(50-4) 【Kósinecu+Kelet-Japán 2】 Termálfürdőző majmok. Fürdés Sibu és Judanaka onszenben. Egy 92 éves nyelvtanuló. Kirándulóvonat vissza Naganóba. A Zenkódzsi templom. Helyi vasútvonalak. A takadai vár. Utazás Niigatáig.

Üdvözlet Niigatából! A második napon Naganóból a Dzsigokudanihoz utaztam, hogy megnézzem az onszenben fürdőző majmokat, aztán jómagam is fürdőztem egyet Siba onszenben, illetve Judanaka onszenben. Véletlenül elcsiptem egy tök jó vonatot, Naganóba visszaérve pedig megnéztem a Zenkódzsi templomot. Végül átlépve Niigata megyébe, felkerestem a takadai várat, aztán meg sem álltam Niigatáig! Megyeszámláló: 45/47!

Először is, pótolnom kell egy elmaradást! Az előző posztban ismét be szerettem volna mutatni egy az épp felkeresett helyhez kapcsolódó dalt, de végül megfeledkeztem róla. Történt ugyanis, hogy amikor Macumoto állomáson várakoztam a Naganóba tartó vonatra, hallottam a bemondást, hogy az egyik vágányra érkezik az Azusza gyorsvonat, illetve láttam is a kiirásokat az Azuszáról. És egyből eszembe jutott, hogy itt muszáj lesz bemutassak egy újabb klasszikust: a „2-es számú Azusza” (Azusza Ni-gó) cimű dalt! Az Azusza gyorsvonat Tokióból, Sindzsukuból a Csúó-vasútvonalon megy Macumoto városába – a dal pedig arról szól, hogy a lirai én másnap felül erre a vonatra, és elutazik. Egy kis részlet a szövegből:

„Holnap útra kelek / Valakivel, akit te nem ismersz / Oda, ahová valaha veled kellett volna mennem / Az útra a Sinano tartományba, ahol még korai a tavasz”

„Akármennyi idő is telik el / Nem tudom kimondani: viszlát / Számomra te mindig is a ragyogó fiatalság maradsz / A pontban 8-kor induló 2-es számú Azuszával / Én, én útra kelek tőled”

Gyors és összecsapott, sietős szabad forditás, tessék elnézni nekem 😀 A dalt 1977-ben mutatták meg, és akkora népszerűségre tett szert, hogy egyszerre meglenditette az Azusza gyorsvonatok utasszámát is 🙂 Ime a dal:

 

Ezzel tehát leróttam a tartozásomat, most következhet a második nap leirása! 🙂 A mocskos szálláson egész jól aludtam. Öt óra körül keltem, összekészülődtem, és elindultam a Nagano állomás felé. Az első úticél a Dzsigokudani volt, az a bizonyos hires majompark, ahol a makákók a termálvizben fürdőznek. Ide a Nagano Villamosvasút járataival lehet eljutni, és mindenféle akciós jegyet, egy- vagy kétnapos bérletet is árulnak, ilyet akartam venni, még mielőtt felszállok a vonatra. A szállástól körülbelül negyed órát sétáltam az állomásig, alig voltak kora reggel az utcát. A Nagaden állomása nem ugyanott van, mint a JR-é, hanem a JR állomástól kicsit előrébb, a föld alatt, mint valami metró. Szerencsére nyitva volt a jegyvásárlós ablak, meg tudtam venni a bérletet. Csakhogy vétettem egy hibát. Odahaza nézegettem, hogy van egy „Snow Monkey Pass”, ami tartalmazza a Nagaden vonatok és buszok korlátlan használatát, valamint a majomparkba a belépőt is. Csakhogy én kiszámoltam, hogy nekem jobban megéri, ha a Nagaden egy napos bérletét veszem meg. Valamiért viszont reggel nem ellenőriztem le az útitervemben, melyik bérletet akartam megvenni, és véletlenül a Snow Monkey Passt kértem. Gyanús volt az ára, de kifizettem és megvettem. Később szembesültem vele, hogy igy hatszáz jent vesztettem. (Viszont igy lehetőségem lett a visszaúton felülni egy gyorsvonatra, erről később.)

Miután megvettem a bérletet, egy a tervezettnél korábbi vonatot értem el. Nagyon kevesen voltak rajta… Ezzel a személyvonattal Sinsú-Nakano állomásig kellett menni, utána át kellett szállni az onnan Judanaka felé tartó vonatra. Azon aztán még kevesebben voltak. A táj viszont nagyon szép volt, a hófödte hegycsúcsok itt is jól látszódtak, tetszett. Judanaka állomásra érve aztán tettem egy sétát a környéken, Judanaka onszenben, mivel a majompark csak 9 körül nyitott, és az oda tartó busz indulásáig is volt még bőven időm. Csakhogy reggel fél 8 körül nem volt még semmi nyitva, az állomás melletti onszen, a Kaede no ju sem. A konbini viszont igen, ott vettem kaját. Sétálgattam tehát, aztán amikor beállt a busz a megállóba, felszálltam rá, és a majomparkhoz közeli megállóig mentem.

Az állomástól először föl kellett sétálni a majomparkhoz vezető erdei ösvény bejáratához, onnan pedig egy körülbelül két kilométeres séta következett magához a majomparkhoz. Kellemes idő volt, jó volt ez a kis séta. Hó már abszolút nem volt, sok helyen csak a latyak emlékeztetett a télre. (Mint emlitettem, március eleje nagyon meleg az idén, a cseresznyevirágok is kinyiltak már, konkrétan ma Kócsiban bejelentették, hogy teljesen kinyiltak a szakurák, az átlagostól 9 nappal korábban!) Na gondoltam, ilyen jó időben biztos nem fognak bemenni a majmok a vizbe… Haladtam előre az úton az én szokásos gyors tempómban, megelőztem egy bácsikát, aki meg is jegyezte, hogy milyen gyors vagyok. Hát mondom, ez az alapértelmezett sebesség nálam 😀 Nemsokára megérkeztem a majompark bejáratához. A majompark közelében amúgy van egy szálloda, amelynek van egy kinti fürdője, erre pont rálátni a majomparkhoz vezető lépcsőtől – és állitólag van, hogy ebbe a fürdőbe is bemennek a majmok, az emberek mellé a vizbe! Hát ez biztos nagyon érdekes, de higiéniai szempontból nem túl bizalomgerjesztő 😀 Maga a majompark egy folyó mentén található. A bejárattól előre elindulva a folyó melletti ösvényen kell előrehaladni, aztán van egy hid keresztül a folyón, a hid túloldalán van a majmok termálvizes medencéje. A folyó túlpartján egy meredek sziklafal van, itt ereszkednek le a majmok. Azt hittem, hogy az óitai majomparkot nem lehet überelni, de mégis! Vagyis hát inkább ugyanolyan jó mind a kettő. Mig Óitában rengeteg majom van egy kis helyen, itt nagy területen van szétszórva sok majom 😀 Nagyon aranyosak! A hidon állva próbáltam lefényképezni, amint a folyóban lévő sziklákon ugrálva kelnek át a folyón, és egyszer csak megszólitott a bácsi, akit az előbb megelőztem. Szólt, hogy épp egy majom bent ül a forró vizben! Nagyon örültem, hogy szólt, észre se vettem volna, lefoglaltak az ugrándozó majmok 😀 Amikor jó idő van, nem szoktak beülni, ezért is volt meglepő, hogy az egyikük beleugrott a medencébe. Aztán kiderült, miért tette: valami kaját keresgélt a vizben nagy serényen. Nagyon jópofa volt, mindenki őt bámulta 😀 Egyszer csak aztán jött egy másik majom is, és nagyon nézte a fürdőző társát. Gondolt egyet, és beleugrott a vizbe, de űgy, hogy a másik elmerült, aztán mikor elődugta a fejét a vizből, a viztől teljesen „le volt nyalva” a szőre, vicces volt 😀 Mindenki őket nézte, aranyosak voltak. Később még lementem közvetlenül a folyó partjára, megnéztem ott is a majmokat, aztán lassacskán elindultam visszafelé. Úgy terveztem, hogy visszasétálok azon az útvonalon, ahol a busszal jöttem, és útba ejtem Siba onszent, ahol én is megfürdök.

Picit késésben voltam, nem tudtam, hogy fog beleférni a fürdőzés a vonat indulása előtt. Aztán megnéztem a pamfletet, amit a Snow Monkey Passhoz kaptam, abból pedig kiderült, hogy ezzel a bérlettel a gyorsvonatokra is fel lehet ülni. Fél egy körül volt egy gyorsvonat, eldöntöttem, hogy azzal fogok visszamenni Naganóba. Sétáltam-sétáltam, mig meg nem érkeztem Siba onszenbe. Itt van egy hires rjokan (szálló), amelynek az épülete kivilágitva hasonlit arra a bizonyos fürdőházra, amelyik a Chihiro Szellemországban cimű Mijazaki-animében szerepel. Megnéztem, de mivel nappal volt, nem volt kivilágitva, igy nem sok hasonlóságot fedeztem fel. Siba onszenben van kilenc nyilvános fürdő, viszont ezek közül nyolcat csak azok használhatnak, akik valamelyik szállónak a vendégei. A kilences számút viszont bárki használhatja, csak ki kell fizetni a belépő árát egy meghatározott helyen, aztán valamelyik közeli rjokanban kell szólni, hogy kinyissák a fürdő ajtaját. Megtaláltam a helyet, ahol a belépti dijat kellett kifizetni, aztán utána a fürdő melletti rjokanban megkértem, hogy nyissák ki a fürdő ajtaját. Voltak bent ketten, de pont akkor jöttek ki a vizből, amikor én bementem, igy rövid időre senki nem volt a vizben. Ezért tudtam is csinálni gyorsan egy képet. Egy jó régi épületről van amúgy szó, nagyon hangulatos, de meglehetősen forró a viz. Beültem a vizbe, de sokat nem tudtam maradni, mert túl forró volt. Később aztán jöttek még ketten, amikor ők bejöttek a vizbe, én lassacskán távoztam, mert már nem birtam tovább a forróságot.

Tovább sétáltam, és lassan kiértem Sibu onszenből. Itt sok fürdőváros található egymás mellett, ezek közigazgatásilag mind Jamanoucsi községhez tartoznak. Hamarosan átértem Judanaka onszenbe. Nem terveztem eredetileg, de úgy adódott, hogy pont a nagy „világbéke Kannon-szobor” mellett haladtam el. Gondoltam, ha már itt vagyok, fölmegyek a lépcsőn, és megnézem a szobrot. Igy is tettem. Aztán látom, hogy a szobor melletti templomban gosuint is csinálnak, igy csináltattam én is egyet. Majd folytattam az utamat vissza a Judanaka állomás irányába.

Ahogy haladtam előre, egyszer csak megláttam egy szemből érkező bácsikát. A bácsika megállt, és katonásan tisztelgett. Nem tudtam mire vélni, haladtam tovább. Erre megszólalt: „Why come to Japan?”. Nem lehetett jól kivenni, mit mond, visszakérdeztem, megismételte. Mondom, tudok japánul. Ennek nagyon megörvendett, majd megkérdezte, hogy honnan jöttem. (Eredetileg why helyett where-t akart vajon mondani?) Elmondta, hogy 92 éves, és autodidakta módon tanul angolul. Ez igen! Csak az a nagy gondja, hogy a köszönés megy neki, de amikor kérdez valamit a másik féltől, nem érti meg a választ, mert fura az anyanyelvűek kiejtése. Ettől függetlenül azért mindig megszólitja a fürdővárosban megforduló külföldieket. (Akik, tegyük hozzá, nem kevesen vannak, a majompark miatt nagyon népszerű ez a hely.) Amúgy a bácsika nagyrészt japánul beszélt hozzám, de azért be-beszúrt angol szavakat a mondanivalójába. Ettől függetlenül, minden elismerésem, hogy 92 évesen nyelvet tanul a bácsi!

Megérkeztem a Judanaka állomáshoz, következőnek az állomás mögött lévő Kaede no ju nevű onszent és annak a kültéri fürdőjét akartam felkeresni. A Kaede no ju amúgy a Judanaka állomás régi épületében található. Megvettem a jegyemet, be is mentem az öltözőbe. Már itt is elég sokan voltak, de ennél durvább volt a látvány, ami bent a fürdőben fogadott. A vizben rengetegen voltak, zuhanyozóhely csak öt darab volt, ezek mind foglaltak voltak. Odakint a kültéri fürdő is tömve volt, főleg gyerekekkel. Nem tudom, valami osztálykirándulás lehetett vajon? Beültem a kültéri fürdőbe, de alig volt hely, ráadásul pont rám tűzött a nap, igy kis idő múlva bementem. A benti fürdőbe is beültem, aztán le akartam volna zuhanyozni, de rengeteget kellett várni, hogy felszabaduljon egy zuhanyzós hely. Utána az öltözőben is alig volt hely. Nem gondoltam, hogy ekkora tömeg lesz itt, ha ezt tudom, nem vettem volna ide jegyet, hisz ma már voltam egy onszenben.

Átmentem az állomás épületébe, és beálltam a gyorsvonatra várakozók sorába. Megkérdeztem a személyzetet, hogy a gyorsvonat megáll-e a Zenkódzsi-sita állomásnál (eltévesztettem a templom nevét, és Kózendzsit mondtam, a gyerek meg elkezdett gondolkodni rajta, nem kapcsolt, hogy csak fölcseréltem két kandzsit 😀 ). Mondta, hogy nem, át kell szállni, kell várni tiz percet, aztán a személyvonattal lehet odáig elmenni. Később megnéztem az útvonaltervezőben, kiderült, hogy fölösleges átszállnom, a Zenkódzsi utáni állomáson leszállva kábé ugyanannyit kell sétálni a templomig, mintha a templom nevét viselő állomáson szálltam volna le.

Hamarosan megérkezett a vonat. Kiderült, hogy a fél egyes gyorsvonat egy különleges járat, a neve „nonbiri-gó”, vagyis egy olyan gyorsvonat, ami igazából nem annyira gyors, a szép látnivalóknál lelassit, hogy mindenki megcsodálhassa a kilátást. Emellett a kalauz mindenféle érdekességekről mesél a mikrofonba, és ételeket-italokat is árusitanak. (Nagano megye hires az almatermesztésről, igy vettem is egy üveg almalevet, hogy megkóstoljam.) Ráadásul a vonat orra úgy van kialakitva, hogy a vezető egy emeleti helyiségben ül, az utasok pedig beülhetnek egészen a vonat orrába, igy maguk előtt láthatják a tájat. Az első ülésekre egy négyfős lánycsapat ült be, én a második sorba tudtam bejutni, de innen is nagyon szép volt a kilátás. Örültem, hogy egész véletlenül elcsiptem egy ilyen kirándulóvonatot, jó élmény volt. A kedvencem az egyik néni volt, aki nem tudta, hogy ez milyen vonat. Megálltunk egy hid közepén, hogy a folyó fölött kiélvezzük a szép tájat, erre amikor ismét elindultunk, a néni megkérdezte a kalauzt, hogy „most meg minek álltunk meg itt?”. Ő mondta, hogy a kilátás miatt, erre a néni: „ja, ez ilyen kirándulóvonat?” 😀

A vonattal Gondó állomásig mentem, itt leszálltam, és gyalog folytattam utamat a Zenkódzsi templomig. Körülbelül negyed órát kellett sétálni, ezzel nem is volt gond, mert nagyon szép idő volt. Ahogy haladtam az egyik bevásárlóutcában, az egyik automatánál felfigyeltem valamire. Kiderült, hogy van Naganóban is olyan helyi dizájnú dobozos kóla, mint Fukuiban és Isikavában volt. Viszont a matrica alapján arra is megvolt az esély, hogy pont Fukui- vagy Isikava-dizájnos kóla pottyan ki az automatából. Kipróbáltam, és szerencsémre naganós kóla gurult ki alul. Csak az a baj, hogy ha ezt kinyitom és megiszom, a kirándulás hátralévő tiz napjában az üres doboz biztos, hogy összenyomódik a táskában – igy hát most cipelek egy doboz kólát végig az országon 😀

A Zenkódzsihoz közeledve egyre nagyobb volt a tömeg. Ez a templom amúgy azért különleges, mivel hivatalosan egyik szektához sem tartozik, két felekezet közösen működteti. A templom főkapujához, a bejárathoz hosszú utca vezet, itt mindenféle üzletek sorakoznak. Jó sokan voltak itt… Az egyik helyen, ahová ki volt irva, hogy lehet gosuint csináltatni, leadtam a gosuincsómat, hogy amig körbejárom a templomot, megcsinálják. Aztán elsétáltam egészen a kapuig, majd a főépületig. Külön belépőjegy ellenében be lehetett volna menni a templom belső részébe, illetve a főkapu fölső részébe is, de egyik sem tűnt annyira érdekesnek, igy kihagytam ezeket. Körbesétáltam a templom épületei körül, aztán visszamentem a gosuincsómért. Majd pedig elindultam a Nagano állomás irányába.

Az állomáson vettem kaját, majd lepecsételtettem a Szeisun 18 kipput. Viszont igazából egy olyan vasútvonalon akartam használni a jegyet, ahol nem lehetett volna. Naganótól Mjókó állomásig ugyanis egy olyan „harmadik szektoros” cég üzemelteti a vasútvonalat, mint amilyen a IR Isikava Vasúttársaság volt Isikava megyében, vagy az Ainokaze Tojama Vasúttársaság Tojamában. Itt ezt a céget Sinano Vasúttársaságnak hivják. Mjókó állomásnál átlépünk Niigata megyébe, igy hát a vasútvonalat üzemeltető cég is megváltozik: Mjókótól Naoecu állomásig az Ecsigo Tokimeki Vasútvonal az üzemeltető. Ezeken a vonalokon nem használható a Szeisun 18 kippu. Én viszont a következőképp gondolkodtam: ha egy JR-állomáson szállok fel, aztán a végén egy másik JR-állomáson szállok fel, akkor senki nem fogja kérdezni, hogy útközben végighaladtam-e egy másik társaság vasútvonalán, nem? Vagyis át tudok haladni ezeken a vonalokon a JR jegyével is. Igy gondolkodtam – de persze az ilyen esetekre fel van készülve a Sinano Vasúttársaság is. Felültem a Mjókóba tartó vonatjukra, majd hamarosan közölték, hogy akkor most a kalauz végigmegy a szerelvényen, és ellenőrzi a jegyeket… Azt hittem, egyszemélyes vonat lesz, de közben volt kalauz is. Nem volt mit tenni, megvettem tőle a jegyet Naganótól Mjókóig. Amúgy szép helyeken haladt végig a vonat, megint csak szép hegységeket lehetett látni.

Mjókóba érkezve a másik peronon álló szerelvényre, az Ecsigo Tokimeki Vasúttársaság vonatára kellett átszállnom. Na ez már egy egyszemélyes vonat volt, igy nem ellenőrizték a jegyeket. Úgy terveztem, hogy ezzel elmegyek Naoecu állomásig (ez egy JR-állomás), majd ott veszek egy jegyet Takadáig, és azzal a jeggyel két megállót visszamegyek Mjókó irányába. De közben hallom, hogy Takada állomáson minden ajtó kinyilik – ez azt jelenti, hogy nem a vezetőnek kell fizetni leszálláskor, hanem van személyzet az állomáson, nekik kell odaadni a jegyet. Ez nekem azért volt jó, mert igy elég volt csak egy megállót kifizetnem, nem nézték ugyanis, hol szálltam fel.

Takadában azért szálltam le, hogy elsétáljak a takadai várhoz. Nem egy túlságosan hires vár, ráadásul csak az egyik bástyája van rekonstruálva, de gondoltam, ha már erre járok, megnézem. Persze már öt óra körül járt az idő, mikor Takadába értem, igy csak kivülről tudtam megnézni a várat. Az állomástól körülbelül húsz percnyi sétára volt a vár, aminek a környéke tele van cseresznyefákkal, még pár hét, és virágba borul itt is minden (errefelé később virágzanak a cseresznyék, mivel hidegebb van). Ahogy közelebb értem a rekonstruált bástyához, látom, hogy harminc-negyven ember csoportosul a vár előtt. Arra gondoltam, valami különleges esemény van – lehet, hogy nyitva lesz még a vár? Aztán ahogy még közelebb mentem, látom, hogy mindenki a telefonját nyomkodja. Csak nem? És de! Ők is mind Pokémon Go játékosok voltak… Nagyon vicces volt, amikor egy 70 év körüli bácsika magyarázta a másiknak, hogy „a múltkor majdnem elkaptam, de elmenekült (a pokémon)” 😀 😀

A vár megtekintése után visszasétáltam az állomásra, és elértem egy korábbi vonatot, amivel Naoecu állomásig mentem. A csatlakozásra viszont várnom kellett, de ez nem is volt baj, mivel elkaptam a peronon egy érdekes kirándulóvonatot, a Shu-rát. Ez egy olyan gyorsitott vonat, amelyen a helyi szakékat lehet megkóstolni. A középső kocsi egy rendezvényterem, ahol hordó alakú kis asztalkák körül álldogálva lehet iszogatni. A vonat 10-20 percig állt Naoecu állomáson, igy fel tudtam szállni rá, és le tudtam fényképezni belülről. Aztán várakoztam tovább az én vonatomra.

Következőnek Naoecutól Niigatáig utaztam. Mjókónál ugyebár már beléptem Niigata megyébe, ez azt jelenti, hogy a megyeszámláló 45/47-nél tart! Niigata városába este nyolc után érkeztem. Egy konbiniben vettem kaját, majd megkerestem a szállásomat, egy az állomás közelében lévő hotelt. Három éjszaka is itt fogok megszállni, ez rendes hotel, igy arra számitottam, hogy nem lesz bajom a zajokkal. Az első éjszaka nem is volt, jól tudtam aludni, bár arra megébredtem, amikor két nénike kiabált a folyosón. Kiderült, nem is a folyosón kiabálnak, hanem a szemközti szobában, csak úgy tűnik, náluk nem szokás becsukni az ajtót… Az első éjszaka tehát jól aludtam, ekkor még nem sejtettem, mi lesz másnap…

A harmadik napra egész napos estő jósoltak. Az útitervem alapján Jahikóba utazom, ahol megnézem a Jahiko-szentélyt, fölmegyek kötélpályán a Jahiko-hegyre, eszem panda alakú sütit, majd visszautazom Niigatába, és bejárom a város nevezetességeit!