(49-2) 【Hokuriku+Hida 1】 Kirándulás Fukuiban az esőben. Icsidzsódani, Eiheidzsi. A dinoszaurusz-múzeum. Bambuszfigurák. A maruokai vár és a Tódzsinbó sziklák. Avara onszen.

Üdvözlet a Nanaóból Kanazava felé tartó vonatról, amelyen velem szemben épp egy skizofrén (?) álldogál, és saját magával beszélget. Megkezdődött a hokurikui kirándulás, az első napon Fukui nevezetességeit jártam be a szállásadó fickó segitségével. Többek között megnéztem az Eiheidzsi zen templomot, a dinoszaurusz-múzeumot, valamint a legrégebbi eredeti állapotban fennmaradt várat, a maruokai várat is.

Csütörtökön hajnalban keltem, megreggeliztem, és közben megnéztem az egyik sorozatomnak a legújabb epizódját. Amig lejárt a sorozat, addig végeztem is a kajával és a készülődéssel, és indulhattam a metróállomáshoz. Minden időjárás-jelentés nagy esőzést jósolt csütörtökre és péntekre, szinte az egész ország területére. Ilyen időben nem szeretek kirándulni, nem voltam túl boldog attól, hogy pont akkor fog esni, amikor én úton leszek, de hát nem volt mit tenni. Azt se tudtam, hogy a Hokuriku-régióban mennyire olvadt már el a hó – gondoltam, ha már elolvadt, akkor vehetném a vizálló cipőt, de mivel tervezek menni a Sin-Hotaka hegyre is (ez már Gifu megye), oda azért elkél a bakancs, ott biztos van még hó… Igy gondolkodtam, és végül a bakancs mellett döntöttem. Miközben sétáltam a metrómegálló felé, már kezdett is csöpörészni az eső.

A metróval Sin-Oszakáig mentem, ott szálltam fel a Kiotóba tartó gyorsitott járatra. Kiotóban át kellett szállni a Biva-tó bal partján, Ómi-Imazuig közlekedő vonatra. Ez azért volt érdekes, mert egy viszonylag régi, zöld vonat futott be az állomásra – olyasmi, mint a Szanin-vonalon a narancssárga, valamint a Kuszacu-vonalon a szintén zöld vonatok, de egy régibb változat lehetett, mivel kézzel kellett nyitni az ajtaját. Ezzel a vonattal utaztam Ómi-Imazuig, ott pedig átszálltam a Fukuiba tartó vonatra, ez már olyan volt, mint amilyet Oszaka környékén megszokhattunk. Mivel előző este későn értem haza, nem aludtam sokat, igy a vonatokon szunyókáltam.

Fukui megye látványosságaival egy nagy probléma van: nagyon szét vannak szórva a megyében. Engem személy szerint érdekelt az Icsidzsódani középkori város romja, az Eiheidzsi templom, a maruokai vár, a Tódzsinbó-sziklák. A dinoszaurusz-múzeum és az Avara onszen szintén érdekelt volna, de ezekről álmodni se mertem, mivel egyszerűen nem fért volna bele az egy napi időkeretbe. Elkezdtem tervezni az utat, és állandóan problémákba ütköztem. Ha elmegyek az Eiheidzsihez, és következőnek a várhoz akarnék menni, egy helyen át kéne szállni egy másik buszra, és arra kéne várni egy csomót. Ugyanez a helyzet, ha forditva megyek. Sehogy sem akart összeállni a dolog. És ekkor találtam meg a Lounge Taki vendégházat a neten. Pontosabban a Bookingon. Sokan irták a véleményeknél, hogy milyen jó volt, hogy a szállásadó pasas körbevitte őket kocsival a nevezetességekhez, olcsóbb áron, mintha tömegközlekedéssel mentek volna. Na én rá is kerestem külön erre a vendégházra, és felvettem e-mailben az illetővel a kapcsolatot. Kiderült, hogy 3000 jenért (benzinpénz) elviszi a vendégeket, ahová azok szeretnék. Megirtam, hova szeretnék eljutni, mondta, hogy ez simán bele fog férni egy napba, még akkor is, ha én csak 9:46-kor érkezem – a Szeisun 18 kippuvel ugyanis leghamarabb ekkorra tudok ott lenni Fukuiban. Az indulás előtti este aztán jött egy e-mail, hogy akkor pontosan hol fog fölvenni az állomás előtt, ezt lefixáltuk, igy érkeztem meg Fukuiba.

Az állomás elé menve nem találtam meg az e-mailben leirt fekete autót, igy hát felhivtam Taki-szant (nem tudom amúgy, hogy mi a fickó neve… vajon azért Taki a vendégház neve, mert őt úgy hivják, vagy tök más a pasas neve? Mindenesetre én ebben a szövegben Taki-szannaka fogom hivni.), mondta, hogy épp most kanyarodik be, meg is érkezett. Egy 40 év körüli fickó, mint kiderült, Fukui megyei idegenvezető képesitéssel rendelkezik, és pár éve nyitotta meg a vendégházat Fukui városában, ahol addig nem volt hasonló vendégház. Azért különleges az ő vendégháza, mivel nincs dormitory része, mindenki külön szobában van elszállásolva, mindez dormitory áron. Először kocsival elvitt a vendégházhoz, lepakoltam a hátizsákomat, kifizettem a fizetnivalót, Taki-szan megmutatta a szobámat, aztán elmagyarázta, hogy pontosan milyen útvonalon fogunk haladni. A tervezetteken kivüli helyszineket is hozzáadott az útitervhez, persze ez ellen én nem tiltakoztam.

Először az Icsidzsódanihoz mentünk. Ez a terület a hadakozó fejedelemségek korában az Aszakura-családhoz tartozott, a két hegy közti völgyben alakult ki egy nagyobb, erőditett város, a vár közelében. A régészeti feltárások, korabeli források alapján ennek a középkori városnak egy részét állitották helyre, ezt tekintettem meg először. A környéken a földeken, illetve arrafelé, ahol nem járnak se gyalogosok, se autók, még nagyon sok hó volt – nem csoda, hisz idén Hokuriku, és azon belül is Fukui megye rekordszerű hómennyiséget kapott, ha jól emlékszem, 30-valahány éve nem volt ekkora havazás errefelé. Mikor odaértünk az Icsidzsódanihoz, az eső már esett, de még nem vészesen, teljesen tűrhető volt. Taki-szan megvárt a kocsiban, én pedig körbesétáltam a helyreállitott városrészben. Őszintén megvallva… nem túl nagy szám, eléggé csalódás volt. Azok számára, akik még nem láttak ilyesmit, talán érdekes lehet (nem), de akik már sok hasonló helyen jártak, azok számára nem túl élvezetes a hely. Persze a történelmi háttér ismeretében érdemes lehet felkeresni, de akit hidegen hagy a japán töri, annak nem nagyon fog tetszeni.

Visszaültem a kocsiba, következőnek Taki-szan az Eiheidzsihez repitett, ez a Szótó zen buddhista szekta (szektának szoktuk forditani, de ennek magyarul van egy negativ felhangja, ebben az esetben tulajdonképpen csak annyit tesz: felekezet) legfőbb temploma. Ha tömegközlekedéssel akartam volna ide jönni, akkor az Icsidzsódanitól buszra kellett volna szállnom, majd átszállni egy vonatra, visszamenni Fukui központjába, ott pedig egy másik vonatra szállni, onnan meg sétálni vagy buszozni. Ehelyett kocsival átszeltük a hegyet körülbelül negyed óra alatt. Taki-szan ráadásul mind az Icsidzsódaniról, mind az Eiheidzsiről berakott a kocsiban lévő dvd-lejátszóba egy-egy dokumentumfilmet, igy amig utaztunk, lehetett informálódni – nagyon jó volt! Az Eiheidzsihez érve kicsit megerősödött az eső, de továbbra sem lehetett azt mondani, hogy szakadna. Ez alkalommal Taki-szan is bejött velem, ugyanis őt már annyira ismerik errefelé, hogy szabad bejárása van a templomba, hisz szinte mindennap hoz ide látogatókat. Körbevezetett a helyen, elmagyarázta a főbb tudnivalókat. Láttunk buddhista szerzeteseket is, akik épp „gyakorlaton” vannak, aztán csináltattam gosuint is, meg megkongattuk a harangot is. Mire kiértünk, épp elállt az eső.

Az Eiheidzsi után beugrottunk egy helyre, ahol japán édességeket, egy helyi specialitást árusitanak. Nem kellett vásárolni, viszont körbe lehetett kóstolni a különfélű izű édességeket, és lehetett ingyen inni egy teát is. A kis pihenő után pedig a dinoszaurusz-múzeumhoz mentünk, ami Kacujama városában található. (Az Icsidzsódani Fukui városban van, az Eiheidzsi Eiheidzsi községben, a dinoszauruszok Kacujamában, a maruokai vár Szakaiban, a Tódzsinbó sziklák és az onszen pedig Avarában… Talán ebből is érhető, miért lett volna nehéz mindent tömegközlekedéssel körbejárni.)

