Napi beszámoló (2017-2019),  OSZAKA 2017~2019.

(82) Egy újabb átlagos hét. Pizza, szkennelés. Légkondi az egyetemen október végén. Kopácsolás a szomszédnál.

Hihetetlen, hogy már megint sikerült felhalmoznom egy hat hetes (!) lemaradást a blogon… Igyekszem visszaemlékezni az eseményekre, a napirendes excelem, a kiadásos excelem és a fotóim alapján próbálom majd rekonstruálni az eseményeket, reméljük, sikerülni fog 😀 Az biztos, hogy a 82. héten sok izgalmas dolog nem történt (nem úgy, mint a következő hetekben!).

Hétfőn a kiadásos excelem szerint elmentem pizzát venni 😀 Aztán egész nap a szkenneléssel foglalkoztam, semmi különleges nem történt. Kedden következett az Ogura-maraton, a megszokott órákkal, szerdán pedig szintén a szokásos menetrend szerint zajlottak az órák. Azt feljegyeztem, hogy ekkor, október végén eléggé lehűlt az idő, a tantermekben viszont még nyomatták a légkondit. Az első Kimura-féle órán, illetve a második Kuroda-félén konkrétan be kellett öltözzek, kabátban ültem, a kapucnit a fülemre húzva, hogy ne fagyjak meg. A kurodás órán kellett írjunk kis papírkát arról, hogy mi a véleményünk az óráról, én leírtam,  hogy nagyon érdekes, de minden alkalommal megfagyok…

Csütörtökön és a hétvégén a feljegyzéseim szerint mondós cikkeket írtam, illetve a doktori felvételire készítettem el a kutatási tervem első változatát, hogy bemutathassam az ogurás szemináriumon. Ezenkívül edzeni voltam még. A hét folyamán furcsa, kopácsoló hangokat kezdtem hallani a bal oldali, rejtélyes szomszéd felől. Minden éjjel, éjfél után kezdődött a kopácsolás. Olyan volt, mint amikor a fölső szomszéd járkált idétlen módon, a sarkát a padlóhoz csapva. Ez több napon is megismétlődött, végül úgy döntöttem, hogy írok egy levelet a szomszédnak (az új rejtélyesnek). Leírtam, hogy bizonyára mióta ide költözött, észrevette, hogy mindent lehet hallani, olyannyira papírvékonyak a falak, viszont ezenkívül még nagyon visszhangzik is minden, ezért legyen olyan kedves halkabban közlekedni. Kaptam tőle választ, amiben udvariasan leírta, hogy szerinte nem tőle hallom a zajokat, hanem az ő fölső szomszédjától, ugyanis őt is zavarja. Ezután levelezés kezdődött meg köztünk, én elnézést kértem, hogy őt vádoltam meg, aztán ő megint írt, hogy előző éjjel én is hallottam-e a zajt, mert megint idegesítő volt. Visszaírtam, hogy igen, de akkor már beszéljük meg személyesen, hogy mit kéne tegyünk. Megegyeztünk, hogy kedden este beszélünk személyesen is.

Nagyjából ennyit tudtam felidézni a 82. hétről így több mint egy hónappal később… De szerintem nem is történt más különös.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás