(46-5) Az affektáló csaj a jobb oldali szomszédnál. A rejtélyes szomszéd elköltözik. Edzés, olimpia, Szegodon, útitervek. A megfázott jobb térd.

A hokkaidói kirándulásról való hazatérésemet követően mindkét szomszédom garantálta számomra a megfelelő zajdózist. Fájt a jobb térdem, zajlott az olimpia, utakat tervezgettem… és ezzel véget is ért a 46. hét.

Mikor hazaértem Hokkaidóról, kipakoltam, vacsoráztam, aztán idejében le szerettem volna feküdni… csakhogy hazajött a jobb oldali szomszédom, ráadásul nem egyedül, hanem egy borzalmasan idegesítő hanghordozással bíró, affektáló hölgy társaságában. Még éjjel egykor is hallani lehetett odaátról a vinnyogást és a hárompercenkénti röhögést. Válaszul felhangosítottam a tévét, közben pedig a fejhallgatóval a fejemen a gépről néztem valami sorozatot, hogy ezzel elnyomjam az idegesítő zajokat. Éjjel egykor aztán már nem bírtam tovább ébren maradni, így végül a fejhallgatót a gépből kihúzva és a tévéhez csatlakoztatva, egy tévéműsor hangjára tudtam elaludni.

Reggel, miután felkeltem, és kezdtem volna reggelizni, sajnos odaát is felkeltek, és tovább folytatódott az affektálás. A fejhallgatóval próbáltam továbbra is elnyomni a zajokat, aztán egyszer csak hallottam, hogy záródik az ajtó. Nemsokára aztán én is elindultam, mivel el kellett menjek a gjómü szűpába bevásárolni, meg edzeni is akartam menni. A Hokkaidón megfájdult térdem továbbra sem volt az igazi, nem tudtam például fájdalommentesen leguggolni. A biciklit szerencsére tudtam tekerni, így hát be tudtam vásárolni, aztán elmentem edzeni is. Pont lábnap volt, de ahogy sejtettem, nem tudtam minden gyakorlatot megcsinálni, ugyanis azoknál a gyakorlatoknál, amikor nemcsak hajlítani kell a térdet, hanem rá is terhelni, megjelent a fájdalom. Felsejlettek előttem a 2014. márciusi emlékek, amikor is annyira fájt a térdem, hogy a macujamai várban a szűk lépcsőn alig bírtam lejönni, és mellettem a 80-90 évesekből álló nyugdíjas turistacsoport előzött meg. Nem erőltettem azokat a gyakorlatokat, amelyek nem mentek, helyette viszont eszembe jutott, hogy anno a doki azt mondta, hogy a hidegre érzékeny a térdem, így egyből arra gondoltam, hogy Abasiriben fázhatott meg, amikor egész nap a -16 fokban sétálgattam. Szerencsére maradtak még meg kairók (melegítő „pakolások”), kitaláltam, hogy a kairót a nadrágom belsejére, a térdemhez ragasztom fel (amúgy ezt a hokkaidói út utolsó napján is megcsináltam), hogy ezzel melegítsem a térdemet. Ezt csináltam egész hétvégén, még éjjelre is ragasztgattam a kairókat, és úgy tűnik, bevált, ugyanis hétfőre szinte a régi volt a térdem, a következő hét közepén pedig már egyáltalán nem fájt!

Szombaton reggel idejében elmentem edzeni, hogy visszaérjek délután 1 órára, ekkor közvetítették ugyanis élőben a japán műkorcsolyázókat, ekkor dőlt el, hogy Hanjú négy év után ismételten olimpiai bajnok lesz-e. Engem egyáltalán nem érdekel a sport, nem is szoktam nézni semmilyen közvetítést, a hírekben viszont annyira hájpolták Hanjút, hogy kíváncsi lettem, így hát igyekeztem haza, hogy megnézzem őt meg a másik japán versenyzőt, Uno Sómát. Végül Hanjú aranyérmes, Uno pedig ezüstérmes lett, ügyesek voltak. Háromkor meg kezdődött a Szegodon ismétlése, ezt sem hagyhattam ki. Utána pedig csak kíváncsiságból, elkezdtem utánanézni, hogy ha nyáron majd visszamennék Hokkaidóra, milyen nevezetességeket kéne megnézzek. Aztán a lista alapján rajzoltam egy térképet, és bejelöltem, melyik városokra hány nap jutna, pontosan hogy kéne egyik helyről a másikra eljutni stb. Aztán a neten kezdtem keresgélni, és nemsokára azon vettem észre magam, hogy szinte az egész augusztusi programot megterveztem 😀 Jó lenne, ha tényleg el tudnék jutni nyáron, mindenesetre addig nagyon sokat kell takarékoskodni, mivel Hokkaidón nemigen vannak olcsó szállások. (Japán szemmel lehet, hogy olcsók, de számomra nem.)

Szombaton körülbelül este 7 óráig élvezhettem a csendet, aztán hazatért a szomszéd párocska (mondjuk lehet, hogy nem is párocska, lehet, hogy a húga vagy nővére vagy valami más ismerőse), és kezdődött az affektálós visítás, idétlen röhögés. Ez azért volt kellemetlen, mivel hajnalban fel akartam kelni, hogy megnézzem A Dalt élőben, ehhez le kellett volna feküdnöm idejében… Hát ez nem sikerült, este későn ment haza a hölgyike, csak ezután tudtam nyugovóra térni. Hajnalban aztán felkeltem, megnéztem A Dalt, aztán mikor véget ért, még visszafeküdtem egy picit aludni… Csakhogy egy-két óra múlva ismét felzavartak, ezúttal a bal oldali szomszéd, az ún. „rejtélyes szomszéd”. (Azért rejtélyes, mivel a lassan egy év alatt még egyszer sem láttam az arcát, és csak kábé havonta egyszer jelent meg a lakásban, és mindig, amikor megjelenik, pakol, kopácsol a szobájában.) Hatalmas nagy koppanások, zörgések, rakodás hangja hallatszódott odaátról, ráadásul ő sem volt egyedül, két másik illető is vele volt, egyikük sem vett tudomást arról, hogy papírból vannak a falak, így szinte kiabálva beszéltettek. Emiatt mindent lehetett érteni, így tudtam meg, hogy a rejtélyes szomszéd el fog költözni, azért pakolnak. A másik két illető, akik vele voltak, talán a szülei voltak, de inkább mégse, mert olyasmit is hallottam, mintha a szüleire többes szám, harmadik személyben utaltak volna. Na a lényeg, hogy ez a beszélgetés és kopácsolás egészen délutánig folytatódott, majd mikor véget ért, hazajött a jobb oldali szomszéd, és elkezdte üvöltetni a tévéjét, bár szerencsére a visító csaj már nem volt vele. És ezzel véget is ért a hét…