A Kacujama környéki hegységekben pár évtizeddel ezelőtt találtak mindenféle kőzeteket, mindenféle fossziliákkal, köztük dinoszaurusz-leletekkel. Ahogy folytatták a kutatás, hatalmas felfedezésre bukkantak: egy dinoszaurusz teljes csontvázát megtalálták! Ezután tovább folytatták a feltárást, és még több dinó is előkerült – Fukui megye dinoszaurusz-nagyhatalom lett 😀 Kacujama városában megnyilt a Fukui megyei dinoszaurusz-múzeum, ahol kiállitották a talált leleteket. Mára ez a világ három legjobb dinoszaurusz-múzeumának egyike, a Fukuiban talál leleteken kivül külföldön talált dinócsontvázakat is kiállitanak. Ráadásul mivel az önkormányzat tartja fenn, rendkivül olcsón megtekinthető. Csak ugye a közlekedés nehézkes… De ez kocsival nekünk nem okozott gondot. Taki-szan megint megvárt kint, én meg egy órát töltöttem a dinók között. Kiskoromban érdekeltek a dinók, voltak mindenféle dinós könyveim, manapság nemigen foglalkozom velük, de ez a múzeum igy is nagyon tetszett. Egy rendkivül szinvonalas hely, lenyűgözőek a csontvázak, sok mindent meg lehet tudni az őslényekről. Vannak „életnagyságú”, mozgó dinók is, és megtaláltam a hinamacuri (babaünnep) alkalmából tradicionális japán öltözékbe öltöztetett dinópárt is 😀 😀 Na de a viccet félretéve, tényleg egy nagyon érdekes hely, sokat lehet tanulni itt is.

A dinómúzeum után a maruokai vár következett, útközben viszont megint megálltunk egy olyan helyen, amit én eredetileg nem terveztem: az Ecsizen bambuszfigurák manufaktúrájánál. A térség hires ugyanis a bambuszból készült babákról, figurákról is, ezen a helyen pedig meg lehet tekinteni, hogyan készülnek. Ez 300 jenbe került volna, de ezt Taki-szan kifizette :O Odabent az egyik babakészitő megmutatta, hogyan munkálják meg a bambuszt. Elképesztő, ahogy a bambusz ágát 0,3 mm-es vékonyságú szálakra vágja! Ebből a vékony szálakból lesz például a babák haja vagy szakálla – nagyon élethű! Különféle érdekes bambuszok is voltak kiállitva, például egy olyan fa, amelyet villámcsapás ért, ezért különleges mintázattal bir, aztán volt egy természetes módon hullámosra görbült bambusz is. A manufaktúra hátsó részében egy kiállitótermet lehetett találni, ahol a legjobb babák voltak kirakva, fantasztikus munkák! Bár nem terveztem, hogy ide eljövök (nem is tudtam róla!), örültem, hogy ezt a helyet is megnézhettem.

Következett a maruokai vár, ezt vártam leginkább. Az Utazásaim térképen cimű aloldalon is látható, hogy „gyűjtöm” az eredeti állapotban fennmaradt várakat. (Az „eredeti állapotban fennmaradt” kifejezést úgy kell érteni, hogy a várat a Meidzsi-korban nem rombolták le. Persze az évek során felújitások történtek ezeken a várakon is, ld. például a himedzsi várat. Az oszakai vagy nagojai vár például teljesen megsemmisült, amit ma látni, az egy a Sóva-korban, az 1960-as évek környékén vasbetonból felhúzott utánzat. Na ezek a várak, amelyekre azt mondom, hogy „eredeti állapotban fennmaradtak”, nem ilyen másolatok.) Ilyen várakból 12 darab van egész Japánban, én pedig eddig már meglátogattam 10-et. Még kettő volt hátra, a maruokai és a macumotói: ez alkalommal az utolsó előttit kivántam megnézni. A maruokai vár azért is fontos még, mivel a 12 eredeti állapotban fennmaradt vár közül ez a legrégebbi: mig a másik 11 az Edo-korból származik, ez a vár már a Hadakozó fejedelemségek korában is állt. Megérkeztünk tehát a várhoz, én pedig fölmentem. Csodálatos volt, nagyon meredek lépcsőkkel – konkrétan létra helyett egy kötél volt leeresztve rajta csomókkal, azon kellett felkapaszkodni a fölső szintekre. Nem holmi vasbeton másolat, igazi, eredeti, fa épitmény. Nagyon tetszett. A belépőjeggyel meg lehetett tekinteni a szomszédos épületben lévő kis múzeumot is, ez elég picike, nincs túl sok minden kiállitva (csak a szokásos, pár komondzso, egy páncél, térképek, korabeli pénzérmék), de ha benne van az árban, akkor ugye miért ne néztem volna meg? 🙂 Taki-szan javasolta, hogy olyan jegyet vegyek, ami tartalmazza a belépést a közelben lévő „A világ legrövidebb levelei múzeumba”.

A vár után kocsival átmentünk ebbe a közeli múzeumba. Ez is egy érdekes hely volt, amiről én eredetileg nem is tudtam. A múzeum minden évben meghirdet egy pályázatot egy adott témával (pl. Levél anyámnak/apámnak/gyerekemnek/barátomnak stb.), és erre be lehet küldeni frappáns, két-három soros kis üzeneteket. Ebből minden évben kiválasztják a legjobbakat, ezek vannak kiállitva a múzeumban. Végigolvastam több évnyi nyertes levelet, nagyon jó élmény, sok megható, sok humoros levél van köztük. Volt egy statisztika, amin szerepelt, hogy honnan érkeztek ilyen pályázatok, külföldi országok is voltak köztük. Arra gondoltam, simán ki lehetne adni ezt egy középhaladó vagy haladó japános csoportnak feladatnak, hogy irjanak frappáns leveleket. Ha valakit kiválasztanának nyertesnek, biztos nagyon örülne.

Ezek után következett a Tódzsinbó, ami egy különleges alakú sziklaképződmény a Japán-tenger partján. Mint Taki-szantól megtudtam, azért nevezik Tódzsinbónak, mivel volt valaha az Eiheidzsiben egy Tódzsinbó nevű szerzetes, aki rosszul viselkedett, és hogy móresre tanitsák, társai elvitték ehhez a sziklához, leitatták – ő pedig részegen lezuhant a szikláról, és szörnyet halt. Állitólag most is ott kisért a szelleme… Na hát ez a hely pont emiatt a háttérsztori miatt az öngyilkosok kedvelt célpontja lett, sokan innen vetették le magukat, igy vetettek véget életüknek. Manapság már ügyelnek arra, hogy ne történjenek itt öngyilkosságok, ma inkább a szerelmespárok randihelye, meg persze turistalátványosság. Taki-szannal kimentünk egészen a sziklákra, megmutatta, honnan a legjobb a kilátás. Ekkor kicsit erősebben esett az eső, de még mindig nem volt annyira vészes. Eredetileg úgy volt, hogy aznap csak én egyedül szállok meg a vendégházban, de amikor a Tódzsinbónál voltunk, ketten is telefonáltak Taki-szannak, hogy ők aznap foglaltak a neten, és már ott vannak a ház előtt, hogy tudnak bejutni 😀

Hazafelé menet még arra is volt idő, hogy megálljunk Avara onszennél. Ez Fukui egyik hires onszenje, sok hotel és rjokan található errefelé. Mi egy olyan fürdőhöz mentünk, ahová napijeggyel is be lehet menni, nem kell ahhoz szállóvendégnek lenni. Taki-szannak volt valamilyen kuponja, amit odaadott, ezzel kedvezményesen tudtam bemenni a fürdőbe. Pont jó hőmérsékletű volt a viz, kellemes volt, Taki-szan adott törülközőt is. Elég sokan voltak a fürdőben, főleg helyiek. Miután megmártóztam a vizben, következőnek egy konbinihez mentünk, ott bevásároltam vacsorára és másnapra, ezután mentünk vissza a vendégházhoz.

Este igy már fürödnöm nem kellett, megvacsoráztam tehát, és készülődtem az alváshoz. A földszintio szoba volt az enyém, tévével, kotacuval (fűthető kis asztal), futonnal. Csak annyi volt a baj, hogy odakint égett a villany, a tolóajtó pedig áteresztette a fényt, emiatt sokáig nem tudtam elaludni. Odakintről pedig behallatszódott, hogy irtózatosan zuhog az eső. A fukui kirándulás tehát jól járt le, Taki-szannak hála mindent meg tudtam nézni, amit szerettem volna, sőt még több helyre is eljutottam. Ráadásul az eső sem volt olyan zavaró. Az előrejelzések viszont másnapra is 100%-os valószinűségű esőt jósoltak, és eléggé aggasztott, hogy éjszaka szakadt az eső. Úgy tűnt, Kanazavában is az esőben kell majd bóklásznom.