Nyugat-Kjúsú kirándulás,  OSZAKA 2017~2019.

(75-4) 【Nyugat-Kjúsú 4】 Hajóút Tanegasimára. A puskagyártás és az űrkutatás szigete. Tanegasima Tokitaka és a portugál fegyverek. A JAXA űrközpontja. Hajózás Jakusimára. Szállás a mongol jurtában. Bakabon no Papa élőben.

Üdvözlet Jakusimáról, Kagosima megye egyik déli szigetéről! A mai napon magam mögött hagytam az őrmester laktanyáját, akarom mondani a vendégházat Ibuszukiban, és Tanegasima szigetére hajóztam el. A puskagyártás és az űrkutatás szigetén körbenéztem, majd este továbbálltam Jakusima szigetére, ahol egy mongol jurtában szállok meg.

A harmadik éjjel jól tudtam aludni az ibuszuki laktanyán, akarom mondani, vendégházban. Csak a bácsika volt rajtam kivül a szobában, és nem is horkolt, szóval tudtam pihenni. Nem is kellett annyira korán kelnem, a Tanegasimába tartó hajó ugyanis csak fél 9-kor indult Ibuszuki kikötőjéből. Megreggeliztem, összekészülődtem, közben már fel volt ébredve az őrmester is, most abba kötött bele, hogy hogyhogy ilyen későn keltem, mondom, úgy, hogy csak fél kilenckor megy a hajó. Aztán abba is belekötött, hogy Tanegasimán miért nem szállok meg, ha már odamegyek. Mondom, azért, mert kocsi nélkül nehezen tudok közlekedni, a busszal megnézem azt, amit meg lehet, utána meg már nem tudok hova menni, fölösleges ott maradjak… A bácsika, akiről kiderült, hogy Murainak hivják, szintén induláshoz készülődött, ő vonattal, a kedvenc Szeisun 18 kippu vonatjegyemmel tervezett felmenni Fukuokába. Mondta, hogy van egy ismerőse Nara megyében, Szakuraiban, aki szivesen lát mindenkit a házában, mert túl tágas a ház ( 😀 ), szóval ennek az ismerősnek mesélte, hogy találkozott itt egy magyarral, az meg mondta, hogy ha esetleg menni akarnék Szakuraiba megnézni a kofunokat, akkor ő majd elvisz ide-oda. Na szóval készülődtünk mindketten, aztán a Murai bácsi mondta, hogy csináljunk egy képet a vendégház előtt, az őrmester lefényképezett engem meg őt meg a biciklit. Aztán lefényképeztük az őrmestert is, majd a bácsika jobbra, én pedig balra indultam. Elsétáltam a kikötőig, ahol kiváltottam a hajójegyeimet. Már otthonról lefoglaltam a hajókat, ki is fizettem a konbiniben, már csak ki kellett váltani. Mivel aznap későn érek Jakusimába, másnap reggel viszont korán szállok a buszra, úgy terveztem, hogy a jakusimai egy napos buszjegyet megveszem még Ibuszukiban, ugyanis azt irták, hogy az ibuszuki kikötőben árusitják. Meg is kérdeztem, de közölték, hogy nem, ők nem árulnak jakusimai jegyet, azt csak Jakusimán lehet megvenni. Hát jó, sebaj, gondoltam, majd valahogy megoldom.

Kagosimát, Ibuszukit, Tanegasimát és Jakusimát összekötő hajójárat több is van, de a legjobb a Toppy nevű gyorshajó, ezzel utaztam én is. Azt hittem, hogy Ibuszukiból egyből Tanegasimára fog menni a hajó, hisz az közelebb van, mint Jakusima, de közben kiderült, hogy először Jakusima Mijanoura kikötőjébe megyünk, és onnan megy tovább a hajó Tanegasimára. Hát ezért tart több mint két órát az út! A hajóra egy idősökből álló csoport is felszállt, de nem volt teltház. Induláskor még az idő is jó volt, be volt ugyan borulva, de nem esett. Úgy terveztem, hogy majd irom a blogot a hajón, de annak ellenére, hogy kialudtam magam, még mindig álmos voltam, igy konkrétan végigaludtam az egész utat Tanegasimáig. Hiába, én a hajókon nem rosszul leszek, hanem nagyon elálmosodom 😀

Tanegasimára érkezve már esett az eső, de nem nagyon. Elindultam a Teppókan, vagyis a puskamúzeum felé. Tanegasima ugyanis az a hely, ahol a japánok először találkozak a nyugati fegyverekkel. 1543-ban egy kinai (Ming-) hajó sodródott partra Tanegasima partjainál, a hajón pedig portugál kereskedők is utaztak. A sziget ura, Tanegasima Tokitaka felfigyelt a kereskedőknél lévő különleges eszközökre, a puskákra. Vásárolt is tőlük belőle, aztán pedig megparancsolta kovácsának, Jaita Kinbének, hogy készitsen egy hasonlót. Ő pedig addig dolgozott rajta, amig elkészitette az első japán gyártmányú puskát. Innentől kezdve elterjedtek az egész országban a puskák. Ennek állit emléket a puskamúzeum, ami a tanegasimai vár egykori helyének közelében található. A puskamúzeummal szemben Tanegasima Tokitaka szobra áll, de a városban megtalálható Jaita Kinbé szobra is. Nagyon párás meleg volt az idő, amig elsétáltam a puskamúzeumhoz. Felfigyeltem, hogy itt is sok a lepusztult épület, a lehúzott rolójú üzlet. A puskamúzeum sem egy mai épület volt… Persze voltak puskák, illetve ki volt állitva az a bizonyos első puska (vagy legalábbis azt állitják róla, hogy az az), de igazából egy sima helyi múzeumnak felelt meg a hely, minden más is ki volt állitva ókori leletektől át állatok csontjaiig. Érdekes volt amúgy. Körbenéztem itt, aztán visszamentem a főúthoz, a buszmegállóba. A buszmegállóba vezető úton megláttam egy üzletet, ahol tudtam venni ebédet magamnak. Nemigen vannak errefelé konbinik vagy nagy bevásárlóközpontok…

Tanegasimát egy buszos kirándulás keretén belül akartam volna körbejárni… de mint kiderült, a honlap, amit megtaláltam, elavult, már nincsen szervezett buszos kirándulás Tanegasimán. Igy hát kénytelen voltam a menetrend szerinti buszot használni, aminek úgy négy járata van egy nap… Hogy hova mentem vele? A sziget déli csücskébe, a Tanegasimai Űrközpontba. Ugyanis a puskagyártáson kivül az űrkutatásról is hires a sziget. Itt van a JAXA (a NASA japán megfelelője) egyik központja, innen szoktak fellőni mindenféle rakétákat. Mint kiderült, e hónap 11-én is lesz egy rakétafellövés. Szóval az űrközpontba akartam eljutni a busszal, a busznak az ugyanis a végállomása. Lettek volna még látnivalók a szigeten, például a sziget legdélibb pontja, ahol annak idején a portugálok megjelentek, vagy más szép tájak, sziklák… De sajnos ezeket csak azok láthajták, akik kocsit bérelnek, busszal nem lehet eljutni más helyekre, ugyanis csak ez az egyetlen buszjárat létezik. Tehát felszálltam a buszra, amivel több mint egy órát utaztam Nisinoomote városból Nakatane községen át Minamitane (Dél-Tane) községig. Amúgy a tane japánul azt jelenti, hogy mag, azért kapta ezt a nevet a sziget, mert olyan, mint egy hosszúkás mag 😀

Szóval jó sokat utaztam a busszal. Eleinte még volt egy-két fel- és leszálló, aztán egy anyuka és a fia maradt nagy bőröndökkel, ők aztán később leszálltak, az egyik kórháznál szállt fel egy nénike, ő is leszállt pár megálló után… Az űrközpontig csak én mentem. Ja, és nem esett ekkor már az eső, sőt, néha a kék égbolt is megmutatta magát. Az űrközponthoz 13:38-kor érkezik meg a busz. Nagyon rosszul vannak az időpontok összeszervezve, ugyanis az űrközpontban van egy kis túra, ahol a JAXA munkatársai körbevezetik a látogatókat, ilyenkor olyan helyekre is be lehet jutni, ahová amúgy nem lehetne. Ez a túra mikor kezdődik? 13:30-kor… Szóval véletlenül sem úgy van összerakva a program, hogy a busszal érkezők is részt tudjanak venni rajta. Látszik, hogy a többség autóval közlekedik.

Bementem az űrközpont múzeumába, ami ingyenes. A pultnál egy hölgy és egy fickó volt, a hölgy épp magyarázott valakinek. A fickó egyből elkezdett valamit mondani nekem, de nem értettem. Visszakérdeztem, hogy “tessék?”. Mire megint mondott valamit, ekkor már hallani lehetett, hogy angolul beszél, de nem értettem jól, mit akar, furcsán mondta. Mondom neki, tessék japánul beszélni. Erre ő: “I don’t speak Japanese”. Hoppá 😀 Aztán a nő addigra végzett, én meg vele tudtam utána értekezni. Én nem tudom, a fickó hova valósi lehetett, hogy nem beszél japánul, de az angolja is fura… Valószinűleg azért rakták oda, hogy a külföldiekkel értekezzen, de nem tudom, mások hogy értették meg, mit mond, nagyon fura akcentusa volt…

Bementem tehát a múzeumba. Ez egy kicsit csalódás volt a számomra, egy része nagyon gagyi, gyerekeknek szóló dolog volt, a másik része pedig nagyon tudományos, nehezen érthető… És elég picike is a hely, szóval nekem nem annyira tetszett. Körbejártam, megnéztem mindenesetre, aztán kimentem, hogy fölfedezzem az űrközpont látogatók előtt megnyitott területét. Azt kell tudni a helyről, hogy rettenetes nagy területű, tényleg kocsival érdemes ide jönni, azzal könnyedén el lehet jutni ide-oda, igy gyalog egy csomó idő elment a sétával… Ami jó a helyben, az az elhelyezkedése, ugyanis a sziget déli csücskén, a part mellett van, igy az űrközpont épületein kivül a tengert, a sziklákat, a tájat is meg lehet csodálni. Az egyik kilátódombról megnéztem a távolból a rakéták kilövőállomását. Ezt egészen közelről megnézheti az, aki időben érkezik a túrára… Vagyis aki nem busszal jön. Hát ennyi volt nagyjából az űrközpont, másfél órám volt körbejárni a helyet, el kellett ugyanis érjem a visszafelé tartó buszt. A buszon leginkább diákok utaztak, én pedig elaludtam… Miután visszaértem Nisinoomote városba, ismét bementem az üzletbe, hogy vegyek aznapra vacsorát, ugyanis Jakusimán nem nagyon vannak üzletek, amik későn is nyitva vannak. A kasszás néni felismert, kérdezte, hogy ugye én voltam itt délelőtt is. Mondta, hogy lepirultam… Hát mondom, ez mindig igy van, megint hőség volt…

Miután megvettem a kajámat, lesétáltam a kikötőbe. Kiváltottam a jegyemet, aztán várakoztam. Itt is megkérdeztem, árulják-e a jakusmai buszjegyet, itt sem jártam szerencsével. Sebaj, gondoltam, majd Jakusimán is megpróbálkozom, hátha nyitva lesz valami. A kikötőben megint a hireket néztem, még mindig Hokkaidót mutatták. Nemsokára megérkezett a hajó, és úgy 40-50 perc utazás után megérkeztem Jakusima keleti részére, Anbó kikötőjébe. Mivel késett a hajó, igyekeznem kellett az utolsó buszhoz (18:40 körül megy el az utolsó busz). Benéztem a kikötőnél a váróterembe, már minden ablak zárva volt… Hát itt nem fogok tudni jegyet venni…

Megérkezett a busz, amivel Nakaaza buszmegállóig mentem. Közvetlenül a buszmegálló mellett volt a szállásom, a Daicsan House nevű hely. Az érdekes az volt a szállásban, hogy ez egy mongol stilusú jurta volt. A szállásadó a kertjében épitett két ilyen jurtát, ezekben lehet megszállni. A jurtában három emeletes ágy volt, de az enyém volt az egész, más nem aludt ott. A szállásadó teljesen más volt, mint az ibuszuki őrmester. Egy kedves bácsika volt, pici, alacsony, furcsán beszélt, pont olyan volt, mint a hires mangakarakter, “Bakabon no papa”:

