Hokkaidó-Tóhoku nyári kirándulás,  OSZAKA 2017~2019.

(72-7) 【Hokkaidó+Tóhoku 18】 Nikkó szentélyei és templomai. Tizenkét órás utazás haza. Beszélgetés a nikkói vonaton. Érkezés Oszakába. Az utazás összegzése, térképek.

Üdvözlet itthonról, Oszakából! A mai napon véget ért a rekordhosszúságú, 18 napos Hokkaidó+Tóhoku kirándulás. Az utolsó bejegyzésben a nikkói szentélyekről és templomokról, valamint a hosszú hazaútról lesz szó, aztán összegzésképp prezentálom a frissitett térképeket is!

Reggel 7-kor keltem, ekkor még mindenki aludt. Kipakoltam a cuccaimat az előtérbe, hogy ne csapjak zajt. Egy zacskóba beleraktam a gosuincsókat, meg egy palack vizet, magamhoz vettem a biztonság kedvéért a vékony kabátot (fölösleges volt), a zsebembe pedig a telefont és a pénztárcát dugtam, ezek voltak a kellékeim a délelőtti városnézéshez. Vittem a kabátot, mert arról volt szó, hogy „hideg van”, tegnap este is, amikor a kellemesen hűvös időben megérkeztem a szállásra, mondta a fickó a becsekkolásnál, hogy „ugye milyen hideg van?”. Nem, a 26 fok az nem hideg, az pont kellemes 😀 A 39 fokos meleg idején mindenki azt mondta, hogy hú de meleg van, most, hogy egy picit lehűlt, úgy is mondhatnám, hogy normálisra hűlt a levegő, már mindenki azt mondja, hogy hideg van 😀 😀 Azért bekentem magam naptejjel is, és jól tettem, mert eléggé tűzött a nap. Reggelire megettem a maradék zunda dangómat, ami este a hűtőbe raktam, aztán elindultam. A szállásos pasas megmutatta, hogy a kulcs hátulján van egy kód, ezzel a kóddal lehet bemenni a szomszédos épületbe, ahol van a lépcső alatt egy tárolóhelyiség, ez a csomagmegőrző. Igy ha a kulcsot ott is hagyom a szálláson, ha a kódot megjegyzem, oda be tudom rakni a csomagomat. Ide bepakoltam a hátizsákot és a nagy szatyrot, és csak a kis nejlonzacskóval és a zsebemben a cuccokkal indultam útnak.

