Hokkaidó-Tóhoku nyári kirándulás,  OSZAKA 2017~2019.

(70-3) 【Hokkaidó+Tóhoku 2】 Buszos kirándulás Kusiro környékén. A Masú-tó, a kénes hegy, a Kussaro-tó, az Akan-tó. A kusirói kikötői fesztivál. A szúnyogcsipések. Hangoskodó kinai vendégek.

Üdvözlet Kusiróból, a Kelet-Hokkaidó alrégióból! A kirándulás második napján egy buszos túrán vettem részt, mellyel útba ejtettük a Kusiro környékén lévő legfontosabb helyeket, tavakat, hegyeket. Este ellátogattam a halpiacra, aztán pedig elcsiptem a kusiroi kikötői fesztivál nyitányát is.

Viszonylag jól aludtam a szállásomon, miután kinyitottam az ablakot. Reggel viszont megtapasztaltam, miért nem volt ez jó ötlet. Viszketett ugyanis a lábam… Mikor megnéztem, mégis mitől viszket, akkor láttam, hogy tele van csipésekkel. Volt már rossz tapasztalatom szálláshelyen ágyi poloskával, igy egyből arra gyanakodtam, le is ellenőrzitem, de hát ez egy új hely, tiszta minden, persze nem is találtam semmit. Aztán ahogy jobban megnéztem a csipéseket, rájöttem, hogy ezek sima szúnyogcsipések. Az ablakon nem volt szúnyogháló, igy amikor kinyitottam, szépen berepülhetett egy-két szúnyog, akik aztán lakmároztak belőlem az éjszaka.

Reggel gyorsan összekészülődtem, és már indultam is az állomás felé. Rjó-kun szállása úgy fél órányi sétára volt az állomástól, igy hát ezzel kellett kalkuláljak. Aznapra egy buszos kirándulást terveztem be, ami ugyan 8-kor kezdődik, de már fél 8-tól lehet regisztrálni a buszpályaudvaron. Igy hát hétkor útnak is indultam. Nem sokan voltak az úton, és kicsit hűvös is volt, de ez az oszakai fülledt meleg után (amikor éjszaka sem hűl le a levegő 28 fok alá) kifejezetten kellemes volt. Elbattyogtam tehát az állomásig, útközben kicsit megkavarodtam, mert volt egy felüljáró, ahová gyalogosan nem lehet fölmenni az útról, csak egy lépcsőn, de szerencsére hamar megtaláltam a helyes utat. A buszpályaudvarnál befizettem a buszos kirándulás diját, kaptam jegyet meg mindenféle pamfleteket, aztán utána várakozhattam még tovább. Én viszont várakozás helyett elsétáltam a Kusiro állomásig, hogy megvegyem az állomás „helyi peronbelépőjegyét”. Lehet ugyanis a legtöbb állomáson venni egy olyan jegyet, amivel nem lehet ugyan vonatra szállni, de be lehet menni a peronra. Hogy ez minek kellett nekem a buszos kirándulás előtt, úgy, hogy már tegnap voltam is a peronon? Hát nem azért, vettem hogy bejussak a peronra 😀 Mint ahogy szinte senki sem azért veszi. Hanem mert lehet gyűjteni, mindegyik jegyen szerepel az adott állomás vagy a környék tájképe, az adott hely jellemző vonatja stb. Répecsételik a látogatás napját, szóval ez egy szép emlék lehet. Miután ezt megvettem, visszamentem a buszmegállóhoz várakozni.

Hamarosan meg is érkezett a kirándulóbusz. Az idegenvezetőnk egy picike, kövérkés nénike volt, de látszott rajta, hogy régóta lehet a szakmában, mert nagyon udvarias volt, nagyon szép keigót (udvarias nyelv) beszélt. A buszraszállásnál viszont volt egy – számomra – furcsa jelenet, ime:

– Jó reggelt kivánok, egy nevet szeretnék kérni!
– H. Dániel (rámutat a listán a nevére)
– H-szama, rendben! Milyen jól beszél japánul!

Ugyebár ez a „milyen jól beszél japánul” egy bejáratott frázis, amit a külföldi az arca alapján egy nap úgy ötször megkap, ez világos is… Ha mondtam volna valamit, akkor meg is érteném… De én csak a saját nevemet mondtam, ami magyarul van 😀 😀 A vezeték- és keresztnevemben semmi nincs, amit japánul kéne mondani 😀 Mégis azt mondja, hogy milyen jól beszél japánul.

Pontban nyolckor útnak is indultunk. Én azt hittem, hogy megállunk a kusirói lápvidék egyik kilátójánál is, de kiderült, hogy azt csak az ablakon keresztül nézzük meg, szóval ezt nem is kellett volna igazából feltüntetni az útitervben 😀 Az első igazi célpontunk, ahol meg is álltunk, a Masú-tó volt. A Masú-tó a világ legátlátszóbb vizű tavainak egyike, a partra le se lehet sétálni, hajózni, horgászni meg pláne, csak a kilátókból lehet megtekinteni a tavat. Jellegzetessége, hogy gyakran köd boritja, és igy elbújik az emberek szeme elől. Ez a kép jelenik meg az alábbi hires dalban is, melynek cime stilszerűen: „A Masú-tó”.

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=V0pJDmbXniE

Az idegenvezető szerint sokan örülnek annak, ha nincs ködbe burkolózva a Masú-tó, mások viszont direkt azt várják, hogy olyan látvány fogadja őket majd, mint amilyen a dalszövegben van, ezért ők csalódottak, ha jó az idő 😀 Hát én nem voltam csalódott annak ellenére, hogy csodaszép időnk volt (picit felhős, de pont kellemes). A kilátóból megnéztem a Masú-tavat, aztán bementem a kis szuvenirboltba, ahol vettem egy hokkaidói tejből (illetve vajból) készült vajkaramellát és egy Júbari dinnye izű üditőt (ha már Júbariba nem fogok menni).

A következő úticélunk az Iózan van, ami magyarra leforditva annyit tesz: kénes hegy. És tényleg az is, egy vulkán, ami folyamatosan pöfögi ki a kénes gázokat, ezzel sárgára festve a sziklákat. Itt tettünk egy sétát, érdekes hely volt, jó kis tojásszag volt 😀

Ezután a Kussaro-tó következett. Ennek a tónak az a nevezetessége, hogy a partján onszent áshat az ember magának. Ha kimegyünk a partra, és a homokban elkezdünk picit ásni, termálviz tör fel, igy a tó partján beülhetünk a magunk által ásatt onszen-lyukba 😀 Mi csak 20 percet voltunk itt, ennyi idő alatt ugye nem tud átöltözni az ember meg elkezdeni ásni… Igy hát csak megnéztük, mások hogyan üldögélnek az onszen-lyukakban. Meg a táj is szép volt. Az itt lévő kis üzletben megtaláltam a Joszakoi-fesztiválra kiadott különleges kólát, meg is vettem a gyűjteményembe, de mivel ez dobozos üditő, nem szabad megigyam, mert akkor összehorpad a táskámban, ezért most 18 napon át hurcolni fogom 😀 A tó és a kis üzlet mellett amúgy van egy szobor, ami Kussit ábrázolja. A Loch Ness-i szörny mintájára a Kussaro-tóban is él egy szörny (legalábbis látni vélték), ő Kussi 😀

A Kussaro-tó után az utolsó állomás az Akan-tó partja volt, ahol két órát töltöttünk el. Az Akan-tó a legnagyobb a Kusiro-környéki tavak közül, és arról hires, hogy ebben a tóban él a gömbmoha, japán nevén a marimo. Igazából nem túl jó név ez a gömbmoha, mivel egy algafajtáról van szó… Az Akan-tóban élő gömbmoha szigorúan védett faj, igy nem lehet kiszedni például a tóból, mégis sok szuvenirboltban árusitanak kis üvegcsékben marimót. A megfejtés az, hogy ezeket a marimókat más tavakból szedik össze, nem a különösen védett Akan-tavi marimót palackozzák be…

Két óra szabadidő volt, igy hát én elindultam a tó partján egy kis sétányon, ott találtam is egy padot, ahol a még tegnap vásárolt és magammal hurcolt bentómat elfogyasztottam. Aztán végigmentem az ösvényen, eljutottam a „bokkéhez”, ami „sárvulkán”-ként volt angolra forditva, ez tulajdonképpen ugyanolyan vulkanikus felbugyogás, mint amit például Beppuban pokloknak neveznek. Utána bementem az Akan-tavi természetvédelmi központba, itt megnéztem a kitömött állatokat, illetve az akváriumban a marimót, aztán folytattam a sétát a városban. Bementem egy drogériába, hogy vegyek valami kenőcsöt a szúnyogcsipésekre, hát persze a legdrágábbat akarták rám sózni, pedig csak azt kérdeztem, hol keressem az üzleten belül az ilyen kenőcsöket. Aztán elvettem egy olcsóbbat, amikor megfordulok, látom, hogy a két eladó ott röhög, valószinűleg azt hitték, nem tudom elolvasni, mit vásárolok…

Utolsó állomásként az „ainu faluba” mentem. Az Akan-tó melletti üdülőövezetnek egy részét nevezték el ainu falunak, itt az őslakosok, az ainuk hagyományához kapcsolódó épületek vannak, illetve az épületekben árusitanak mindenféle ainu témájú kézműves termékeket (és persze giccset is). Miután itt is körbenéztem, egy konbiniben elmentem a mosdóra indulás előtt, és mentem vissza a buszhoz, eltelt a két óra. A hazaúton útbaejtettük a kusirói repteret, volt, akik itt szálltak le. Én a Kusiro állomásig mentem.

Az állomásnál leszállva a Vasó piacig sétáltam el. Ez Kusiro leghiresebb halpiaca (persze mást is árulnak), ahol az úgynevezett „kattedont” lehet megkóstolni. Szó szerint leforditva kábé annyit tesz ez a szó, hogy „rizsestál a kedved szerint”. Vagyis összeválogatsz mindenféle nyershal-szeleteket, amiket aztán rápakolsz egy tál rizsre, és elfogyasztod – ez a helyi különlegesség. Éhes voltam már, igy gondoltam, én is kipróbálom. Lazacból, tonhalból, garnélából meg még egy fajta halból (nem tudom már, mi volt) válogattam kb. 900 jen értékben, azt hittem, hogy emellé automatikusan jár a rizs is. Hát nem! Itt van a turpisság a dologban. A rizst egy külön pultnál kell megvenni, 220 jenbe került egy akkora adag rizs, mint amennyi nálam egy étkezésnél elfogyasztott adagnak úgy az ötöde 😀 De amúgy nagyon finomak voltak a halak, csak kevés volt…

A buszon az idegenvezető mondta, hogy most hétvégén tartják Kusiróban a kikötői fesztivált. Rákerestem a neten, és kiderült, hogy pont aznap, pénteken este lesz a nyitóünnepség, amikor is a halászok, illetve a halászattal foglalkozók kocsira szerelt hajóikkal végigparádéznak a város főutcáján (kerekek vannak a hajókra szerelve, ezt húzzák az emberek). Ez az esemény este hétkor kezdődött, gondoltam, megvárom. Úgyis le akartam sétálni a Nuszamai-hidhoz, Kusiro egy következő nevezetességéhez. Igy is tettem, lesétáltam a hidhoz, és a hidnál a Kusiro-folyó mentén sétáltam. És mit találok itt? Hát a tegnap posztolt „A kusirói lápvidék” cimű dal zenélő emlékkövét! Olyan volt, mint Aomoriban a „Cugaru-tengerszoros – Téli táj” cimű dal köve, meg kellett nyomni egy gombot, és felcsendült a dal. Én mindig megörvendek, amikor egy ismert dal zenélő kövét megtalálom ( 😀 ), de azt nem értem, hogy „A kusirói lápvidék” hogy kerül a Nuszamai-hidhoz? Hát ez pont nem a lápvidék 😀 Ha már este voltam Kusiróban, miért nem a „Kusirói éjszaka” cimű dalnak raknak ide zenélő követ? Akkor most következzék is a „Kusirói éjszaka” 🙂

 

https://www.youtube.com/watch?v=WAg2jn0L4sQ

Miután itt sétálgattam, rábukkantam a fesztivál egy „elő-rendezvényére”. Egy hölgyike énekelt zongorakisérettel, aztán flamenkótáncos hölgyek érkeztek, előadtak két táncot, utána hozzájuk csatlakozott egy pólót nem, csak kigombolt bőrmellényt viselő úr, aki előadta a Volare cimű dalt olaszul, miközben a hölgyek flamenkótáncot roptak rá, a végén pedig a tapsot „Muchas gracias” felkiáltással köszönte meg… kicsit összekutyulódtak a dolgok 😀 De a hölgyek ügyesek voltak. Utána pedig kisgyerekek hip-hop táncelőadása következett, ők is ügyesen tekeregtek ide-oda, csak egy-két anyuka viselkedése volt fura, ugyanis az anyukák már bepiáltak, és az egész táncelőadás előtt visitották a gyerekük nevét, meg azt, hogy „Ganbare!” („Igyekezz! Hajrá!”). Utána visszatért az énekes hölgyike, igy el is telt az idő, és háromnegyed hét lett, amikor is kezdődött a fő attrakció megnyitása polgármesterrel meg mindennel. Hétkor indult a hajós menet, mikorra már besötétedett (itt ugye nem állitják az órát ide-oda, ezért 4:10-kor már világos van, de háromnegyed 7-kor este már sötétedik).

Az indulás előtt át kell haladjon a menet az országúton, ott viszont nem állhat meg a forgalom (a többi utat lezárták). Igy hát mindig akkor indult el egy diszes, ember-húzta hajó, amikor zöldre váltott a lámpa 😀 Hangos kiáltásokkal, dobolva vonultak végig az úton, mindenféle diszes hajókkal, érdekes, jópofa esemény volt. Sokan voltak az utcán nézelődők, de még mindig nem annyian, mint egy oszakai vagy kiotói fesztiválon, ahol mozdulni sem lehet. Egy fél óráig néztem a felvonulást, aztán láttam, hogy ugyanazok a hajók fordulnak meg, és indulnak el visszafelé, igy hát gondoltam, ennyi elég lesz, elindultam a szállásom felé. Útközben bementem a tegnap is útba ejtett szűpába, vettem maccsás pudingot meg másnapra kaját, aztán visszasétáltam a szállásra. Alig volt közvilágitás errefelé…

A szállásomon gyorsan zuhanyoztam, aztán megettem a pudingomat, majd el is búcsúztam Rjótól és a nagypapájától, mondtam, hogy lefekszem hamar, mert reggel 4-kor kelek. Fölmentem, ekkor láttam, hogy a tolóajtóval elválasztott hátsó szobában van egy bőrönd, vagyis valaki lesz még itt az éjjel. Mindenesetre amikor én fölmentem, még nem volt ott senki. 9-től próbáltam elaludni, de nagyon fülledt meleg volt. Légkondi ugyebár nincs, az ablakot meg nem akartam kinyitni, nehogy megint bejöjjenek a szúnyogok, de egy idő után muszáj volt, nagyon meleg volt. Végül elaludtam, de valamivel éjfél után megébredtem, ugyanis nagy kiabálás, beszélgetés volt a szobában. Mégpedig kinaiul. Vagy négy-öt kinai csaj szállt meg a szoba hátsó részében, és nem foglalkoztak azzal, hogy 12 elmúlt, hangosan diskuráltak, pakoltak, csapkodtak. Kimásztam az ágyból, és lementem a földszintre vizet inni, gondoltam, hátha észreveszik, hogy van itt más is. Odalent Rjó és a nagypapája még mindig sógizott (japán sakk), meg se kérdezték, hogy hogyhogy nem alszom. Visszamentem a szobába, vissza az ágyba, de semmi. Vártam még pár percet, aztán ismét előbújtam, és jó morcosan odakiáltottam japánul: „Beszéltek ti japánul?”. Az egyikőjük válaszolt, hogy igen. Mondom japánul, „akkor nem lehetne csendben lenni? Este 12 elmúlt, nem egyedül vagytok!” Szerencsére volt hatása annak, hogy rájuk mordultam, mert utána olyanok voltak, mint a kisangyalok, egy hangot se lehetett hallani, igy el is tudtam aludni… De akkor már csak három és fél óra volt hátra az ébresztő csörgéséig…

A következő részben Japán legkeletibb városába, Nemuróba látogatok, ahol megnézem Japán de facto legkeletibb pontját, a Noszappu-fokot, Japán és egyben Ázsiai legkeletibb vasútállomását, és még sok más érdekes helyet!

 

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás