Nyugat-Kjúsú kirándulás,  OSZAKA 2017~2019.

(76-5) 【Nyugat-Kjúsú 11】 Buszos kirándulás Iki szigetén. Utazás vissza Fukuokába.

Üdvözlet Fukuokából, Fukuoka megyéből! A kirándulás utolsó előtti napján Iki szigetén kerestem fel a legfontosabb látnivalókat egy buszos kirándulás keretén belül, majd visszatértem Kjúsúra, ahol Fukuokában szálltam meg.

Az iki szálláson egyedül voltam a szobában, így hát végre jól kialhattam magam. Reggel aztán összekészülődtem, majd kiálltam a buszmegállóba, a busszal pedig elmentem a végállomásig, vagyis ahhoz a buszmegállóig, ahol előző nap felszálltam a szállás irányába tartó buszra. Ott aztán kifizettem a buszos kirándulás árát, majd rövid idő múlva jött is a busz. Viszonylag sokan voltunk, japánok mellett koreai turisták is jelentkeztek a buszos kirándulásra. Érdekes volt, hogy nem rendes túrabusz vitt minket ide-oda, hanem egy olyan, amit a menetrend szerinti közlekedésben használnak, volt leszállásjelző meg minden 😀 Viszont majd meg lehetett fagyni rajta a légkondi miatt. Az esős, borult időjárás miatt odakint eléggé lehűlt a levegő, mégis akkor kellett felvegyem a kabátot, amikor fölszálltam a buszra (még a kapucnimat is föl kellett rakjam), és akkor kellett vetkőzzek, amikor leszálltam. Induláskor az idegenvezetőnk elmagyarázta, hogy mi a helyzet az időjárással, idézem:

“Jól lehűlt az idő, ugye? Reggel én is gondolkodtam, hogy mit vegyek fel, és végül a téli egyenruhámat választottam. Ma van először rajtam az idei szezonban a téli egyenruha! Viszont eléggé párás meleg van, ezért a buszban használjuk a légkondit, kérjük megértésüket.”

Tehát lehűlt az idő, annyira, hogy a téli egyenruhát kell felvenni, de nagyon meleg van, ezért nyomatjuk a légkondit, hogy ne legyen melegünk a téli egyenruhában… Csak én látok ellentmondást? 😀 Aztán az idegenvezető azt is kifejtette, hogy nagyon örvend annak, hogy mindenki ért japánul (bár a koreaiak csak alapszinten tudtak pár szót). Elmesélt egy korábbi esetet, ami vele és egy külföldi utassal történt meg, ezt vicces sztorinak szánta, amin el lehet rötyögni, én mondjuk más dolgokat gondoltam róla…

“Egyszer volt egy külföldi utas, aki nem tudott rendesen japánul, és azt kezdte magyarázni nekem, hogy nekem angolul kellene beszélnem. Én meg azt mondtam erre neki, hogy mi az, én mentem külföldre?! Nem, te jöttél Japánba! Akkor miért nekem kellene angolul vezetni a túrát? Hát ha ő jött Japánba, akkor tanuljon meg ő japánul! Hehehehe!”

Öhm… az egy dolog, hogy a túra úgy van meghirdetve, hogy japánul fognak beszélni. Ha egy japánul nem tudó külföldi ennek ellenére jelentkezik, az úgymond az ő baja. Én is jelentkeztem annak idején Koreában egy koreai nyelven zajló buszos kirándulásra, nem is értettem semmit, de tudtam, hogy mire számítsak. A sztoriban szereplő külföldi is számíthatott erre. Idáig még okés is a dolog. De a sztori második részén csak úgy ámultam… Azért hogy egy idegenvezető kikérje magának azt, hogy ő nem tud angolul, és azt mondja egy turistának, hogy ha ide jössz, akkor tanuld meg a mi nyelvünket… Turistáról van szó! Ha olyan valakiről lenne szó, aki oda költözött, akkor teljesen jogos lenne, hogy elvárnák, hogy megtanulja az adott ország nyelvét… De egy turistától várja ezt el, most komolyan?

Na de elkanyarodtunk a témától. A lényeg a lényeg, elindultunk a busszal, legelőször pedig a sziget északi részén lévő Kacumoto városrészt kerestük fel, ahol a tengerpart mellett egy kis delfinpark található. Azt mondták, hogy ezek vadon élő delfinek, akiket odaszoktattak a parkhoz, de bármikor kiúszhatnak a tengerbe… Ehhez képest nekem nagyon úgy tűnt, hogy be vannak kerítve… A busz utasain kívül más vendég nem volt ott, a delfinshow ideje is a buszhoz volt igazítva (vagy a busz igazodott a delfinshow idejéhez?). Mondjuk nem volt valami nagy show, két-három delfin ugrált, ők mondjuk ügyesek voltak. A delfinek megnézése után a kacumotói reggeli piacot néztük meg, a városrész nevezetességét… csakhogy az esős, borús idő miatt nemigen voltak kipakolva árusok, így a szinte üres utcákon gyalogoltunk… Ezután egy sócsúgyártó (égetett szesz) üzemet kerestünk fel, elmagyarázták, hogy gyártják a sócsút, aztán aki akart, az kóstolhatott is, én ebből kimaradtam.

A kirándulás délelőtti és délutáni része között ebéd következett, ez benne volt a kirándulás árában. Egy nagyobb szuvenírbolt emeletén található étterembe mentünk, mindenféle finomság volt a menü, tengeri sünnel összefőzött rizs, sült marhahús, nyers halak, miszoleves, zöldségek stb. Minden tényleg nagyon finom volt. Három hozzám hasonlóan egyedül utazó hölgy ült a közelemben, velük beszélgettünk, mindenki elmondta, hogy honnan érkezett, hova utazik. Egyikőjük, ha jól emlékszem, Tokióból akart valahová külföldre menni, de a tájfun miatt ez meghiúsult, így helyette Ikire látogatott el; a másik Fukuokában lakik, de még nem volt Ikin, ezért jött ide; a harmadik hölgyről pedig kiderült, hogy másnap hozzám hasonlóan a Munakata-nagyszentélyt tervezi felkeresni. Az ebéd után a busz érkezéséig még volt idő körbenézni a lenti szuvenírboltban, itt találtam Iki szigeti nyelvjárásos iratgyűjtőt, illetve vettem egy csomag süteményféleséget az otthoni töris csoportnak.

A kirándulás délutáni részében először Iki legmagasabb hegyét (ami így is csak pár száz méter magas), vagyis az azon lévő kilátót kerestük fel. Szép időben ellátni Hakatáig meg Cusimáig… most viszont még Iki sem látszott ki a ködből. Délelőtt nem esett az eső, csak néha csöpörgött, meg el volt borulva az ég, délutánra viszont már rendesebben kezdett esni. Valahogy ez az eső végigkísérte ezt a kjúsúi utazást… A kilátó után a sziget nyugati részébe látogattunk el a “Majom-sziklához”. Ez a part mentén lévő szikla profilból pont úgy néz ki, mint egy majom, innen kapta a nevét. A közelben pedig a világháborúban Ikire telepített lövegek maradványait lehetett megnézni. Volt itt egy pici szuvenírbolt, ahol világháborús fényképek is ki voltak rakva. Amikor a sziklánál voltunk, épp elállt az eső, és még egy picit a kék égbolt is kibújt a felhők mögül, így abban reménykedtem, hátha megjavul az idő… Hát nem, nemsokára megint esni kezdett. Ezután az “ördög sziklabarlangjához” mentünk, ami valójában egy régi sír. Iki már az ókorban is lakott volt, a sziget az ókori kínai Vej krónikában is megjelenik, így nem csoda, hogy rengeteg ókori lelet kerül elő a szigeten. Ezek a leletek az Ikikoku Múzeumban vannak kiállítva, ez volt a kirándulásunk következő, egyben utolsó célpontja. A múzeum egy vadonatúj (vagy legalábbis felújított) épület, nagyon modern, kulturált. Először egy kis filmet vetítettek le Iki történetéről, ez is szépen meg volt csinálva. A film végén a Haranocudzsi-lelőhely látható, majd a vetítővásznat felhúzzák, és a vászon mögötti ablakból pont a lelőhely, vagyis az ókori település rekonstruált változata látszik. Nagyon jól meg van csinálva. Ezután megnéztük a tárlatot, aztán föl lehetett menni a múzeum legfelső emeletére, ami tulajdonképpen egy kilátótorony. Fölmentem, biztos szép lett volna a kilátás jó időben, aznap viszont a köd miatt nem sok mindent lehetett látni 😀 Ja, azt kifelejtettem, hogy egy üvegablak mögött meg lehetett nézni, hogy a frissen előkerült leleteket hogy dolgozzák fel, hogyan tisztítják és raktározzák őket, ez is izgalmas volt.

A múzeum után a busz visszaindult a kikötő felé. Útközben egy hotelnél leszálltak többen, a maradék utasok pedig a kikötőig mentek, én is. Ekkorra elkezdett zuhogni az eső… A kikötőben megvettem a jegyemet vissza Hakatába, aztán várakozni kellett még úgy másfél órát a hajó indulásáig. A váróteremben is olyan szélerősséggel nyomatták a légkondit, hogy meg lehetett fagyni (ismétlem, kint 20-25 fok lehetett, esett az eső, hűvös volt), végül aztán találtam egy kis zugot, ahová le lehetett ülni, és nem fújt a szél. Aztán megjött a hajó, felszálltam, és gondoltam, hogy majd írom a blogot… Csakhogy szokásomhoz híven elálmosított a hajó ringatása, így hát pihengettem 😀

Este nyolc körül érkezett meg a hajó a hakatai kikötőbe. Innen elsétáltam Nakaszuig, és gondoltam, eszem egy karét vacsorára, találtam is egy CoCoIchi üzletet, és ott megvacsoráztam. Aztán metróval mentem egy pár megállót az aznapi szállásomig. A szállásom egy kis hostel, dormitory volt. Este későn már nincsen személyzet, így hát az én kulcsom is a recepciónál volt lerakva, majd másnap reggel kellett menni fizetni. Fölmentem a szobába, egy négyszemélyes szobában voltam, ami tele volt, tehát rajtam kívül még hárman voltak ott. Lementem zuhanyozni, a folyosón pedig megszólított egy külföldi fickó, kérdezte, hogy hová valósi vagyok. Kiderült, hogy ő svájci, és ő is a négyágyas szoba egyik lakója. Nagyon barátságosnak tűnt… én viszont első látásra tudtam, hogy aznap éjjel miatta nem fogok tudni aludni. Tudom, nem szép dolog az ember külsője alapján ítélkezni… de a svájci srácból úgy 99%-ig kinéztem, hogy horkolni fog ^^””. És igazam is lett. Mire én lezuhanyoztam, ő már aludt, és csak úgy nyomatta a horkolást. Ha jól emlékszem, valahogy el tudtam aludni, aztán egy-két óra alvás után felébredtem a még erősebb fokozatra kapcsolt horkolásra. Gondoltam, itt az ideje felderíteni a terepet! Kiderült, hogy az emeleten az egyik ajtó mögött egy közös helyiség volt, konyhapulttal, étkezőasztallal… és tatamis szobával! Éjszaka persze nincs itt senki – vagyis tökéletes hely volt ez számomra, hogy csendben aludhassak 😀 Így hát a kagosimai és az imari szállás után Fukuokában ismét sikerült a hostelben a közös helyiségben aludnom 😀

Ezzel zárult az utolsó előtti nap. Örültem, hogy eljuthattam Iki szigetére is, de sajnos ez az eső kicsit kettéhúzta az ember számításait, jobb lett volna, ha szebb időt fogok ki. Mindenesetre a buszos kirándulás hasznos volt, ha nem lett volna ez a kirándulás, akkor csak nehézkesen lehetett volna bejárni a sziget nevezetességeit. Persze az a legjobb, ha az ember autót bérel, hiszen Ikin is még rengeteg más érdekesség van, egy csomó szentély, templom, amiket a buszos kirándulás nem érintett.

A következő bejegyzés a Nyugat-Kjúsú kirándulás utolsó része lesz. Fukuokából ellátogatok Munakata városába, megnézem a Munakata-nagyszentélyt, majd pedig Ósima szigetére is átmegyek. Végezetül pedig a Sin-Modzsi kikötőből a tavaly már használt Szeto-beltengeri komppal utazom vissza Oszakába. Az utolsó bejegyzésben jönnek a frissített térképek is!

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás