájöttem, hogy fölösleges nekem elmenni a busszal Szapporo állomásig, leszállhatok az óratoronynál, és onnan közelebb van a hófesztivál szuszukinói helyszine, az aznapra betervezett egyik programom. Igy is tettem, leszálltam, és elindultam Szuszukino felé. A fényképezést megint megnehezitette a havazás és a szél. Mig az Ódóri parkban hószobrok, Szuszukinóban jégszobrok vannak kiállitva, szintén mindenféle tematikájú alkotások láthatók. Ezeket néztem most végig, megint csak idétlenkedve a fényképezővel, az esernyővel, a törlőkendővel, a kesztyűkkel és a kézmelegitő kairókkal. Miután körbejártam a szuszukinói fesztiválhelyszint, úgy döntöttem, a metróval megyek vissza Szapporo állomásra. Fel is ültem a metróra, beértem a Szapporo állomásra, ott először kerestem volna valami kajáldát, de megint csak minden tele volt, igy végül megint a konbininél kötöttem ki. Vettem egy bentót egyfajta megkésett ebédként, meg vettem még egy bentót vacsorára, hisz Abasiribe este 11 után érkeztem olna a terv szerint, és a buszmegálló és a szállás között a térkép nem jelzett konbinit. Megvettem tehát a kajákat, majd elindultam a Szapporo állomás T38 kilátószintére, hogy megcsodáljam a várost a tévétorony után innen is. Szerencsémre ez a kilátó nem annyira ismert, vagy nem annyira népszerű, mint a tévétorony, várakozás nélkül, egyből fel tudtam menni. A belépésnél a hölgyike lepecsételi a belépőjegyet, nos ez a festék nem maradt meg a belépőjegyen, több kék festék került a kezemre, és mint a nap végén észrevettem, sajnos a zöld kabátomra is, mint amennyi a jegyen maradt…

Odaföntről nagyon szép kilátás nyilt a városra, bár kicsit el volt borulva az ég, igy messzire nem lehetett ellátni. Körbesétáltam, föntről nagyon jól lehetett látni a város szabályos, tervezett, „négyzetrácsos” felépitését. A legérdekesebb rész amúgy a kilátóban a férfivécé. Ezt a vécét „panoráma vécének” is szokták nevezni, ugyanis két piszoár úgy van elhelyezve, hogy ha odaáll az ember, szemben az üvegablakon keresztül élvezheti a kilátást. Ezt a különleges vécét is megörökitettem, szerencsére épp nem volt senki bent 😀 (Amúgy akik bementek, inkább fényképet csinálni mentek be, nem pisilni 😀 )

Miután körbesétáltam a kilátóban, visszamentem a buszállomás közelébe, és egy padon megettem a bentómat. Negyed órával a busz indulása előtt lementem a megállóhoz, és beálltam a sorba. Amikor már közeledett a busz indulásának ideje, de még mindig nem volt ott a busz, egyszer csak bejelentették, hogy mivel az útlezárás miatt késve érkezik a busz, 17:20 helyett csak 18:05-kor fogunk tudni elindulni Megtörtént tehát az, amire Aszahikavánál is számitottam, tehát az, hogy az útlezárás miatt késve érkezik a busz, aminek vissza kell fordulnia. Nem volt mit tenni, elmentem a vasútállomásig, hogy ott ülőhelyet keressek, le is telepedtem egy helyen. Nagyon sok ember volt az állomáson, hisz a hosszú hétvége utolsó napja volt, mindenki nagy bőröndökkel vonult erre-arra, valószinüleg a többség ment hazafelé. Várakoztam tehát, aztán visszamentem a buszmegállóba. 18:10 körül megérkezett a busz – kiderült, hogy két busz is megy Abasiribe, mindkettő tele volt. Ez olyan busz, hogy három sáv ülés van benne, tehát mindenki úgymond egyedül ül, nincsenek egymás melletti helyek. Nagy nehezen aztán elindultunk, a sofőr pedig bejelentette, hogy az autópálya lezárása miatt másik útvonalon, a Dótó autópályán fogunk menni, emiatt késni fogunk. Azt elfelejtettem az előbb leirni, hogy amikor tudomást szereztem arról, hogy a busz késve indul, felhivtam az aznap esti szállásomat, hisz már az eredeti érkezési időpont is 23:40 lett volna, igy valószinú, hogy a késés miatt éjfél és 1 óra között fogok megérkezni – nehogy kizárjanak, és ott rekedjek éjszakára a -16 fokban! A hang alapján egy öreg bácsival beszéltem, mondta, hogy rendben, jó, hogy szóltam.

Hosszú buszút állt tehát előttem – volt viszont ingyen wifi, tehát el tudtam tölteni az időmet: többek között megirtam a tegnapi blogbejegyzést. Kényelmes volt amúgy a busz is, adtak papucsot és pokrócot, illetve ment elől a tévé, volt az üléseknél fejhallgató is. 11 körül elővettem a bentómat, megvacsoráztam, aztán negyed 1 körül épp kezdődött a tévében a Jofukasi, csak hát közben megérkeztünk Abasiribe… -14 fok volt, a városban egy lélek sem járt, a járda tiszta jég volt… Kezemben a telefonommal, a Google Térkép segitségével botorkáltam a szállás felé, félve, nehogy elessek a jégen. És mivel a telefonom babrálásához le kellett húznom a kesztyűmet, a hatperces séta alatt jól lefagyott a kezem 😀 Megtaláltam a szálláshelyemet, először nem tudtam kinyitni a bejárati ajtót, fel is hivtam a bácsit, ő mondta, hogy elvileg ki lehet azt nyitni, na aztán sikerült is, bejutottam. Az öreg bácsi, akivel telefonon beszéltem, és a felesége (vagy lánya?) volt ott, bejelentkeztem, kifizettem a szállás árát, aztán a bácsi megmutatta a szobámat. A feleség/lány mondta, hogy egy szapporói ismerősétől hallotta, hogy le van zárva az út, de az ismerős azt mondta, hogy Szapporó városban nincs nagy hófúvás. Hát mondom, igen, Aszahikavában és Szapporóban se volt semmi, csak a két város között van lezárva az út.

A szállásom egy régi ház átalakitva panzióvá. A felső szinten vannak kialakitva szobák, van a folyosón egy vécé és mosdókagyló. Pici kis szobák vannak kialakitva, bennük petróleumos melegitő biztositja a meleget. Jó meleg is volt, amikor beléptem, csak hát rettentő büdös. Ráadásul a melegitőre rá van irva, hogy óránként egyszer-kétszer szellőztetni kell, nem szabad zárt helyiségben használni. Gondoltam, nem hiányzik nekem, hogy meghaljak álmomban, igy hát éjjelre kikapcsoltam a készüléket, de szerencsére igy se hült ki nagyon a szoba. Problémát jelentett viszont az, hogy mint ahogy az ilyen helyeknél lenni szokott, nagyon vékonyak a falak a szobák között, igy reggel 5-kor arra ébredtem, hogy a szomszéd szobában kiabálnak. Na de ez már a következő bejegyzésbe tartozik 🙂

A hokkaidói utazás harmadik napján Abasiri városában kalandozom majd: felülök a hires Auróra jégtörő hajóra, hogy megnézzem a jégzajlást az Ohotszki-tengeren, ellátogatok a régi abasiri börtönhöz, felülök a Rjúhjó Monogatari nevű különleges vonatra, aztán a zajló jég múzeumát és az északi népek múzeumát is megnézem majd! És remélem, nem fagyok meg a -16 fokos hidegben!