(67) A katasztrofális esőzés után. Véget ér az esős évszak. A rekkenő hőség. Vonatjegyvásárlás ismét. Esőkabát-vásárlás. Nyári fáradtság. Értesítés a Japan Tenttől. Hangok a szomszédból.

A nagy anyagi és emberáldozatokat követelő, több napig tartó esőzés után hétfőn megérkezett a nyári hőség, és ezzel véget ért az esős évszak. Ismét elmentem vonatjegyet, egyúttal pedig esőkabátot is vásárolni. A hét második felében úrrá lett rajtam a nyári fáradtság, pénteken pedig értesítettek arról, hogy részt vehetek-e augusztusban az Isikava megyében megrendezésre kerülő Japan Tenten.

Négy napig esett az eső, hétfőn viszont derült ég köszöntött reggel, napközben pedig 30 fok fölé is emelkedett a hőmérséklet. Már délelőtt olvastam a hírekben, hogy a meteorológiai szolgálat bejelentette, hogy a Kanszai-régióban (és több tőlünk nyugatra lévő régióban is) véget ért az esős évszak. Nem annyira hamar, mint Kantóban, de még így is rekord rövid volt. A múlt heti nagy esőzés viszont nem múlt el nyomtalanul. Több mint 200 halottat követelt a természeti katasztrófa, főleg Hirosima, Okajama és Ehime megyében hatalmasak a károk. A megáradt folyók és a földcsuszamlások miatt több ezer embernek kellett elhagynia az otthonát, nagyon sok az összedőlt, megrongálódott ház. Aztán ahol átszakadt például a gát, ott a víz ugyan szép lassan leapadt, de a házak megteltek sárral. Ráadásul az esőzés után következő hőségben a helyieknek a tűző napon kellett dolgozniuk a károk helyrehozásán, úgy, hogy sok helyen még vezetékes víz sem volt. Rengeteg vasútvonal is megrongálódott, a Csúgoku-régióban vannak olyan vonalak, amelyeknek a helyreállítása több mint egy évet fog igénybe venni. Megrongálódott többek között a Szanjó-fővonal is Okajama és Hirosima között. Ehime megyében a katasztrófát követő héten konkrétan a teljes vonatközlekedés megállt, emiatt a nyári útiterveimet is módosítanom kellett, erről majd a következő bejegyzésben írok majd. A helyreállítás tehát még nagyon sok időt fog igénybe venni. A kormány az esőzés különleges természeti katasztrófának nyilvánította, mindennap mutatják a tévében a híreket, hol hogyan zajlik a helyreállítás, milyen gondokkal küzdenek a helyiek, mire van szükségük.

Hétfőn a nagy hőség közepette betekertem az egyetemre a nyelvészetes órára, aztán hazajőve igyekeztem megírni a beadandót Ogura utolsó órájára. Kedden is rekkenő hőség volt, én viszont reggel el kellett tekerjek megint a Szuita állomáshoz, hogy megint megvegyek egy helyjegyet a hokkaidói kiránduláshoz. A Fudzsi megmászásához pedig esőkabátot és „esőnadrágot” akartam venni, múltkor a takojakisnál Tera-szan és a részeges csaj ajánlotta ezt a Workman nevű üzletet, ahol eredetileg munkaruházatot árultak, aztán elkezdtek mindenféle túrázáshoz szükséges ruházatokat stb. is árusítani olcsón, na szóval ez a bolt is a Szuita állomás közelében van, így hát úgy terveztem, hogy a jegyvásárlás után elmegyek oda is.

Az állomáshoz menet megálltam a postán, hogy vegyek bélyegeket. Nyáron ugyanis megyek majd olyan különleges földrajzi pontokra, ahol még nem jártam (pl. Honsú legkeletibb pontja, a japán főszigetek legszélső pontjai stb.), és amikor meglesznek ezek a helyek a „gyűjteményemben”, akkor igényelhetek igazolást arról, hogy meghódítottam az összes különleges pontot. Ehhez viszont levélben el kell küldeni az igazolások másolatát az illetékes helyekre. Én szépen előre bekészítem a cuccokat, felbélyegzem a borítékot, aztán útközben, amikor eljutottam az adott helyre, berakom az utolsó fénymásolatot is a borítékba, és bedobom egy postaládába. Így nem kell megvárjam, hogy hazaérjek, hanem még útközben elindul az igénylési folyamat 🙂 Megvettem tehát a bélyegeket, aztán eltekertem az állomáshoz, gondoltam, leparkolom a biciklimet az állomás túlsó oldalán, hogy ne kelljen megint keresztül menjek az állomáson a föld alatti bejárattól a fölső bejáratig. Csakhogy valahogy elkeveredtem, végül sikerült találjak egy bicikliparkolót, de aztán megint a föld alatti bejárathoz kerültem. Nem tudom, miért, de mostanában nem nagyon akarják odaadni azt a kártyát, amivel keresztül lehet haladni a peronon a másik bejárathoz. Tavaly amikor mondtam, hogy jegyet szeretnék venni, simán átengedtek. (A föld alatti bejáratnál csak automaták vannak, a személyzet ott nem tud jegyet kiadni, a különleges jegyeket az emeleti főbejáratnál lévő „zöld ablaknál” lehet kérni.) Most meg múlt héten is, meg most is, mondom, hogy jegyet szeretnék venni, erre a fickó elkezd mutogatni az automatára, hogy vegyem meg ott. Mondom, ez egy különleges vonat, és csak helyjegy kell, fönt tudom csak megvenni. Kicsit méregetett még, aztán odaadta az igazolást. Ezen a héten már nem is hagytam, hogy mutogasson az automatára, már amikor kezdte volna, mondtam, hogy egy hokkaidói különjáratra kell helyjegy, csak a jegypénztárban tudják kiadni 10-től. Fönt aztán kifogtam egy új fickót a pénztárban. Úgy tűnt, hogy most tanulja a dolgokat, viszont nem volt túl fiatal, egy arcra nála fiatalabb gyerek oktatta. Mondom neki, hogy egy olyan jegyet szeretnék, amit majd 10-től lehet megvenni (ekkor 9:40 volt). Ugye ilyenkor általában kapcsolni szoktak, hogy azért jöttem korábban, hogy ők előre betáplálhassák az adatokat a rendszerbe, és 10:00:00-kor csak a gombot kelljen megnyomniuk. De az új fickó nem kapcsolt, azt mondja: „hát ezt csak 10-től lehet megvenni, szóval addig ott várakozzon egy kicsit”. Na gondoltam, ennyit erről… De az egyik munkatársa szólhatott neki, mert visszahívtak, odaadtam a kis cetlimet, és a fiatal srác segítségével az új fickó betáplálta a rendszerbe. Úgy terveztem, hogy megkérdezem majd, hogy a JR Hokkaidó & Kelet-Japán pass mellé mennyibe kerülne a jegy a Hokkaidó sinkanszenre Kikonai és Okucugaru-Imabecu állomás között… de aztán rájöttem, jobb, ha nem zavarom össze az új alkalmazottat 😀 10-ig azzal töltöttem az időt, hogy a kiragasztott papírokon olvasgattam, hogy melyik vonalakon nem járnak a vonatok az esőzés miatt, és az automatából megvettem a Szeisun 18 kipput is. 10-kor aztán megkaptam a jegyemet, hát nem volt túl udvarias az úriember 😀 De nem baj, a lényeg, hogy megvan a jegy!

Következőnek a Workman üzletbe mentem. Úgy kell elképzelni a hőséget, hogy ezalatt a kétszer tíz perc biciklizés alatt konkrétan a rövidnadrágomat úgy átizzadtam, hogy le kellett cserélnem… Nem csak sima hőségről van szó Japánban, hanem magas a páratartalom is, így hát izzad az ember keményen. Ehhez képest gyakran látok embereket hosszú nadrágban és pulóverben sétálni, miközben én már a saját bőrömet is legszívesebben letépném magamról, olyan melegem van 😀 A Workman üzletben nem voltak sokan. Egy kedves eladónő volt ott, mondtam neki, hogy hegymászáshoz keresek esőkabátot, meg is mutatta a választékot. Elkezdtem próbálgatni, az volt a baj, hogy japán módra az L-es túl rövid volt, az LL-es pedig hosszra jó lett volna, de úgy hatszor belefértem volna 😀 Végül aztán találtam egy jó kombinációt, vettem könnyen szellőző pólót és ilyen supportert (nem tudom, erre van-e magyar szó) is. Kábé egy óra eltelt azzal, hogy mindenből megtaláljam a rendes méretet, de örültem, mert tényleg nagyon olcsó volt minden, és az eladónő is nagyon rendes volt, segített válogatni. Beszereztem a felszerelést, aztán hazatekertem. Nem volt sok időm, gyorsan kajáltam, átöltöztem, és már mentem is az Ogura-maratonra. Aznap voltak a félévben az utolsó Ogura-órák, mivel jövő héten kedden el fognak maradni (viszont a szemináriumot szerda este 6-tól pótóraként megtartja). Este aztán, úgy emlékszem, bementem a takojakishoz kajálni.

Szerdán a szokásos órák voltak, nagy hőség volt továbbra is, másra nagyon nem is emlékszem. Még az előző héten edzés közben meghúztam a derekamat, még aznap sem volt az igazi. Csütörtökön és pénteken, meg úgy konkrétan az egész hétvégén aztán nem nagyon volt kedvem csinálni semmit, a nagy hőség mintha kiszívta volna az életerőmet. Kellett viszont haladni a beadandókkal, meg cikkeket is kellett írnom, szóval voltak azért teendőim. Igyekeztem nem kimenni a lakásból, mert odakint meg lehetett főni, olyan meleg volt.

Pénteken reggel csörgött a telefonom, látom, hogy egy ismeretlen szám, de alatta írja, hogy Kanazava. Felvettem, kiderült, hogy a Japan Tenttől hívnak – gratuláltak, kisorsoltak! Ez azt jelenti, hogy augusztus végén egy hétig Isikava megyében leszek a homestay programon! Nagyon jó lesz (remélem) 🙂 Megkérdezték a pólóméretemet, meg még egyszer pontosították, ami a jelentkezési lapon is szerepelt, hogy milyen ételeket nem kedvelek (pl. cigi, alkohol, kagyló). Mondták, hogy 22-én este lesz az indulás, ez is megfelel-e nekem, mondtam, hogy persze. Így ezzel lefixálódott a teljes nyári programom, ami így fog kinézni:

• Július 23. – utolsó tanítási nap
• Július 24-26. – a Fudzsi megmászása
• Július 27 – augusztus 1. – itthon
• Augusztus 2-19. – Hokkaidó+Tóhoku kirándulás
• Augusztus 20-22. – itthon
• Augusztus 23-29. – Japan Tent, Isikava megye
• Augusztus 30 – szeptember 2. – itthon
• Szeptember 2-16. – Nyugat-Kjúsú+Dél-Sikoku* kirándulás (*a következő posztban szó lesz arról, hogy hogyan kellett megváltoztassam az útitervet)
• Szeptember 21. – első tanítási nap

Tulajdonképpen alig leszek itthon 😀

Két hete írtam ugye, hogy a jobb oldali szomszédom végleg kihúzta a gyufát. A gondnok néni annyit tudott csinálni, hogy írt mindenkinek egy levelet, és felhívta a szomszédot. Én is kaptam aztán egy külön levelet, amiben leírta, hogy elbeszélgetett a szomszéddal, és engem is fel akart hívni, de nincs meg a telefonszámom, majd adjam meg. Egyik nap találkoztam vele a folyosón, megadtam a számomat, de nem mondott semmit az ügyről. A hét vége felé aztán egyik nap éjjel 2-kor pakolás hangját hallottam a bal oldali szomszéd lakásból, ahol hivatalosan nem lakik senki. Gyanús volt a dolog. Másnap reggel is hallottam hangokat, amikor valaki járkált a folyosón, ki is kukucskáltam a kis lyukon, de csak a gondnok nénit láttam elhaladni. Viszont egyik nap feltűnt, hogy a szomszéd ajtóról lekerült a lakat… Rossz előérzetem volt. A zajok aztán a következő napokon is hallatszódtak. Folyt. köv. a következő posztban!