A bácsi bekisért a jurtába, aztán elintéztük a pénzügyeket. Mutatta, hogy a külföldieket azzal szokta megviccelni, hogy visszajárónak játékpénzt ad nekik. Majd mikor azok gyanúsnak találják a dolgot, megkérdezik, hogy mi ez. Ő erre azt mondja, hogy ez olyan pénzt, amit Jakusimán lehet használni. Erre a vendégek megkérdezik, hogy Jakusimán hol használhatják. Mire ő azt feleli: a konbiniben. Mire a vendégek megkérdezik, hogy hol van a konbini. Mire ő közli velük, hogy Jakusimán nincs konbini 😀 A. bácsi a családjával Fukusima megyéből, Aizu-Vakamacuból költözött Jakusimára még 2000-ben. A jurtában van egy mappa, amiben mindenféle infó megtalálható Jakusimáról, ezeket ő kiegészitette angol nyelvű leirásokkal, de mivel nem tud angolul, valószinűleg szótárból kereste ki a szavakat, és rakta a szövegeket, mert borzasztó vicces és aranyos Japlisheket lehet olvasni 😀 Aztán a Jakusimáról szóló infók után láthatunk képet a bácsi lányáról, aki Fukusima megyében dolgozik egy hotelben, aztán láthatunk képet valami német harci repülőgépről, ismertetést Fukusima megyéről, szóval van itt minden 😀 A zuhanyzó és a vécé egy külön épületben van, a vécében egy japán gyártmányú repülőgép képét csodálhatjuk meg, miközben a dolgunkat végezzük, a zuhanyzónál a öltözőben pedig a világ minden tájáról érkezett vendégek képeit nézegethetjük. Az öreg nagyon jópofa és segitőkész. Kérdeztem a buszjeggyel kapcsolatban, mondta, hogy föl kellett volna menjek az információs irodába, mert az nyitva volt még, amikor a hajó érkezett, ők meg telefonáltak volna neki, hogy jöjjön értem. Hát nem tudtam én, hogy ilyet lehet. Igy viszont nincs jegyem másnapra, kénytelen leszek kifizetni reggel a buszon a viteldijat, ami nem olcsó, több mint ezer jen… Kérdezte a bácsi, hogy másnap mit fogok ebédelni. Mondom, hát megyek a Siratani Unszuikjóhoz (ez az a hires erdő, ami A vadon hercegnője cimű animében is szerepel), aztán majd ott keresek valamit a bejáratnál… Mondta a bácsi, hogy hát erre ne számitsak, ott nincs semmi 😀 Bentót lehet rendelni, hajnalban kiszállitják a szálláshoz. Igy döntöttem végül, rendeltettem vele bentót. Hozott aztán a bácsi forró vizet termoszban, lehet teát vagy kávét csinálni a jurtában, van tévé is, légkondi is, szóval mindennel fel van szerelve a hely.

Az előző bejegyzésben irtam, hogy aggódom, nem lesz-e új tájfun. Nos, új tájfun nem alakult ki, az Okinava közelében lévő trópusi ciklon elgyengült, még mielőtt tájfunná válhatott volna, igy nem kellett már azon aggódnom, hogy nem jutok vissza Kagosimába. Az eső viszont jobban aggasztott. Amikor megérkeztem Jakusimára, már esett, késő este pedig zuhogni kezdett, olyan nagy esőzés jött, hogy nem lehetett hallani a tévé hangját a jurta tetejét csapkodó esőcseppektől, aztán a tévé adása is elment a nagy viharban. Ez a nagy esőzés egész éjjel folytatódott, és másnapra is esőt mondtak, igy komolyan azon gondolkodtam az éjjel, meg amikor hajnalban megébredtem az eső hangjára, hogy egyáltalán érdemes-e elindulnom túrázni a hegyekbe, az erdőbe.

Mindenesetre, ha minden jól megy, másnap az előbb emlitett Siratani Unszuikjóhoz megyek, aztán délután az Óko-vizesést is megnézem. Ha az időjárás engedi! Holnap tehát következik Jakusima bejárása!

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás