(78) Az őszi félév megkezdődik. Tanórák. Fejlemények a szomszéd ügyében. Lilaburgonyás shake. Készülődés a tájfunra. Beszélgetés a gondnok nénivel. A becsapós 24-es számú tájfun.

Megkezdődött az őszi félév, vagyis számomra az utolsó egyetemi félév Japánban. Közben voltak fejlemények a szomszéd zajongásaival kapcsolatban is, aztán megérkezett a 24-es számú tájfun is, ami Oszakában még a függönyt se mozgatta meg.

Hétfőn semmi különleges nem történt.

Kedden voltak az első tanórák a félévben. A kedd az ugye mindig is az „Ogura-maraton”, vagyis a japán töris nap volt, ez most sincs másképp. Ugyanúgy fog zajlani a nap, mint előző félévben, semmi változás nem lesz. A résztvevők is ugyanazok. Tamada-kun mesélte, hogy Moriokába akart menni valami kutatási anyagért, de pont akkor jött a 21-es tájfun, és lezárták a Kanszai repteret, így ez meghiúsult. A belga lány, Silke is volt nyáron itt-ott, például Thaiföldön meg Koreában, illetve Japánon belül is egy pár helyen. Én is elmeséltem, merre jártam. Nagyjából ennyi történt kedden…

Szerdán is folytatódtak az órák. A reggeli kuzusidzsi-olvasós óra Kimura tanár úrral ebben a félévben nem is annyira kuzusidzsis lesz, hanem a tanár úr fog előadni mindenféléről. Félek, hogy be fogok aludni, mert szegény tanár úr nagyon egyhangúan motyog, nem nagyon foglalkozik azzal, hogy figyel-e valaki 😀 A következő óra a néprajzos Kuroda szenszei órája, a japán népszokásokról lesz szó, nagyon érdekesnek tűnik, a tanár úr pedig nagyon jópofa, mindig vigyorog 😀 Az viszont nem tetszett, hogy amikor bementem a terembe, olyan volt, mintha egy jégverembe estem volna… Meg is néztem a légkondi paneljét. Odakint ekkor úgy 24 fok volt, a teremben pedig a légkondi 20 fokra volt állítva, maximális szélerősséggel! Szépen megbabráltam a panelt, hogy ne fagyjak meg… Mondtam már, hogy lehűlt az idő, de ez még mindig csak ilyen 25 fok körüli hőmérsékleteket jelent, szóval el lehetne lenni pólóban nagyon kellemesen. Én pólóban is vagyok… a japánok többsége azonban már komolyan vette azt, hogy „itt az ősz”, és beöltöznek pulóverbe, volt, akit hosszú téli kabátban láttam… Miközben én a 25 fokban, a tűző napon pólóban vonultam, és csak úgy izzadtam… Amúgy mindig arra gondolok, hogy egy csomó energiát meg lehetne spórolni azzal, ha az emberek észszerűen öltözködnének. Úgy értem, amikor nem párás dögmeleg, hanem kellemes meleg idő van, akkor mondjuk nem kéne beöltözni téli, vastag ruhákba, hogy aztán be kelljen kapcsolni a légkondit. Mindig eszembe jut a tanárnő még a Handairól, aki júliusban, miközben a diákok rövidnadrágban és trikóban voltak (külföldiek), megjelent úgy három réteg ruhában, sállal a nyaka körül, és ahogy belépett a tanterembe, egyből bekapcsolta a légkondit a maximumra, mi meg majd megfagytunk. Nem lett volna egyszerűbb levetni a kardigánt és letekerni a sált a nyakunkról júliusban a 35 fokban? Nem, inkább nyomjuk a légkondit. Na de térjünk vissza a szerdai napra! Délután Ucumi szenszei órájának időpontjában Szagara szenszei tart előadást, aki időközben férjhez ment, így Josikava szenszei lett belőle. Ő egy jópofa, csinos, fiatal nő, aki ki meri például nyitni a tanterem ablakát, ha nagyon meleg vagy állott szag van… Ő az egyetlen, aki eddig ezt meg merte tenni a japánok közül, legalábbis az általam látogatott órákon 😀 Általában ha fullasztó meleg is van, vagy ha be van rekedve még az előző napi szag az aznapi első órán, se az oktatók, se a diákok nem nyitnak ablakot. Én mint a külföldi persze gyakran kinyitottam 😀 Szóval Josikava szenszei tart előadást, ez érdekes lesz szerintem. És a következő órát is ő tartja, az az az óra, ami előző félévben kuzusidzsi-olvasós óra volt, most idén csak az elején lesz kuzusidzsi-olvasás, utána valami csoportmunka lesz, amitől én egy kicsit tartok, ugyanis a csoport nálam jóval fiatalabbakból, másodéves (ha jól emlékszem) egyetemistákból áll, én vagyok az egyetlen külföldi, és nem is ismerek senkit…

Csütörtökön érkezett két küldemény is. Az egyik a várva várt igazolás volt Szaszebóból! Nem simán egy borítékban küldték, hanem egy karton hengerbe volt feltekerve az igazolás, ami a szokásosnál nagyobb méretű, nagyon szép. A másik levél pedig a gondnok nénitől érkezett. Azt írta benne, hogy beszélt a szomszéd ügyében az ingatlanossal, és ki fogják költöztetni a szomszédot, viszont azonnal nem tud elköltözni, ezért úgy három hónapba fog telni a dolog. Örültem, hogy végre van valami előrelépés az ügyben… Viszont meglepő módon a héten különösen nagy csend volt a szomszédnál! Értesítették volna arról, hogy ki fogják rakni, és azért viselkedik rendesen?

Pénteken vettem 16 db joghurtot, még amíg akciós. Aztán voltam edzeni, visszafelé menet pedig beugrottam a könyvesboltba, hogy megvegyem a Szego-don sorozat hivatalos guidebook-sorozatának utolsó kötetét. És ha már ott voltam, beugrottam a mekibe is, ahol a másfél év alatt egyszer sem voltam 😀 Most is csak azért mentem, hogy megkóstoljam az új, szezonális lila édesburgonya ízű shake-jüket! Meglepően finom volt!

A tévé egész héten azt harsogta, hogy közeledik a 24-es számú tájfun, ami hasonlóan erős lesz, mint a 21-es volt a hónap elején. Azt írták, vasárnap fogja elérni a térséget, így hát én is felkészültem. Vettem tartós kaját, nehogy áramszünet legyen, aztán behoztam a balkonról a szárítót. Szombaton újabb levél érkezett a gondnok nénitől, amiben azt írta, hogy az ingatlanos azt szeretné, ha én, a szomszéd, az ingatlanos és a ház tulajdonosa leülnénk, hogy megbeszéljük a dolgokat. Azt írta, hogy válasszak ki 3-4 vasárnapi időpontot, amikor én ráérek, ő azt majd közli az ingatlanossal, és majd ők visszajeleznek, hogy akkor mikor legyen a nagy megbeszélés egy kávézóban. Namármost, ez a szomszéd fickó másfél év óta folyamatosan zajong. Szerintem legalább tízszer, ha nem többször lett már figyelmeztetve mindenféle zajongások miatt. Az első, második alkalommal miért nem akart megbeszélést? Miért csak most, amikor már odáig fajult a dolog, hogy ki akarják őt dobni? Ráadásul én tartsak szabadon három-négy vasárnapot, én menjek még ki tudja hova egy kávézóba az ő általuk meghatározott időpontban? Na ne szórakozzunk egymással.

Vasárnapra ígérték a tájfun érkezését, ezért én nem is mozdultam ki a lakásból. Délelőtt edzeni se voltam, pedig simán mehettem volna, mert még a szél se fújt, az eső sem esett. Megírtam a válaszomat a gondnok néninek. Megírtam, hogy én úgy gondolom, hogy a szomszéd elkésett ezzel a megbeszéléssel, nem most kellene megbeszélést tartani, hanem az első alkalmakkor, amikor figyelmeztették, fegyelmeznie kellett volna magát, és normálisan viselkedni. Mindazonáltal azt is megírtam, hogy az elmúlt héten meglepően nagy csend volt, így ha garantálni tudja, hogy az elkövetkezendő fél évben is megtartja ezt a csendet, akkor felőlem maradhat. Megírtam, hogy nekem nem az a célom, hogy ezt a konkrét személyt mindenáron kitúrjam a szomszéd lakásból. Engem egyáltalán nem érdekel, ki lakik mellettem addig, amíg betartja az illető a társasházban élés szabályait. Ha a szomszéd fickó képes erre, akkor felőlem maradjon. A levelet be is dobtam a gondnok néni postaládájába. Dél körül épp sütni készültem, féltem, nehogy estefelé elmenjen az áram, így igyekeztem a kaja elkészítésével, ekkor csöngetett be a gondnok néni, és lehívott a földszintre, hogy beszéljünk, és hogy ne hallja meg a szomszéd (szerintem nem is volt odahaza amúgy). Neki ismét elmondtam ugyanazt, ami a levélben le van írva, meg a zajongásokat is részletesen. Kiderült végül, hogy mi a helyzet. A gondnok néni egyben a ház tulajdonosa is, ezt jól tudtam. Ő viszont kiadja a lakások információit ingatlanirodáknak, és azokon keresztül érkeznek a lakók. Én ugyebár az egyetem ingatlanirodáján keresztül vettem ki a lakást, a szomszéd viszont az Apaman nevű ingatlanirodánál kötött szerződést, így a néni az Apamant kellett értesítse arról, hogy ki akarja rakni a szomszédot. Az Apaman pedig értesítette az ügyről a gyerek szüleit, mivel a szerződésben ők voltak a kezesek. A szülők meg értetlenül álltak a dolog előtt, ugyanis nem tudtak arról, hogy a kedves fiacskájuk hogyan randalírozik a lakásban. Valószínűleg amikor kikérdezték erről a gyereket, az akkor sem mondott semmit, vagy azt mondta, hogy nem tudja, miért akarják kitúrni. Így hát a szülők nem akarták elfogadni, hogy a gyereküket kirakják, azt mondták, hogy legkésőbb decemberben tudnak kiköltözni, de nem értik, hogy miért is kellene. Ezért akarta az Apaman, hogy tartsunk megbeszélést (nem is a néni akarta). Én meg szépen elmondtam a néninek, hogy ha a szomszéd egy értelmes ember lett volna, akkor már az első figyelmeztetésnél fegyelmezi magát, vagy mondjuk becsönget, és elnézést kér. És akkor nem jutunk idáig. Miután már vagy tízszer lett figyelmeztetve, a falat ütöttem az öklömmel, hogy csönd legyen, és ezt is leszarta a gyerek, ne akarjanak megbeszélést. De mondtam megint a néninek, hogy most szép csönd van, ha ez így marad, akkor maradhat a fickó. Végül ebben maradtunk: a néni szól az Apamannak és a szülőknek, hogy már többször lett figyelmeztetve a gyerek a zaj miatt, de a szomszéd azt mondta, hogy ha képes fenntartani a csöndet, akkor maradhat. Megmondtam viszont a néninek, hogy ez az utolsó csepp volt a pohárban, szóval ha akár egyszer is zajongást hallok, akár késő éjjel, akár hajnalban, abban a pillanatban fogom hívni a gondnok nénit, és kérni fogom, hogy folytassák a kiköltöztetési procedúrát. Közben már úgy tűnt, közeledik a tájfun, mert kezdett csöpörögni az eső, és a szél is fújt, a néni viszont közben elkezdte magyarázni, hogy manapság a fiatalok nem adják át neki a helyet a vonaton, meg megtárgyaltuk, hogy a szomszéd a biciklijét is mindig úgy rakja le, hogy nem törődik a többi lakóval (ti. az út közepére ledobja a biciklijét, így a szabályosan parkoló lakók alig tudják kivenni a sajátjukat), aztán a kirándulásokról is szó esett, mondta a néni, hogy keressem meg Facebookon, mert szokott feltölteni képeket… Végül sikerült elszabadulnom tőle, mondtam, hogy gyorsan kell süssek, nehogy elmenjen az áram. Így most úgy tűnik, megoldódott a probléma. A gyerek be van ijesztve, hogy bármikor kirakhatják (azért nem mindegy a dolog, itt nincsen se kaució, se hálapénz, olcsó a lakbér, közel van az egyetemhez… Ha innen most ki kéne költözzön, akkor az új lakásnál valószínűleg ki kellene pengetni a kauciót, hálapénzt is, lehet, hogy a lakbér is drágább lenne, messzebb lenne az egyetemtől stb. Én nem akarnék magamnak ilyen nyűgöt. De neki se akarok, ha rendesen, kulturáltan képes viselkedni), ezért most csendben van.

Vártam a tájfunt… a tévé folyamatosan nyomatta, hogy közeleg a tájfun, az NHK egész nap a tájfunról szóló rendkívüli tudósítást sugárzott, a Szego-don sorozat is elmaradt a héten… Ehhez képest semmi nem volt. Egész este nyitva volt a balkonajtó, és még a függönyt se lebegtette meg a szél. Kint hallatszott, hogy esik az eső, de nem volt az a nagy viharos dolog… Kicsit becsapottnak éreztem magam 😀 Az persze örvendetes, hogy nem volt nagy vihar, nem okozott károkat… De most komolyan ezért vettem tartós kaját, meg ezért nem mozdultam ki a lakásból? 😀 Tokióban és környékén viszont elég erős volt a tájfun, másnap a tévében mutatták is, hogy mi okozta a különbséget: a 21-es tájfun esetében Oszaka pont beleesett abba a sávba, ahol a legerősebb a szélerősség, Tokió meg pont kimaradt belőle; a 24-esnél ez fordítva volt.

Jöjjön néhány kép a hét eseményeivel kapcsolatban: