(58) Eurovíziós hét. A fenti szomszéd az őrületbe kerget. Egyeztetés Ogurával, fénymásolás. Digimon-kávézó Nambában. Félig-találkozás Öcsivel.

Az 58. héten volt az Eurovízió, vagyis korán feküdtem, korán keltem az időeltolódás miatt… vagyis hát ezt tettem volna, ha az új felső szomszéd nem kerget az őrületbe. Kedden egyeztettem Ogurával, hétvégén pedig lementem Nambába egy Digimon-kávézóba, hogy ezzel lezárjam az egy-két hete fellángolt Digimon-rajongást 😀 Hazafelé menet pedig találkoztam Öcsivel, de csak félig!

2007 óta minden évben megnézem az Eurovíziós Dalfesztivált, így volt ez 2014-ben és tavaly is, vagyis akkor is, amikor épp Japánban tartózkodtam. Hogy élőben meg tudjam nézni, hajnali 4 körül kell felkelnem, ez a kihívás várt rám idén is. A korán keléssel nem is lenne baj, ha el tudnék időben aludni. És még azzal se lenne baj, ha nem lennének a szomszédok. A jobb oldali szomszéd szokás szerint idegesítő, de az 58. héten nem ő, hanem az új felső szomszéd hozott ki a sodromból. Már említettem talán, hogy új valaki költözött a felső szomszédba. És járkál. Ide-oda járkál. Úgy, mintha ugrálna… Éjjel. Én nem tudom, hogy ez a fickó mit művelt odafent, de volt, hogy két órán keresztül fel-alá járkált a szobájában, úgy, mintha direkt azért csapná oda a sarkát, hogy én ne tudjak aludni. A fülhallgatón keresztül is hallatszódott, mintha az agyamat ütötte volna. Korábban már szóltam emiatt a gondnok néninek, és amikor múlt héten találkoztunk a takojakisnál, mondta, hogy szólt is a szomszédnak, írt neki levelet, és fel is hívta. Mintha azután picit halkabb lett volna, de az eurovíziós héten elérte a pályafutása csúcsát. Keveset aludtam, pihentem volna, erre fölülről csapkodta ez az illető képzeletben az agyamat. Rég nem voltam annyira ideges, mint akkor, ököllel csapkodtam a mennyezetet, hogy hátha meghallja, de csak azt értem el, hogy a rücskös tapéta lehorzsolta a bőrt az ujjaimról 😀 Nem gondoltam volna, hogy a jobb oldali szomszédnál is jobban az őrületbe fog tudni kergetni valaki, de a fölsőnek sikerült. Szerdán aztán elmentem edzeni, és visszafelé hirtelen zuhogni kezdett az eső, siettem haza. Ekkor találkoztam össze a földszinten a gondnok nénivel, mondtam neki, hogy mi a helyzet, mondom így nem lehet pihenni, hogy ez órákon keresztül ütlegeli a talajt, vagyis az én mennyezetemet. Azt mondja a néni, hogy „hát a múltkor kérdeztem tőle, hogy esetleg tornázik-e, de azt mondta, hogy nem…”. Mondom, ez nem tornázás, valószínűleg van egy olyan rossz szokása, hogy erőteljesen a sarkára lép, és nem tudja még, hogy itt mennyire vékonyak a falak. Szóval mondom, én nem hibáztatom, felőlem járkáljon akár egész éjjel, csak valahogy úgy, hogy én ne halljam. Azt szerintem nem is írtam itt még, hogy mielőtt mondtam volna először a néninek, írtam egy levelet is a fentinek, leírtam, hogy nagyon visszhangzik, amikor járkál, valamit csináljon stb., bedobtam a levelet a postaládába. Személyesen azért nem is próbáltam beszélni velem, mert tudtam, hogy itt úgyse nyitnak ajtót senkinek, egy külföldinek meg pláne nem fog. A néni megígérte, hogy megint fog szólni neki. Azután amúgy viszonylag elcsendesült, mostanában már csak ritkán hallom a járkálását. Valószínűleg megszokta, hogy ne vágja a sarkát a padlóhoz.

Kedden az Ogura-maraton után még ott maradtam, hogy egyeztessek a szenszeijel a szakirodalmakról, meg arról, hogy majd odahaza a PhD-n mit szeretnék csinálni. Le is fénymásoltam egy adag tanulmányt, amit adott.

A hét közben más érdekes eseményre nagyon nem tudok visszaemlékezni… Szombaton viszont volt egy érdekes esemény: a Digimon-kávézó! Ahogy az előző posztban leírtam, a Digimon Adventure Tri filmet nemrég mutatták be, ennek apropóján nyitott ideiglenes Digimon-bolt az egyik plázában, illetve egy animés kávézóban Digimon-kávézó nyílt. Én nem nagyon szoktam ilyen animés helyekre járni, de a Digimon-kávézót nem hagyhattam ki 😀 A neten kellett jegyet venni pár száz jenért, szombatra vettem, amikor is nem csak simán kajálni lehet, hanem különleges műsorral is készülnek. Nambában volt ez is, a Namba Parks bevásárlóközpontban, odáig tekertem le biciklivel. Hát, érdekes volt, de nem voltam nagyon lenyűgözve. Egy helyiségbe elég rozoga székek, asztalok voltak bepakolva, az egyik falfelületre vetítettek, lehetett venni digimonos italokat meg ételeket jó drágán (én egy fagyiszerűséget ettem, meg egy üdítőt ittam). Meg árultak digimonos merchandise cuccokat. Volt egy 30 év körüli párocska, egy nő az idős anyjával (anyuka Digimon-rajongó? :O ), meg főleg fiatal lánykák voltak, a tipikus „szerény, visszahúzódó animerajongó” csajszik. A különleges műsor eléggé gagyi volt, lejátszották a főcímdalt, meg volt kvíz a filmekről, amire a visszahúzódó lánykák nemigen akartak válaszolni 😀 Szóval… hát egy élmény volt ide is elmenni, de én valami nagyobb szabású dologra számítottam… A kávézó után még beugrottam még egyszer a digimonos boltba, ahol tavaly voltam, aztán indultam hazafelé, ezzel lezártam az újra fellángolt Digimon-rajongást 😀

Öcsi mondta, hogy ha Nambában leszek, akkor nézzek be hozzá a munkahelyére, mert aznap ott lesz. Kérdeztem, hogy be lehet menni, nem gond-e, mondta, hogy persze, csak ha sokan vannak a boltban, akkor nem tud foglalkozni velem. Hazafelé menet kikerestem a térképen, hol is van a munkahelye, odamentem. Kiderült, hogy a bicikliparkoló az épület tetején van, lifttel kell fölvinni a biciklit. Leparkoltam, aztán a lépcsőházban minden emeletre bekukkantottam, mivel nem tudtam, hogy Öcsi merre lehet, és telefonon is elérhetetlen volt. Végül a földszinten találtam meg kiöltözve, „munkavállalói öltözetben”, de egy idősebb hölgy kolléganője éppen nagyon magyarázott neki valamit, így hát csak odabiccentettem, aztán lébecoltam az üzletben egy öt percet, hátha felszabadul, de nem hogy felszabadult volna, hanem el is tűnt a kolléganőval 😀 Így hát visszamentem az emeletre, lelifteztem a biciklivel, és hazajöttem. Ezért mondtam, hogy csak félig találkoztam Öcsivel 😀