(54) Érkezés Szuitába. Az egyetemi órák kezdete. Szakurák a pénzverdénél. A Tatejama-Kurobe kirándulás befizetése. Pizza. Helyzetjelentés a szomszédokról.

Folytatódnak az elmaradt posztok! 🙂 Április második hetében járunk, kezdődnek a tavaszi félév órái!

Reggel megérkeztem tehát Szuitába, és aludtam délig, aztán bementem az egyetemre a tavaszi félév első órájára. Az első óra egy japán nyelvészettel foglalkozó előadás volt. Az őszi félévben volt egy japán nyelvészetes órám, tulajdonképpen hivatalosan az a tavaszi félévben meghirdetett kurzus folytatása, én viszont fordítva vettem fel őket. Ezt az órát a nyelvjárásokat kutató Hidaka tanárnő tartja. Az előadás főleg a japán hangtanról, valamint a japánnyelv-tanulók által tapasztalt nyelvtani problémákról fog szólni. Érdekesnek tűnt.

Kedden délelőtt szintén Hidaka tanárnő egy nyelvjárásos órát is tart, amit ugyan felvenni nem tudtam, de megbeszéltem, hogy bejárhatok rá. Egy hatalmas nagy előadóteremben tartják, mivel az egyetem összes hallgatója jelentkezhetett rá. Megvettem a kijelölt tankönyvet mind a hétfői, mind pedig a keddi Hidaka-órára, és az első két héten még bent is voltam a nyelvjárásos órán is, de a tananyag nem sok újat mondott számomra, így a harmadik héttől már nem jártam be. Délután 1-től ugyanis kezdődik az Ogura-maraton, így azelőtt meg tudok még ebédelni nyugodtan. A tavaszi félévben úgy alakultak a keddi töris órák, hogy 1-től először tart Ogura szenszei egy előadást (ez ugyanaz, amit az előző tanévben is tartott, a téma, a tananyag is ugyanaz, csak ugyebár most az idei MA elsőéves évfolyam vesz részt rajta… meg én, mivel nekem kötelező végighallgatni ismét 😀 ), utána a következő óra egy szeminárium hivatalosan, de a gyakorlatban én is ott vagyok, és a Kudzsikata Oszadamegakit (törvénykönyv) olvassuk. Beosztottuk, hogy melyik héten ki melyik részt fogja olvasni, abból kell felkészülni, készíteni a szöveghez modern nyelvű átiratot, kiosztmányt. A harmadik óra pedig szintén valami szeminárium-féle, de ezen ca japánok közül csak ketten (Tamada-kun és Nakatani-szan) vesznek részt, meg én és a belga lány, Silke. Nem igazán értem, hogy a japánoknak ezek az órák miféle kreditekkel járnak, hogy határozzák meg, hogy ki melyiket veszi fel, nekem az a lényeg, hogy végig ott kell lennem 😀 Idén komondzso-olvasós meg tanulmányolvasós összejövetelt nem tartunk (bár az utolsó óra számomra pont olyan, mint az előző évben a tanulmányolvasós szeánsz volt). Az első alkalommal egy rövid leírást kellett készítenem arról, hogy eddig mit is csináltam, ezután mivel fogok foglalkozni. Ezt mondjuk mind Ogura, mind a japán diákok tudták már, igazából ez azért kellett, hogy az új diák, Silke is képben legyen velünk, illetve ő is elmondta, mivel foglalkozik.

A szerda az új tanévben igencsak hosszú lesz, teljesen megtömtem órákkal 😀 Reggel egy Kimura nevű tanár komondzso-olvasós órájával kezdődik a nap. Az első héten csak bevezető jellegű óra volt. Hátul ültem, de kábé alig értettem, mit motyog elöl a tanár úr, így eldöntöttem, hogy következő héttől majd előre fogok ülni. A névsorolvasásnál megkérdezte a tanár, hogy tudok-e japánul, mire mondtam, hogy igen. A diákok erre elképedve kórusban zengték a japán tévéműsorokból is ismerős „heeeeee” reakciót. Hát… egy komodzsós órára azért nyelvtudás nélkül érdekes lenne bejárni 😀 A második órában a középkori törivel foglalkozó Harada szenszei órájára ültem be, amit másodéveseknek tart. Jó sokan vannak… Harada szenszei érdekes figura, viszont maga az óra túlságosan alapszintűnek bizonyult a számomra. Mivel ezt az órát se vettem fel hivatalosan, csakúgy, mint a nyelvjárásosat, a harmadik-negyedik héttől ezt is kihagytam. Délután még két órám van, az egyiket az Edo-kori utazásokról, nevezetességekről tartja egy Ucumi nevű tanárnő. Elég érdekes ez az óra, jópofa a tanárnő is. Az első órán egy kis papíron be kellett adjunk egy rövid bemutatkozást, ebbe beleírtam, hogy mivel szeretek utazni, jártam már az összes megyében, illetve az Edo-korral foglalkozom, ezért érdekesnek gondoltam ezt a tárgyat, azért vettem fel. Na a második órán egyből azzal indított a tanárnő, hogy „tényleg jártál már az összes megyében???” 😀 A szerdai utolsó órát pedig egy Szagara nevű, fiatal, csinos tanárnő tartja, ez is egy komondzso-olvasós óra, de itt nem Edo-kori, hanem főleg bakumacu-kori, illetve Meidzsi-kori szövegeket olvasunk (tehát… nem is annyira csak komondzsókról van szó :D). Kuzusidzsiket, hentaiganákat tanulunk, érdekes ez is.

Csütörtök és pénteken ebben a tanévben nincs órám. Így hát pénteken fogtam magam, és lebicikliztem a pénzverdéhez, ahol éppen teljes pompájukban virágoztak a későn nyíló szakurák. Köröztem jó sokat, mivel nem találtam sehol se bicikliparkolót, és mióta tavaly majdnem elszállították a biciklimet, nem merem csak úgy ott hagyni valahol. Megkérdeztem egy forgalomirányító rendőrt. Azt mondja, nincs bicikliparkoló. Mondom, akkor hova lehetne lerakni a biciklit. Azt mondja, a bejárathoz, mindenki oda rakja, nem lesz baj belőle. Hát hallgattam rá, oda parkoltam a bejárathoz. Mint minden évben, most is rengetegen jöttek megnézni a szakurákat, hatalmas volt a tumultus, de megérte, idén nagyon szépek voltak a virágok. (Tavaly a fák fele már elvirágzott, a másik fele pedig még nem virágzott, amikor mentünk.) Megvettem az idei érme-szettet is, aztán végigvonultam a kijelölt útvonalon. Visszafelé aztán a környező utcákban kellett kóborolni, hogy visszajussak a biciklimhez. Hazafelé menet aztán, amikor a Pizza Hut mellett haladtam el, úgy döntöttem, nem árt néha egy kis luxus, és veszek egy pizzát 😀 Persze a legkisebbet, legolcsóbbat 😀 Meg is vettem, nagyon finom volt. Aztán az történt még a héten, hogy befizettem a Tatejama-Kurobe alpesi útra a buszos kirándulás árát. Itt van az a híres, magas hófal, ide mindenképp el akartam jutni, de ha magamnak szervezem meg az utat, elég drága lett volna, olcsóbban jöttem ki, ha befizettem egy buszos, csoportos kirándulásra. A postán kellett befizetni a díjat a május 18-19-ei útra.

Szót kell ejtenem a kedves szomszédokról is. Úgy emlékszem, az volt a legutóbbi sztori a szomszédokkal kapcsolatosan, hogy a rejtélyes szomszéd elköltözött, és egy nő a pakoláskor hangosan magyarázott a szomszédban. Nos, azóta ugye megkezdődött az új félév. Attól féltem, hogy mire visszaérek a kirándulásokról, a rejtélyes szomszéd helyén egy új valaki lesz, aki nem csak olyat keveset lesz otthon, mint a rejtélyes, hanem majd mindenféle zajokkal ő is megkeseríti majd az életemet. Szerencsére ez a félelmem nem igazolódott be. Kiderült ugyanis, hogy azok a lakások, amelyeken megjelenik kívül az ajtón a lakat (múltkor írtam róla, hogy megjelentek lakatok), na ott nem lakik senki, azok üres lakások. A mellettem lévő ajtón is megjelent a lakat. Szépen ki lett tisztítva a hely, a balkon is rendben van, valószínűleg azért, hogy ha jelentkezik egy új lakó, akkor egyből be tudjon költözni. Viszont szerencsémre egyelőre nincsen senki, és mivel Japánban általában áprilisban van költözködés az iskola és a munka kezdete miatt, reménykedem abban, hogy a hazamenetelemig nem is fog senki ide költözni. A jobb oldali szomszéd továbbra is itt van. Amikor visszaértem Tokióból, akkor – valószínűleg megszokta, hogy nem vagyok otthon – éppen nem kornyikált, hanem rappelt. Gyakran a balkonon, teregetés közben is. Egyszer este tizenegykor kezdte rá, akkor átkopoltam a falon, és abbahagyta. Van viszont egy új szomszédom is, mégpedig fölöttem! Ezt a föntről hallatszódó lépésekből, zajokból tudom. Ekkor még nem idegesített annyira, de egy későbbi posztban majd beszámolok arról, hogyan kergetett az őrületbe.