Nikkóban 2014. áprilisában (vagy március végén?) jártam, igy hát emlékeztem, mit hol találok. Szépen sétáltam egyenesen a főút mentén, mig el nem jutottam a szentélyekhez és templomokhoz vezető útig. Reggel 8 volt, igy még nem voltak olyan sokan. Első utam a Rinnódzsi templomhoz vezetett, ahol még mindig zajlanak a felújitási munkák, ahogy négy éve is. Fel van állványozva az egész. Reggel a szerzetesek épp valami szertartáson vettek részt, utána pedig végigimádkozták az összes buddhaszobrot az épületben. Körbesétáltam, csináltattam gosuint is, aztán folytattam az utamat. Következőnek a fő látványossághoz, a Tósógúhoz mentem, ez ugyebár az a diszes, extravagáns szentély, ahol az első Tokugava-sógunt, Tokugava Iejaszut tisztelik istenségként. Jó drága a belépő, 1300 jen, de tényleg nagyon sok szép, diszes épületet lehet látni. Külön kiemelendők az épületeken található különleges faragványok. Ezek között a leghiresebb a három majom („ne mondj rosszat, ne halld meg a rosszat, ne lásd meg a rosszat” – a három majom befogja a száját, fülét, szemét), és az alvó macska, de találhatunk elefántokat, verebeket, darukat és minden más érdekes faragványt. Itt is csináltattam gosuint, drágább volt, mint szokott lenni. Olyannyira diszes amúgy ez a hely, és annyira keverednek a buddhista és a sintó elemek, hogy komolyan mondom, kicsit elbizonytalanodtam, hogy melyik gosuincsót adjam oda. Pedig tudtam, hogy a Tósógú egy sintó szentély, de akkor is picit elbizonytalanodtam, ha ciki, ha nem. Fölsétáltam a belső szentélyhez is a rengeteg lépcsőn, itt össze kellett gyűlni a szentély előtt, és a pap „megtisztitott” minket, meg mondta, hogy akkor most tapsoljunk, meg most hajoljunk meg stb. Mivel én ugye vallásilag nem ide tartozom, furának tartottam, hogy úgymond köteleznek ezekre a dolgokra. Körbesétáltam utána a belső szentélyt, majd lesétálva a lépcsőn, következőnek abba az épületbe mentem be, ahol az „üvöltő sárkány” van. Ez egy olyan hely, ahol a mennyezetre egy hires sárkány-kép van festve. Ha a sárkány feje alatt összeütnek két fadarabot, olyan visszhang hallatszik, mintha a sárkány orditana. Ezt mutatta be nekünk egy buddhista szerzetes. Micsoda? Hisz az előbb még sintó szentélyről volt szó. Igen, a Tósógú egy sintó szentély, amin belül van egy buddhista templom, itt voltam most én. Nemcsak én, de a japánok is összekeverhetik ezt, számukra sem lehet mindig egyértelmű, hogy melyik épület melyik valláshoz is tartozik, mert a szerzetes is elmondta az ismertetőjében, hogy ez egy buddhista templom, itt ne tapsoljanak az emberek imádkozáskor, hanem csak csöndben tegyék össze a kezüket. Erre kiirások is figyelmeztetnek: „Kérjük, ne üssék össze a tenyerüket!”. A sintó szentélyekben ugyanis úgy imádkoznak, hogy kétszer összeütik a tenyerüket, mig a buddhista templomokban csak csendesen összeteszik a kezüket. Namármost jön a japán a sintó szentélyből, tudja, hogy egy sintó szentély területén van, bemegy a szomszéd épületbe, persze hogy ott is tapsikolni fog – pedig hoppá, ez buddhista templom! 😀 Macerás, mi? Elmondta a szerzetes, hogy azért van ez az épület, mert itt a Jakusi Njorai buddhát tisztelik, és úgy tartották, hogy a Tósógú istensége Tokugava Iejaszu, de ő amikor nem sintó istenség, hanem buddha-alakban jelenik meg, akkor Jakusi Njorai alakját veszi fel, ezért épitettek ide egy ilyen templomot. Na ebből látszik, mennyire össze volt keveredve a két vallás egészen a Meidzsi-korig. Sintó szentélyek területén voltak buddhista templomok és forditva, az egyes istenségeket és buddhákat pedig megfeleltették egymásnak. A Meidzsi-korban aztán, hogy a sintót államvallásnak tegyék meg, erőszakkal különválasztották a két vallást, ekkoriban volt egy sajnálatos mozgalom is, melynek során tönkretettek buddhista templomokat, összetörtek buddhista szobrokat, ezáltal sok remek művészeti alkotás, történeti emlék veszett kárba. Még egy utolsó mondat az üvöltő sárkányos helyről: onnan is lehetett tudni, hogy buddhista templomban vagyunk, hogy a szerzetes az ismertető végén a látogatók számára megvételre ajánlgatott valami csengőt, elmagyarázta, hogy van x szinben, a legújabb szin épp a golden week idején jelent meg, és ha megvesszük ezt a csengőt, akkor az majd jól becsalogatja a jó szerencsét a családba. Tiszta Ezo TV! 😀 😀

Következőnek a Futaraszan-szentélyhez mentem. Ez egy kisebb szentély, itt is csináltattam gosuint, de lehet, hogy nem kellett volna… Fiatal lánykák, valószinűleg diákmunkások csinálják a gosuineket. Egy aranyszinű pecsétet is nyomnak a gosuincsóba, ami nagyon szép és menő, csakhogy az arany festékkel egy helyen összekenték a lapot, ahová a gosuint nyomták, meg egy ponton a gosuincsó hátulját is összemaszatolták. A kalligráfia pedig nagyon ronda, a pecsét el van csúszva… egy szóval, igénytelen munka, szégyen.

Utolsóként a harmadik Tokugava-sógun, Iemicu mauzóleumát tekintettem meg, ami a Rinnódzsi templomhoz tartozik, tehát ez egy buddhista hely. Ez is zavaró lehet, hogy tudja az ember, hogy Iejaszut sintó istenségként tisztelik a Tósógúban, akkor azt gondolhatnánk, hogy a Taijúin, Iemicu mauzóleuma is valami sintó hely lesz, de nem, ez buddhista. A biztonság kedvéért, amikor leadtam a gosuincsót, meg is kérdeztem a nénit az ablaknál, hogy „Ez itt ugye buddhista templom?”. Mire ő megerősitette, hogy igen, igy a buddhista templomoknak való gosuincsót adtam át. Itt kevesebben voltak, mint a Tósógúnál (a Tósógúnál sem volt az a borzalmas tömeg, mint például ami Kiotóban szokott hétvégente hömpölyögni – lehet azért, mert korán volt?). Nagyon tetszett ez a hely is, számos remek buddhaszobrot, faragványt, diszes épületet lehetett megnézni. A templom belsejében le lehetett ülni, és egy lányka elmagyarázta a legfontosabb tudnivalókat a helyről. Itt is irányitottan kellett imádkozni… És persze buddhista helyről van szó, igy hát a végén a lányka a látogatóknak megvételre ajánlott fel egy aranyozott, nyilat formáló tárgyat, amellyel újévkor diszithetjük fel a lakást, és ami becsalogatja majd a jó szerencsét meg a jó egészséget meg a sikeres vizsgázást a családunkba. Ha függőlegesen állitjuk fel, és nem igazán van hatása, akkor se csüggedjünk: állitsuk vizszintesen a lakásunk előterébe, és garantált a hatás! Tiszta Ezo TV – vagy ezt már mondtam? 😀

Miután itt is végeztem, hivatalosan minden tervezett látnivalót megnéztem. Negyed 11 volt ekkor. Gyalog úgy 35 percnyire volt az állomás, néztem, hogy a tervezett 12 órás vonatnál korábban mikor van járat. Hát kiderült, hogy 11-kor van egy vonat, ami azért jó, mert el lehet vele érni Ucunomijában egy jó csatlakozást: Ucunomijából indul ugyanis a vasútvonalak összekapcsolásával létrejött rendkivül remek Ueno-Tokió Line-on egy vonat, ami végigmegy egészen Atamiig. Ami azt jelenti, hogy nem kell Tokió és vonzáskörzetében a nagy tömegben itt-ott átszállnom, elég, ha Ucunomijában felülök a vonatra, Atamiban pedig csak átszállok a JR Tókai járatára, igy megúszom a tokiói tömeget. Ehhez viszont el kellett érnem a 11-es vonatot Nikkóból. Megszaporáztam hát a lépteimet, gyorsan bementem egy konbinibe is, aztán igyekeztem vissza. A szálláshoz 10:50 körül érkeztem meg, a kódot bepötyögve kiszedtem a csomagjaimat, és mentem az állomásra. 10:56-ra érkeztem meg, igy elértem a 11-es vonatot.

Mivel a kapott pamfleteket csak úgy bedobtam a nejlonzacskóba a gosuincsók mellé, a vonaton elkezdtem ezeket szortirozni. Ekkor megszólitott egy úr mellettem: „May I talk to you?”. Ezt gyakran használják a japánok, ha angolul akarnak gyakorolni külföldiekkel, de szerintem ez nagyon furán hangzik… Mi az, hogy „Beszélhetek Magához?”. Hát már most is beszélsz, nem? 😀 Miért nem szólit meg úgy, hogy „Elnézést, látom, hogy járt a … szentélyben, megkérdezhetem, mi a véleménye róla?” vagy hasonlóképp, dobjon fel egy témát, ne azt kérdezze, hogy beszélhet-e… Mellesleg Budapesten én se megyek oda a random kinai turistához, hogy azt mondjam neki japánul, hogy „Beszélhetek Önhöz?”. Na mindegy, mondtam a pasasnak, hogy akkor szépen váltsunk japánra. Egy kulturált, értelmes ember volt, mondta, hogy élt Amerikában meg Hollandiában, ő is kirándult mindenfelé, jól elbeszélgettünk egészen Ucunomijáig, megmutattam neki az útitervemet. Mindeközben velünk szemben két középkorú nyugati turistanő ült, akikről kiderült, hogy egy leszbikus pár, ugyanis időnként hirtelen felindulásból hosszasan szájon csókolták egymást. Úgy tűnik, senki nem tájékoztatta őket arról, hogy ezt Japánban még a heterók sem csinálják vonaton meg nyilvános helyen. No mindegy.

Ucunomijában aztán elbúcsúztam a beszédpartneremtől, és igyekeztem a vonatomhoz. Volt bőségesen idő az átszállásra, ráadásul mivel Ucunomijából indul a járat, üres volt a vonat. Szépen megkerestem a gyengén légkondicionált kocsit, és oda letelepedtem. Amikor még nem voltak sokan, szépen elővettem a 18 nap alatt összegyűjt pamfleteket, belépőjegyeket, és sorba rendeztem őket, hogy otthon ennyivel könnyebb dolgom legyen. Aztán blogoltam, aludtam, neteztem… Tokió vonzáskörzetében aztán egyre többen szálltak föl és le, de nem volt az a nagy tumultus. Fukusimában nagyon tömeg volt a vonatokon… Atamiban aztán sietve átszálltam a JR Tókai járatára, na itt már sokan voltak, mivel rövid vonat volt. De le tudtam ülni, nem is volt hideg. Ezzel a vonattal Okicuig mentem, ahol átszálltam az Okicuból induló, Hamamacuig közlekedő járatra. Itt is volt hely, mivel onnan indult a járat, viszont itt picit hidegnek éreztem a kocsit, meg is kérdeztem az egyik kalauzt, hogy itt nincs-e olyan, hogy gyengén légkondicionált kocsi, de mondta, hogy nincs… Aztán amikor jó sokan lettünk a vonaton, már nem érződött olyan hidegnek.

Okicuból Hamamacuig mentem, ott pedig a Tojohasiba tartó járatra kellett átszállni, ami már tömve volt, mikor befutott az én vonatom. Állni kellett tehát, de nem baj, hisz reggel óta már ültem, nem ártott egy kis állás, ráadásul Tojohasiig csak negyven perc volt az út. Tojohasiban aztán a JR Tókai végpontjáig, Maibaráig menő gyorsitott járatra kellett átszállnom, lépcsőn kellett átmenni a másik vágányhoz. Szerencsém volt, hogy pont ott állt meg a vonat, ahol a lépcső volt, igy egyből fel tudtam rohanni. Gondolkodtam, hogy az eggyel későbbi vonatra szállok, ha nagy lenne a tömeg… de alig voltak még a vonaton, szépen le tudtam ülni, és végre meg tudtam ebédelni este 7-kor 😀 Itt is blogoltam, aztán Nagoja környékén nagyobb lett a tömeg, leültek mellém is. Szerencsésen megérkeztem végül Maibarába, ahol átszálltam a JR Nyugat-Japán járatára. Sin-Oszakáig mentem, onnan pedig metróval haza. Hazafelé benéztem a takojakishoz, ott volt Daiki anyukája is, de sokat nem maradtam, mert fáradt voltam, és ki is kellett pakolni a sok cuccot.

Összességében ez az út talán a legjobban sikerült útjaim egyike volt. Egy-két nap volt, amikor esett az eső, de a kirándulás nagy részében gyönyörű szép időt fogtam ki, minden fontos helyet meg tudtam nézni úgy, ahogy terveztem, nem kellett nagy változtatásokat eszközölni az útiterven. Egy-két traktorembert leszámitva viszonylag jól lehetett aludni is, megismerkedtem érdekes emberekkel is, ültem különleges vonatokon. Japán különleges földrajzi pontjai közül is sikerült jó párat meghóditani, ezekről az igazolásokat is beszerezni. Persze kifáradtam, de sok mindent láttam, sok mindent tanultam, és anyagilag is jól jöttem ki, nem költekeztem túl magam, tudtam tartani a kiszámitott költségeket. Tehát jól sikerült a kirándulás. És akkor most nézzük, hogyan változnak a térképek az út után!

Először is, az eddig bejárt helyeket bemutató térkép jó sok új útszakasszal bővül, és igy néz ki most:

Japán térkép - EDDIGI UTAK 0819

Mivel Tocsigi megyében is megszálltam, a „Melyik megyében jártam már?” térképen Tocsigi pirosra váltott, igy már csak Szaga megye maradt sárgán, ime:

20180819

Jelmagyarázat:

  • lila = olyan megye, ahol laktam
  • piros = olyan megye, ahol megszálltam (legalább egy éjszakát az adott megyében töltöttem)
  • sárga = olyan megye, amelyet felkerestem (sétáltam, körülnéztem az adott megyében)
  • zöld = olyan megye, ahol átszálltam (egyik vonatról a másikra), megpihentem az autópályán stb. (de nem kerestem fel semmilyen nevezetességet)
  • világoskék = olyan megye, amelyen keresztülhaladtam valamilyen járművel
  • fehér = olyan megye, ahol még egyáltalán nem jártam

Az út során rengeteg különleges földrajzi pontot érintettem, ezért igy módosul az ezekről szóló térkép:

Japán SZÉLSŐ PONTOK

A Siretoko-félsziget világörökségi helyszin volt, ezáltal módosult a világörökségeket bemutató térképem is:

Világörökség blogra 0820

A megyés térkép mintájára készült, történelmi tartományos térkép is módosult, ime:

Kjúkokumei0820

Ez volt tehát a Hokkaidó+Tóhoku kirándulás. Most három nap pihenés következik, és utána egy héten keresztül következik a Japan Tent, a külföldi cserediákok Isikava megyei rendezvénye! 🙂

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás