Csúgokui kirándulás,  OSZAKA 2017~2019.

(48-4) 【Csúgoku 3】 Szellemek Szakaiminatóban. A megújult Kitaró-vonatok. Utazás a Hakubi-vonalon. „Űrlényként” Niimiben. Utazás a Kisin-vonalon. Sietős városnézés Cujamában: a vasúti múzeum és a vár. A hazaút. Beszélgetés a takojakisnál.

Üdvözlet immár itthonról! A csúgokui kirándulás harmadik, egyben befejező napján ismét meglátogattam a legutóbb júliusban felkeresett Szakaiminato városát, ahol ezúttal szép napsütésben vettem szemügyre a Gegege no Kitaró cimű manga szellemeit, valamint a megújult Kitaró-vonatokat. Aztán Niimibe, majd Cujamába utaztam, utóbbi helyen vonatokat és egy várat tekintettem meg. Este meg jó fáradtan legalább három órát magyaráztam a takojakisnál 😀

Másfél órát sikerült aludnom a borzalmas szálláson Jonagóban, ezt a másfél órát is három darabban sikerült… Hajnalban aztán összekészülődtem, és amig a horkolós, bulizós szobatársak az igazak álmát aludták, én kisurrantam. Még sötét volt természetesen, viszont már kora reggel is nagyon jó idő volt, tiz fok fölött volt a hőmérséklet. Délutánra aztán majdnem 20 fokig emelkedett a hőmérséklet, pulóverben lehetett mászkálni. Az állomásnál bementem a konbinibe, vettem kaját, aztán mentem is jonagói állomás 0-s vágányához, hogy onnan Szakaiminatóba utazzak. Már irtam arról, hogy Szakaiminato a Gegege no Kitaró cimű manga alkotójának, Mizuki Sigerunak a szülővárosa, ezért minden az ebben a mangában megjelenő szellemekkel van tele. A Szakai-vonalon közlekedő vonatok is a manga karaktereivel vannak diszitve, és mivel idén megújul az összes vonat, szerettem volna látni ezeket az új járműveket. Reggel viszont nem volt szerencsém: egy a Szanin-régióban megszokott, narancssárga vonat állt a nulladik vágányon. Ezzel utaztam el Szakaiminatóig, közben szunyókáltam…

Szakaiminatóba érkezve már sütött a nap. A Szanin-régióban gyakran borús, felhős az idő – na ez a nap most kivétel volt, ugyanis hétágra sütött a nap. Elindultam, hogy felfedezzem a várost, hisz anno júliusban a szakadó esőben nem tudtam mindent kellőképp szemügyre venni. Végigfotóztam az összes kis bronzszobrot, amivel tele van a város, ezek mind a Gegege no Kitaróban megjelenő szellemeket (jókaiokat) formázzák. Sajnos reggel 7-8 körül még nem volt semmi nyitva, viszont ez előnyömre is vált, hisz még senki nem volt az utcán, nem volt tömeg. Idén nemcsak a vonatok újulnak amúgy meg, hanem az egész Mizuki Sigeru Road (ez Szakaiminato egyik fő látványossága, a Kitaró alkotójáról elnevezett utca, ahol a bronzszobrok, valamint más, Kitaróval kapcsolatos üzletek stb. vannak). Mióta júliusban itt jártam, elbontották a „tetőt”, ami az utca fölé magasodott, telepitettek új fákat, új térköveket helyeztek le, szép lassan kezdi felvenni az új formáját az utca. Az eddig középen húzódó utat egysávosra szűkitik, igy nagyobb tér marad a gyalogosoknak. Sétálgattam tehát a ragyogó napsütésben, nem voltak sokan az utcán, nyugalom volt, szépen le tudtam fényképezni a kis szobrocskákat. Végigmentem az utcán, aztán visszafordultam, és az utca túloldalán is végignéztem a szobrokat. Vannak néhol padok kihelyezve, a padokra pedig a Gegege no Kitaró szereplői vannak ráfestve. Az egyik üzlet előtt is volt egy ilyen pad, rajta a „Macskalány” névre keresztelt karakter, illetve mellette a felirat: „Macskalány”. És ki (mi) ült a padon? Hát… egy élő macskalány 😀 Le is fotóztam, nagyon jópofa volt, ahogy a cica a „Macskalány” felirat alatt napozik 🙂 Ezután visszasiettem az állomáshoz, mivel tudtam, mikor érkezik és indul a következő vonat. Nem akartam arra még felszállni, viszont reménykedtem, hogy az egyik megújult vonat lesz ott, és meg tudom nézni. Igazam volt, bár a két kocsiból álló szerelvénynek csak az egyike volt új vonat. Még volt időm, hogy lefotózzam a vonatot, illetve fel is szálltam, odabent is lefotóztam, aztán leszálltam, megvártam, amig elmegy, majd visszamentem a Mizuki Sigeru Roadra. A megújult vonatokkal kapcsolatban amúgy az a véleményem, hogy mig kivülről jobbak lettek, mint a régiek, a belső dizájnt tekintve a régi szerintem jobb volt…

Maradt időm a következő vonatig, igy elsétáltam a kikötőhöz is, megnéztem a hajókat, majd bementem az időközben kinyitott információs irodába, ahol vettem egy olyan ásványvizet, aminek a palackja Kitaró apukáját, „Szemgolyó apucit” formázta 😀 Ezután még az állomásnál kóvályogtam, begyűjtöttem szórólapokat a városról és a megújuló vonatokról, aztán hamarosan meg is jött az én vonatom. Megint szerencsém volt: a két kocsis szerelvény mindkét kocsija új vonat volt! Megint körbejártam a vonatokat, aztán nem szálltam le, hanem visszamentem Jonagóba vele.

Jonagóban volt majdnem egy órám a vonatomig, igy hát kimentem megint a konbinibe, vettem ebédet, és bár még 11 óra sem volt, megebédeltem az állomáson. Következőnek Niimibe utaztam a Hakubi-vonalon. Ez is egy kisebb mellékvonal, a hegyek között köti össze Okajamát és Jonagót – de mivel itt közlekedik a Szanjó- és a Szanin-fővonalak között a gyorsvonat, ezért villamositott a vonal, és a Szanjó-fővonalon megszokott, sárga, áramszedős vonatok közlekednek. Meg is lepődtem kicsit, amikor egy ilyen vonat megjelent a Szanin-régióban. Nagyon kevesen voltak a vonaton, egy négyes helyen ültem, ki tudtam nyújtani a lábamat az ülésen, a táj pedig nagyon szép volt: hófödte hegyeket is láttam, aztán egy folyó mentén haladtunk, igazi vidéki táj volt. Útközben el is szunyókáltam picit…

Nemsokára megérkeztem Niimibe. Itt körülbelül egy órányi időm volt, és konkrétan nem terveztem semmit megnézni, csak sétálgatni akartam. Kiderült, hogy Niimiben éppen nagy rendezvények vannak a babaünnep (hina macuri, lányok ünnepe) kapcsán. Az állomás előtt is voltak kirakodva emberkék kézműves termékekkel, egy busz pedig hozott egy adag nézelődő turistát is. Azonban mivel eléggé vidéken, a hegyek között voltunk, rám úgy néztek, mint egy űrlényre 😀 Amikor közelitettem az egyik pulthoz, az addig beszélgető nénik hirtelen elhallgattak, és furcsán néztek. (Biztos gondolták, hogy hát ez meg hogy keveredett ide…) Volt egy babakiállitás is, odabent pár öreg néni és bácsi ült, és volt ott egy fiatalabb nő is, úgy tűnt, ő itt az illetékes. Megkérdeztem, hogy le szabad-e fényképezni a babákat, mire ő nem válaszolt, hanem inkább kiment a helyiségből… Néztem az öregekre, hogy most akkor mi van… Aztán végül nem fotóztam, hanem inkább eltávolodtam a fesztiváltól, hogy ne zavarjak… A városban viszont nem volt nagyon semmi látnivaló, igy egy rövid kör után visszatértem az állomásra. Elmentem a mosdóba, aztán visszamentem a peronra, és vártam a Cujamába tartó vonatot. A Cujamába tartó vonat a Kisin-vonalon közlekedik, ez a vasútvonal Himedzsi városát és Niimit köti össze a hegyek között, a Szankó-vonalhoz hasonló vidéki mellékvonal.

Megérkezett a vonat, egy két kocsis szerelvény. Mint később kiderült, oka volt, hogy miért két kocsis szerelvény jött. Sokan nem voltunk a vonaton, pár megállót elhagytunk úgy, hogy szinte senki nem szállt fel vagy le, aztán az egyik megállónál rengeteg ember várakozott. Kiderült, hogy ott volt a másik helyszine a babaünnepi programoknak, és aznap egy különleges, menetrenden kivüli vonat is közlekedett, az vitte oda az érdeklődőket, ők meg most a menetrend szerinti járattal akarnak hazajutni. Megtelt tehát a vonat, döcögtünk tovább Cujama felé. Megint csak szép tájak mellett haladtunk el.

Megérkeztem Cujamába, és itt megkezdődött a versenyfutásom az idővel. 15:16-ra érkezett meg ugyanis a vonat. Elsőként a cujamai vasúti múzeumba akartam menni, ahol a budapesti vasúti múzeumhoz hasonlóan vannak kiállitva régi vonatok. Ez a hely azonban 4-kor bezár, és 15:30-ig lehet csak bemenni. Az állomásnak viszont a túloldalán van, ahová csak egy sorompónál lehet átjutni. Siettem, sikerült 9 perc alatt odaérnem, igy be tudtam menni a vonatokhoz. Érdekes volt, a régi vonatok is, illetve volt egy belső rész, ahol terepasztalon volt megjelenitve Cujama városa, rajta mozgó kisvonattal, egy másik helyiségben pedig az Okajama megyei vasút történetéről lehetett sok mindent megtudni. 4-ig pont végeztem, ezután pedig igyekeznem kellett a várhoz. Van ugyanis Cujamában is egy vár, a vár parkja viszont 5-ig van nyitva, és 16:30-ig lehet csak bemenni. Az állomástól viszont kb. negyed óra sétára van. Megint csak igyekeztem, és az utolsó pillanatban sikerült felérni a várhoz, pontosabban az egyetlen rekonstruált bástyához. Megnéztem a bástyát, aztán még körbejártam a vár romjait, megnéztem a kilátást. És máris igyekeznem kellett vissza, ugyanis negyed 6 körül indult a vonatom. Itt nem szabad bénázni, hisz egy nap alig van pár vonat, ha lekésem, ott rekedek. Szerencsére volt még időm arra, hogy beszerezzek a boltból elemózsiát a hazaútra, aztán még a vécére is el tudtam menni. Ja meg a visszaúton lefényképeztem a főút mellett lévő kappa-szobrokat. Azóta sem tudom, mi a jelentősége a kappáknak Cujamában, ennek majd utána kell néznem.

Elértem tehát a vonatot, ami Cujamából Szajo felé tartott. Ekkor már sötét volt, igy hát nem néztem a tájat, helyette a blogot irtam 🙂 Szajóban át kellett szállni, körülbelül tiz percet kellett várni, mig megérkezett a másik vonat. A pici, régi szerelvényről leszálltam, aztán megjött egy újfajta, az Oszaka környékén gyakran látott vonatokhoz hasonló szerelvény, de persze ez is csak egy kocsiból állt. Erre szálltam fel, ez vitt egészen Himedzsiig, ahol aztán átszálltam a Maibara felé tartó gyorsitott járatra, és meg sem álltam Sin-Oszakáig. Onnan szokás szerint metróval jutottam haza.

Hazafelé bementem a szűpába, és vettem leárazott halat, gondoltam, főzök le rizst, és azzal megeszem. Aztán amikor a takojakishoz értem, gondoltam, beköszönök. Kiderült, hogy Teccsan már bezárt, mert elfogyott az alapanyag. Behivott, mondta, hogy üljek le, én mondtam, hogy sietek. De aztán elkezdtünk beszélgetni az utazásról meg mindenről, mondta, hogy kapott japán édességeket Jonmi-csantól, együk meg. Na akkor leültem, megettük az édességet, közben hivta Kótát is (a hangszerkészitő srác), ő is megérkezett, na aztán szóba került az Eurovizió, megmutattam az idei magyar versenyzőt, utána szóba kerültek a nyelvjárások, néztünk Jofukasi-videókat… és már fél 1 volt. Hazamentem, beestem a lakásba, akarom mondani a futonba, és már aludtam is. A leárazott halak másnapig várhattak, hogy megegyék őket 🙂

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás