Csúgokui kirándulás,  OSZAKA 2017~2019.

(48-2) 【Csúgoku 1】 Tömött vonatok a Szanjó-vonalon. Séta Mijosiban. A migrén. Utazás a Szankó-vonalon. Uzui megállóhely, “az égi megálló”.

Üdvözlet az Izumóból Jonago felé tartó vonatról! Megkezdődött az első márciusi Szeisun 18 kippus kirándulás, mely során a Csúgoku-régió mellékvasútvonalain utazgatok. Az első napon megnéztem Mijosit, utaztam a hónap végén megszűnő Szankó-vonalon, és egy olyan ismerős is felkeresett, akivel másfél éve nem találkoztam: a migrén! Bemutatom az egyedülálló „égi megállót”, a hegyek közt található Uzuit is.

Csütörtökön este le akartam feküdni este 8-kor, hogy kipihenten kelhessek utána hajnal 4-kor. Sajnos 8-kor még zajok voltak: a rejtélyes szomszéd költözködése, valamint a jobb oldali szomszéd is megérkezett egy barátjával együtt. Amúgy nem tudom, hogy még mindig a rejtélyes szomszéd költözködik-e, vagy már az „új rejtélyes szomszéd” költözik be a helyére… A lényeg a lényeg, fél 9-re aztán mindenki elcsendesedett, igy én is alhattam. Egészen 22:20-ig sikerült aludni, ekkor ugyanis hazaért a jobb oldali szomszéd, és hangos telefonálásba kezdett. Tiz perc alatt végzett, de ez pont elég volt arra, hogy engem felébresszen, ezután pedig hajnali 1-ig nem tudtam visszaaludni. Hirtelen felmelegedett ugyebár az idő, igy a téli pokrócok alatt melegem is volt, sehogy nem tudtam elaludni. (Ennek később még jelentősége lesz.) Valahogy aztán 1 körül elaludtam, 4-kor pedig keltem is. Az alvós applikáció szerint 49%-os volt az alvásom…

4-kor aztán megreggeliztem, majd picivel 5 előtt elindultam a metróállomáshoz. A metróval lementem Sin-Oszaka állomásig, lepecsételtettem a Szeisun 18 kipput, aztán várakoztam a vonatra, volt még olyan fél óra az indulásig. A peronokon egy lélek se volt, csak én…

5:50 körül megérkezett az én gyorsitott vonatom, ami elrepitett egészen Himedzsiig. A vonaton szerencsére volt helyem, igy sikerült is aludnom, olyannyira jól, hogy a Himedzsibe érkezés előtt körülbelül fél perccel ébredtem fel. Himedzsiben 2 percem volt arra, hogy átszálljak az Okajamába tartó vonatra, igy jóformán félálomban szálltam le a vonatról, és szálltam volna fel a túlsó peronon lévő vonatra… de az nem volt ott. Vagyis ott volt, csak arrébb. A Himedzsiig közlekedő vonat ugyanis 12 kocsiból állt, a Himedzsitól Okajamáig közlekedő pedig csak 4-ből. Én meg a 12 kocsisnak az utolsó előtti kocsijában voltam, igy előre kellett sietni a peronon a többi rengeteg leszálló között. (Valami rémes ez a himedzsi állomás, nagyon szűk a peron és nagyon sok a leszálló.) Épphogy sikerült feltuszkolnom magam a vonatra, ülőhely persze nem volt, de sok iskolás leszállt pár megálló múlva, igy nemsokára én is le tudtam ülni, és folytathattam az alvást. Okajamában aztán át kellett szállnom egy másik, Miharáig közlekedő vonatra, ezzel Itozakiig mentem. Ez is négy kocsis volt, ezen is elég sokan voltak. Itt már nem aludtam, hanem olvasgattam. Itozakiban leszálltam, és átszálltam az Ivakuniba tartó vonatra, ezzel Hirosimáig utaztam. Ez a Hirosima környékén megismert „Red Liner” (ha jól emlékszem) tipusú vonat volt, 3 kocsiból állt. (Egyre fogynak ugyebár a kocsik 😀 ) Itt már nem voltak olyan sokan.

Hirosimába érkezve körülbelül 20 percem volt a Mijosiba tartó vonat indulásáig, igy gondoltam, elmegyek a mosdóba és bentót is veszek. A mosdót rossz helyen kerestem, igy öt percet vesztettem, de végül sikerült kaját is venni, és elérni a vonatot is… Csakhogy a Hirosimából Mijosiba közlekedő vonat, a Geibi-mellékvonal járata már csak egy kocsiból áll. És ez már tele volt… Szerencsére azért leülni le tudtam, csak nem az ablak mellé, igy nem tudtam jól fényképezgetni. Idegesitett, hogy sokan alszanak, meg a telefonjukat nyomkodják az ablak melletti helyeken, én meg, aki fényképeznék, nem ott ülök 😀 De hát ez van, én is szoktam aludni az ablak mellett, máskor biztos mások idegeskednek 😀

Körülbelül másfél órát utaztam a Geibi-vonalon, mig megérkeztem Mijosiba. Összességében tehát 5:50 körül indultam el, és 14:10 körül szálltam le először hosszabb időre (értsd: nem átszállás) a vonatról 🙂 Mijosi Hirosima megyében található, annak viszont nem a tengerparti, hanem már a belső, középső részén. Mellékvasútvonalak találkozópontja a város: a Geibi-vonal és a Kicuki-vonal mellett innen indul a Szankó-szen, mostani utazásom fő célpontja, a március 31-én megszűnő vasútvonal. Mesélnék kicsit erről a vonalról. A Szankó-szen a Hirosima megyei Mijosit köti össze a Simane megyei, a Japán-tenger partján található Gócu városával. Szinte végig a hegyek között, a Gónokava folyó mentén halad a vasútvonal, a legtöbb állomása pici, személyzet nélküli állomás. Egy nap összesen négy vonat van egyik, és négy a másik irányba, ezek közül vannak olyan járatok, amelyek nem haladnak végig a vonalon, nem mennek el Gócuig vagy Mijosiig. A JR Nyugat-Japán vasúttársaság felmérte, melyik vonalat mennyien használják, és a Szankó-vonal lett a legkevésbé kihasznált vasútvonal: ha jól emlékszem, egy nap összesen átlagosan 81 ember használta a vonatokat. Igy hát a cég úgy döntött, megszünteti a vonalat. (Úgy tudom, hogy Honsú szigetén ez az első eset, hogy egy vasútvonalat teljes egészében megszüntetnek.) Miután ezt bejelentették (ha jól emlékszem, tavaly), megindultak a „katasztrófaturisták”, akik még egyszer szerettek volna utazni a vonalon, mielőtt még megszűnik. A szinte üres vonatok hirtelen megteltek, tömve lettek emberekkel. Most pedig az utolsó hónapba léptünk, ráadásul a Szeisun 18 kippu használati időszaka is megkezdődött, igy hát a JR több járatot is három kocsis szerelvényekkel indit, a március 17-ei menetrendváltozás után pedig a hónap végéig eggyel megnöveli a napi járatok számát (pontosabban két, csak félútig közlekedő járatot „összeköt”).

Én nem sokat tudtam erről a vasútvonalról, azt hiszem, a hirekben olvastam, hogy meg fog szűnni, igy elhatároztam, hogy én is utazok rajta majd egyet. Közben kiderült, hogy Mia, a finn lány, aki ugyanakkor volt a Handaion, mint én, már a nyáron utazott errefelé, ő is ajánlotta a vonalat. Tervezgettem, hogy lenne érdemes menni. Van egy 5 óra körül Mijosiból induló vonat, ami végigmegy Gócuig, aztán utána 10 óra körül egy másik. Gondolkodtam azon, hogy megszállok Mijosiban, és reggel indulok majd Gócu felé. Csakhogy azt olvastam, hogy ezek a járatok mindig tömve vannak. Annak nem láttam értelmét, hogy órákon keresztül egy zsúfolt vonaton utazzak, igy más megoldás után néztem. Ekkor találtam rá az Uzui Cúsinbu nevű helyre, ami a hires Uzui megállóhely (később lesz róla szó) mellett található, és többek között szállást is kinal. Felvettem a hellyel a kapcsolatot, és lefoglaltam március 2. estére a szállást: úgy döntöttem, hogy Mijosiból Uzuiig megyek, ott megszállok, másnap pedig folytatom az utamat Gócu felé. Eddig nem is volt gond, csakhogy januárban a hatalmas havazások miatt a Szankó-vonal szánkó-vonal lett: több mint egy hónapig nem üzemelt a vonal, akkora hó volt. Végül múlt héten kaptam ugye a hirt, hogy újra elindultak a vonatok.

Na de térjünk vissza Mijosiba, hisz itt még volt körülbelül másfél órám, mielőtt felültem volna a Szankó-vonal szerelvényére. Megérkezve a városba elindultam a folyópart felé, majd a folyó partján sétáltam. Nem volt igazából konkrét tervem, hogy mit csináljak Mijosiban, ugyanis nem volt semmi olyan nevezetes, különleges hely, amit mindenképp látni szerettem volna. Igy hát sétálgattam a folyó partján, kellemes tavaszi idő volt, sütött a nap, melegem volt a kabátban, pulóverben lehetett sétálni. Egyszer csak megérkeztem egy Ozekijama nevű kisebb hegyhez/dombhoz, azt irták, hogy a hegytetőn van egy kis park, hát felsétáltam ide a lépcsőkön. Ez a hely jó döntésnek bizonyult, ugyanis odafönt volt egy kis kilátótorony, ahonnan nagyon szép kilátás nyilt a folyóra és a városra. Az Ozekijama után elsétáltam a Szankó-vonal közel, Ozekijama állomásáig, ott megnéztem az „állomásfüzetet”, ahová beleirhatták az arra járók gondolataikat. Ezután visszasétáltam a Mijosi állomás felé. Gondoltam, veszek kaját a szupermarketben, de azt nem találtam meg, el kellett mennem a konbiniig. Mindenképp kellett kaját vegyek, ugyanis aznapi szállásom, Uzui a hegyek között található kis faluszerűség, ahol semmi nincs, se üzlet, se automata, semmi. A szálláson pedig nem igényeltem vacsorát, mondtam, hogy viszek majd bentót. Elsétáltam tehát a konbiniig, és ott bevásároltam.

A konbiniben, amikor fizettem, furcsának éreztem a látásomat, úgy tűnt, az erős napsütés elvakitott. Megvettem a kajákat, aztán sétáltam az állomás felé, de még mindig nem volt az igazi a szemem. És ekkor észbe kaptam: csak nem? De igen: másfél év után ismét migrénem lett! Kezdett cikázni a szemem, csak úgy vibrált… Hát ez nagyon jó, gondoltam. Amikor a legutóbb előjött, akkor épp a gyárban tolmácsoltam, az is egy jó helyzet volt, most meg épp a kirándulás alatt, hát gratulálok magamhoz… Mindig van a pénztárcámban egy algopyrin és két szem no-spa, hogy be tudjam venni, ha kezdődik a migrén. De mivel általában másfél évente szokott előjönni, természetes, hogy ezek a tabletták is sok „viszontagságon” mennek keresztül az aprópénzek között 😀 A no-spák például Hokkaidón kibújtak a kis levágott levélből, és egy fizetés alkalmával el is gurultak. Áldott egy szerencse, hogy tegnap, indulás előtt pótoltam őket! Mintha számitottam volna arra, hogy szükségem lesz rá. Amikor megérkeztem az állomásra, egyből be is vettem minden pirulát. Már ott volt az állomáson a vonat, lefényképeztem, de nemigen láttam, mit fényképezek 😀

Ekkor már páran álldogáltak a peronon, várták, hogy a vonat kinyissa az ajtajait. Én is odaálltam, és amikor nyiltak az ajtók, be is jutottam, egyből le is ültem az egyik ablak menti helyre… aztán rájöttem, hogy a nagy migrén közepette nem a folyóparti oldalra ültem… Na mindegy, gondoltam. Mire indult a vonat, a szemcikázás (utánanéztem, hivatalosan migrénaurának hivják) elmúlt, és kezdett fájni a fejem. Később aztán utánaolvastam, azt irják, a fronthatás okozhatja a migrént, na most itt pont fronthatás van, múlt héten még majd megfagytam, most meg pulóverben mászkálok. (És ha jól emlékszem, másfél éve is pont front idején jött elő.) És azt is irják, hogy a migrén előtt lehetséges szokatlan álmatlanság – na hát ez is megvolt!

Nemsokára aztán elindult a vonat, valamivel 17 óra után. Ez egyike annak a járatnak, amelyik nem megy végig Gócuig, épp emiatt kevesen is voltak rajta, ezzel szerencsém volt. Igy hiába ültem a rossz oldalon, tudtam mászkálni a vonatban, és fényképezni. Aztán az első részen lévő, „metrószerű” üléseken (értsd: egymással szemben vannak, az ablakoknak háttal) ülő nénik leszálltak, én meg átpakolódtam oda, és onnan néztem a kilátást. Nagyon szép volt a Gónokava mente. A vonat amúgy nagyon lassan halad, sok helyen 30-as sebességkorlátozása van.

18 óra után valamivel érkezett meg a vonat az Uzui állomásra. Ez az állomás azért hires, mivel 20 méteres magasságban van, lépcsőn lehet megközeliteni, lift nincs. A vonat átszeli az egyik hegyet egy alagúton, majd mielőtt a következő alagútba érne, a völgyben lévő falu fölött emelkedő vasúti völgyhidon megáll – ez az Uzui állomás. Egyedülálló Japánban, a Laputa – Az égi palota cimű Mijazaki-anime után hivják „az égi megállónak”. A környéken, mint emlitettem, néhány házon kivül semmi nincs, ezen házak egyike az Uzui Cúsinbu, ami egyben kávézó, könyvtár és szálláshely. Leszállva a vonatról először is csináltam fényképeket, aztán lemásztam a lépcsőkön, megint fényképezgettem, majd mentem a szállásom felé. Ekkor már kéken meg volt világitva az állomás: helyi önkéntesek ugyanis kitalálták az „Inaka Illuminationt”, vagyis a vidéki diszkivilágitást, és kék fénybe boritották az Uzui állomást. Erről a tévé is beszámolt, és nagyon népszerű lett, igy a megszűnés előtti időszakban minden hétvégén (péntektől vasárnapig) megismétlik a kivilágitást.

A szállásra érve az egyik szállásadó fogadott, a ház központi helyiségében rajta kivül egy bácsika meg még egy illető üldögélt. Kiderült, hogy a bácsika is ott fog megszállni. Beosztottuk, hogy a bácsika fog a fölső szinten lévő szobában aludni (ő választhatott, mert ő foglalt hamarabb), innen jó kilátás nyilik az állomásra. De megbeszéltük, hogy én is fényképezhetek föntről 🙂 Enyém lett a lenti helyiség. A bácsika kért vacsorát, igy ő evett, én még nem voltam éhes, a bentómat későbbre tartogattam, mindenesetre elbeszélgettünk a szállásadó sráccal és a bácsikával. Aztán amikor 7 óra után jött a vonat, a fönti szobából csináltunk fényképeket. Ezután én kimentem, hogy kint is fényképezzek, mivel ekkora már jól besötétedett, és igy még szebb volt a kék diszkivilágitás. Az állomás bejáratánál egy másik önkéntes disztárgyakat, képeslapokat stb. árult – sajnos sok érdeklődő nem volt 😀 Kiderült róla, hogy ő Morita-szan, ő is az Uzui Cúsinbuhoz tartozik, vele is elbeszélgettünk. Amugy telihold van, igy a holdról is sikerült jó képeket csinálnom. Később visszamentem a szállásra, és az aznapi utolsó vonatot is lefotóztam a fönti szobából. A fejem nyomott volt, de érdekes módon nem jelentkezett az a nagyon erős fájás, szerintem azért, mert rögtön bevettem a gyógyszereket.

Este megérkezett Mikami-szan (a másik szállásadó) egyik kinai ismerőse (kinai, de ötéves kora óta Japánban él), aki vaddisznó-vadászattal (is) foglalkozott, és hozott vaddisznó-húst, hogy megcsinálják nabénak (hús, zöldségek stb. összefőzve). Minket, vendégeket is meghivtak, igy mi is megkóstoltuk a vaddisznóhúst, finom volt. De nekem még ott volt a bentóm is, azt is megettem. Ezután zuhanyozni mentem, majd gondoltam, nyugovóra térek. Ez olyan 10 óra körül volt. Miután lefeküdtem, a szoba túlsó részén (csak tolóajtókkal volt elválasztva) még beszélgetett jó hangosan Mikami-szan és a kinai barát, na gondoltam ez jó lesz, ha igy fog ez menni éjjelig, én meg még fizetek is érte. De szerencsére a vendég öt-tiz perc múlva elment, és csönd telepedett a kis vidéki házra. Folytatása következik 🙂

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás